Adatlap részletek a
közösségi portálról
NÉV: Rentai Renáta (Reni)
KOR: 17
BESZÉLT NYELV: magyar, francia
MAGAMRÓL: (nem publikus adat, hozzáférés korlátozva)
Eddig attól féltem, hogy soha nem teljesül be az álmom. Most pedig attól, hogy
véget ér. L SZERETEM!!
ÉRDEKLŐDÉSI KÖR: Cortez <3; Könyvek, Olvasás; Fotózás
KLUBTAGSÁG: Mindig legyen könyv a táskádban; Beatles;
Moly.hu; Gyakorikérdések;
Antirasszista;
Gasztroáldozat; Budai Vár
NÉV: Bencze Virág (Emó)
KOR: 17
BESZÉLT NYELV: magyar, francia
MAGAMRÓL: I LUV PÓNI <3
ÉRDEKLŐDÉSI KÖR: Ricsi <3; festés; rajzolás; kisállatok;
kis zsiráf
KLUBTAGSÁG: Facebook; AFC; Luv Pete Wentz; Flower power;
Disney
NÉV: Matsuda Okitsugu (Macu)
KOR: 17
BESZÉLT NYELV: magyar, japán, francia
MAGAMRÓL: party hard
ÉRDEKLŐDÉSI KÖR: kütyük
KLUBTAGSÁG: Apple; Mac; iPhone; iPod; iPad; iMacuJ
NÉV: Zsidák Gábor (Gábor)
KOR: 17
BESZÉLT NYELV: magyar, francia
MAGAMRÓL: forevör alón :D
ÉRDEKLŐDÉSI KÖR: tanulás, barkochba, pasziánsz; tévé
KLUBTAGSÁG: Gáborok klubja; Vicces-képes blogok; mém;
port.hu
NÉV: Jacques
Chatelain (Zsák)
KOR: 17
BESZÉLT NYELV: francia, magyar
MAGAMRÓL: Flöra, je t’aime
<3
ÉRDEKLŐDÉSI KÖR: sütés-főzés
KLUBTAGSÁG: Paris je t’aime;
Szerelmesek klubja; Romantikus filmek
NÉV: Pósa Richárd
(Ricsi)
KOR: 18
BESZÉLT NYELV: magyar, francia
MAGAMRÓL: Emó, te bolond
vagy <3 :D
*
Cortez! Ráérsz hétfő délutánonként? :DDDD
*
Neményi! Bunkó vagy!
ÉRDEKLŐDÉSI KÖR: zenekart keresek
KLUBTAGSÁG: Korn; Bajnokok
ligája Rulz; Csütörtöki filmpremierek; gyakorikérdések; Cinema
NÉV: Szatmáry Kinga
(Kinga)
KOR: 17
BESZÉLT NYELV: francia, magyar
MAGAMRÓL: talán azért nem
kedvelsz, mert sikereimben a saját sikertelenségedet látod. Sok szerencsét!
ÉRDEKLŐDÉSI KÖR: blogírás,
tanulás, suliújság, Környezetvédelem, táboroztatás
KLUBTAGSÁG: Profizmus;
Feministák klubja; Greenpeace; Triumvirátus; Antirasszista
NÉV: Haraszti Róbert
(Robi)
KOR: 17
BESZÉLT NYELV: magyar, francia
MAGAMRÓL: „Rágyújtunk? Van
tűzed? És cigid? Kösz :D”
ÉRDEKLŐDÉSI KÖR: nőzés
KLUBTAGSÁG: I luv Máday;
Csontváz Carlos a világ körül; Metallica; Füstölők
NÉV: szenyor Nagy
Zsolt (Zsolti)
KOR: 17
BESZÉLT NYELV: német. Ja!
MAGAMRÓL: szeretjük, tanár
bácsi! Máday néni, Önt meg egyszerűen imádom, vegyen el! :DDD
*
Asszony!
Csitu van! :D (most elfutok)
ÉRDEKLŐDÉSI KÖR: Was kostet das
Zimmer? :D
KLUBTAGSÁG: I luv Máday;
Chuck Norris; Bajnokok ligája Rulz; Csontváz Carlos a világ körül;
Flashmob; Ich liebe Wien
NÉV: Bernáth András
(Andris)
KOR: 17
BESZÉLT NYELV: magyar, francia
MAGAMRÓL: Nekem van tűzem!
:D Lemoljuk cigit.
ÉRDEKLŐDÉSI KÖR: dögös nők,
nagyon dögös nők
KLUBTAGSÁG: AC/DC; Black
Sabbath; Csontváz Carlos a világ körül; I luv Máday
NÉV: Felmayer Dávid
(Dave)
KOR: 17
BESZÉLT NYELV: magyar, francia
MAGAMRÓL: Bővült a
honlapom, csekkold Az eseményszervezés, randiszervezés s egyéb Szervezés
menüpontokat!
*
Pénteken Zsoltiéknál vagyok elérhető.
ÉRDEKLŐDÉSI KÖR: randiguru
KLUBTAGSÁG: Apple; Mac;
iPhone; iPod; iPad; iDave J
NÉV:
Antai-Kelemen Ádám (Cortez)
KOR: 18
BESZÉLT NYELV: magyar,
angol, francia, spanyol, portugál
MAGAMRÓL: igen, jól
látod
ÉRDEKLŐDÉSI KÖR: van
KLUBTAGSÁG: Born in
the USA; Bajnokok ligája Rulz; Ramones; Coca-cola
Január 16., vasárnap
Ez volt életem legjobb hétvégéje. De komolyan. Túl a féléven,
felszabadultan, én kitűnő átlaggal, a többiek inkább csak átlaggal J,
gondtalanul, lezárva a tizenegyedik első felét, és még bele sem kezdve a
másodikba. Igazi semleges állapot volt, a többiek pedig kellően kiélvezték azt,
hogy per pillanat már nincs és még nincs miért aggódni. Legalábbis hétfőig. A
péntek tehát így telt, valamennyien Zsoltiék garázsában lógtunk, és leginkább
azzal töltöttük az időt, hogy Ricsi új bandájához hallgattunk meg
jelentkezőket. Illetve én hallgattam őket, a többiek inkább csak kiröhögték a
megszeppent fiatalokat, akik így, hogy egy halom vihogó meg baromkodó diák előtt
kellett produkálniuk magukat, kicsit lámpalázasnak bizonyultak. Azon túl, hogy
mindenki remekül szórakozott (szegény zenészjelentkezők, ösztönösen
megsajnáltam őket), abszolút nem jártunk sikerrel, szóval egyelőre Ricsi
egyedüli tag a saját bandájában, amit egyébként (szerinte) értelemszerűen
„Ricsi"-nek nevezett el. Na, mindegy. Amúgy igyekeztem a lehető legtöbbet
segíteni a válogatásban, mert valahol úgy érzem, van egy kis közöm ahhoz, hogy
a legutóbbi bandája feloszlott. Mondjuk, ha a dobos nem kezd ki velem Cortez
távollétében, és emiatt Kinga nem töri be az orrát, majd emiatt Zsolti nem esik
neki a fiúnak... Nem, azt hiszem, ennek mindenképp negatív vége lett volna.
Apropó, Cortez.
Lassan egy hónapja, hogy járunk, ami annyiból kicsit bonyolult, hogy, ugye,
az első heteket abszolút külön töltöttük, miatta (a téli szünetben szokás
szerint a szüleihez utazott), aztán amikor visszajött, ott volt a félévi hajtás
és a versenyhét, úgyhogy sulin kívül szinte semmi időt nem tudtunk együtt
tölteni, miattam. így történhetett meg, hogy csak most, amikor minden kicsit lecsendesedett,
kezd leesni, hogy komolyan járunk. És ezzel a felismeréssel lassan eluralkodott
rajtam egy kisebbfajta pánik, ami, azt hiszem, jogos, mivel egyetlen épeszű
válasz sem jut eszembe arra a fejemben folyton zakatoló kérdésre, hogy „vajon a
suli legnépszerűbb, leghelyesebb, legmenőbb és legkúlabb. fiúja mit akar pont
tőlem???". Próbálom elnyomni önbizalom-hiányos énemet, és ebben rendszerint
segítségemre van két BFF-em (best friends forever), Kinga és Virág.
Az utóbbi pozitív energiákkal tölt fel, az előbbi pedig halálra rémiszt.
Viszont mindketten sikerrel teszik helyre az agyam, ami ideig-óráig kitart.
Eddig szerencsésen sikerült eltitkolnom Cortez elől a kissé rémisztő
kételyeimet, úgyhogy elvileg ő úgy hiszi, hogy normális barátnője van. Ez egyébként
részben igaz is. Amúgy pedig, mivel most először van barátom (nem is akárki! Te
jó ég!!!), eldöntöttem, hogy nem szúrom el azzal, hogy letámadom az időnként
kifejezetten agyament gondolataimmal. Hát, így harcolok az egész szituációval,
a félelmeimmel, a számomra érthetetlen eseményekkel, a démonjaimmal (új
barátaim: féltékenység, rémület, paranoia, rettegés) és leginkább saját
magammal. És hogy milyen barát Cortez? Nincs összehasonlítási alapom, de ettől függetlenül,
azt hiszem, mondhatom, hogy a legjobb. Nekem legalábbis biztosan. A pénteki
„mind együtt lógunk" nap után szombaton kettesben voltunk. Kapcsolatunk
kezdete óta ez volt az első olyan alkalom, amikor csak ketten mentünk el
valahová. Olyan randiféle, legalábbis a béna romantikus filmekben a
mozi+kajálást mindig így nevezik. Tény, hogy egész álló nap vigyorogtam, tény,
hogy még a kegyetlenül rossz film közben sem hagyott cserben a jókedvem (valami
„halálra lövik egymást, és minden felrobban" mozi volt), és tény, hogy
Cortez azután sem szakított velem, hogy megettem előtte egy egész pizzát és egy
nem kis adag profiterolt. Ez azért jelent valamit, nem? Szóval jól megvagyunk
mi: Cortez, én és a gyomromban repkedő, szívroham közeli állapotban lévő
lepkeraj.
Ma, mondjuk, nem találkoztunk, mert reggel elkísértem anyut a Meteorológiai
Intézetbe, délután pedig megcsináltam a holnapi (és szinte az egész félévi)
tanulnivalót, és Corteznek is volt terv mára Ricsiékkel (ne fojtsuk meg egymást
alapon), viszont beszéltünk telón. Vagy háromszor. És piros pont, amiért ebből
csak egyszer hívtam én. A többi ő volt. J
Vacsi után (apuval örömmel konstatáltuk, hogy a konyhában folyó mészárlás
csupán marhahúslevest jelent...) felnéztem a netre. A Facebook-fal csak úgy
pörgött, mindenki lájkolt, posztolt, kommentelt... Ilyesmiket találtam, mint:
Bencze Virág és Pósa Richárd házasok. Felmayer Dávid kedveli az Apple, Apple
iPhone-t és további nyolcvanhét oldalt.(!) Máday Emília meg lett jelölve Nagy
Zsolt albumában. Matsuda Okitsugu és további harminckét ember belépett az I Luv
Máday csoportba. Szép Károly (Karcsi) elindította a következő' alkalmazást:
Napi Coelho-idézet.
Bencze Virág megjegyzést fűzött Pósa Richárd fényképéhez: „<3".
Pósa Richárd megjegyzést fűzött Bencze Virág fényképéhez: „<3 <3
<3". Jacques Chatelain és Zsidák Gábor kedvelik a Comedy Centralt.
Haraszti Róbert megjegyzést fűzött Bernáth András fényképéhez: „Metááál".
Bernáth András megjegyzést fűzött saját fényképéhez: „Metááál". Nagy
Zsolt megjegyzést fűzött Bernáth András fényképéhez: „Metááán". Nagy Zsolt
állapota: „Muhahahhaa". Szatmáry Kinga megjegyzést fűzött Nagy Zsolt
állapotához: „Eszetlen!". Nagy Zsolt megjegyzést fűzött saját állapotához:
„Csitu van". Szatmáry Kinga megjegyzést fűzött Nagy Zsolt állapotához:
„Gondolkozzál már, hogy kivel beszélsz!!!". Nagy Zsolt megjegyzést
fűzött saját állapotához: „Na, kivel?". Felmayer Dávid megjegyzést fűzött
Nagy Zsolt állapotához: „Adjál neki, Zsolti! Hajrá!".
Szatmáry Kinga megjegyzést fűzött Nagy Zsolt állapotához: „Dave, te ebbe ne
szólj bele! Zsolti!
Chatre! Most!" Rentai Renáta, Pósa Richárd, Antai-Kelemen Ádám és
további nyolc ember meg lett jelölve Bencze Virág albumában. Bernáth András és
Haraszti Róbert megjegyzést írt Gondos Margó fényképéhez: „Kedvenc tanárnőnk. Lool".
Nagy Zsolt és Máday Emília jegyesek.
Szóval kész őrület. Aztán ránéztem Cortez falára, csak úgy mellékesen. Egy
halom új ember lett az ismerőse, mindenféle szíveket küldtek neki, megjelölték
egy halom képen. A fala ezerrel pörgött, és azonnal kiszúrtam Viki kommentjeit.
A volt barátnő. Aúú. Igyekeztem nem fennakadni ezeken a dolgokon, inkább
rákattintottam az infóra. Kár volt. A kiírás szerint még mindig egyedülálló.
Mint ahogy én is. De nem számít, ez csak egy közösségi oldal. A mi kapcsolatunk
sokkal privátabb, kettőnkre tartozik, nem kell mindenhol feltüntetni, attól ez
még nagyon is igaz. Ugye? Ugye, igaz? Oké, msn-en megnézem, van-e Virág. Pont
most jött el a kéthárom naponta esedékes lelkizés ideje.
Tizenegyedik, második félév: 5/? - Hát, ez érdekes lesz. J
Cortez:
5/5* - valahol szól a Basket Case
Hol a
telefonom???
Január 17., hétfő'
Reggel
kissé álmosan ébredtem, aminek az az oka, hogy belekezdtem a Hosszú jegyességbe, és nehezen tudtam
letenni, valamikor éjfél körül aztán kiesett a kezemből. Emiatt rohannom
kellett, és bár már az ajtóban voltam, anyu mégis visszaküldött, hogy szárítsam
meg rendesen a hajam, mert a téli mínuszba nem mehetek ki nyirkos fejjel.
Úgyhogy vastag, kötött pulcsiban és sálban szántottam tovább a hajam, ami azért
volt jó, mert kissé levert tőle a víz, így a hajam száraz lett, a nyakamra viszont
ráragadt a kötött anyag, ami miatt viszketni kezdtem. Óriási. Nincs is szebb,
mint amikor az embert a barátja várja a kapuban, és ő ziláltan, vörösre vakart
nyakkal, félőrülten érkezik meg.
Mindenkinek
szép, jó reggelt.
- Minden oké? - fürkészett
Cortez, amikor kiléptem a kapun, és megcsúsztam a jégen. Simán eltaknyoltam
volna, ha nem kapja el a karom.
- Persze.
Csak egy szokásos reggel - vonogattam a vállam, aztán megigazítottam a sálam,
mert túl szoros volt, és fuldokolni kezdtem. Amikor definiálták a
„szerencsétlen" szót, egy hozzám hasonló embert képzelhettek el. Én legalábbis
így gondolom.
Cortez
szórakozottan figyelte, ahogyan kiszenvedem magam. (Megigazítottam a sálam, de
akkor leesett a táskám, ami a latyakban ért földet. Amíg lehajoltam érte, a
fejemre hullt a kabátom kapucnija, és amikor letoltam, a hajam elektromosan
kezdett szállni. Amíg azt lapítgattam, nem vettem észre, hogy egy pocsolyában
állok, amitől felázott a farmerem alja.)
- Mehetünk
- sóhajtottam lemondóan, amikor mindezzel végeztem. Cortez mosolyogva nézett, aztán
megfogta a kezem, és elindultunk.
Annyira
lekötött a bénázásom, hogy elfelejtettem elájulni tőle. Pedig minden okom meglett
volna rá. A homlokába hulló sötét, szinte fekete haj. A mélykék szem. Az a
mosoly. Az ujjaim köré kulcsolt keze... Mondhatnám, hogy úgy vert a szívem,
mint egy szerelmes tinilánynak, de az a helyzet, hogy az is vagyok. Egy
szerelmes tinilány. A dombon lefelé sétálva hallgattam, ahogyan a tegnap délutánról
mesél (Ricsi nála nézett valami meccset), és időnként felé pillantottam, bár a
bazinagy sálam kissé korlátozott a mozgásban. Kegyetlen hideg volt reggel, az
egész környék csillogott a nemrég lehullott hótól, a háztetőről jégcsapok
lógtak, a lélegzetünk fehér füstként szállt fel és oszlott szét a levegőben.
Hm. Ezt egész szépen írtam le. Na, mindegy. A sulihoz érve odasétáltunk a
többiekhez, akik már odafagytak a lépcső elé. Minden jeges volt, Virág éppen
azzal játszott, hogy nekifut és odacsúszik Ricsihez. Kár, hogy már első
próbálkozásra elesett, úgyhogy hatalmasat zakózott. Ricsi lehajolt hozzá, és
mindkét karját megragadva felrántotta.
- Emó, összetöröd magad - rázta a fejét.
- Ajj már - pislogott nagyokat Virág a horgolt, színes sápija alól, és
fájdalmasan dörzsölte a könyökét.
- Sziasztok - köszöntem, amikor odaértem, és megkérdeztem Virágot, hogy
rendben van-e. Ő addigra már jól volt, tovább csúszkált, de ezúttal a
biztonságos verziót választotta: folyamatosan fogta Ricsi kezét.
- Csoki - bólintott Zsolti (szokásos köszönése, már megszoktuk). Mellette
Dave és Macu ácsorgott, mindkettő elgémberedett, lefagyott ujjakkal nyomkodta a
telefonját. Nincs mese, a két
„alma" egy újabb jégkorszak bekövetkezésekor is előbb kiírná
twitterre, hogy mi történik, és csak azután tenné zsebre a kezét, hogy
felmelegedjen. Vagy talán akkor se. Ők ketten a kijelzőkről fel sem pillantva köszöntek
vissza, szemmel láthatólag nagyon fontos dolgot csináltak éppen. Gyanítom,
kiposztolták, hogy „a suli előtt állnak". Hogy miért csinálják? Tippem
sincs. Erősen az „oszszunk meg mindent a világgal, akkor is, ha senkit nem
érdekel" elvet vallják.
- Hé, ott jön Herripotter! Van szánkója! Vegyük el tőle! - kiáltotta Zsolti
hirtelen, mire hátrafordultam. Naná, hogy szegény Karcsiról volt szó, aki mit
sem sejtve, maga mögött húzva a szánkóját, gyanútlanul lépkedett a suli felé.
- Hagyjátok már békén - csóváltam a fejem mosolyogva.
A Szent Johannában, mint minden más iskolában, van egyfajta ki nem mondott
hierarchia, amivel mindenki tisztában van. És ami ellen nincs mit tenni,
abszolút a megszoksz vagy megszöksz alapon működik. Nos, ennek a rendszernek a
legtetején van Cortez, Ricsi, Kinga, néhány menő végzős
(mint Móni) és a két sulirádiós. Őket követik a színjátszósok, a
sportteljesítményben kiemelkedő tanulók, a balhésok (Zsolti, Dave, Macu, a
kilencedikes Bálint, aki fiatal kora ellenére klassz hírnevet szerzett magának)
és a suliújságosok. Középen állnak az „átlagdiákok", akik ki sem tűnnek,
de nyominak sem mondhatók. Belőlük van jó pár, ők azok, akiket mindenki csak
látásból ismer, de nevet már nehezen lehetne az arcokhoz párosítani. Ők azok a
„hogy is hívják?, Na, az!" kategória. Nem sok vizet zavarnak. Alattuk van
a legalja, az olvasókörösök, énekkarosok és stréberek. Hálátlan szerep, minden
gúny tárgyai, minden poén áldozatai és minden menő diák kegyetlenségének a
célpontjai. Két nagyon jó barátom is ide sorolható: Jacques, aki énekkaros, és
Karcsi, aki olvasókörös. Persze én is olvasókörös vagyok, de mivel én vagyok a
suliújság fotósa is, így a helyzetem kissé kompenzálódott, és a menő fotós és
nyomi olvasókörös + stréber keresztezéseként bekerültem az átlag kategóriába.
Éljen! Pff. Na, mindegy.
- Jó reggelt! - köszönt Karcsi mosolyogva. Szegény srác mindig reméli, hogy
a társaságunk tagjává válhat, és ezért rendszerint bármilyen áldozatot képes
meghozni. Ahogyan ma is. Alig ért oda,
Bálint nyakon dobta egy hógolyóval, Ricsi elvette a szánkóját, Zsolti
meglökdöste, hogy állva tud-e maradni a jégen, Dave pedig végig kamerázta.
Mellesleg a videómegosztón külön csatornát hoztak létre az ilyen videóknak, a
címe: „Herripotter megpróbáltatásai". És ez egy sorozat.
- Szia - mosolyogtam rá Karcsira, amikor kipirultan, kifáradva hozzám
lépett, azt hiszem, menedéket keresve.
- Na! Lökj meg! - bólogatott Zsolti, a lépcső tetején ráülve a szánkóra.
- Szerintem ez rossz ötlet - fordultam riadtan Cortezhez, aki annyira nem
rémült meg, csak mögöttem állva a vállamra támasztotta az állát, és röhögve
figyelte a jelenetet.
Dave és Bálint párszor próbaképp megbillentették a szánkót, végül
elengedték a lépcső tetején.
Nem, nem volt jó poén. Zsolti és a szánkó is összetört. Előbbi legurult a
lépcsőről, és a hóban állt meg, a szánkó pedig kettétört, amitől Karcsi
igencsak elszomorodott. Zsolti prüszkölve kiköpte a havat, miközben
folyamatosan röhögött. A többiek is füttyögtek meg ordibáltak. Ha azt hittem, hogy
tizenegyedik második félévében megkomolyodik a csapatunk, hát, tévedtem. De
valóban ezt hittem? Végignézve a szánkót sajnáló és emiatt sírdogáló Virágon, a
raszta Ricsin, aki kérlelte a barátnőjét, hogy ne hisztizzen, mert a „szánkónak
nem fáj!!!", Macun, aki annyira nevetett, hogy elesett, Dave-en, ahogyan
fotózza a hóban fetrengő Zsoltit... Á, semmi esély arra, hogy valaha normálisak
leszünk.
A hóban fekvő Zsolti mellett két hótaposó csizma állt meg, és ahogy
felnézett, megláthatta a hozzá tartozó embert is. Kinga fehér fülvédőben,
elegáns kabátban, natúr sminkben és gyilkos tekintettel meredt rá.
- Most lepődjek meg, hogy reggel háromnegyed nyolckor a hóban fetrengve
talállak? Nem, nem fogok. Köztudott, hogy egy állat vagy - közölte higgadtan,
aztán unottan forgatva a szemét, felsétált a lépcsőn.
Zsolti a barátnője szavaira ügyet sem vetve (rendszerint így beszélnek
egymással) tovább vihogott.
- Klassz lesz ez a félév is - suttogtam, Cortez pedig bólintott, és nyomott
egy puszit az arcomra.
A következő pillanatban Máday rontott ki az ajtón.
- Nagy Zsolt! - üvöltötte. - Benne van a házirendben, hogy tilos az épület
rongálása!
- Máday néni! - tápászkodott fel Zsolti. A megszólításon egyébként mindenki
szakadt a nevetéstől. - Ne tessék haragudni!
Az igazgatóhelyettes pislogás nélkül meredt rá, csupán az arcán ugráló izom
jelezte, hogy nincs túl jó kedve.
- Ne húzd ki a gyufát, fiam, ne húzd ki! - mondta gyilkos tekintettel,
aztán körbefordult. –
Antai-Kelemen és Rentai, szeressétek egymást távolabbról, mielőtt
összefagytok - förmedt ránk, de Cortez a figyelmeztetése ellenére sem engedett
el. - Pósa, megmondtam, hogy ragaszd le a szemöldöködben lévő fémet, vagy én
teszem meg! - rázta a mutatóujját idegesen. Ricsi szemöldökpiercingje időnként
kiveri a biztosítékot a konzervatív ig. helyettesnél. - A két hacker tegye el a
kütyüt, kezd elegem lenni abból, hogy iskolánk életének minden pillanata
megtalálható az interneten! – üvöltött rá Macura és Dave-re, akik eközben is
Mádayt fényképezték. J - Bálint, ha nem teszed le azt a jégdarabot, az
irodámban töltöd a napot! - dörrent rá a kilencedikesre is, amiért éppen Karcsit
szadizta. - Na! Befelé! - tapsolt kettőt, mire komótosan felbotorkáltunk a
lépcsőn. - Bencze, neked meg mi bajod van? - sóhajtotta az igazgatóhelyettes,
ahogy Virág szomorúan elsétált mellette.
- Ajjj, a szánkó. Eltört. Meg lehet gyógyítani? - pislogott nagyokat. Máday
visszanyelte, amit elsőre mondani akart, aztán csak valami olyasmit motyogott,
hogy „néhány diák szellemi képességeit ismerve fogalma sincs, mit keresnek
ebben az iskolában". Végül összehúzta a szemét, és idegesen a távolba
meredt. – Az ott két bagós? Haraszti és Bernáth? Na, megálljanak csak! - indult
feléjük dühösen. Ahogy hátrapillantottam, láttam, hogy a sarkon cigiző két
rocker elpöcköli a csikket
(ha ezt a Green Peace-es Kinga megtudja!), és futni kezd. Ó, azok a Szent
Johanná-s hétfő reggelek. J
Ahogy beléptünk a portára és felmutattuk a belépőkártyát, megsimítottam
Virág vállát, és biztosítottam róla, hogy a szánkó „meggyógyul".
- Komolyan? - lelkesedett be.
- AHA - húztam el a számat. - Meggyógyítja a... - töprengtem.
- Szánkódoktor - segített ki Ricsi.
- De jóó! - tapsolt Virág, és már nyoma sem volt az eddigi rossz kedvének.
Nincs mese. Virág nem túl okos lány. Viszont kevés embert ismerek, akit ennyire
lehet szeretni, mint őt.
Az aulába lépve a The Libertines Last
Post on The Bugle című dala fogadott
minket (ami egyébként óriási kedvencem), és azonnal elkezdtünk felengedni a
kinti mínuszokból. A büfénél kígyózott a sor, hamburger és kávé illata vegyült
össze és terjengett a levegőben, és a csoportokban beszélgető diákok
duruzsolása töltötte be a teret. Aztán megérkeztünk mi, a leghangosabb csapat,
és mint mindig, most is mindenki felénk fordult. Hazudnék, ha azt mondanám, nem
jó érzés a legmenőbbek közé tartozni, akkor is ha bizonyos értelemben erősen
kakukktojásnak számítok. A végzős lányok irigy pillantásai, az a-sok gúnyos,
hitetlen mosolya, a kilencedikesek értetlen tekintete... Ezt régen is megkaptam,
csupán azért, mert Ricsiék társaságának a tagja vagyok. De amióta Cortezzel
járok... Több figyelem irányul rám, mint amennyit valaha is szerettem volna,
és, úgymond, az egyik legutáltabb diák lettem. Ez persze titok, afféle lányos
dolog, a fiúk ebből soha, semmit nem vesznek észre. Nekem azonban időnként
szinte kiégeti a hátam egy-egy lány pillantása.
Cortez elengedte a kezem, mert a büféhez ment Ricsiékkel együtt. Na, igen.
Ők azok, akiknek nem kell sorban állniuk, mert a legtöbb diák önként maga elé
engedi Őket, abban reménykedve, hogy legalább a nevüket megjegyzik e nemes
gesztus után. Azért ez elég fura.
Virággal felsétáltunk a lépcsőn a folyosón lévő suliboxokhoz. Unottan
kihúztam a résbe dugott papírt, és összevont szemöldökkel nézegettem, hogy mi
az. Mellettem Virág is hasonlóképpen tett, és olvasás közben kinyújtotta a
rágóját, addig, amíg csak bírta, majd visszatömködte a szájába.
- Ez meg mi? - kérdeztem, mert bár elsőre is értettem a papíron álló
szöveget, valahogy nem tudtam, hogy mi az értelme.
- Feltételeztem volna, hogy ismered a betűket, ellenkező esetben szívesen
felolvasom neked – nyitotta ki Kinga a saját szekrényének ajtaját. Nem is
figyelve arra, hogy milyen barátságos ma reggel, mosolyogva néztem a kitárt
ajtó belsejét. Egy halom kép volt felragasztva, különböző színházprogramok,
„Fontos!", „Ne felejtsd el!" post it-ek, feminista költőnők idézetei,
Az órák plakátja,
Vass Angéla fotója áthúzva (ősi díjugrató rivális) és az utolsó, ami miatt
vigyorogni kezdtem: egy kép Zsoltiról. Oké, elég fura páros, rendszerint csak
üvöltözni és veszekedni látjuk őket, de néhány elkapott pillanat (mint ez a
szekrényes is) azt bizonyítja, hogy egyébként jól elvannak. - Renáta!
Lennél szíves rám figyelni? - csapta be az ajtaját dühösen.
- Persze. Bocs - bólintottam, feleszmélve a bambulásból. - Szóval a
szórólap.
- Ezen a héten a Szent Johanna legnépszerűbb fiú és lány diákját keressük.
A kitöltött lapot az aulában lévő dobozba kell bedobni. A nyertesek a februári
suliújság címlapján lesznek - magyarázta.
- Ó. Oké - bólogattam, és megint belenéztem a papírba. – De itt van öt név.
Csak ezekből lehet választani?
- Természetesen. Csak nem az bánt, hogy nem szerepelsz a jelöltek között? -
vigyorodott el gúnyosan.
- Nem, dehogy - tiltakoztam őszintén. - De talán fair dolog lett volna, ha
mindenki maga dönti el, kit jelöl, és nem egy kész listából választhat.
- Renáta, te tündérországban élsz, vagy mi van veled? Hagyd
Már ezt a „mindenkinek van esélye", „egy nyomi is kitörhet"
maszlagot. Itt farkastörvények uralkodnak. A papíron a tíz legnépszerűbb tanuló
neve szerepel. Ez van, ezt kell szeretni. Még csak az kéne, hogy a retardált,
elnyomott, diákok összefogjanak, és anarchiát szítva, együttes erővel jelöljenek
maguk közül valakit. Hogy nézne ki a magazin címlapján az a lapátfülű tizedikes
lány?
- Kinga - sütöttem le a szemem. - Minden diáknak kell adni esélyt, hogy
megmérettessen.
- Ki vagy te? Az iskola jogi képviselője? - förmedt rám idegesen.
- Nem, csak nekem ez nem tetszik.
- Márpedig én vagyok az iskolaújság főszerkesztője, és én mondom meg, hogy
ebből a tíz emberből bárki lehet a címlapon. Rajtuk kívül azonban senki! Pont -
zárta le a vitát, és ellépett a szekrényétől.
Miközben újra a papírra meredtem, még visszaszólt.
- Egyébként elvárom, hogy rám szavazzatok. De, gondolom, nem kérdés.
Igen, Kinga természetesen jelölt. Az öt legnépszerűbb lány között. Kinga
tényleg szó szerint kiharcolta magának ezt a státuszt, ráadásul a legtöbben
rettegnek tőle, tehát tuti, hogy szavaznak rá.
Nem szeretik feldühíteni, néhány kilencedikes erősen izzad, ha Kinga a
közelében van, a legtöbben pedig nem tudnak reagálni a durva, olykor gyilkos
monológjaira, csak dadognak és kapkodják a fejüket. Hogy Kinga lenne a Szent
Johanna diktátora? Persze. Ez nem is kérdés. Kinga mellett esélyes még az a-s
Dina, egy kilencedik b-s lány (a természet kegyes volt hozzá, emiatt népszerű a
fiúk körében) és két végzős. Az egyikük egy viszonylag normális, rajzszakkörös
lány, Virág ismeri is, a másik pedig Móni. Jellemzése: festett szőke haj,
felvett, erőltetett „vadóc" stílus, fesztiválok látogatása, és tavasztól
őszig szinte a ZP-ben lakik. Cortez volt barátnőjének, Vikinek az alteregója.
Hurrá.
- Hát, ebben csúnyán nem vagyunk benne - nevettem fel kínosan, és kérdőn
Virágra néztem.
- Nemtom', szerintem nem baj - tekerte az ujja köré a rágóját.
- Szerintem se - bólintottam. Körülbelül öt másodpercig hallgattunk, aztán
szinte egyszerre vallottuk be egymásnak, hogy ez azért egy kicsit mégis gáz.
- Igenis menők vagyunk - jelentettem ki.
- Ühüm! - bólogatott vadul.
- Nem annyira, de egy kicsit.
- Ühüm!
- Jó, egyáltalán nem, de akkor is!
- Ühüm! - helyeselt Virág. És ekkor rájöttem, hogy akármit mondok, nagy
valószínűséggel a válasza az „ühüm" lesz.
A fiúk listája pedig: Ricsi. Zsolti. Két végzős, Tomi és István (mindenki
csak Sztívnek hívja). És végül... dobpergés. Juj, de izgalmas. Vajon ki? Vajon
ki lehet az? Cortez. Ki más.
A terembe lépve köszöntem Jacques-nak, aki szintén a listát fürkészte.
- Réni! - fordult felém. Lehajoltam hozzá, mire szomorúan megkérdezte, hogy
ki állította össze ezt a listát. Na, ez az, amiért ennyire nagyon utálom az
efféle ranglétrát. Miért nem elég, ha mindenki tudja a szíve mélyén? Ha
mindenki el tudja helyezni magát képzeletben, és ennyi? Leírva olyan pokolian
fájdalmas tud lenni.
Megnyugtattam Zsákot, hogy ez egy hülyeség, és hogy semmi jelentősége
sincs. Azt hiszem, hitt nekem. Vagy csak úgy csinált.
Mikor felültem az asztalomra, Cortezék pont megérkeztek a büféből.
- Köszönöm - mosolyogtam, amikor a kezembe nyomott egy pohár forrócsokit.
- Nincs mit - ült fel velem szemben a saját padjára, és kibontott egy
dobozos kólát. - Az mi? – kérdezte, a kezemben lévő papír felé biccentve.
- A jelölésed. Gratulálok - nyújtottam felé. Elég értetlenül nézett rám,
aztán elolvasta, és elröhögte magát.
- Ez valami vicc?
- Nem. Ez komoly - nevettem fel én is.
- Majd beleírom az önéletrajzomba. Érettségi eredmények, nyelvvizsgák,
szakmai gyakorlat és legmenőbb diák jelölés - sorolta, én meg folyamatosan
nevettem.
- Ne becsüld le. Ez nagy dolog - szekáltam tovább.
- Izgulok is rendesen - ivott bele a kólájába.
- Szerintem egyértelmű a végeredmény. Ha nem nyered, bunda.
- Megóvjuk - bólintott. - Ha nem lehetek a suli legmenőbb diákja inkább
megölöm magam - jelentette ki. Éppen a forrócsokit ittam, úgyhogy röhögve
köhögni kezdtem. - Jól vagy? – mosolygott rám.
- Azt hiszem - könnyeztem. - Na, jó, szerintem rád szavazok - ajánlottam
fel nagylelkűen.
- Szerintem meg egyáltalán ne szavazz - tanácsolta komolyan.
- Muszáj. Kinga miatt. És csak úgy érvényes, ha mindkét kategóriában
szavazok.
- Kingának fontos ez? – kérdezte.
- Ez egy verseny.
- Ja, igen, tényleg. Ricsi, láttad már? - nyújtotta felé a lapot. Ricsi
elkapta, és beleolvasott.
- Azta! - nézett fel a papírból. - Most vetélytársak vagyunk.
- Aha - vigyorgott Cortez.
- Szerintem ne is dumáljunk addig, amíg nincs eredmény.
- Szerintem se. Rivalizáljunk - helyeselt Cortez.
- Oké. Utállak, és remélem, én nyerek - mondta Ricsi, azzal hátat fordított
nekünk.
Az egész osztály szakadt a röhögéstől, és valamiért úgy éreztem, a fiúk nem
veszik annyira komolyan a versenyt. Aztán betársult Zsolti is.
- Én akarok nyerni, én, én, én! - ugrált kecsesen, és elvékonyított hangon
sipákolt.
- Befejeznétek? - csapta le a mappáját Kinga az asztalra. – Ez nem vicces!
- Igazad van, ez baromira komoly dolog - gyűrte össze Cortez a papírt, és
megdobta vele Kingát.
- Most muszáj volt ezt? - hajolt le érte Kinga, és megpróbálta az asztalon
szétnyitva kisimítgatni. - Renáta, számítok a szavazatodra! - hozta oda hozzám.
- És most már megismerem a lapodat, úgyhogy ajánlom, ne trükközz!
- Nem fogok - hajtottam félbe, és eltettem a táskámba.
- Ez nem igazság! - lépett be a terembe Dave. - Én miért nem vagyok
jelölve?
- Na, sejtettem. Ha valakinek fontos ez a baromság, akkor az az önimádó,
magát fotózó Dave - dünnyögte Ricsi.
- Sajnálom, Dave, de nem fértél be a jelöltek közé – mondta Kinga.
- Miért? Ez egy hülyeség! Ki döntötte el?
- Olyanok, akik tudják, hogy kik a legnépszerűbbek a suliban.
- Helyettem betehetitek - tette fel a kezét Zsolti.
- Helyettem is - szólalt meg egyszerre Ricsi és Cortez.
- Ez nem kívánságműsor. Ez van! Itt vannak a jelöltek, a héten lehet
szavazni! Téma lezárva!
- Legalább a lány kategóriába tettétek volna be Dave-et - sóhajtott fel
Zsolti, mire mindenki felröhögött.
- Nem vagy vicces! - szólt rá sértődötten Dave, és duzzogva a helyére ment.
Bedugta a fülébe a fülhallgatóját, és úgy csinált, mintha nagyon lekötné valami
a telefonján.
- Látod, ezért hülyeség az egész! - néztem Kingára. - Sok mindenkit bánt
egy ilyen lista.
- Na, ne essünk túlzásba! Elvégre nem a nyomikat soroltuk fel. Bár az is
egészen jó ötlet... – tűnődött el.
- Felejtsd el! Ennél rosszabb ötletet még nem hallottam.
- Csak felvetődött bennem...
- Akkor vesd el! - ráztam meg a fejem. Nos, igen. Kingától kitelik, hogy a
„legbénább" tanulókat is megversenyezteti, csupán a hecc kedvéért. No
comment.
Ebédszünetre aztán egészen sok diák nehezményezte, hogy nem került be a
listába, emiatt egyfajta lincshangulat alakult ki, és keresték az
„összeállítót". Minden ellenérzésem ellenére sem mondtam el senkinek, hogy
az ötletgazda maga Kinga, főszerkesztőként ezt találta ki a februári számba. A
két nyertes címlapfotón, interjú velük, továbbá fényképek... Óriási. Most már
csak azon kell aggódnom, hogy ne Móni nyerjen. Nem hiszem, hogy jól kezelném,
ha Cortezzel együtt szerepelne bárhol, és nekem kéne fotóznom őket. Mégis hogy
nézne ki? Úgyhogy akármennyire is utálom az egész „szavazz a legnépszerűbb
diákra" dolgot, hajrá Kinga! Jobb híján.
Az udvaron szinte odafagytam a padra (a támláján ültünk, mint midig, de
akkor is), és kesztyűs kezemmel próbáltam lapozni a Hosszú jegyességet, amikor
Edina kilépett az ajtón, és különböző társaságokhoz odasétálva mindenkivel
váltott pár kedves szót.
- Ez meg mit csinál? - húzta össze a szemét Kinga.
- Az hiszem, kampányol - néztem fel egy pillanatra.
- Hogy miii??? - kerekedett el Kinga szeme.
- Ő is jelölt - vonogattam a vállam.
- Na, ez nagyon nincs rendben így! - igazította meg idegesen a fülvédőjét.
- Figyeljetek! - tapsolt erőteljesen, mire a társaságunkban lévők unottan felé
fordultak. Cortez, Ricsi, Dave, Macu, Bálint,
Zsolti és pár végzős éppen valami sorozat izgalmas epizódjáról
beszélgettek, amikor Kinga félbeszakította őket. - Mindenki szavazzon rám!
- Arra szavazunk, akire akarunk - jelentette ki Bálint. Ó, az újoncok
naivsága! Fogalma sincs, kivel áll szemben.
- Na, ide figyelj, utánfutó! - bökte meg a mellkasát Kinga, amitől a
kilencedikes kissé hátrahőkölt. - Velem te ne feleselj!
Bálint kérdőn Zsoltira nézett, aki csak feltette a kezét afféle
„rendezzétek le, nekem mindegy" mozdulattal. Zsolti rendszerint jól kezeli
Kingát, azonban versenyhelyzetben ő is inkább csendben marad.
Amikor szünet végén bementünk az aulába, láttuk, hogy jó néhány diák már bedobta
a lapokat a dobozba, amitől Kinga kezdett ideges lenni. A tanórák egyébként
lazán teltek, a legtöbb tanár elmondta, hogy mit vár tőlünk ebben a félévben
(vagy inkább könyörögtek, hogy minimálisan készüljünk az órákra), aztán vagy
továbbmentünk az anyaggal, vagy ránk csengettek. Utolsó óra után rohantam olvasókörre,
úgyhogy elköszöntem Corteztől (gyors csók a folyosón, remélve, hogy tanár nem
látta), és utolsóként estem be a könyvtárba. Kardos, Karcsi és Flóra csak rám
vártak. A Szent Johanna legnépszerűtlenebb szakköre, szigorúan könyvmolyoknak
és a társadalomból kirekesztetteknek. Az előbbi csoportba Flóra és én, az
utóbbiba Karcsi tartozik.
- Reni! - köszöntött Kardos.
- Elnézést a késésért - ültem fel egy padra, és igyekeztem „ártatlan,
kedves, jó kislány" mosolyt varázsolni az arcomra. Kedvenc tanárom kedvenc
diákjaként most erősen pedáloznom kell Kardosnál, mert abszolút nem nézi jó szemmel,
hogy Cortezzel járok. Egyrészt az irodalomtanár mindig is Arnoldot kedvelte a
legjobban, másrészt Cortezzel nem kifejezetten felhőtlen a kapcsolatuk. És ez
enyhe kifejezés. Úgyhogy Kardos egy ideje azt várja, hogy hibázzak (rosszabb
jegy, dekoncentráltság, esetleg valami panasz rám), és azonnal elővenné a
felnőttek kedvenc kártyáját a jól ismert „én megmondtam" pakliból.
- Akkor kezdhetjük is - nyitott ki a tanár egy Fitzgerald-könyvet, és
felolvasta az Újra Babilon-
ban
első fejezetét.
Olvasókör végén Karcsival és Flórával lesétáltunk az aulába, hogy ott
várjuk be Virágot, aki mindig kicsit később jön ki a rajzszakkörről. Ahogy
megérkeztünk, Kinga felpattant és félreugrott. Engem már az is meglepett, hogy
ott találtuk, amikor már rég haza kellett volna mennie. Az azonban még inkább
ledöbbentett, hogy a szavazódoboz mellett állt, egy csavarhúzóval(!) a kezében.
- Kinga, mit művelsz? - kérdeztem totálisan elképedve.
- Semmi közöd hozzá.
- Te csalsz? - látottam el a számat, és úgy éreztem, egy világ
omlott össze bennem.
- Dehogy! - kérte ki magának azonnal; és ettől egy kicsit megkönnyebbültem.
Nem hiszem, hogy fel tudnám dolgozni, ha Kingát csaláson kapnám. Hiszen a
második neve „Sportszerű".
- Hé, csak ezt találtam a gondnoknál - érkezett meg Zsolti mit sem sejtve
egy fűrésszel.
- Na, jó, mi folyik itt? - fontam össze a karom. Kinga valamire készül,
Zsolti pedig segít neki?
- Nem az, amire gondolsz. Vagy aminek látszik - húzta ki magát Kinga.
- Igazán?
- Csak tudni akartam, hogy áll a szavazás - ismerte be.
- És emiatt felnyitjátok a dobozt? Kingaaa! - ráztam a fejem idegesen.
- Jó, vess meg! Vágj továbbra is ilyen „csalódtam benned" fejet! Csak
tudod kedves, tökéletes, hibátlan Renáta, ha nem én nyerek, akkor vagy Móni,
vagy Dina lóg majd Cortezen, ölelgeti fényképeken, és tekinti magukat
„tökéletes párnak"! - mondta a szemembe. A szám szélét rágva gondolkoztam
a hallottakon. A fenébe, ez mégiscsak egy béna szimpátiaszavazás.
- Add a fűrészt! - néztem Zsoltira. Kinga gúnyos vigyorral bólintott, aztán
nekiestünk a doboznak, Karcsi, Flóra és Zsolti pedig fedezett minket. Az utóbbi
azzal szórakoztatta magát, hogy Karcsit ijesztgette mindenféle „jönnek!",
„te nem hallottad?" beszólással, a tizedikes srác pedig minden alkalommal
összerezzent.
Pikk-pakk lekaptuk a doboz fedelét (végül csak a kis lakatot kellett
lefűrészelni róla), és kapkodva, a lebukástól félve, remegő kézzel néztük át az
eddig bedobott lapokat. Cortez toronymagasan vezetett, összesen csak egy
szavazat ment Ricsire, az összes többi Cortezre. A lányoknál már szorosabb volt
a verseny, Edina állt az első helyen, kettő szavazattal lemaradva Kinga, és
tőle eggyel Móni. Más nem kapott ikszét.
- Sejtettem. Meg kell fenyegetnem pár diákot – töprengett Kinga.
- Felőlem. De segíts visszatenni a lakatot - kapkodtam, mert hallottam,
hogy a rajzosok közelednek.
Mire Virág megérkezett, szinte érintetlen volt a doboz. Szinte. A kis lakat
remélhetőleg bírja péntekig.
- Milyen volt a rajz? - érdeklődtem, ahogy kiléptünk a suliból.
- Úúú, tök jó. És az olvasó? - húzta a fülére a sapkáját.
- Fitzgeraldról beszélgettünk, aztán Kingával felnyomtuk a szavazódobozt -
legyintettem.
- Ajjj - csettintett Virág. Még mielőtt azt hihettem volna, hogy esetleg
nem helyesli a tettünket, kiderült, azt fájlalja, hogy nem vártuk meg.
Elmondása szerint ő is „úúúgy belenézett volna".
- Ricsinek eddig egy van.
- Az én voltam - vigyorgott.
- Corteznek nagyon sok.
- Hát. Tudod, hogy menő.
- Aha. Tudom.
Hazaérve anyut a konyhában találtam, éppen... valamit csinált, aminek köze
van csirkéhez, szószhoz és tésztához is.
- Milyen volt a suliban? - kérdezte szórakozottan.
Fáradt voltam és kissé nyomott, továbbá nem túl vidám, úgyhogy kedvem lett
volna rávágni a tabu szót, hogy „semmi", d| akkor később szabadultam
volna. Ehelyett inkább felültem a konyhapultra, megpucoltam egy mandarint, és
egy szuszra elhadartam.
- A legtöbb tanár halkan kezdte az órát és kedvesen, de végül mindegyik
ordított és fenyegetőzött, mert Andris és Robi nem bíi tak magukkal, és Zsolti
is unta a mai napot, úgyhogy elszórakoztatta magát meg a többieket is. Ezen
kívül a héten Szent Johannában népszerűségi verseny van, ötöt jelölttel. Én
természetesen nem vagyok benne, Cortez viszont igen. Ami nem meglepő, de mindegy.
Kinga kiakadt, mert mindenképp nyerni akar, ezért szakkörök után feltörtük a
dobozt, hogy megnézzük, hogy áll. Egyébként pedig koszos a táskám, mert reggel
leejtettem, elfogyott a kézkrémem és mindjárt elalszom - fejeztem be. Anyu
döbbenten meredt rám.
- Nagyszerű - mondta végül, és le is zártuk a témát. Na, ez könnyen ment.
Felmentem a szobámba, és üzentem Corteznek, hogy hazaértem. Kicsit később
felhívott, miközben a leckét írtam.
- Mit csinálsz? - kérdezte.
- Franciát írok - mondtam kínosan, mert kifogott rajtam egy mondat, úgyhogy
vadul szótáraztam.
- Segítsek?
- Nem, megoldom - sóhajtottam. - de később felnézek msn-re. Kábé egy óra
múlva.
- Nem leszek.
Ezen egy kicsit ledöbbentem. Ami azt illeti. Beszéltem én már msn-en
Cortezzel, amióta járunk?
Nem. Hm. Érdekes.
- Hát, jó, de ha meggondolod magad... - próbálkoztam.
- Nem hinném, úgyhogy ne várj.
- Óóó… Oké - bólintottam, mintha csak látná.
- Reni - szólt halkan, mire összeszorult a gyomrom.
- Igen?
- Ne értsd félre, nem az én dolgom, és nem akarok beleszólni…
- Igen? – fújtam ki szaggatottan a levegőt.
- De te tényleg Take Thatet hallgatsz??? - kérdezte, én meg ösztönösen
rácsaptam a laptopomra.
- Hát, igen. De nem a régit. Ez a Progress
album – magyaráztam, de éreztem,
hogy annyira vörös a fejem, hogy egy rák is elkapta volna rólam a tekintetét.
Cortez úgy röhögött, hogy konkrétan nem jutottam szóhoz.
- Ne nevess már - túrtam bele a hajamba, de közben persze én is röhögtem.
- Oké, abbahagytam.
- Tényleg?
- Nem, még nem - tört ki belőle újra a nevetés, én meg türelmesen vártam.
Anyu kiabált fel lentről, hogy kész a vacsi.
- Mennem kell - szóltam a telefonba.
- Akkor reggel - búcsúzott el, és erős a gyanúm, hogy továbbra is egészen
jót szórakozott rajtam.
Talán mert zavarban voltam, talán mert annyira szerettem volna látni és
vele lenni, talán mert megőrültem, de mondtam valamit. Amit nem kellett volna.
Bánom, és ha tehetném, visszacsinálnám. De kimondtam. Most már mindegy.
- Oké. Amúgy hiányzol - feleltem gondolkodás nélkül, és ahogy ez a szó
elhagyta a számat, lesütöttem a szemem. Ha az előbb vörös voltam, akkor ki kéne
találni egy új jelzőt arra, ahogyan akkor égett a fejem. A telefonban néma
csend volt. Hatásszünet a köbön. Meg akartam kérdezni, hogy itt van-e még vagy
már letette, vagy hogy sokkot kapott-e, esetleg annyira megijesztettem, hogy
már a reptér felé tart, és éppen kiszedi a sim kányáját a telefonjából, amit
aztán majd kidob az útra... Anynyira kínos volt a csend, hogy képtelen voltam
tovább várni. Meg kellett szólalnom. - Fogalmam sincs, hogy itt vagy-e még, de
tényleg mennem kell - hadartam, és kinyomtam a telefont.
Aztán háromszor homlokon vertem magam vele. Hát, ez van. Az étkezőasztalhoz
ülve apu megjegyezte, hogy kellemes színem van: mint aki krém nélkül ment a
napra. Úgy egy évre.
- Nem akarok beszélni róla - zártam le a témát. Aztán belefejeltem a
tésztasalátámba. Ha eddig kételkedtek volna benne, a ma este után a szüleim
biztosra vehetik, hogy menthetetlenül lázadni kezdtem. Van ez így.
Sulirádió: 5/4 - The Libertines-nap. Szeretem.
Jacques, Dave és a többi Szent Johannás: 5/1 - Szerettek volna a jelöltek
közt lenni. L
Edina: 5/1 - hogy miért szeretne nyerni? Cortez miatt. Naná. L
Kinga: 5/3 - bűnöztem vele és miatta! No comment. L
Fizika: 5/2 - Gondos is tanárnő kissé nehezményezte, hogy Andris és Robi
üldözik a Facebookon.
És megkérte őket, hogy többé ne jelöljék be A periódusos rendszer képen.
Ezek őrültek. J
Hosszú
jegyeség: 5/5* - óriási könyv, és alig várom, hogy kiolvasás után megnézzem
a filmet is!
Audrey Tautou nagy kedvencem.
Cortez: 5/? – Azt mondta, hiányzik! Jaj! És... És ő erre nem mondott
semmit. Megyek, és elásom magam. Majd jövök.
Január 18., kedd
A tegnapi őszinteségi rohamom után, amikor közöltem Cortezzel, hogy
hiányzik, egészen kellemesen telt az éjszakám. Forgolódtam, lerúgtam a takaróm,
felültem és visszaszereztem, bedugtam a fejem a párnám alá, amikor elfogyott a
levegőm, azt is eldobtam, visszakapcsoltam a lámpám, olvastam két oldalt, majd
lekapcsoltam és tovább forgolódtam. Remek érzés volt reggel arra kelni,hogy
összesen alig pár órát aludtam, és hogy a sok forgolódástól úgy összekócolódott
a hajam, hogy a tükörbe nézve megállapítottam, félig raszta lettem. Általában
reggel rohanok, mert tudom, hogy Cortez a kapuban vár rám. És ez rendszerint
elég ösztönző ahhoz, hogy rekordidő alatt vágtázzak le a lépcsőn, vegyem el
anyutól az uzsim és rontsak ki az ajtón. Ma kissé ráérősre vettem a figurát,
komótosan kötöttem be a bakancsom fűzőjét, igazgattam a sálam és a becsukott bejárati
ajtó színét is igen sokáig néztem, mert rájöttem, még sosem figyeltem meg elég
alaposan.
Aztán ki kellett mennem. Mivel tegnap este óta égett a fejem, nem is
próbáltam változtatni ezen.
Tökmindegy volt. A kapun kilépve aztán vettem egy mély levegőt, és
Cortezhez fordultam. A kerítésnek dőlve állt, és a világ leggyönyörűbb
mosolyával ajándékozott meg. A kínos szituációtól függetlenül is megremegett a
gyomrom, és zavartan köszöntem neki. Megfogta a kezem, és a jeges járdán
elindultunk a suli felé. Mivel eddig minden olyan simán ment, gondoltam, akkor
túl is estünk a kínos részen, és már kezdtem fellélegezni, hogy hiába
görcsöltem annyit, amikor…
Amikor természetesen megcáfolta a gondolatmenetem, és lazán felém fordult.
- Hiányoztam? – vigyorgott szemtelenül édesen. Azt hittem, elsüllyedek.
Istenem, de ciki!
- Ööö... - motyogtam. - Nem. Nem igazán. Vagyis kicsit. Nem tudom -
dadogtam összevissza.
Cortez hangosan felröhögött, aztán átkarolva a vállam magához húzott, és
megpuszilt. Na, most ez mit jelent? Hogy kinevet? Vagy hogy örül neki? Vagy
hogy én is hiányoztam neki? Jaj, miért kellett nekem ilyet mondani!
Pechemre és egyben szerencsémre félbehagytuk a témát, mert egy hógolyó
zúgott el mellettünk, és szétcsapódott a havas járdán.
- Ne rohanjatok már, Ren! - kiáltott utánunk egy hang, mire mindketten
hátrafordultunk. Csak egy ember hív így, úgyhogy mosolyogva fordultam hátra és
vártuk be Ricsit, aki Virágot vonszolta maga után.
- Sziasztok! - köszöntem, amikor utolértek minket, és igyekeztem figyelmen
kívül hagyni Virág sapkáját, amelynek bojtjai minden mozdulatra összevissza
himbálóztak.
- Cortez, csekkoltad a videókat, amiket küldtem? – kérdezte Ricsi.
- Aha, még tegnap este - bólintott, miközben tovább indultunk.
- A másodikon behaltam. Komolyan, fetrengtem a röhögéstől - vihogott,
szemmel láthatóan még mindig viccesnek találta. Nekem fogalmam sem volt, hogy
miről van szó, egészen más fogott meg a párbeszédükből.
- Mind a bandádba jelentkezett? - folytatta tovább Cortez.
- Aha. Már nyolcan. Egyik rosszabb, mint a másik. A klarinétos lány kész
van! Mit akar egy metálbandában?
Aha. Szóval a bandájába jelentkező zenészek küldözgettek videókat Ricsinek,
és azt mutatta meg Corteznek. Ez mind nagyon klassz, de...
- Ren, majd
neked is átküldőm. Iszonyat vicces - próbált bevonni a beszélgetésbe Ricsi, mert
egy ideje csendben kullogtam mellettük.
- Nem fontos - vontam meg a vállam. Erre a fiuk összenéztek, és Virág is
feljebb tolta a sápiját, hogy kilásson alóla.
- Mi bajod van? - fürkészett Cortez, míg végül elkapta a tekintetem.
- Azt hittem, nem neteztél tegnap este - mondtam ki, ami kissé nyomasztott.
- Nem. Msn-en nem voltam - javított ki.
- Ó. Oké - bólintottam kínosan nevetve. Ez így még jobb.
A sulihoz érve Zsolti, Macu és Dave vigyorogva fogadott minket,
természetesen ők is látták már a klarinétos lány videóját, úgyhogy feltétlenül
ki kellett röhögniük.
- És az a fej! - vihogott Zsolti.
- Meg ahogy koncentrál - helyeselt vadul Macu.
- Gratulálok! - lépett hozzánk Kinga dühösen, és keresztbe fonta a karját.
- Igazán dicséretes, hogy egy őstehetséget röhögtök ki ész nélkül. Tényleg
szörnyen vicces, hogy egy fiatal lány komolyan veszi a művészetet, kiválóan
teljesít, és van bátorsága elküldeni a videóját, hogy aztán pár idióta
gimnazista ezen szórakozzon!
- Nyugodj már le, csak poén! - szólt rá Zsolti.
- Majd ha hasonló szinten értetek egy dologhoz, akkor visszatérünk rá. De
már ne is haragudj,
Ricsi, a basszusgitár az a hangszer, amit azoknak ajánlanak, akik abszolút
zenei analfabéták. Konkrétan egy majom is tud rajta játszani. Én a helyetekben
nem nevetnék! - zárta le a vitát. Mindanynyian kérdőn néztünk össze, mire Kinga
dühösen felém fordult. - Renáta, segíts ezeket szétosztani!
- nyomott a kezembe egy adag szórólapot, és meg sem várva a reakcióm,
besietett a suliba.
- Mi az? - kérte el tőlem Ricsi, és megnézte a lapot. Aztán hátrahőkölt,
mintha csak megijedt volna tőle. A szórólapon Kinga egészen közelről készült
fotója szerepelt, alatta a „Szavazz rám!" szöveggel. Nos, nem tudom, hogy
ezzel szimpatikussá akarta tenni magát, vagy szimplán rémálmokat szándékozik
okozni néhány diáknak, de tény és való, hogy a fotón lévő gyilkos tekintete nem
kifejezetten megnyerő.
-A barátnőd - röhögött Dave Zsoltira, aki elég bizonytalanul nézte a képet.
- Majd csináltatok ebből egy pólót - mondta végül, mire mindannyian
elnevettük magunkat.
- Na, megyek, szétosztom ezeket - sóhajtottam fáradtan, mert őszintén semmi
kedvem nem volt hozzá.
- Minek rohansz? Ráér, ha később kapnak frászt - tanácsolta Macu, aki
eltett egy lapot azzal a feltett szándékkal, hogy később photoshoppal
„átalakítja" kicsit. Szarvakat és vörös szemeket tervezett rá. Hm. Találó.
Zsolti közölte, hogy egy olyan pólóra is igényt tart.
- Nem, inkább megyek. Hátha ettől többen szavaznak rá. Félelemből -
legyintettem. - Újabban amúgy is elég antipatikus - tettem hozzá.
- Gyógyszerész? - pislogott Virág. Azt hiszem, vagy tizenöt másodpercig
néztünk rá mindannyian pislogás nélkül, mikor végül megráztam a fejem.
- Nem. Azt jelenti, hogy ellenszenves - mosolyodtam el.
- Óóó. Oki - nevetett fel a saját butaságán, a többiek meg azonnal szívni
kezdték a vérét.
A folyosón bedobáltam a suliboxok résein a szórólapot, bár észrevettem,
hogy néhányan kinyitják a szekrényeiket, és összegyűrik. Szerencséjükre Kinga
nem látta, az ő hangja a termünkből szűrődött ki. Odabent aztán vizuális élmény
is társult a hallottakhoz. Andris és Robi a termünkben lévő csontváz (Carlos)
koponyájával fociztak, Kinga pedig vörös arccal ordított, hogy hagyják abba, mert
Baranyai megint ki fog borulni miattunk. A teremben lévő tévéből eközben
üvöltött a top 10
AC/DC-videoklip, a sulirádióból egy Avril Lavigne-szám szólt, és a
folyosóról is beszűrődött a szokásos, „első óra előtti lárma". Leültem a
helyemre, és könyvemet előszedve összenéztem Gáborral, aki szintén a padján ült
és az eseményeket figyelte. Egymásra mosolyogtunk, ami nagyjából annyit
jelentett, hogy „ketten vagyunk normálisak a káosz közepén", aztán
mindketten visszatértünk a tennivalónkhoz. Én fellapoztam a könyvem, ő pedig tovább szudokuzott. Amikor legközelebb
felnéztem, Cortezék érkeztek meg, elég nagy zajjal.
- Zsolti, rászólnál erre a két idiótára, hogy adják vissza Carlos fejét? -
fújtatott Kinga idegesen.
- Persze - bólintott. - Andris, passzold ide.
Andris odarúgta Zsoltihoz a koponyát.
- Na! - fújta ki magát Kinga. Kár volt.
- Oké. Akkor az ajtó a kapu. Büntetők következnek – rúgta a Zsolti a fejet
Robinak, és beállt az ajtóba védeni.
- Ez nem igaz! Tényleg azt hittem, hogy számíthatok rá? – rázta a fejét
Kinga idegesen, aztán elkerekedett a szeme, mert észrevette, hogy a terem falán
lévő posztertartók plakátjait kicserélték.
Eltűnt a vágtázó lovakat ábrázoló kép, helyette egy bikinis nő pózolt egy
kabrió motorháztetején. -
Ez meg mi??? – ordította olyan hangosan, hogy a terembe éppen belépő
Jacques megtorpant, és inkább visszament a folyosóra.
- Az? Egy jó nő - kiáltotta Andris, és átrúgta Zsolti lábai között a
koponyát, ami így kibukdácsolt a folyosóra.
- Ezt azonnal leszedem! Hogy képzelitek? - indult el a fal felé Kinga. A
két rocker azonnal rájött, hogy baj van, veszélyben a playmate, úgyhogy ők is
odapattantak, hogy védjék. A terem végében tehát kisebb lökdösődés támadt,
Kinga „hímsoviniszta állatoknak" nevezte őket, Robi pedig üvöltött, hogy
„ne bántsa a nőjét".
- Most tényleg skót dudát hallok? - néztem körbe, mert bár elég
képtelenségnek tűnt, megesküdtem volna rá, hogy az szól.
- Én vagyok! - emelte fel Ricsi a telefonját. Éppen Virágnak és Macunak
mutatott meg egy Korn-dalt. Állítólag abban van a duda. Cortez irodalmat
másolt, közben bedugta a fülébe a fülhallgatóját, és valamit üvöltetett.
Jacques a táblát törölte le, amire valaki pár trágár szót írt fel
(gyanítom, kik voltak), Gábor pedig még mindig rejtvényt fejtett.
- Hallod, ez kemény! - rontott be az ajtón Zsolti. – Eltűnt Csontváz Carlos
feje! - üvöltötte.
- Hogyhogy eltűnt? - kapta elő a telefonját Dave. Mint mindig, most is úgy
érezte, hogy ha ilyen érdekes esemény történik, azt meg kell osztania.
- Mittom' én. Andris kirúgta, utánamentem, de nincs meg - mondta, de
annyira vihogott, hogy alig értettük a szavát. Erre Kinga és a két rocker is abbahagyták a
dulakodást.
- Mi az,
hogy eltűnt? Ma van óránk Baranyaival! Azonnal keressétek meg! - üvöltötte.
Kicsit
ledöbbenve pillantottam körbe, mert a termünkben olyan fejetlenség volt (szó
szerint), mint még soha. AC/DC, skót duda, mindenféle hörgés, röhögés,
dulakodás, Avril Lavigne, vihogás, üvöltözés, fej nélküli csontváz és egy
koponyatolvaj.
Csengetéskor
Cortez visszaadta az irodalomfüzetem (az elmúlt órákon nem jegyzetelt, úgyhogy
rólam írta le. Az elmúlt órákon? Mondjuk úgy, az elmúlt két és fél évben),
aztán Monsieur Durand betessékelte maga előtt Dave-et és Zsoltit, majd becsukta
az ajtót. A franciatanár mosolyogva nézett végig az osztályon, aztán megakadt a
tekintete Csontváz Carloson.
- Mon Dieu
- sóhajtotta lesütött szemmel. Na, ja. Ezt gyakran mondogatja, amikor bejön hozzánk.
Durand
duplaórája után (ötösre feleltem, éljen!) következett a médiaismeret az
infóteremben.
Tölgyessy a
suli egyik legnépszerűbb tanára, a mi osztályunk is őt kedveli a legjobban.
Feltételezem,
hogy a lazasága miatt. Merthogy a mai órán is filmekről beszélgettünk, házinak
pedig megkaptuk, hogy kidolgozzuk az anyagot. A többiek ezt igazán élvezik,
négy kattintással megkeresik a neten, lementik, dogánál meg kipuskázzák. Éppen
elég kemény a sulink ahhoz, hogy legyen néhány laza „töltelék tantárgy". A
média ilyen. Az irodalom viszont nem.
Kardos
órája előtt még mindig nem volt meg Carlos feje, pedig szünetekben elég keményen
próbáltunk a nyomára bukkanni. Trtottam tőle, hogy ennek nem lesz jó vége, a
többiek azonban először az irodalomra koncentráltak, mondván, „szépen sorban
legyünk túl a dolgokon".
- Maradjatok
csendben! - nézett végig Kardos az osztályon. A Szent Johannában kevés olyan tanár
van, akinek nagyobb a tekintélye, mint „rettegett" Kardosnak,
„megbuktat" Kardosnak, esetleg „leizzaszt felelésnél" Kardosnak. Mi
is elhallgattunk.
- Jobban
járok, ha nem tudom, mi történt a csontvázzal és hol a feje? kérdezte a fejét csóválva.
- Igen - ordították be páran.
Sejtettem. Nos. A mai órán a költészetről lesz szó - kezdte. Csak unott
morgás és kényelmetlen fészkelődés volt a reakció, a legtöbben pedig arra
készültek, hogy jót fognak aludni. - Egy kis játékkal kezdeném.
- Játék? - csillant fel Virág szeme. Kardos nem az a tipikus, „játszva
tanulunk" pedagógus, ő inkább az „annyi anyagot adok le, hogy
belefulladtok" módszert részesíti előnyben. Éppen ezért volt fura tőle azt
hallani, hogy játszani fogunk.
- Igen. A feladat egyszerű. Elkezdek egy idézetet, ti pedig befejezitek.
Nekem tetszett az elképzelés, úgyhogy figyelmesen vártam, csakúgy, mint
Kinga, aki azelőtt, hogy bármi történt volna, feltette a kezét, hogy elsőként
válaszolhasson. Igaz, még azt sem tudta, mire, de megelőlegezte magának, hogy
úgyis tudja.
-„Harminckét éves lettem én, meglepetés e költemény..." - szólt
Kardos.
Kingával tökéletesen egyszerre mondtuk, hogy „csecse becse", Dave
azonban beordította, hogy
„ingyom-bingyom". Az egész osztály felröhögött, Kardos szeme pedig
szikrákat szórt.
- Felmayer, még egy ilyen, és kiváglak az órámról! Fejezzétek be az
ökörködést! - kiáltotta idegesen.
Mindenki megpróbálta visszafojtani a nevetést, úgyhogy folytathattuk a
játékot. A két következő versidézetből is be tudtam fejezni egyet (Kinga
kettőt), de Gábor is ügyes volt, a másodikat ő is tudta. Aztán mindennek vége
lett, mert a következő idézetnél Kardosnál végképp kivertük a biztosítékot.
-,,S a kis szobába toppannék, röpült felém anyám...”
- Kinyitom az ablakot, hadd röpüljön tovább - vágta rá Zsolti. Olyan
hangosan röhögött fel mindenki, hogy zengett tőlünk az egész épület. Na igen,
Zsolti elemében volt. Mondjuk, a neten talált „szösszenet" helyett az
eredetit is megtanulhatta volna, de mindegy. Egyébként jó poén volt, kár, hogy
Kardos nem értékelte.
- Mindenki elővesz egy lapot! - kiáltotta idegesen, és úgy nézett ki, mint
aki egyáltalán nem viccel.
A tekintetéből tudtuk, hogy most nincs helye a „nemáár" és hasonló
benyögéseknek, úgyhogy mindenki csendben engedelmeskedett. Felírtam a nevem a
lap tetejére, aztán, amikor Kardos bemondta, hogy mik a röpdoga kérdései,
körbenéztem. Egy halom riadt, kérdő tekintet meredt felém. Mind arra vártak,
hogy segítsek.
- Réni, a lapodat nézd, máskülönben azonnal egyes! - förmedt rám a tanár.
Vagy gondolatolvasó, vagy túl jól ismeri a helyzetünket.
Kínosan a papíromra meredtem, és elkezdtem leírni a válaszokat. A szívem
szakadt meg, mert tudtam, a többiek ezer százalék, hogy egyest kapnak. L Csengetéskor egy önként
jelentkező
(Kinga, ki más?) összeszedte a lapokat, és kivitte a tanárnak, aki szó nélkül
felkapta a naplót, és kiviharzott a teremből. Hogy mennyi esély van arra, hogy
valaha még játszani fogunk az óráján?
Nos, semmi.
És a biológia még csak ezután jött. Baranyai megérkezett, öt másodperc
alatt felfogta, hogy hiányos az osztályunknak erre az évre kölcsönzött
csontváz, úgyhogy teljesen kiakadt. És ami a legszomorúbb, hogy hiába kérdezte
meg ezerszer, hol van a koponyája, tippünk sem volt. Van, amikor az őszinteség
nem a legjobb megoldás.
- Kirúgtuk a folyosóra, azóta nem láttuk! - magyarázkodott Zsolti. Bár ne
tette volna!
- Tizenegy bé! Komolyan elegem van belőletek! - szipogta a tanárnő és én
rögtön megsajnáltam. Szegény, eléggé kikészült, a „csontvázügy” tényleg sok
volt neki.
A jelenlétével a lelkiismeretünket próbálta elővarázsolni, de azon túll,
hogy Gábor, Kinga,
Jacques, Virág és én átéreztük a
szómorúságát, a többieket abszolúte nem érdekelte.
- És én még meglepetést tartogattam számotokra! Ez a hála? Ez? - osztott
minket tovább. Na, a meglepetés említésére már többen felkapták a fejüket.
- Mi az? - lóbálta a kezét Dave.
- Már nincs jelentősége. Ilyen magatartással képtelenség, hogy elvigyelek
magammal titeket.
- Úúúú, hova? - kérdezte Virág.
- A postagalamb-kiállításra - jelentette be ünnepélyesen Baranyai. Ööö...
azt pontosan nem tudom, hogy milyen reakciót várt, hogy talán majd emiatt
magunkba szállunk vagy könyörgünk, hogy mégis vigyen, esetleg elővarázsoljuk
Carlos fejét... Hát, a mi osztályunk nem egészen ilyen.
Azon túl, hogy kegyetlenül kiröhögték szegény tanárnőt, egy halom
bekiabálás érkezett, mint pl.
„egy ideje mailt küldök", vagy hogy „kit érdekelnek a
madarak???", és persze a gúnyos „neeee, nem mehetünk el a
postagalamb-kiállításra? Egy éve erre várok. Muhahaha". Engem mindig eléggé
megvisel, amikor egy tanárt látok összetörni. Szegény. Ja, és amúgy Kardoshoz
hasonlóan Baranyai is befejezte a próbálkozást. Mostantól ledarálja az anyagot,
mi pedig vagy megtanuljuk, vagy nem.
Bekeményítettek rendesen.
Hamar híre ment, hogy „kezelhetetlenek és pofátlanok" vagyunk, úgyhogy
Barka már úgy jött törire, hogy a folyosón kezdte a diktálást. Utolsó óra után
Cortez bevárt (a suliboxomból pakoltam ki), és együtt mentünk le a lépcsőn.
Kinga az aulában állt, és azt hiszem, arra várt, hogy mindenki eltűnjön, hogy
végre megint felnyissa a dobozt.
- Renáta, már mész is? – célzott arra, hogy ma is számítana rám.
- Igen – feleltem, és kacsintgatva próbáltam jelezni, hogy később mondja
el, hogy áll a dolog.
Kinga tapintatos lány.
- Mi bajod van? Tikkelsz? - kérdezte.
- Nem - sóhajtottam fáradtan. - Hagyjuk.
Kimentünk a suliból, ahol a többiek a lépcső előtt gyülekeztek.
- Holnap duplamatek - szóltam oda azoknak, akik gyengék matekból. Vagyis
mindenkinek.
- Ja - bólintott Ricsi. Azt hiszem, tudomásul vette.
- Reni! - szaladt ki a kapun Karcsi boldogan. Kezében a szánkóját tartotta.
- Képzeld, a gondnok megragasztotta!
- Örülök! - mosolyogtam rá.
- Éljen! - tapsolt Virág.
- Vegyük el tőle! - tanácsolta Dave.
Szegény Karcsi. Na, mindegy, kénytelen voltam ott hagyni, elvégre lejárt a
műszakom. Suli után magának kell vigyáznia magára. J
Négyesben sétáltunk hazafelé (Cortez, Ricsi, Virág, én), de leginkább ők
beszélgettek, én a sálamat az arcom elé húzva, lehajtott fejjel figyeltem az
utat.
- Később kijössz megsétáltatni Jonathan Davist? - kérdezte n: hátrafordulva
hozzám. Ezt nem nagyon értettem.
- Kit?
- Jonathan Davist. A kutyámat - magyarázta, mintha csak egyértelmű lenne.
- Azt hittem, Adam Lambert a neve - töprengtem. Mert legutóbb még az volt.
- Már nem - vigyorgott, a kabátja cipzárját rágcsálva.
- Megint átnevezted szegényt?
- Nem én - rázta meg a fejét, és Ricsi felé bökött.
- Te voltál? - nevettem el magam.
- Untam.
- Annak a kutyának lassan pszichológushoz kell járnia - mosolyogtam. Szegény
állat. Szerintem már minden névre hallgat, teljesen össze lehet zavarodva.
Ricsi és Virág továbbment, mi pedig befordultunk az utcánkba. A kapuban
megállva aztán fagyoskodva, egyik lábamról a másikra támaszkodva reméltem, hogy
még együtt tudunk tölteni egy kis időt.
- Menj be, mert megfázol - mosolygott rám Cortez, amikor látta (vagy
hallotta), hogy összekoccannak a fogaim.
- Nem fázom - füllentettem. A sarkkör a második kerületi januárhoz képest
szubtrópusi lehet.
Tényleg átkozottul hideg volt.
Cortez magához húzva megcsókolt, amitől azonnal megfeledkeztem a fázásról,
és elöntötte a mellkasomat egy igen intenzív melegség.
- Később hívlak - ölelt meg búcsúzásképp, mire elvörösödve bólintottam.
- Oké.
- De hívhatsz te is - tette hozzá, miközben megfordult és elindult. - Ha
nagyon hiányzom - röhögött, én meg lesütöttem a szemem.
- Nagyon vicces - ráztam meg a fejem, kissé szétégve.
Cortez hátra sem nézve intett. Megvártam, hogy kiforduljon az utcából,
aztán megborzongtam. A fagyos széltől megmerevedett az arcom, és úgy maradtam,
idióta vigyorral a fejemen. Gyorsan besiettem a házba, hogy felengedjek.
Csontváz Carlos koponyája: 5/1 - nyoma veszett. De komolyan.
Kardos: 5/2 - kicsit berágott ránk. J
Népszerűségi verseny: 5/3 - Kinga küldött este egy sms-t. Cortez
toronymagasan vezet, a lányok közül pedig még mindig Edina áll nyerésre. A
fenébe.
Holnap suliújság-megbeszélés: 5/1 - jaj, egy halom képpel lógok. Kinga ki
lesz akadva.
Cortez: 5/5* - függetlenül attól, hogy beégtem a „hiányzol" dologgal,
és ő ezen remekül szórakozik, este hívott. És elég sokat beszéltünk... Wow. J
Január 19., szerda
A suli elé érve sajnos el kellett szakadnom Corteztől, mert a suliújság
termébe kellett sietnem, megbeszélésre. Egyébként a napnak ezt a pár percét
szeretem a legjobban. Amikor a kapuban vár, és együtt megyünk suliba. Ilyenkor
kicsit sajnálom, hogy a Szent Johanna ennyire közel van, mert ez a rövid séta
az, amikor valójában kettesben tudunk lenni. Fogalmam sincs, hogy ez mennyire
van rendben, soha nem volt még barátom, totális kapcsolat-analfabétaként úgy
gondolom, ennél kicsivel többet is lehetnénk együtt, de talán tévedek.
Mindenesetre a reggel együtt töltött percek adnak erőt ahhoz, hogy kibírjam a
napközbeni sérelmeket. Mint a mai tesiórát is. Na, de ezt később.
Az aulába lépve berohantam a suliújság termébe, ügyesen kikerülve Máday
látóteréből, aki éppen két kilencedikes lányt szidott le, amiért feketére
festették a körmüket. Nem hallottam a végét, de rutinos tizenegyedikesként
tudom, hogy a továbbiakban az igazgatóhelyettes irodájába kellett menniük, ahol
kaptak körömlakklemosót és némi vattát. Máday nem tréfál. A fiókja olyan
kincseket rejt, mint sminklemosó (a merészeknek), néhány bő fazonú pulóver (a
hiányos öltözetben megjelenőknek) és sampon (a hétvégi buli után ki nem mosott,
színezett hajtincseknek)…
A suliújság termében már mindenki jelen volt, úgyhogy felültem Macu és Dave
közé a padra, majd beszélgetni kezdtünk amolyan „mi újság?” stílusban, de a
válaszra már nem volt idő, mert Kinga ránk üvöltött.
- Csendet, vagy kívül tágasabb!
- Elnézést - motyogtuk visszafojtott nevetéssel. Kinga elég kemény
főszerkesztő, aki ráadásul inspirálás helyett megfélemlítéssel szedi ki belőlünk
az anyagot. Most is majdnem negyedórás beszédével (a háta mögött ráragadt
Szatmáry Castro Kinga becenév, ami egyébként találó) szétalázott minket,
szétdobálta a leadott cikkeket, „mosléknak" minősítette a képeimet (kösz),
Dave-et megfenyegette, hogy kírúgja, ha nincs kész a tech. cikkel legkésőbb
péntekig.
- Ami pedig a februári ötleteket illeti - nézett körbe. Az a-s Krisztián
lesütötte a szemét, ő nem bírta állni a tekintetét. - Ha azt hiszitek, hogy az
én irányításom alól kikerülhet egy giccses, szívecskés, rózsaszín vattacukor
szám, nagyon tévedtek! Valentin-napról egy dupla oldal, semmi több!
Ezután mindenkit megfenyegetett, hogy amennyiben nem szavaznak rá, úgyis
rájön, és akkor igazán mérges lesz. Végül elengedett minket.
- Ki lehet szállni év közben? - kérdezte Macu, amikor kiléptünk a teremből.
- Nem. Csak ha kirúgnak - feleltem. Ő idén jött a suliba, úgyhogy ezeket a
dolgokat még annyira nem tudja. Majd idővel ráérez.
- Simán kicsapatom magam a szerkesztőségből - biccentett. Vagy már most ráérzett.
J
A lépcsőn felfelé hallgattam Dave és Macu érthetetlen beszélgetését (valami
érintőképernyős dolog specifikációiról diskuráltak), aztán kikerültük a
folyosón rohangáló kilencedikeseket, és a termünk felé igyekeztünk.
- Na jó! Első tipp. Az a darkos kilencedikes lány - kiáltotta Ricsi. Zsolti
egy müzliszelettel vadul hadonászva értett egyet.
- Miről van szó? - léptem a helyemre, és kérdőn Cortezre néztem.
- Koponyát keresünk - válaszolta mosolyogva.
- Ó. Értem - bólintottam, és kivettem a papírzacskóból a büfében vásárolt
kakaós csigát. -
Kérsz? – nyújtottam felé. Megrázta a fejét, és hitetlenül nézett a kajámra.
Jó, kicsit sok porcukor volt rajta. Kakaós csiga helyett inkább
„hócsigának" tűnt.
- Úúú, törhetek belőle? - kérdezte Virág. Odatartottam a kezem, mire Virág
leszenvedett a csigából egy jókora darabot. - Minyont? - kínált meg a saját
„reggelijével".
- Köszi - bólintottam, aztán egy vonalzóval kettévágtuk, hogy ne nyomkodjuk
szét. A cserebere közben Ricsi és Cortez csak bámult ránk.
-A tízes skálán mennyire gusztustalanok? - kérdezte Cortez szórakozottan.
- Simán tíz - röhögött Ricsi.
- Most miért? - Virág a minyonra egy gumicukrot tett, hogy „ne nézzen ki
annyira unalmasan".
Duplamatek után (Gazdag a táblánál szadizta Jacques-ot) angolunk lett
volna, de Mr. O'Realy elcserélte az órát Korponay tanárnővel, így pénteken nem
lesz tesink. Ma viszont volt.
Átmentünk az udvaron, és a tesi öltözőbe lépve azonnal szembesültünk az a-s
lányok csapatával.
Ők
négyen... hogy is fogalmazzak? Nem kifejezetten a barátaink. Virágot és engem
már kilencedik óta lesajnálnak, és bár Kingával ápolnak egyfajta felszínes
kapcsolatot, igazából köztudott, hogy utálják egymást. Amióta pedig
mindhármunknak van barátja (nem is akárkik), az a-sok abszolút közellenségként
tekintenek ránk. Talán Dina utálata a legegyértelműbb, eddig is sejtettem, hogy
otthon saját „Reni vudu babája" van, amit rendszerint kínoz, de a mai óra
után rá kellett döbbennem, hogy még ennél is durvább a helyzet.
Az a-sok
csacsogásától zengett az öltöző, a téma természetesen a népszerűségi verseny
volt, és direkt azért beszéltek róla hangosan, hogy kicsinálják Kingát
idegileg.
- Tudod, Edina - húzta fel a Szent
Johannás pulcsija cipzárját Kinga, aztán rántott egyet fájdalmasan szoros
copfján -, nagy eséllyel indulsz ezen a versenyen - mondta. - Elég, ha az rád,
akivel eddig jártál. Nem kis szám - vigyorgott gonoszul. Azonban ne éld bele
magad. Még közülük is sokan voksolnak inkább rám.
Edina megsemmisülten nézett a szemébe,
aztán kicsörtetett az kicsörtetett, nyomában hűséges csatlósaival.
A tesiterem
felében a fiúk fociztak (Szekeres tanár úr kicsit jó fej), és amikor beértünk,
Korponay ránk szólt, hogy álljunk tornasorba (a mi tanárunk kicsit sem az).
Virág a sor
legvégére állt, ő a legalacsonyabb a hét lány közül, én meg némi tanakodás után
beálltam Kinga mögé. Szerintem pont ugyanolyan magasak vagyunk, de kizárt, hogy
engedte volna, hogy elé álljak. Ha egypetéjű ikrek lennénk, ő akkor is
ellenkezve. Így megspórolva a
„hajszálpontosan
méressük le magunkat, és győzzön a jobbik!" cirkuszt, inkább mögé álltam.
Amíg a tanárnő a mai óra feladatát ismertette, mosolyogva hátranéztem. Cortez
rövid ujjú pólóban és az SzJG-s nadrágban focizott, párfejeléstől a haja összevissza
kuszálódott, és kissé kipirult a futástól.
Amikor
észrevett, felém intett, aztán visszaállt focizni. Vadul kalapáló szívvel
figyeltem, és azon tűnődtem, van-e olyan skála, amin mérhető, amit iránta
érzek. Kétlem.
- Reni?
- Igen? -
fordultam vissza.
- Vállalod?
- kérdezte Korponay.
- Ööö.
Persze - bólintottam, bár fogalmam sem volt, hogy miről van szó. Viszont nem
akartam kihúzni a gyufát a tanárnőnél, úgyhogy rávágtam. Kár volt. Hamar
kiderült, hogy ma szekrényugrás van terítéken (áááá!), és arra mondtam igent,
hogy rajtam mutassa be a gyakorlatot.
Biztosan
mások is haltak már bele a megaláztatásba, úgyhogy, gondoltam, mindegy.
A szekrény
egyébként sokkal magasabbnak bizonyult, mint szerettem/gondoltam/reméltem volna.
- Akkor
háromra nekifutsz, dobbantasz, és átugrod, érkezésnél tompítasz - utasított a
tanárnő.
- Hogyne -
koncentráltam, mert ez így nem tűnt annyira bonyolultnak.
A fiúk
akkor hagyták abba a focizást és fordultak mindannyian felém, amikor beakadt a
lábam a szekrénybe, aminek következtében óriásit borultam. És ha ez még nem
lenne elég, rám esett az egész.
- Istenem,
neked a Jackass ben lenne a helyed - emelt le rólam Kinga egy
zsámolyt.
- Reni,
összetörted magad? - hajolt fölém Korponay.
- El tud
törni az ember füle? - kérdeztem, a tatamin kiterülve.
- Fúú.
Tiszta piros - nyújtotta felém a kezét Virág, és felhúzott.
- Ren, élsz
még? - üvöltött át a termen Ricsi.
- Megvagyok
- álltam fel, és azon túl, hogy kijött a hajgumi a hajamból, kicsit szédültem
is.
- Szép
borulás volt - füttyögött Zsolti.
- Mondd,
hogy nem leszek a videómegosztón - fordultam Dave felé,
- Lecsúsztam
róla. - tárta szét a karját, jelezve, hogy nincs nála a telefonja. Jobban félti
annál, mint hogy egy esetleges védésnél (kapus volt) eltörjön.
Amíg a
tanárnő visszarendezgette a szekrényt, Cortez odajött hozzám. Komoly volt az
arca, de a szemén láttam, hogy egyébként magában mosolyog.
- Jól vagy?
- fürkészett.
- Aha -
dörzsölgettem a fülem. Tényleg nagyon fájt!
- Menj át
az orvosiba - tanácsolta.
- Dehogy -
ráztam meg a fejem. - Jól vagyok. Ha sokáig kettőt látok belőled, esetleg benézek
- tettem
hozzá. Cortez felnevetett, és fél karral átölelt, közben meg mindketten a
szekrény
felé
néztünk, ahol Edina
végzett, és éppen Virág futott neki.
- Váááá! -
üvöltötte futás közben, aztán megtorpant, pont a dobbantás előtt. - Nem merem –
fordult a tanárnőhöz.
- Állj a
sor végére - sóhajtotta Korponay.
- Engedj, majd én! - lökte félre Kinga. Tökéleteset ugrott, természetesen.
A borulásomnak köszönhetően viszont nekem nem kellett többet ugranom, egy
kis szimulálásnak hála (jó, rátettem egy picit J) i tanárnő megengedte,
hogy a lelátón ülve figyeljem az órát.
Az öltözőbe érve a tükörnél csekkoltam a fülem. Bármennyire kerestem, a
sportszergyártó cég lógója nem volt rajta, és már nem is volt annyira piros. Úgyhogy
túlélem. A padon átvettem a pólóm, amikor is a nyakamhoz kaptam, és a másodperc
töredéke felpattantam.
- Mi az? - nézett fel rám Virág, a rózsaszín Martensét bekötve.
- A láncom! - tapogattam magam hisztérikusan. Virág azonnal felállt, és a
földet kezdte pásztázni.
- Nem felejtetted otthon?
- Nem, nem! - ráztam a fejem. - Sose veszem le. Biztos, hogy rajtam volt.
- Úú, lehet, hogy elhagytad?
A hajamba tárva, teljesen kétségbeesve kezdtem pánikolni. Azt a nyakláncot,
a rajta lógó gyűrűvel Corteztól kaptam, tizedik végén. Azóta csak egyszer
vettem le rövid időre, egyébként még fürdésnél és alvásnál is rajtam van.
Jobban vigyáztam rá, mint bármire, és ez az a darab, ami után a Szajnába is
beugrottam volna. Jó, ez így kicsit drasztikusan hangzik, és szerencsére erre
nem volt szükség, de akkor is. Rám tört a pánik, hogy elvesztettem.
- Renáta, agysérülést szenvedtél az esésnél, és mostantól így fogsz
forogni? - lépett be az öltözőbe Kinga.
- Eltűnt a láncom! - dörzsöltem az arcom idegesen.
- Ó, az a baromság, amit kabalaként viselsz? Nem baj, amúgy is jelezni
akartam, hogy ha sosem veszed le, ekcémás leszel.
- Hagyd már ezt a hülyeséget! - kiáltottam rá, amivel kissé megleptem. -
Inkább segíts megkeresni - szipogtam. Mindhárman az öltözőben kezdtük a
kutatást, én a táskámat és ruháimat ráztam ki,
Virág valamiért a cipőmben kereste (?), Kinga pedig a földön hasalt, és a
pad alatt nézte meg.
- Biztos, hogy a következő riportot a takarítónőkkel készíttetem el.
Nonszensz, ami mocsok itt van - tápászkodott fel, és undorodva nézte meg a
tenyerét.
Az a-sok becsörtettek az öltözőbe, és kérdőn néztek felénk.
- Ha láttok egy nyakláncot, amin egy gyűrű lóg, szóltok? - kérdeztem
kétségbeesve.
- Persze - vonta meg a vállát Tami.
- Koszi - sóhajtottam.
- Ezt keresitek? - emelte fel Edina a kezét. Ujjára az én gyűrűm(!!!) volt
húzva, amiről szakadtan lógott kétfelé a vékony ezüstlánc.
A döbbenettől annyira lefagytam, hogy reagálni sem tudtam.
- Azonnal vedd le! - előzött meg Virág, aki totál elképedve nézte a
jelenetet.
- Nyugi - vigyorgott Edina. - Megtaláltam a tatamin, és felvettem, mert a
zsebemből kiesett volna
- Megkaphatom? - erőlködtem ki ezt az egy, igen nehéz szót. A hangom
vékonynak és erőtlennek tűnt.
- Tessék - húzta le az ujjáról, és felém nyújtotta. Mielőtt azonban a
tenyerembe ejtette volna, a szemembe nézett.
- Először a kis talizmánod talált hozzám. Aztán a barátod fog - vigyorgott.
Szó nélkül kikaptam a kezéből, és a padra lehuppanva szemügyre vettem, hogy
hol szakadt el a láncszem.
- Muti - kérte el Virág.
- Edina, álmodozd magad arrébb innen, mert útban vagy – lökte félre Kinga
dühösen.
Némán öltöztünk, mindenki agyalt valamin, de senki nem beszélt. A
mellettünk lévő fiúöltözőből áthallatszott néhány irtózatosan hangos röhögés,
valaminek a falhoz rúgása (a hangokból ítélve cipő lehetett) és egy telefonból
üvöltő zene. Az a-sok hamar kihúztak, és miután becsukódott mögöttük az ajtó,
mindhárman fellélegeztünk.
- Ne foglalkozz vele, nagyon gonosz lány - mondta Virág, még mindig a
láncomat vizsgálva.
- Tudom.
- Renáta, ha ennyitől összetörsz, magadra vess. Elszakadt az a vacak, ő
megtalálta, hogy idegesítsen, felvette, és ennyi.
- Ez nem vacak - szóltam közbe.
- Jellemző, megint a lényeget fogod meg - forgatta a szemét unottan.
Tovább készülődtünk, Virág a sálját tekerte a nyaka köré, Kinga pedig
lehajolva kefélte ki dús, barna haját, és miután felállt, nézett ki, mint egy
őrült.
- Figyeljetek - kezdtem a padon gubbasztva. Mindketten rám néztek -
Nektek... Szóval veletek... Ti, amikor...
- Visszajöjjek holnap? Hátha addigra kinyögöd - meredt rám Kinga.
- Jó. Na. Szóval Zsolti vagy Ricsi... Kimondták már, hogy „szeretlek?"
- suttogtam.
- Nekem Ricsi elég sokszor mondja - bazsalygott Virág zavartan. Mosolyogva
bólintottam, aztán Kingára néztem.
- Nos - kezdte tárgyilagosan. - Igen, egyszer. Mondjuk, kényszerítettem. De
határozottan mondta. Tehát igen.
- Klassz - bólogattam keserű szájízzel.
- Miért? Cortez mondta? - csillant fel Virág szeme, de az arcomat látva
azonnal alább hagyott a lelkesedése.
- Nem, dehogy - sütöttem le a szemem. - Viszont én mondtam neki. Ő még nem.
És azt is mondtam, hogy hiányzik. Ő nem.
- Figyi. És akkor mi van? - próbált felvidítani Virág.
- Renáta, vannak, akiknek ez így nem megy. Ez még nem jelent
semmit. Annyira tipikus, hogy amikor nincs okod szenvedni, akkor is kitalálsz
mindenféle ürügyet, hogy aztán teátrálisan összeomolhass a kreált problémáid
miatt.
- Felfújom a dolgot? - néztem Kinga szemébe.
- Tudod a választ. És már ne is haragudj, de nekem erre nincs időm. Vannak,
akiknek valós problémákat kell megoldani. Meg kell nyernem a népszerűségi
versenyt! - csapta ki az ajtót, és kiviharzott az öltözőből.
Felhúztam a gyűrűsujjamra a gyűrűm, és miközben forgattam, elgondolkoztam.
- Izé - guggolt le elém Virág. - Megcsináltatjuk a láncot, oki?
- Rendben - mosolyodtam el halványan.
- Ne szomorkodj. Minden oké.
- Igen. Minden oké - ismételtem. - Ti Ricsivel mennyit találkoztok sulin
kívül? - kérdeztem, amikor kifelé indultunk.
- Majdnem mindennap. Együtt sétáltatjuk Jonathan Davist, meg netezünk. Elég
sokat netezünk együtt, mert mindig átviszem hozzá a laptopom, vagy ő hozza át
hozzám a sajátját. De ha meg nem találkozunk suli után, akkor úgy netezünk
együtt, hogy msn-ezünk... Szóval akkor nem együtt, de mégis egymással...
- Értem, értem - állítottam le, mielőtt belezavarodik.
- Miért kérdezted?
- Csak úgy - legyintettem.
Szerettem volna, ha szívből egyetértek Kingával, de ezúttal nem ment.
Kezdtem úgy érezni, hogy a fejemben motoszkáló kérdésekre nem fogok megnyugtató
választ találni, egészen egyszerű okból kifolyólag. Mégpedig, hogy Cortezzel a
kapcsolatunk továbbra sem normális. És mivel ezt az érzést folyamatosan
elnyomom magamban, félő, hogy egyszer csak robban.
Az udvarra érve feltettem a kapucnim, mert szállingózni kezdett a hó, majd
odasétáltunk a padhoz. A többiek már ott voltak, úgyhogy felültem Cortez mellé,
és igyekeztem nem dührohamot kapni attól, hogy Móni ott vihogott körülötte.
- Hogy van a fejed? - fordult felém Cortez azonnal, figyelmen kívül hagyva,
hogy a végzős lány még mindig hozzá beszél. Móni észrevette magát, és Dave-nek
magyarázott tovább, ügyesen színlelve, hogy az egészből semmit nem vett észre.
- Jól - mosolyodtam el dideregve. - Viszont elszakadt a láncom.
- Az esésedet látva ez jó hír.
- Sajnálom.
- Csak egy lánc - nézett mélyen a szemembe. Halványan elmosolyodtam, és
csak magamban tettem hozzá, hogy nem. Nekem sokkal több.
- Ott van! - mutatott az ajtó felé Zsolti, mire mindannyian odanéztünk. A
kilencedikes lány fekete bakancsban, fekete ruhában és hosszú, fekete
bőrkabátban jött ki az udvarra, a fehér, havas környezetben úgy nézett ki, mint
valami horrorfilm lidérce. A gót stílus egyedüli képviselője az iskolánkban.
A füttyre felemelte amúgy állandóan lógó fejét, és miután a társaságunk
vadul integetett felé, komótosan odasétált hozzánk. Bakancsa alatt ropogott a
hó. Hát, ma éjjel tuti, hogy rosszat fogok álmodni.
- Add vissza a koponyánkat! - parancsolt rá Dave, minden bevezetés nélkül.
- Mi? - kérdezte a lány döbbenten. Fehér, szinte sápadt bőre és világoskék
szeme erős kontrasztot alkotott az arcát keretező, festett fekete hajjal.
- Tudjuk, hogy lenyúltad Carlos fejét! - bólogatott Zsolti vadul.
- Kinek a mijét?
- Ne játszd meg magad. Tudjuk, hogy te voltál. De nem fogsz Carlosszal
szellemet idézni, vagy ilyesmi - szállt be a vitába Macu. Szegény lány, bár még
egy szót sem váltottam vele év eleje óta, most kicsit megsajnáltam. Üvöltött
róla, hogy fogalma sincs, mivel vádolják.
- Na jó. Cure-t hallgatok, szeretem a fekete szint és a verseket. De attól még
nem vagyok őrült. Szálljatok le rólam – mondta végül.
- Ó. Nem te voltál? - értette meg Dave, és kicsit kelletlenül toporgott a
hidegben.
- Nem - felelte a lány sértetten. - Tényleg csak én jutottam eszetekbe?
- Most őszintén. Néztél már tükörbe? - röhögött Ricsi.
- Naaa! - szóltam rá. - Ne személyeskedjünk.
- Kösz - mosolygott rám a lány. Elég ijesztő volt, kábé, mint Wednesday
Adams alteregója. A többiek vad vitába kezdtek, hogy akkor kinél lehet a
koponya, a gót lány pedig elindult, hogy egyedül töltse a szünet többi részét.
- Egyébként - fordult vissza - az egyik osztálytársam padján tegnap óta egy
koponya van.
Belenyomott az orrába két tollat, azóta tolltartónak használja.
- Ki az? - röhögött fel Ricsi.
- Bálint - felelte a lány.
-A sunyi koponyatolvaj! Most megfizet! - pattant fel Zsolti, majd Macuval
és Dave-vel berohant a suliba.
Cortez Ricsivel röhögött azon, hogy Bálint elsumákolta a koponya sztorit,
Móni próbált bekapcsolódni, Virág egy végzős fiúval beszélgetett, én pedig
sóhajtva néztem a gót lány után, aki megállt az árkádok alatt, és zenét
hallgatott.
- Mindjárt jövök - szóltam a többieknek, és odasétáltam hozzá. Mosolyogva
megálltam előtte, mire kivette a füléből a fülhall-,, afféle „mi van még?"
pillantással ajándékozott meg.
- Szereted a verseket? - kérdeztem.
- Aha - vonta meg a vállát.
- Kitalálhatom? - próbáltam beszédbe elegyedni.
- Felőlem.
- Lovecraft és Poe.
- Honnan tudod? - csodálkozott, és az arca már nem tűnt ellenségesnek.
- Tippeltem. Figyelj. Miért nem jöttél olvasókörre?
- Nem voltam az első két hétben. Tüdőgyulladás. Kilencedik elején. Jó, mi? Aztán
várhattam, hogy befogadjanak... - nézett rám kínos mosollyal.
- Sajnálom. De ilyen esetben utólag kérhetted volna, hogy vegyenek be.
- Tök mindegy. Már az is egy összeszokott csapat. Onnan is kilógnék.
- Hidd el nekem, az olvasókörből nem lehet kilógni – mondtam átgondolva,
hogy Karcsi és Flóra mellett simán elférne egy gót is. Miért ne?
- Odajársz?
- Igen. Ha szeretnéd, megkérdezem Kardost, hogy lehet-e szó róla. Kevesen
vagyunk, és talán kivételt tesz...
- Miért tenné?
- Bízd rám. Szeretnéd?
- Jó lenne - ismerte be.
- Oké. Akkor megpróbálom. Hátha - fordultam meg, és visszasétáltam a
többiekhez.
- Hé - szólt utánam. - Kösz.
- Nincs mit.
- Bejelölhetlek Facebookon? Alig van ismerősöm a suliból. Persze. Rentai
Renáta. Jelölj nyugodtan.
Január van, és ezzel a lánnyal még alig beszélt valaki. Alig ismer valakit.
Ha ma az a menő, hogy a közösségin több száz ismerőst halmozunk fel, és
esztelenül lájkolunk meg jelölünk mindent, akkor hogy fordulhat elő egy
iskolában, hogy öt hónappal a tanév megkezdése után valaki ennyire láthatatlan
legyen? Azt hiszem, ezek igazán szomorú dolgok.
- Összebariztál a góttal? - vihogott Móni gúnyosan, amikor visszaültem a
padra.
- Igen - feleltem összeszorított fogakkal.
- Mer'? - kérdezte totál értetlenül.
- Mert ugyanannyi energia észrevenni valakit, mint azon fáradozni, hogy ne
vegyük észre. Én az előbbit választom - mondtam, fellapozva a könyvem.
Nem mondanám, hogy a többieket meghatották a szavaim, mert tovább röhögtek
valamin, Cortez azonban felém pillantott, és halványan elmosolyodott. Én pedig
visszamosolyogtam rá.
Csotváz Carlos feje: 5/5* - a fiúk visszaszerezték Bálinttól, és büntetésül
bezárták a fiúvécé egyik fülkéjébe. Elvannak. J
A láncom: 5/1 - LLL
Edina: 5/1* - no comment.
Kardos: 5/4 - ebédszünetben letámadtam, és némi gondolkodás után úgy
döntött, beveszi a gót lányt negyediknek az olvasókörre. Ezenkívül megdicsért,
hogy észrevettem, ő is oda való.
Büszke lennék magamra, ha nem januárt írnánk. Előbb is láthattam volna.
Cortez: 5/5* - az előbb hívott. <3
Kételyeim: 5/2 - néha leküzdöm őket, néha megőrjítenek. Hjajj. L
Justine: 5/4 - juj, válaszolnom kell neki, francia levelezőtársam még
hétfőn írt helyzetjelentést.
Népszerűségi verseny: 5/1 - Kinga vesztésre áll. Ez nem igaz!
Facebook: 5/5 azon túl, hogy mindenki megőrült, a fal követhetetlenül
pörög, tele van lájkolással, szívecskével, taggeléssel és számomra érthetetlen
posztolással (miért hiszi azt mindenki, hogy ha volt valami vicces dolog, és
kiírja, hogy „ma mennyire nagy volt, az másnak is érdekes?), ma történt valami
olyan, ami végre értelmes. Varga Kata ismerősnek jelölt. Én pedig visszajelöltem.
Január 20., csütörtök
Reggel nagy dilemmában voltam, mert sehol nem találtam a fehér kardigánom,
de mivel abban amúgy is úgy nézek ki, mint egy orvos, végül a színes, kötött
pulcsim vettem fel farmerrel, beletűrve a hótaposó csizmámba, aztán a nyakam
köré tekertem a sálam, feldobtam a kapucnim, magamra rángattam a kabátom, és
amint meg tudtam mozdulni, már indultam is. Cortez a kapuban várt (J), úgyhogy miután
nyomtam egy gyors puszit az arcára, már indultunk is. Egymás kezét fogva csúszkáltunk
le a dombon, közben meg elmesélte, hogy holnap délutánra Ricsi meghívott pár
embert, akik videót küldtek.
- A klarinétos lányt is? - kérdeztem.
- Aha. De szerintem csak poénból. Pedig a videója alapján tényleg ügyes.
- Te nem akarsz újra vele zenélni? - fordítottam felé a fejem, de nem
láttam, mert a kapucnim belelógott a képbe.
- Nem - felelte. - Iszonyat sok időt elvesz.
- Miből? - csúszott ki a számon.
- Az életemből - röhögött fel, én pedig a járdát bámultam magam előtt. Oké.
Megértettem.
És ha csütörtök, akkor első óra Vladárral. A teremben totális káosz
uralkodott, Andris és Robi a tanári asztalon gombfociztak egy kólás kupakkal,
közben meg üvöltették a tévét (Ozzy Osbourne ijesztgetett a képernyőn). Dave a
MacBookján pötyögött, és Macuval együtt felháborodva fogalmazott egy kommentet,
amit az egyik bloggernek szántak, aki állításuk szerint „egyáltalán nem ért az
okostelefonokhoz, mégis osztja az észt". Ricsi és a kilencedikes Bálint
Karcsit szadizta, aki már megint fogságba esett a termünkben. Virág csendben
mangát rajzolt, Jacques Flórával beszélgetett az ajtóban, Cortez pedig a
padomon ülve zenét hallgatott, miközben én a Hosszú jegyessége olvastam.
- Ren, vendéged van! - kiáltotta Ricsi, mire felkaptam a fejem. A gót lány,
Kata belesett az ajtón, és kissé hezitált, hogy bejöjjön-e. Nem csodálom. Aki
ide bejön, vagy túszul esik, vagy sírva távozik.
Amikor Kata látta, hogy intek neki, bizonytalanul belépett, és gyorsan
odajött a padomhoz.
- Szia...sztok - kezdte, közben meg hol rám, hol pedig Cortezre nézett.
Annyira zavarban volt, hogy szinte megsajnáltam. Cortez közelsége a legtöbb
lányból ugyanazt váltja ki. Egyszerűen megsemmisülnek.
- Szia - mosolyogtam rá, Cortez pedig a zenelejátszója nyomkodása közben
felpillantott, és biccentett neki. Kata amúgy is sápadt arca most már
krétaszínűre váltott.
- Csak meg akartam köszönni az olvasókör dolgot. Találkoztam Kardossal a
folyosón, és elmondta...
- Nincs mit, örülök neki - bólintottam.
-Hé, mit keres itt a Holló? -
kurjantotta Bálint, beszólását pedig óriási röhögés követte. Nyilván Katára
gondolt, aki még inkább zavarba jött, és lesütötte a szemét.
A fejemet rázva fejeztem ki a nemtetszésemet, aztán Cortezre néztem, aki
felém hajolt, adott egy puszit, majd leugrott az asztalomról és kiment a
folyosóra. Azt hiszem, Kata sokkot kapott, úgy nézett rám, mintha szellemet
látna.
- Ez komoly? Cortez veled jár? - kérdezte, és ha akart volna, se vághatott
volna döbbentebb fejet.
- Igen - mondtam furán. Oké, még sokan nem tudják, semmi gond.
- Úristen. Mióta?
- Hátt. Egy hónapja - mosolyodtam el. Igazság szerint ma egy hónapja.
- Hű. - Ez volt az össz reakciója.
- Meglepő? - kérdeztem elfojtott hangon.
- Bocs, de igen - ismerte be. - Mármint jó értelemben. Év eleje óta azt
hittem, hogy Corteznek valami barom a barátnője.
Ezen felnevettem, és rájöttem, nem neheztelhetek azért, mert nem tudja. Azt hiszem,
legalább a fél suli nem tudja. A másik fele tudja, de nem hiszi. Ez van.
- Renáta, ki vagy te? Teréz anya? - állt meg mellettünk Kinga. - Ezt meg
honnan szedted? - mutatott Katára, aki mellesleg nem hülye, tehát mindent ért.
- Tessék? - döbbentem le.
- Már megint milyen embert szedtél magad mellé?
- Kinga, ő itt Kata.
- Kit érdekel? - tárta szét a karját értetlenül. - Rosszul állok.
- A verseny?
- Igen. Tudom, hogy sokan azt mondták, rám szavaznak, de nem. Ergo,
hazudtak nekem.
- Húú. - Nem lennék azok helyében, akikről kiderül. Kinga nem viccel.
- Te szavaztál már? - fordult hirtelen Katához.
- Nem.
- Akkor mire vársz? Tapsra? Holt lelkek eljövetelére? Brandon Lee
felltámadására? - üvöltötte. –
Húzzál szavazni!
Kata riadtan rám nézett, mintegy megerősítést várva, mire bólintottam.
- Oké, talán ez így egy kicsit ijesztő, de Kinga amúgy kedves, szeretnivaló
lány. Megéri rá szavazni. És ha nyer, emeljük a gyógyszeradagját is -
magyaráztam.
- Szerinted vicces vagy? - ordította le a fejem Kinga. Hát, lehet, hogy
kicsit az voltam, mert Kata, mondjuk, nevetett, és Virág is mosolyogva nézett
fel rám, de nem örülhettem eme kis sikeremnek, mert Kinga éppen meg tudott
volna fojtani egy kanál vízben.
- Hát, jó, szavazok - vonta meg a vállát Kata.
- Köszi - biccentettem. - Viszont, ha rám hallgatsz, gyorsan kimész a
teremből - váltottam témát.
- Miért? - riadt meg.
- Mert a rockereknél chips van - mutattam Andris és Robi felé.
- És?
- Most kezdik el köpködni.
Ez hatott, Kata kislisszolt a termünkből, és megúszta a
„lechipsezést". Karcsi már nem volt ennyire szerencsés, úgyhogy
csengetésre elég gusztustalanul festett.
- Mi ez itt? Disznóól? - lépett be a terembe Madár. - Takarítsátok fel.
Rentai!
- Tessék? - néztem fel kérdőn.
- Megkérnélek, hogy tedd rendbe a tanári asztalt.
- Nem én voltam - ráztam meg a fejem.
- Kérdeztem, hogy ki volt? Megkértelek rá. Ha már kilencedik óta emeled
csütörtök reggeleim fényét passzív magatartásoddal, legalább egyszer tedd
hasznossá magad, és csináld meg, amit kérek
– nézett rám gyilkos tekintettel. Szép monológ volt, és taps.
Feltápászkodtam a helyemről, aztán papírzsepivel összekotortam az asztalon
lévő félig megrágott, undorító dolgot. Alig öklendeztem közben. Éljen.
- Hiányzó? - nyitotta ki a naplót Vladár.
- Zsolti - kurjantotta be Dave.
- Tényleg, hol van? - forgolódott Ricsi, és mindenki ösztönösen Kingára
nézett.
- Nem tudom, már hívtam, üzentem is neki. Annyit reagált, hogy később
jön...
- Kimehetek kezet mosni? - kérdeztem a tanárt.
- Óra van, ülj a helyedre - felelte Vladár.
Éljen a jó tanár-diák viszony. Mielőtt a padomhoz léptem, beletöröltem
Andris pulcsijába a kezem, aki ezen csak röhögött. Én annyira nem. A nyálas,
gusztustalan chips darabjai hozzá tartoznak nem hozzám, kézmosás híján pedig
alternatív megoldásként egyszerűen rákentem. Etika után (Vladár irtóra komolyan
veszi a saját tárgyait) Gondossal volt fizikánk. A kémialaborban beültem Ricsi
mellé (dupla, kétfős padok, névsor szerint ülünk), és amíg én az amplitúdóról jegyzeteltem,
mellettem Ricsi a padra hajtotta a fejét, és egy raszta tincsét rajzolta rá a
füzetlapjára,
Hogy őt mennyire fogja meg a fizika? Nem igazán. De kilencedik óta Gondos
kedvenc diákja, és amíg a tanárnő okosnak tartja, nincs veszélyben. Más kérdés,
hogy Ricsi annyira sötét fizikából, hogy Newtonról azt hiszi, egy színész... De
ez titok. J
- Tanárnő! - jelentkezett Robi.
- Tessék, Haraszti! - szólította fel Gondos, és a közel ülők szemügyre
vehették, ahogy a tanár jobb oldalról áttolja a baloldalra a szájában lévő...
cukrot? Molekulát? Részecskét? Valamit.
- Mi az ott? - kérdezte Robi.
- Hol? - fordult hátra Gondos.
- Ott - mutatott a tábla felé.
- De hol?
- Oooott! - ismételte Andris.
- Nem látom. Hol?
- Hát ott - csapott az asztalra Dave is.
- Miről beszéltek? Mi van, hol? - fordult meg teljesen Gondos.
- Nem igaz, hogy nem látja a tanárnő! Hát ott! – ciccegett Andris. Én
visszafojott mosollyal figyeltem a jelenetet, az első padban ülő Cortez a
tenyerébe temette az arcát, Virág pedig kissé feltápászkodott, mert „ő sem
látta".
- Nem értem. Mit kéne látnom? - förmedt ránk idegesen Gondos.
- Tanárnő. Az, ott. Az mi? - kérdezte Macu.
- HOL??? - ordította el magát Gondos.
- Jó, hagyjuk - legyintett Robi.
Gondos csípőre tett kézzel megint a tábla felé fordult, és ellenőrizte.
Semmi nem volt rajta.
Jacques mosolyogva hátrafordult felém, igazán élvezte a műsort.
- Bernáth, gyere ki, és mutasd meg. Én komolyan nem látom!
- Á, mindegy. Nem fontos - legyintett Andris. Erre mindenki felröhögött,
Gondos pedig a fejét rázva közölte, hogy az egész társaságot megbuktatja év
végén.
Jó hangulatú fizikaóra. Duplairodalom előtt az udvar helyett felmentünk a
terembe (a többieknek házit kellett másolnia), és ahogy beléptünk, csodálkozva
néztünk Zsoltira.
- Hol voltatok? - kérdezte.
- Fizikán. És te? - kérdezett vissza Dave.
- Elintéztem valamit.
- Zsolti itt van? - tört utat magának Kinga, és berontott az ajtón. -
Lógsz? Lógsz a suliból?
Hogy gondolod? Apád tudja? Mert most, azonnal felhívom!
- Nyugi már - húzta maga elé a táskáját. - Ezekért voltam. Amúgy sem volt
még igazolatlanom...
Felnyitotta a táskája fedelét, és előszedett belőle... egy halom pólót. Na,
ezt nem értettük.
- Mi ez? És miről beszélsz? Igazolatlan? Nem lehet igazolatlanod, rontja az
osztály hiányzásátlagát - szállt vitába Kinga, egészen addig, amíg Zsolti el
nem kezdte szétosztani a fehér pólókat.
- Reni - nyomott egyet az én kezembe is. Kérdőn elvettem, és feltartva
megnéztem, mi az.
Sima, bő fazonú fehér póló, az elején fekete betűkkel felirat: „Vote for
Kinga".
- Ez jóó - röhögött Ricsi, és azonnal ráhúzta a pulcsijára.
- Ezért lógtál? - hüledezett Kinga, totál kábán bámulva a barátjára.
- Ja. Fontos neked ez a baromság. Gondoltam, miért ne - vonogatta a vállát,
jelezve, hogy „nem nagy ügy" az egész.
- Nos - fújta ki magát Kinga. - A lógásra még visszatérünk. Igazolni kell.
Azt hiszem, ő nem mindig tud lereagálni dolgokat. Egyenruhánk amúgy
osztatlan sikert aratott, már attól megindult a szavazás, hogy Ricsin, Cortezen
és Zsoltin látták a feliratot. Az meg hogy az egész 11/b ilyet hordott, csak
még inkább kiakasztotta a többi diákot. Menthetetlenül jó fej osztályunk van,
nincs mese. Egyébként a sztorihoz hozzátartozik, hogy miután Cortez kifizette
Zsoltinak a pólót, mondván, „ne saját zsebből öltöztesse a társaságot",
mindenki ugyanígy tett. Ez így fair,
Kingára megindult a szavazás, egy napig ugyanolyan pólóban voltunk, plusz
mindenki megtarthatta a sajátját. Hát, hogy ki mit tervez vele, azt nem tudom,
de szerintem én majd pizsinek használom.
Hátha álmomban Kinga üldözni kezd. Volt már rá példa.
Suli után Virág és Ricsi elköszöntek tőlünk (szokásos csütörtöki mozizás),
és Virág megígérte, hogy bedobja a láncom az ékszerészhez, hátha meg tudja
csinálni. Az épület előtt Dave, Macu,
Cortez, Zsolti, Kinga és Móni ácsorogtak a mínuszban.
- Szinte biztos, hogy én nyertem, egy bő félóra múlva pedig biztos lesz, hogy
én nyertem – vigyorgott Kinga, a hidegtől kipirult arccal.
- Ezt hogy érted? - csodálkozott Móni.
- Sehogy - legyintett Kinga, és találkozott a tekintetünk. A levert kis lakat
közös titkunk.
- Mehetünk? - kérdezte Cortez, amikor mellé léptem.
- Persze.
- Merr e mentek? - dörzsölte a kezét Móni.
- Arra - mutattam fel a dombra, igen rossz érzéssel.
Ami be is igazolódott, ugyanis Móni közölte, hogy „de jó, akkor jön velünk
egy darabig, mert nincs kedve egyedül gyalogolni egyedül ebben a rohadt hidegben".
Cortez csak megvonta a vállát, én kínosan bámultam egy hókupacot, ami egyébként
nem volt annyira érdekes. Mint például a gondolataim. Móni egyébként nem egy
darabig jött velünk, hanem szinte hazáig, és végig Cortezzel beszélgetett. Én
némán sétáltam mellette, és bár fogtuk más kezét, ez ebben az esetben nem sokat
jelentett. Amikor végre befordultunk az utcánkba és Móni továbbment, valahogy
elment a kedvem a beszélgetéstől, úgyhogy a kapunkban csak nyomtam egy gyors
puszit Corteznek.
- Hé – húzott vissza a kezemnél fogva, mire megfordultam, és vadul dobogó
szívvel a szemébe néztem. – Később hívlak – mondta, és minden reményem
elszállt. Elfelejtette.
- Jó – bólintottam. – Leszel msn-en?
- Hívlak – ismételte. Tehát semmi msn. Felőlem.
Bementem a házba, és lerángattam magamról a kabátom. Idegbeteg állapotom
miatt anyu kérdőn felém lépett.
- Front van? – kérdezte.
- Nálam állandóan – vágtam rá, és földhöz csaptam a dzsekim.
- Mi volt a suliban? És miért haragszol a kabátodra? – érdeklődött,
elfojtva mosolyát. Nem hiába gondolja, nem „édes”, amikor kiakadok, nem
„bájos”, amikor duzzogok, és egyáltalán nem
„jópofa”, amikor mérges vagyok.
- Nem haragszom, csak… ááá. Mindegy – legyintettem, és felvettem a földről,
hogy felakasszam a helyére rendesen. Elmúlt az idegrohamom.
Nem volt kedvem belemenni a „Móni, aki nem mellesleg végzős, szemmel
láthatólag odáig van Cortezért, engem meg emberszámba sem vesz, kissé feltűnően
kapcsolódik mostanában” dologba, sem a „fogalmuk sincs az embereknek arról,
hogy ki vagyok, és hogy Cortez velem jár” témába, sem pedig a „megőrülök, hogy
sohasem beszél az érzéseiről, és még azt is elfelejtette, hogy ma egy hónapja
járunk” monológba. Inkább hagytam az egészet, és felmentem a szobámba olvasni.
Persze, amikor fél nyolc körül megszólalt a Basket
Case, azonnal felkaptam a telefonom, de semmi olyanról nem beszéltünk, ami
fontos lenne. Mindegy.
Vote for Kinga: 5/5* - J
Szavazás: 5/5 – Kinga üzent, hogy levert mindenkit. Ebben az esetben ez azt
jeleni, hogy nyert. Eredményhirdetés holnap.
Nyaklánc: 5/4 – este, amikor mozi után Virág és Ricsi Jonathan Davist
sétáltatták (mármint a kutyát, becsöngettek, hogy odaadják. Egy pillanatra
felötlött bennem, hogy kifakadok nekik, de végül nem tettem. Ez az én harcom.
Sulirádió: 5/5 Arctic Monkeys-nap. Húú, az egyik szám nagyon tetszett, de
nem tudom a címét.
Virág szerint az 505, de majd
megnézem a neten.
Peti: 5/5 – emós barátom írt mailt, hogy kiheverte a hatalmas csalódását
(majdnem járt egy lányal, de nem), és hogy velem mi újság. Válaszoltam neki.
Majdnem őszintén.
Megyek olvasni: 5/3 – hátha kikapcsol.
Hónapforduló: 5/1* - egész nap csak vártam, hogy eszébe jut vagy valamit.
Óriási.
Január 21., péntek
Nem egy boldog nap. Viszont tök régen sírtam már. Ma bepótoltam.
A suliban minden oké volt, a szokásos „péntek van, váááá” hangulat
uralkodott az órákon, aztán ebédszünetben bemondták a sulirádióba hogy
megvannak a szavazatok, és az iskola két legnépszerűbb tanulója Kinga és
Cortez. Az utóbbi senkinek nem volt meglepetés, előbbi pedig csak nekünk nem.
Így, hogy egész héten belelestünk az állásba, annyira nem döbbentett le minket.
Ofőórára Haller kicsit kiakadva érkezett. Ártatlanul pislogva figyeltünk,
ahogyan fejét rázva vgignéz rajtunk.
Sajna, csak addig sikerült tartani magunkat a „mi nem csináltunk semmit”
állásponthoz, amíg szegény ofő el nem kezdte.
- Koponyával focizás? A tanórák folyamatos zavarása? A tanár munkájának
akadályozása?
Laptop használata történelemórán???
- MacBook. Elnézést, de MacBook - szólt Dave. Igazságérzete a
legrosszabbkor tört elő. Haller egy csalódott pillantással ajándékozta meg.
- Bernáth és Haraszti! Az iskola területén tilos a dohányzás. Amennyiben
nem szeretnétek, hogy soron kívül eltanácsoljanak titeket, tartsátok be a házirendet.
- Mi nem dohányzunk - ordította Andris, mire hangos röhögés tört fel.
- Ezt vegyétek figyelmeztetésnek. Más. Pósa!
- He? - nézett fel Ricsi álmosan.
- Talán tessék - ciccegett az ofő.
- Bocs - legyintett Ricsi.
- Talán bocsánat.
- Oké.
- Talán rendben! - kerekedett el Haller szeme. - Na, most már azt sem
tudom, mit akartam mondani - vakargatta a fejét.
- Stresszesnek tetszik lenni? - kérdezte Zsolti. Mindannyian fel
nevettünk, és még az ofő is elmosolyodott.
- Gyerekek, szeretném, ha nem érkezne rátok panasz. Vagy legalább ennyi
panasz.
- Akkor játszunk? - kérdezte Macu.
- Nem tudom. Nem érdemlitek meg - töprengett a tanár.
A következő pillanatban egy halom „naaaa", „jók leszünk", „ne
mááár" üvöltés érkezett, és mivel Haller ritkán tud ellenállni az
„ari" énünknek, természetesen belement.
- Vegyetek elő egy papírt, írjátok le a neveteket, és válaszoljatok röviden
a következő kérdésre: Mit szeretnél elérni az életben?
Mivel mindenki nekiesett a lapjának, Haller még hozzátette, hogy „komoly
válaszokat vár". Aztán csendben írtunk egy ideig. Én a tollam végét rágva
agyaltam, mert ez azért elég nehéz kérdés, és az ilyen komoly dolgokat nem
lehet elkapkodni, ezért ügy döntöttem, hogy előbb jól átgondolom, és csak aztán
írom le. Körülöttem mindenki sebesen firkált, és tíz perc után, amikor egyre
több röhögés hangzott fel, és egyre többen kezdtek hangoskodni, a tanár szólt,
hogy lassan beszedi.
- Ki szedi össz... - kezdte, de addigra Kinga már felpattant és körbejárt.
- Add ide - kérte el a lapom.
- De még írom... - néztem fel rá riadtan.
- Add már ide! - rángatta ki a kezemből, aminek következtében a tollam egy
szép, egyenes vonalat húzott a lapon. Ez volt minden, ami rajta állt. A fenébe.
Haller összerakta a papírokat, aztán megköszörülte a torkát.
- Na nézzük, Nagy Zsolt mit szeretne elérni az életben – olvasott bele
aztán unottan felnézett. - A buszt.
Egyszerre röhögtünk fel, és tapsvihar közepette Zsolti felállt és
meghajolt.
- Kicsivel több komolyságot. - rázta a fejét az ofő. - A következő Kinga.
„Eredményt a nők egyenjogúságáért folytatott harcért. illegális szemétlerakó
helyek megszüntetését, az orvvadászok börtönbe juttatását, a kihalófélben lévő
veszélyeztetett fajok fenntartásában segédkezni, részt venni és sikereket
elérni a rákkutatásban, haditudósítóként elhelyezkedni, továbbá olimpiai
szereplés." - olvasta fel. Mindannyian csendben gondolkodtunk a
hallottakon.
- Ez nagyon szép cél, Kinga, büszke vagyok rád - mosolygott bátorítóan
Haller.
- Köszönöm - húzta ki magát.
- Hallod - bökött felé Ricsi egy tollal. - Én majd megnézem az életedet a
Discoveryn. Zsolti, te meg hívj fel, hogy elérted-e a buszt.
A röhögés közben Haller kért egy kis figyelmet, megpróbálva lecsendesíteni
minket.
- Akkor lássuk, Ricsi mit szeretne elérni az életben – emelte fel a lapot,
majd összeráncolt szemöldökkel nézett le rá. - Szeretném megnyalni a könyökömet
- olvasta fel Haller. – Ezt hogy érted?
- Eddig nem sikerült - vonogatta a vállát Ricsi.
- Mi? - kérdezte Dave.
- Próbáld meg - vihogott, mire szinte mindenki megpróbálta. Valóban
senkinek nem sikerült.
- Nekem majdnem - erőlködött Macu.
- A majdnem nem elég - rázta a fejét Ricsi.
- Na jó, mindenki fejezze be. Jacques, hagyd abba! - szólt rá az ofő.
Jacques leengedte a karját, aztán nagyjából helyreállt a rend. - A következő.
Virág. Virág azt szeretné elérni az életben, hogy legyen egy saját zsiráfja.
- Ennél ostobább dolgot még nem hallottam - csapott a homlokára Kinga.
- Miért? Gondolj bele! Egy saját zsiri!
- Hol lakna? - kérdezte Dave.
- Nálam. De lenne a tetőn egy lyuk, hogy kinézhessen.
-
Zsiráfszag, és még be is áztok. Óriási - forgatta a szemét Kinga unottan.
- Hallod,
ti összeilletek - töprengett Macu, Ricsiék felé nézve. - Az egyik zsiráfot
akar, a másik meg a könyökét megnyalni.
- Gyerekek,
ha Virágnak ez az álma, akkor ez. Nem baj - mosolygott Haller Virágra, aki továbbra
is a könyökét próbálta elérni.
Következett
Andris, aki egy VIP belépővel szeretne Metallica-koncertre menni, majd Robi, aki
ugyanezt írta. Ezek szerint nekik közös terveik vannak. J Dave a Szilícium-völgyben szeretne dolgozni,
továbbá a Time magazinban az év embere akar lenni. Ez az ő
álma. Macu programozóként szeretne sikereket elérni, valami algoritmus szerepel
a tervei között, amivel ő lenne a Time magazinban az év embere. Hűha, két
évembere-jelölt is akad... Cortez nyelveket akar tanulni és rengeteget utazni
(szép terv J), Jacques
mesterszakácsként képzeli el magát, Gábor pedig stand up előadóként szeretne
sikereket elérni.
- Ha
egyszer megszólalsz, talán sikered is lesz - dobta meg egy alufólia labdával
Zsolti.
- Hagyjátok
már - mosolyogtam. - Ha ez az álma...
- Így van -
bólintott Haller. - És akkor lássuk Reniét.
- Ööö... -
húztam el a számat.
- Ezen a
papíron csak egy vonal szerepel.
- Mert el
akarja húzni a csíkot - kiáltotta Zsolti. Nevetve meg ráztam a
fejem.
- Nem volt rá időm – legyintettem.
- Kár, pedig érdekelt volna - mondta Haller, én pedig szomorúan csóváltam a
fejem.
- Még nem tudom.
- Nem baj. Majd rájössz. Idővel.
Mivel ránk csengettek, az ofő megkért minket, hogy viselkedjünk rendesen,
aztán ahogy kiment, valaki egy paradicsomszeletet dobott a kuka felé. Pech,
hogy elvétette, és a fehér falra kenődött.
- Barbárok! Most azonnal lemossátok, mielőtt rászárad! - üvöltötte Kinga.
- Emó, mondom, hogy nem fog sikerülni. Kitöröd a karod – szólt oda Ricsi
Virágnak, aki nem tudott túllépni azon, hogy az nem képes megnyalni a saját
könyökét. Eközben Zsolti Gáboron vihogott, hogy pantomimos előbb lesz, mint
humorista, Jacques bekapcsolta a tévét, amitől frászt kapott, és hátraugrott,
mert a rockkerek őrült hangerővel üvöltették a legutóbbi kikapcsolásnál.
Dave és Macu összevesztek azon, hogy kiből lenne jobb „év embere",
Andris és Robi pedig pogózni kezdtek. Csak úgy minden különösebb ok nélkül.
- Üres lapot adsz be? Rossz hatással vagyok rád - ült fel Cortez a padomra,
és beleivott a kólájába.
- Nem, csak nem volt időm átgondolni. A tiéd viszont klassz
lett.
- Csak a szokásos - vonta meg a vállát. - Szóval még nem tudod…
- Nem – ráztam meg a fejem.
- Esetleg egy zsiráfot? – kérdezte, én meg felnevettem.
- Nem hinném. És Virág tuti, hogy elkunyizná tőlem.
- Az biztos – bólintott nevetve.
- Talán valami fotózással kapcsolatos. Vagy olvasással – mondtam halkan.
- Egy olvasó fotós. Jól hangzik.
- Nem úgy értettem – röhögtem el magam.
- Alakul ez – hajolt oda hozzám, és megcsókolt. J
- Na, elég ebből – lépett hozzánk Dave, mire szétrebbentünk. – Inkább
mondjátok meg, Macu vagy én néznénk ki jobban a Time-ban az v embereként?
- Fogalmam sincs – ráztam meg a fejem.
- Csináljátok meg Photoshoppal mindkettőtökét, aztán meglátjuk – javasolta
Cortez.
- Ez az! – csettintett Dave, és elsietett.
- Ezzel ellesznek egy darabig – magyarázta Cortez, és pedig mosolyogva
bólintottam.
Utolsó óra után hazasiettem letenni a táskám, gyors csekk anyuék felé (a
gyereket látni kell délután, akkor is, ha programja van), meg enni valamit
(szóra sem érdemes), aztán ötre Cortez eljött értem, és átmentünk Zsoltiékhoz,
hogy kezdetét vegye a „bandát keresünk Ricsinek” program.
- Sziasztok – léptünk be a garázsba, ahol a többiek már elfoglalták
magukat. Péntek délután rendszerint Zsoltiéknál bandázunk, ez teljesen evidens
program, egyszer ideszoktunk, és azóta ez fix.
Ez mindenkinek jó, mi úgy érezzük, szabadok vagyunk, a szülők pedig
megnyugszanak, mert tudják, hogy hol vagyunk és mit csinálunk. Mindenki jól
jár. Felakasztottam a kabátomat a fogasra
(egyedül én használom, mindenki más ledobja a holmiját valahová), és
leültem a kissé szakadt fotelbe. Zsolti tévét nézett (már megint a kedvenc
filmjét, a Napoleon Dynamite-ot
bámulta, pedig kívülről tudja), Dave és Macu a garázs „irodarészében”, vagyis
az íróasztalnál ügyködtek egy-egy laptoppal, és a fotójukat szerkesztették.
Kinga cikket olvasott át, vastag kihúzófilccel jelölte azokat a sorokat, amik
nem nyerték el a teszését. Az ölében tartott egész oldal neonzöldben pompázott.
Virág Jonathan Davisnek (a kutyának) könyörgött, hogy hozza vissza a
labdát, de a kutya paasivagresszív magatartást tanúsított, és a labdával nem
foglalkozva tovább rágta a kanapé alját. Andris és Robi bejöttek az ajtón, és
kezüket dörzsölgetve közölték, hogy „pokoli hideg van kint”.
- Így jár aki dohányzik – vigyorgott Kinga erőltetetten, jelezve, hogy
amennyiben a rockerek bagóznak, azt csakis kint tehetik, majd felállt, a
táskájából kivette parfümjét, és a két fiút kezdte fújkálni vele.
- Ne már, megvesztél? Ez női – prüszkölt Andris, és folyamatosan
legyezgette maga előtt a levegőt.
- Legalább lesz egy kis illatotok – vonta fel a szemöldökét Kinga.
- Pfuj – csavarta ki Robi a kezéből az üveget, aztán fogalmam sincs, miért,
de belefújt egy adagot a szájába. – Úúú, ez rohadt rossz – vágott olyan fejet,
mintha egy éretlen grépfrútba harapott volna.
- Muti – kérte el Andris, és hasonlóképpen tett.
- Ti nem vagytok normálisak – állapította meg Kinga higgadtan. És
kijelentésével nem is túlzott.
- Valaki, csocsó? – fordult körbe Ricsi, megkopogtatva az üvegasztal
tetejét.
Cortez azonnal beállt, úgyhogy még nagyobb lett a hangzavar, én meg
előszedtem a könyvem, felhúztam törökülésbe a lábam (a fotel kárpitjának ez már
tényleg nem számított), és az ölembe fektetve a könyvemet, olvastam. Amikor
legközelebb felnéztem kissé megállt bennem az ütő. Viki érkezett meg. Mivel még
soha nem volt barátom, nem tudom, hogy kell reagálni a volt barátnőjére.
Így nem hazudtolva meg önmagam, egész egyszerűen nem tettem mást, csak
totálisan megsemmisültem. Viki gyakran szerepel rémálmaimban a menő, festett
szőke hajával, amiben pink tincsek húzódnak, a füstös sminkjével, az
orrpiercingjével és trendi ruháival. Ma is őrült jó cuccban volt (L), kockás, V
nyakú pulóver, hosszú szárú bakancsba tűrt csőfarmer, amire néhány jelvény volt
rátűzve. No comment.
- Cső - lépett be vidáman. - Volt már valaki?
- Még nem - kiáltotta Ricsi.
- Jóó. Rohantam, nehogy lekéssem. Természetesen a jelentkezőkről volt szó.
Viki az a fajta szimpatikus lány, aki ki nem hagyna egy ilyen alkalmat.
Zenészkeresés, sok ember kiröhögésének lehetősége. A kedvenc programja. Rögtön
a csocsózókhoz lépett, én pedig minden mozdulalatát követtem a szememmel. Négy
perc alatt háromszor érintette meg Cortezt, kétszer a karját beszélgetés
közben, egyszer pedig rácsapott a vállára, miközben nevetett. A fejemben
kavarogtak a gondolatok, próbáltam felidézni bármilyen olvasott dolgot
(könyvek, újságok, esetleg blog), ami az ilyen szituációkra valami tanácsot
adhat. Az ex. Húzós ügy, ráadásul nem vagyok nagy játékos, eszembe se jutott
felállni, és odamenni kapcsolódni, vagy ilyesmi. Gondoltam, csak észreveszi magát.
Aha, észrevette volna. Ha tudná, hogy járunk. Pff.
A fotelben ülve olvastam, illetve meredten bámultam oldalt, amivel nem
igazán haladtam, közben meg fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Szóljak? De mit?
Hogy ne beszélgessen a barátommal? De miért ne? Nem tilthatom meg. Akkor
közöljem, hogy járunk? Az azért elég fura lenne. Mármint, ha csak odamennék, és
ezt mondanám. Hagyjam, hogy lógjon rajta? Na, várjunk csak. A nagy agyalásban elfelejtettem,
hogy ez nem feltétlenül Viki és az én harcom. Elvégre Cortezról van szó. Aki
magasról tesz rám, és csocsózik a volt barátnőjével. Miközben én itt ülök egyedül.
Hogy is van ez?
- Virág - suttogtam, és a nagy hangzavarban alig hallottam a saját hangom.
- Hm? – emelte fel Jonathan Davist, és megpróbálta elrángatni a kanapétól,
bár a kutya még mindig rágta a kiszakított anyagot.
- É megyek - mondtam egyszerűen, és becsuktam a könyvem.
- Mi - kérdezte, és abban a pillanatban a kutya elengedte a kárpitot, mire
Virág a lendülettől hátrazuhant. Ölében az állattal.
Felálltam, és leemeltem a kabátom az akasztóról, majd kínosan mosolyogva
felvettem, és kinyitottam az ajtót. Visszanéztem, mire Cortez ellépett a
csocsóasztaltól, és értetlenül odajött hozzám.
- Hová mész?
- Haza.
- Miért?
- Mert ahhoz van kedvem - motyogtam kissé gyerekesen.
- Rendben. Elkísérlek.
- Nem kell - vágtam rá azonnal. Cortez felvont szemöldökkel fürkészett,
aztán hitetlenül elröhögte magát.
- Berágtál valamiért?
- Nem.
- Szóval nem.
- Nem.
- De ne kísérjelek haza?
- Ne.
- Értem. Oké - bólintott. - Biztos, hogy haza akarsz menni?
- Biztos.
- Hát jó - bólintott. - Holnap...
- Nem érek rá - feleltem gondolkodás nélkül.
- Sejtettem - mondta, majd megfordult, és felemelte a dzsekijét a
kanapéról. - Azért én mégis hazakísérlek.
- Zenét hallgatok útközben - erősködtem, mert minden erőmmel azon voltam,
hogy egyedül lehessek és kitombolhassam magam.
- Nyugodtan – nyitotta ki az ajtót előttem.
- Hova mentek? – kiáltott utánunk Ricsi.
- Elkísérem Renit - szólt Cortez.
- Ren, már mész is? - csodálkozott, mire a többiek is kérdőn pillantgattak
felém. - Mer?
- Fáradt vagyok - hebegtem. Délután fél hat volt. Na, mindegy. Találkozott
a tekintetem Kingáéval, aki fejcsóválva fejezte ki a véleményét. Nem kellett
mondania, tudom, mit gondolt rólam.
- Cortez, visszajössz még? - kiáltotta Viki. Én meg szó nélkül kimentem a
garázsból.
Kiléptem a hidegbe, és tartottam magam a kijelentésemhez, úgyhogy
előszedtem a zenelejátszóm, bedugtam a fülembe a fülhallgatót, és bekapcsoltam.
A hangerőt a maximumra tettem, és a Masterplant hallgatva indultam el. Cortez a
kezét nyújtotta felém, mire összefontam magam előtt a karom. Nem hallottam, de
láttam, hogy a fejét rázva elröhögi magát, aztán némán lépkedett mellettem. Jól
szórakozott, én meg nem győztem visszafojtani a könnyeimet. A kapunkhoz érve kivettem
a kulcsot a zsebemből és még mindig zenét hallgatva tettem a zárba. Cortez
türelmesen ácsorgott mellettem, és szórakozottan nézte, mit művelek. Kábé
ötéves szint. Nem tehetek róla, a sértődést nem lehet sokféleképpen megélni. Az
mindenképp gyerekes.
- Jó szórakozást - mondtam, amikor kinyitottam a kaput, és kirántottam a
fülemből a fülhallgatókat.
- Kösz - biccentett.
- Szia.
- Elmondanád, mi bajod? - kérdezte mosolyogva.
- Semmi - vágtam rá kissé hirtelen.
- Nem én hívtam. Magától jött.
- Nem érdekel - nevettem fel erőltetetten.
- Oké. Később hívlak.
- Nem kell - feleltem, és meg sem várva a választ, bementem a kapun.
Ahogy beléptem a házba, nem bírtam tovább színlelni, és az idegességem
átcsapott sírásba.
- Milyen volt a kis barátaiddal? - érdeklődött anyu, amikor megálltam a
nappalinál.
- A szobámban leszek - mondtam, a szememet törölgetve. A szüleim rám
néztek, és azonnal tudták, hogy nem ez volt életem legboldogabb délutánja.
Rendes tőlük, hogy nem kezdtek faggatni, hanem engedték, hogy bevágjam magam
mögött az ajtót, és egymagamban hisztizzek a szobámban.
A történethez hozzátartozik, hogy a fiúk nem igazán ismerik a
„hisztinyelvet”. Pedig annyira egyszerű. Mindig pont az ellenkezőjét kell
csinálni, mint amit mondunk. Ha azt kértem, ne hívjon, akkor elvárom, hogy
hívjon. Ha azt mondom, haza akarok menni, egyébként nem akarok. Ha azt mondom,
semmi bajom, egyértelmű, hogy nagyon is van baj. De ezt nem mindenki tudja. Így
hiába ültem a babzsák fotelemben, a mobilomat szorongatva, nem szólalt meg. És
én hülye, duzzogva hazajöttem, miközben nem tudom, hogy a többiek (és főleg
Cortez) most éppen mit csinálnak. Ó, mennyire tipikus hiba. Istenem, de béna
vagyok!
Népszerűségi verseny: 5/5* - Edina arcát megérte látni. Totál kibukott. J
Arnold: 5/4 - írtam neki mailt. Remélem, hamar válaszol.
Msn: 5/1 - sehol senki. Naná, mindenki Zsoltiaknál van. J
Dave twitter-oldala: 5/2 - egy ideig néztem, hogy mit posztol, de aztán
felidegesítettem magam, inkább kinyomtam a gépem.
Viki: 5/1* - Ki nem állhatom azt a lányt!
Cortez: 5/? - LLL
Szenvedek: 5/1 - Fogalmam sincs, mit csináljak. Haragszom, de közben meg
nem akarok veszekedni. Idegesít a közömbössége, de közben túlságosan szeretem,
és amellett, hogy igazam van, rettenetesen félek, hogy kettőnk közt ez
egyszerűen nem működik. És az a hülye telefon csak nem csörög. Most akkor
tényleg nem hív fel? Brühü.
Január 24., hétfő
Na, ilyen pokoli hétvégém is régen volt. A kis péntek délutáni hisztim
következtében Cortez tartotta magát ahhoz, amit kértem, és nem hívott. Egész
hétvégén! Én meg majdnem megőrültem A duzzogásom először haraggá változott,
aztán a haragom átváltozott idegeskedésbe, az idegeskedésem pedig vasárnap
estére átment őrjöngésbe. Nem, én nem hívtam fel, arra vártam, hogy ő
hívjon. Hát, arra várhattam. Közben pedig végig kattogtam, és nem csoda, hogy
ma reggelre sikerült magam ártatlan áldozatnak, Cortezt pedig egy szívtelen
dögnek látnom. Mert vegyük csak sorra. Nem elég, hogy egy oldalon sem jelölte,
hogy kapcsolatban van (főleg nem, hogy velem), suli után soha nem találkozunk!
Msn-en nem hajlandó beszélni velem, sőt, mindig szól, hogy ne is várjam,
miközben tudom, hogy netezik... A hétvégén van esély rá, hogy kikapcsolódjak,
mert végre nem látom a suliban a „Cortez fan club" lelkes tagjait, akik
úgy néznek rám, mint a véres rongyra.
Erre péntek délután megjelenik a volt barátnője, aki szintén nem tudja,
hogy Cortez velem jár.
Mindennek tetejébe simán elfelejtette a hónapfordulónkat, ami így csak
nekem jelentett valamit. Ja, és még egy apróság. Én már mondtam neki, hogy
szeretem, ő hallgat. Lehet, hogy kilencedik óta arra vártam,
hogy járjunk, de nem egészen így képzeltem. Ma reggelre világossá vált számomra,
hogy a kapcsolatunk konkrétan haldoklik. Ennek ellenére reggel, amikor
világfájdalommal a fejemen kiléptem a kapun, Cortezt pillantottam meg. Ott
állt, és szokás szerint rám várt. Nem tudta, hogy éppen hogy állunk, ezért meg
sem kísérelt a szokott módon üdvözölni, és én sem tettem ennek érdekében
lépéseket, csak hűvösen néztem rá. Attól függetlenül, hogy valahol mélyen, az
elnyomott énem indiánszökkenéssel ugrándozott örömében, amiért elém jött,
továbbra is tartottam magam ahhoz, hogy Cortez viselkedése egyszerűen nem fair.
- Lenyugodtál? - mosolyodott el halványan.
Pislogás nélkül meredtem rá, aztán bedugtam a fülembe a fülhallgatóm, és
elindítottam a zenét.
- Klassz - biccentett, zsebre dugta a kezét, és elindultunk.
A suliig egy szót sem váltottunk, én a Beatles Revolver albumát hallgattam,
ő pedig csendben sétált mellettem.
- Csoki - köszöntött minket Zsolti, amikor megérkeztünk a Szent Johannához.
Mindketten motyogtunk egy „sziát", mire a többiek elhúzták a szájukat. -
Fasírt van?
Cortez elröhögte magát, én meg a földet pásztáztam, mintha érdekes lenne.
- Bementem - mondtam halkan, és elindultam a lépcsőn. Hallottam, a többiek
Cortezt kérdezgetik, hogy „velem meg mi van”, közben meg Virág utánam sietett.
- Mi történt? - ért be, és együtt léptünk be az aulába.
- Semmi - vontam meg a vállam.
- Összevesztetek?
- Nem.
- Akkor?
- Elegem van - néztem rá fáradtan, miközben felmentünk a lépcsőn.
- Izéé. Beszélgessünk, oki? - győzködött Virág, aztán benyitottunk a
lánymosdóba.
Leültem a (hideg) kőre, aztán inkább magam alá húztam a táskám. Nem
mondanám, hogy a matekkönyvem kényelmes volt, de a célnak megfelelt. Virág a
csempének dőlve guggolt, és fürkészve várta, hogy megszólaljak.
- Nem tudom, egész hétvégén kattogott az agyam...
A következő pillanatban feltépték az ajtót, és Kinga rontott be.
- El ne kezdjétek nélkülem. Lemaradtam? - kérdezte idegesen Virágot, aki
csak megrázta a fejét.
- Honnan tudtad, hogy... - kezdtem, de nem fejeztem be. Hogy Cortezzel
összevesztünk? Hogy Virággal ide jöttünk megbeszélni? Hogy éppen most kezdtem
volna bele? Kingáról van szó, ő egész, egyszerűen tud ilyen dolgokat.
Mindketten hallgattak, miközben én rendesen kipakoltam mindent. A
sérelmeimet, az aggodalmamat, azokat a szerintem fontos tényezőket, amiket
Cortez egyszerűen nem vesz figyelembe...
- És az a legdurvább az egészben... - zártam a mondandómat -, hogy miközben
rettegek attól, hogy szakítunk, pontosan tudom, hogy nem működnek rendesen a
dolgok.
- Ezeket elmondtad neki is? - pislogott Virág.
- Dehogy.
- Renáta - nézett unottan a plafonra Kinga. - Az, hogy nem jelöl
közösségiken mint barátnőjét, az rendben van. De hogy elfelejti a hónapfordulót?
Olvass be neki!
- Mi? - csodálkoztam.
- Mekkora egy bunkó! Az eszem megáll. Miért van az, hogy amíg egy nő az
élet minden területén megállja a helyét, addig egy férfi egy átkozott dátumot
nem tud megjegyezni!
- Kinga, örülök, hogy előtört belőled a feminista, de koncentrálnánk az én
problémámra? – csóváltam a fejem hitetlenül.
- Én azt mondom, vágd a fejéhez!
- Nee, ne
máár - visongott Virág.
- Nem csak
arról van szó, hogy elfelejtette. A többi dolog jobban bánt. Az csak egy plusz -
szomorkodtam.
Hiába
próbáltam tovább magyarázni, hogy problémafám egyik ágán akadtak fent, miközben
a gyökerénél rohad az egész, Kinga és Virág a „hónapforduló" jelentőségén
vitáztak, én meg nagyokat sóhajtva ücsörögtem a táskámon. Egészen addig, amíg
Máday be nem rontott a mosdóba.
- Felállni!
- szólt ránk, mire engedelmesen felpattantunk.
- Kezeket -
utasított. Automatikusan előrenyújtottuk mindkét karunkat, az ig. helyettes
pedig megszagolta az ujjúnkat, és szemügyre vette, hogy nem „sárga-e",
majd nagyokat szippantott a levegőbe. Ez egy mosdóban elég rémisztően hat, de
mindegy.
- Rendben,
negatív a cigarettateszt - bólintott, és már ki is viharzott a mosdóból.
Vele
kapcsolatban azon sem lepődtünk volna meg, ha tigrisbukfencncben érkezik, és
katonai sisakjára ágak és gallyak vannak tűzve. A Szent Johannában régóta az a pletyka
terjeng, hogy Máday idegenlégiós kiképzőtiszt volt. Hát, nem tudom. J
Terembe
lépve a helyemre mentem, és miután leültem, kivettem a táskából a Hosszú jegyességet.
Fellapoztam,
és a regényre koncetrálva igyekeztem figyelmen kívül hagyni Andris és Robi hétfő
reggeli őrjöngését (guitar heróztak) és azt, hogy Cortezék nincsenek a
teremben. Csengetés előtt aztán megérkeztek, és amíg Cortez szó nélkül leült
mögém, Dave megállt előttem.
- Reni! Nagyon
fontos. Jól gondold át - kezdte.
- Igen?
- Melyik a
jobb? - tett le elém két, kinyomtatott A4-es lapot. Mindkettő Time-címlap volt, az elsőn Dave mosolyog a Macbookját
tartva a kezében, a másikon Macu kacsint, feltartott hüvelykujjal.
Szóval a hétvégén
megszerkesztették magukat az év emberének. Talán tényleg igaza van Zsoltinak, és
barátnő kéne nekik. J
- Nem is tudom - vontam meg a vállam. - Mindkettő ugyanannyira… jó.
- Nem, választanod kell. Csak egyikünk lehet az év embere.
- És mi lenne... - töprengtem - ha együtt lennétek. Ketten.
- Hm - tűnődött Dave.
- És akkor nincs vita, hogy ki legyen előbb, kié a jobb kép... legyetek
együtt, ugyanakkor. Na?
- Reni, ez jó ötlet volt - vigyorgott Dave, és elő is vette az iPhonját,
hogy smst küldjön a terem végében lévő Macunak (?). Nem, ők ilyenek, ezen kár
gondolkozni.
Miután megígértem, hogy megcsinálom róluk a képet én, elraktam a könyvem,
mert Monsieur Durand bejött, azzal a feltett szándékkal, hogy órát tart.
- Figyelj - hajolt le mellém hirtelen Cortez.
- Igen? - kérdeztem komolyan.
- Kábé meddig haragszol? Mert csütörtökre vettem mozijegyeket - nézett rám
azzal az elképesztően szép mosolyával, Normál esetben ez simán hat. Csak ez most
nem volt normál eset.
- Cortez, ez nem vicces. Iszonyatosan megbántottál, és még csak nem is
tudod, hogy mivel.
- Segítenél, ha elmondanád.
- Örülnék, ha magadtól is tudnád.
Cortez sóhajtva felállt, és visszaült a helyére. Két okból. Az egyik, hogy
passzolt, fogalma sincs, mi bajom. A másik, hogy éppen óra volt, és Durand már
rég diktált.
Szünetben le se mentem az udvarra, hanem a teremben maradtam, és amíg én a
regényemet olvastam, Jacques előttem a Kázmér
és Hubát lapozgatva nevetgélt.
Legalább neki jó kedve volt.
Fizikán kaptam egy halvány jelet, miszerint Cortez próbálkozik. Rám küldte
a spiont. Ricsit, ki mást? Gondos diktálása közben elém tolt egy papírcetlit.
Másolom:
„Faith No More Ugly in the Morning”
Visszaírtam, hogy: „?" Azonnal jött a válasz: „Bocs, rossz papírt
adtam. Az Emónak lesz, mert mindig nevet azon a számon”.
Kérdőn néztem. „Miért, annyira vicces?”
Ricsi nevetve elém tolta a lapot: „Nem, de tudod, milyen. Fura dolgokon
röhög.”
Bólogatva válaszoltam. „Igaz.”
Megint elém tette a lapot, én meg sóhajtva néztem le rá. „Mi van C-vel?”
„Semmi.”
„Össze vesztetek?”
„Egybe írjuk. Összevesztetek.”
„Ren, lecsaplak. Haggggggyá' már a nyelvtannal. Na, mesélj csak!”
„Nem vesztünk össze.”
„Akkor mi bajod?”
„Semmi”
Ekkor Ricsi hirtelen belebökött a jobb bordám környékébe, mire
felordítottam. Az egész osztály kérdőn hátrafordult, Gondos pedig felvonta a
vörös/piros/narancssárgás szemöldökét.
- Renáta, örülök, hogy ennyire élvezed az anyagot. De megkérnélek, hogy
fogd vissza magad, és ne zavard a többieket.
- Elnézést - sziszegtem, és visszanyeltem a fájdalmamat, majd gyorsan írtam
a cetlire:
„Aúúú!”
Megérdemelted. Na. Mi bajod van? C. passzolt, azt mondja, tippje sincs.”
„Sejtettem.”
„Megbántott?”
„Igen.”
„Mivel?”
„Ezt neki kéne tudnia.”
„De nem tudja.”
„Sajnálom.”
Ricsi már felegyenesedett, gondolom, újra meg akart támadni, úgyhogy
gyorsan arrébb húztam a székem, és visszaírtam neki.
„Ne tudom. Ez nem igazán működik.”
„???”
„L”
„Ne szórakozz már.”
„Nem szórakozom.”
„Basszus, Ren, mi a fene van???”
„Nem tudom.”
„Megígérsz nekem valamit?”
„?”
„Beszélj vele, mielőtt bármit teszel. De komolyan.”
„Oké.”
„Szétverlek.”
„Miért?”
„Azért!”
„De miért?”
„Mert buta vagy.”
„Nem vagyok.”
„De.”
„Nem.”
- Rentai kihozza a füzetét, a többiek pedig elpakolhatnak - nézett fel
Gondos. A fenébe.
- Ööö, tanárnő, kicsit lemaradtam a diktálásban.
- A füzetedet - ismételte.
A szám szélét harapdálva mentem ki a tanári asztalhoz, és sóhajtva letettem
elé. Gondos átfutotta az oldalt, majd egy óriási piros hiányjelet firkált rá,
és egy akkora egyest vésett a papírra, hogy három oldalra átütött.
- Tessék, viheted. És ha továbbra is zavarod Pósát, elültetlek mellőle! -
szidott le. Hogy én zavarom Ricsit? Na, persze. Év eleje óta üres a
fizikafüzete. Azt sem tudom, hogy van-e fizikafüzete... Erre én kaptam egyest
órai munkáért. Jaj.
- Gratulálok, Renáta - vonta fel a fél szemöldökét Kinga. - Legalább nem
kérdés, hogy ki lesz az évfolyamelső.
- Még csak január van - sziszegtem.
- És lám, máris van egy egyesed - nevetett gonoszul. Ez igaz. Javítanom
kell fizikából. Á, még ez is! L
Utolsó óra után (tesi, teremkörökkel) bepakoltam a suliboxomba, és siettem
volna olvasóra, amikor Cortez elkapott az aulában.
- Hé - ragadta meg a kezem.
- Elkések. Kardos be fog rágni.
- Tudom. Megvárlak, jó?
- Nem kell - ráztam meg a fejem. Cortez, ügy tűnt, kezdi elveszíteni a
türelmét.
- Oké. Akkor menj Virággal - sóhajtotta idegesen. - Amúgy - nézett a
szemembe - van valami különösebb oka annak, hogy Kinga „szemét állatnak"
nevezett?
- Ööö. Nem tudom - füllentettem.
- Gondoltam - rázta meg a fejét hitetlenül, majd megfordult és elment.
Akkor, abban a pillanatban úgy éreztem, az egész cirkuszom túlzás és én
vagyok a világ leghülyébb embere. Már nyitottam a számat, hogy utána szóljak,
amikor is Móni a lépcsőkorlátba kapaszkodva lerohant, és szinte ráugrott
Cortezre, majd vihogva magyarázni kezdett valamiről.
Csak néztem a jelenetet, majd kínosan elröhögtem magam, és elindultam
olvasóra. Ez már tényleg sok volt nekem. Viki, Móni, Edina, a Szent Johannás
Cortez-imádat és az ő viselkedése. Úgy döntöttem, felmondok.
Kata a könyvtár előtt ácsorgott, szemmel láthatóan nem mert bemenni,
úgyhogy amikor megpillantott, kissé felvidult. Már amennyire egy gót fel tud
vidulni.
- Menj nyugodtan, itt vagyok - mosolyogtam rá, miután rendeztem a
gondolataim.
Kardos, Flóra és Karcsi örömmel fogadta az új tagot, aki zavartan helyet
foglalt, és lesütött szemmel várakozott.
- Reni? szólított fel a tanár, miközben én kissé elbambultam.
- Igen - eszméltem fel. - Szóval én Washington Irwinggel készültem Az Álmosvölgy legendája - nyitottam ki a
füzetem, hogy belenézzek a jegyzetekbe.
- Az a kedvenc filmem - csodálkozott Kata.
- Tudom. Láttam a suliboxod szekrényajtaján, gondoltam, örülnél neki, így
elsőre - mosolyodtam el.
- Köszi - túrt zavartan a hajába, és lehet, hogy kicsit cikinek tartotta,
úgyhogy gyorsan hozzátettem:
- Kilencedikben alap a Johnny Depp-kép a szekrényben. – nevettem fel, és
eszembe jutott, hogy nekem A Karib-tenger
kalózai volt a fav. De rég volt!
Apropó, megint meg kéne néznem, régen úgy szerettem. J
- Akkor tehát Irwing - tapsolt kettőt Kardos, én meg belekezdtem.
Amúgy az előadásom tökre jól sikerült, Kardos, Flóra és Kata szörnyen
élvezték. Mondjuk,
Karcsi kicsit félt tőle, állítása szerint tuti, hogy fejetlen lovassal fog
álmodni. Szegény. Na, mindegy.
Virággal sétáltam haza, és a januári fagyban behúzott nyakkal botorkáltunk
fel a dombon.
- Figyi - fordult felém, és megigazította a sápiját, hogy kilásson alóla. -
Ugye nem fogtok szakítani?
Erőltetett mosolyt varázsoltam az arcomra, és sóhajtva megvontam a vállam.
- Nem tudom. De az biztos, hogy ez nem az, amire vártam.
Virág nem mondott semmit, csak megölelt (ez sok mindent elárul), aztán
hazamentem. Majdnem hét óra volt, mire mindennel végeztem, megtanultam,
megírtam a leckét, bepakoltam, aztán bevallottam anyunak, hogy kaptam egy
fizika egyest. Annyira nem borult ki, tudja, hogy kijavítom, így inkább a
miértje érdekelte. Gyorsan improvizáltam valami „Gondos túl gyorsan diktált, én
meg amúgy is elbambultam” választ, majd vacsora után (Szecsuáni csirke. Csípős.
Vagyis extra csípős.
Nem baj, csak húsz, percig könnyeztem) felnéztem a netre. Az msn-re rejtve
jelentkeztem be, csak kíváncsiságból, hogy hátha Cortez online, de vagy rejtve
volt ő is, vagy pedig offline volt. A
Facebook-oldala pörgött, egy halom ember irkál neki, meg jelölgeti képeken
(amin nem is szerepel), de ahogy láttam, nem túl gyakran válaszol vagy reagál.
Az e-mailem csekkolása után
(Arnold végre írt) kinyomtam a gépem a telefonommal a kezemben átültem a
babzsák fotelemre, és olvastam. De nem. Nem csörgött.
Olvasókör: 5/5* - Kata beilleszkedett, és ennek tökre örülök.
Kvízpart: 5/2 - hú, de régen játszottam, tuti megdöntötték a csúcsom. L
Pórvacsora apuval: 5/5 - találtunk krémest a hűtő egyik eldugott zugában.
Meg egyébként töltött káposztát is, amit kidobtunk. Vajon karácsonyról maradt? L
Év embere: 5/5* - Dave átküldte mailen a képet, amin Macuval pózol a Time címlapján. Igen, ez így korrekt.
Cortez: 5/? - L
Január 25., kedd
Életemben először vesztem össze Cortezzel úgy, mint a barátommal. No
comment. L Függetlenül attól, hogy éppen a „levegőben lóg” az egész kapcsolatunk,
reggel a kapunkban várt. Nem beszéltünk a suliig, ma már mindketten zenét
hallgattunk. De szép is egy ilyen boldog januári reggel! Az, hogy köztünk
vibrál a levegő (éspedig negatív értelemben), a többiekre is rányomta a bélyegét,
emiatt mára látványosan két táborra szakadt a társaságunk. Voltak a „Reni
bekattant, a franc tudja, mi baja, de hülyén viselkedik” társaság: Dave,
Zsolti, Macu, Bálint (ő semmiről nem tud amúgy, de csatlakozott), és voltak a
„Cortez egy bunkó, le vele!" csapat, élükön Kingával. És itt ki is fújt. Ő
egyedüliként képviselte az álláspontot.. Aztán akadtak semlegesek is, mint pl.
Virág és Ricsi, akik csak azt akarták, hogy minden rendben legyen. De a lényeg,
hogy az egész nap így telt.
Feszült és negatív hangulat volt, még Andris és Robi is érzékelte, hogy
valami nincs rendben, ezért szomorkodva, egymást vigasztalva az Unforgivent hallgatták a teremben. Annyira tudtam, hogy ma
kibukik minden. Szinte éreztem. Ebédszünetre tippeltem volna, de az eltelt,
gondolom, Cortez nem a többiek előtt akart velem... beszélgetni? Veszekedni?
Szakítani? Bármelyiket.
Lelkiekben egyébként már nagyjából felkészültem a legrosszabbikra, vagyis
arra, hogy ez köztünk valamiért annyira nem működik, hogy már szinte biztos,
hogy vége. Nem, nem lettem ennyire erős, még Kinga hatására sem. Továbbra is
belehalok Cortez minden nézésébe, minden mozdulatába, és vele kapcsolatban úgy
általában bármibe. Az azonban, hogy ilyen szinten nem vállalt fel, jobban
elszomorított és kétségbe ejtett, mint eddig bármi. Amikor elkezdődött köztünk
ez az egész, akkor azt hittem, nehéz lesz. Nehéz lesz, mert sokan megutálnak,
sokan beszélnek majd rólam, sokan kiröhögnek. De kilencedik óta minden egyes
álmomban úgy szerepelt ez a lehetőség, hogy nem egyedül harcolom végig. Hanem
Cortezzel. És most, bár együtt járunk, mégis egyedül maradtam. Mindennel.
Nemcsak a külső hatásokkal, amik egyébként nem túl kellemesek, hanem a belső,
kapcsolatunkon belüli, kettőnkre tartozó problémákkal is. Hát, ezért éreztem
én, hogy ennek az egésznek vége.
Utolsó óra után Karcsival együtt léptem ki a suliból, és lesétáltunk a
lépcsőn.
- Herripotter, akarsz havat enni? - üvöltött rá Bálint.
- Siess, addig feltartom őket - tanácsoltam Karcsinak, aki el is slisszolt,
bár egy utánadobott hógolyó rendesen tarkón találta. Elsétáltam a többiek mellett,
miközben elköszöntem tőlük.
Cortez abban a pillanatban mellém lépett, és együtt indultunk hazafelé.
- Na, jó, elég ebből - kezdte minden bevezetés nélkül. Tehát elkezdődött.
És ezúttal már én sem tettem az ártatlant, nem kérdeztem, hogy miről beszél,
hanem egy mély, fagyos lélegzetvétel után (lehetett vagy mínusz két fok) erőt
vettem magamon, és felpillantottam. Vette a célzást, úgyhogy bólintott. - Mi a
fenéről beszélnek a többiek? Milyen szakítás? Mi az, hogy ez nem működik?
Micsoda? És egyáltalán, ha bajod van, akkor azt miért nem nekem mondod? -
csapott bele a közepébe, én meg kínosan elhúztam a számat. Feltehetőleg Virág
említett pár dolgot Ricsinek,
Kinga Zsoltinak, ezáltal nincs titok Dave előtt, aki mindent továbbad
Macunak, és ők így együtt Corteznek. Éljen a diszkréció.
- Miért, szerinted működik? - kérdeztem hitetlenül.
- Miért, nem? - kérdezett vissza.
- Szerintem nem.
- Reni, komolyan fogalmam sincs, hogy mi bajod van! – röhögte el magát
kínjában. -
Bekattantál pénteken, és azóta nem beszélünk.
- Nem kattantam be, de ha mégis, akkor nem pénteken! - fakadtam ki.
- Hallgatlak - dugta zsebre a kezét, és megállt, úgyhogy én is
megtorpantam. Olyan jól átgondoltam mindent az elmúlt napokban. Az érveléseim
első osztályúak voltak, a képzeletbeli tárgyalásunk abszolút nyertesének
minősítettem magam, élesben azonban lefagytam.
- Facebook - mondtam ki hirtelen. Nem csodálkozom azon, hogy Cortez
összeráncolt szemöldökkel meredt rám.
- Mi van? - kérdezte, miután megbizonyosodott róla, hogy jól hallotta.
- Mármint. Nem úgy értem. Hanem. Minden. Ez így nincs rendben.
- Szerintem
ezt most te se érted - ragozott idegesen.
- Oké.
Vannak dolgok, amik rosszulesnek.
- Például?
- Például.
Miért nem jelölted sehol, hogy kapcsolatban vagy? Ha egyáltalán kapcsolatban vagy...
- Ha
kívülről látnád magad, megdöbbennél - mondta lesajnálóan.
- Kérdezted,
mi bajom, nem? - vágtam vissza idegesen.
- De - biccentett.
- És ott van az msn. Soha nem beszélünk msn-en. A délutánjainkat külön
töltjük, csak hétvégén találkozunk a sulin kívül.
- Amikor nem rázol le - tette hozzá.
- Ez nem vicces - sütöttem le a szemem.
- Te tanulsz délután.
- Jó, de akkor is.
- Nem fogok veled msn-en beszélni, egyrészt, mert utálom, másrészt, ha
netezel, akkor abban az egy órában kvízpartozol, e-mailt írsz, meg
honfoglalózol, meg dalszövegeket nézel a YouTubeon, meg Virággal beszélsz, meg
mittudomén', azokkal a fura dolgokkal vagy elfoglalva... Miért változtatnám meg
ezt? - rázta a fejét.
- Ha semmit nem változtatsz meg, akkor semmi nem változik - förmedtem rá.
- Ha szerinted ez semmi...
- Nem úgy értem. De még azt is elfelejtetted, hogy volt hónapfordulónk -
szipogtam dühösen.
- Mink volt? - kérdezett vissza.
- Hónapforduló.
- Az mi a fenét jelent? - röhögte el magát idegesen.
- Egy hónapja járunk. Vagy mi - suttogtam megsemmisülve.
- És te ezt tartani akarod? - döbbent le.
- Szokták.
- Nem azt kérdeztem. Te tartani akarod?
- Nem tudom, fogalmam sincs.
- És mit csináljak? Havonta egyszer énekeljek neked?
- Ha nem veszed komolyan, amit mondok, inkább hagyjuk - vágtam oda
sértetten, mert Cortezt szerintem inkább szórakoztatta, mint megérintette a
mondandóm.
- Hogy vegyem komolyan, amikor napok óta azon szenvedek, hogy mivel
bántottalak meg, közben meg kiderül, hogy a bajod a Facebook, az msn meg valami
napforduló.
- Hónapforduló! - vágtam közbe.
- Tökmindegy - legyintett. - Szerinted emiatt nem működik? mosolyodott el
kedvesen.
- Nem, nem érted - sóhajtottam. - Senki nem tudja, hogy járunk, és ez
baromira bánt. Aki tudja, az is csak nevet az egészen. Mónitól elkezdve, az
„imádlak, Cortez”-lányokon át, az a-sokig mindenki rajtam nevet. Közben sulin
kívül nem is találkozunk, a délutánokat külön töltjük, a pénteket a többiekkel,
és marad a szombat. Ez nekem így nem jó. Kevés - magyaráztam.
- Azon buktál ki, hogy mit gondolnak mások??? - ragadta meg a kirohanásom
első felét, és szemmel láthatóan totál kiakadt.
- Igen, egy kicsit.
- Kit érdekelnek?
- Nem érdekelnének, ha kaptam volna valami visszajelzést tőled - szaladt ki
a számon.
- Visszajelzést? Ennél több visszajelzést? - mutatott kettőnkre, utalva
arra, hogy éppen járunk.
- Majd ha egyszer valakinek mondod, hogy szereted és hiányzik, és
valamilyen fatális tévedés miatt nem mondja ugyanezt neked, rájössz, hogy miről
beszélek... - suttogtam szomorúan, és elindultam a kapunk felé indultam.
- Reni, tudod, hogy ez nevetséges! - kiáltott utánam. Könnyezve
visszafordultam.
- Igen, biztos az - bólintottam, aztán bementem.
Félórát vártam, addig a babzsák fotelemen ülve szorongattam telefonom, és
reménykedtem, hogy felhív. Nem hívott. Bekapcsoltam a gépem, és S.O.S.
konferenciahívást kezdeményeztem Virággal meg Kingával a skype-on. Mindketten a
gép előtt voltak, szerintem érezték, hogy szükségem lesz rájuk.
- Mindent elmondtam neki - néztem felváltva a két kis ablakra.
- Úúú - sütötte le a szemét Virág, majd kicsit arrébb ült, hogy helyet
adjon... Ricsinek.
- Ez lánymegbeszélés lenne - sziszegtem kínosan, mert nem terveztem Cortez
legjobb barátja előtt kibukni.
- Tartom a számat - intett lazán, majd hátrahajolt, és megkopogtatta az
akváriumot. Peace, Virág bohóchala ezek szerint még él. Ez mindenképp jó hír.
- Ki van ott? Ricsi? - hajolt közelebb Kinga a kamerához, mire ösztönösen
hátrahőköltem.
- Cső - intett Ricsi.
- Húzzál ki a képből, ez zártkörű megbeszélés! - förmedt rá
- Elmondhatnám végre, hogy mi volt? - kérdeztem.
- Csoki - hajolt le a kamera elé Zsolti, aki ezek szerint Kingánál volt
éppen.
- Hé! - vihogott Virág.
- Megmondtam, ne gyere a gép elé, hogy ne tudják, hogy itt vagy! - fordult
Kinga Zsoltihoz mérgesen.
- Csak Ricsinek köszöntem.
- De ez most egy zárt megbeszélés. Menj innen - csapkodta Kinga egy
füzettel.
- Barom, ha félreülök, akkor is hallom - röhögött fel Zsolti.
- Mit mondtál rám? - szaladt fel Kinga szemöldöke, úgy a plafonig. - Mennem
kell - nézett bele a kamerába idegesen, aztán egy kattintással kinyomta. Azt
hiszem, pokolian összevesztek.
- Mi még itt vagyunk - integetett Virág.
- Tudom - túrtam a hajamba mosolyogva. - De figyeljetek. Majd holnap
megbeszéljük, menjetek nyugodtan.
- Tuti? - kérdezte Virág. A háttérben Ricsi éppen belenyúlt az akváriumba.
Na, most vagy meg akarta simogatni a halat (?), vagy beleejtett valamit, és
megpróbálta kiszedni.
- Egészen biztos - mutattam a kamerába, mire Virág hátrafordult, és
sikongatni kezdett, hogy
„Ricsi hagyja békén Peace-t".
Kinyomtam a skype-ot, és sóhajtva lecsuktam a notebookom fedelét. Látva, hogy
a többiek kedd délután is együtt, lógnak, úgy éreztem, ez így van rendjén. Csak
a mi kapcsolatunk Cortezzel ennyire természetellenes. A gondolatra, miszerint
mindig is erre vágytam, és most mégis ennyire boldogtalan vagyok, megint
könnyezni kezdtem. Vele vagy nélküle. Tök mindegy. Én állandóan bőgök.
Töri: 5/3 - Barka röpdogát íratott, szerintem az enyém jól sikerült, a
többiek meg, remélem, puskáztak.
Csontváz Carlos: 5/2 - ma leszakadt két bordája. Nincs könnyű dolga nálunk.
Rokkantnyugdíjasként végzi, az tuti.
Pattanások: 5/1* - idegességemben vagy fél órát nyomkodtam magam.
Meglátszik. Jaj. L
Veszekedés: 5/1 - ha meg is bántam kicsit, legalább tudja, hogy így
gondolom. Akármi lesz.
Egy
makulátlan elme örök ragyogása: 5/5*
- mivel hamar végeztem a tanulnivalóval, és semmihez nem volt kedvem,
bekapcsoltam a tévét, gondolván, hogy majd Jimm Carrey felvidít. Nos. Nem
vidított. Viszont életem egyik legnagyobb filmélménye. Két ember kapcsolatát,
szakítását így bemutatni... Hol van Cortez???? LLL
Január 26., szerda
Hihetetlen nap! De komolyan! Leszámítva, hogy majdnem kicsapták Cortezt,
ráadásul miattam. Te jó ég! Viszont... J Na, mindegy, szépen
sorban.
Reggel abszolút kedvetlenül ébredtem, komótosan
készülődtem, amolyan „élni sincs kedvem" állapot kerített hatalmába. A
hajam bénán állt, ezért begumiztam, feltettem egy minimális sminket, ami jól
jött, mert tegnap szétgyilkoltam az arcom, és az amúgy már kevésbé pattanásos
bőrömön lett néhány „nyom", ami miatt a kozmetikus kiabálna velem vagy fél
órát. Úgyhogy lefedtem, biztos, ami biztos alapon. Szempillaspirálozás közben
eltöprengtem, vajon tényleg nem lehet csukott szájjal használni? Úgyhogy ezzel
is elszórakoztam egy darabig (amúgy nekem nem sikerült), majd felöltöztem a
hangulatomnak megfelelően, és bár ritkán hordok sötétet, ma kivételt tettem. A
fekete kötött pulcsim egyébként jobban állt, mint gondoltam, de ez mellékes.
Anyu mára ónos esőt jelzett, úgyhogy már korán reggel elment, és apu sem volt
otthon, amikor indultam.
Benyomtam a reggelim a táskámba (májkrémes szendvics, bah), és kiléptem a
kapun. Amint megláttam, a szívem vadul kalapálni kezdett, és a zord idő
ellenére melegség öntött el. Mert a kapuban várt. Függetlenül a tegnapi naptól.
Függetlenül attól, hogy miket mondtam neki. És függetlenül attól, hogy azóta
semmi nem változott.
- Szia - suttogtam.
- Szia - bólintott, a dzsekije zsebébe dugta a kezét, és a homlokába lógó
tincsek alól nézett le rám.
- Nem foglak barátnői ként jelölni a Facebookon - közölte mindenfajta
bevezetés nélkül.
- Oké - bólintottam megsemmisülten.
- Akarod tudni, hogy miért?
- Persze - sóhajtottam erőtlenül.
- Nem teszlek ki annak, hogy esetleg kommenteljenek rád valamit. Hogy
bántsanak. Azt sem akarom, hogy reagáljanak Csak egy közösségi oldal. Nem is
nagyon használom. Nem tervezem, hogy ott élem az életem...
- Megértettem - bólogattam, mert bár éppen nagyon meg voltam bántva, ezzel
teljesen egyetértettem.
- Hogy elfelejtettem valami fordulót... - váltott témát. - Nem akarok
hozzád kötni egy napot.
Minek? És melyiket? Volt egy pár... - nézett mélyen a szemembe. Oké, ezen
már én is elgondolkoztam. Mit kéne tartanunk? Amikor beleestem? Amikor előszőr
megcsókolt? Amikor járni kezdtünk? Amikor megfogta a kezem? Amikor motoroztunk?
Ez mind más-más dátum. Jogos, ott a pont.
- Oké. Igazad van - motyogtam.
- Délutánonként tanulnod kell, nem akarom felrúgni az életed, és nem
akarom, hogy romoljon az átlagod, ráadásul Kardos és a szüleid is megutálnának.
Azt meg végképp nem akarom, hogy Neményinek igaza legyen. Úgyhogy erre
kitalálunk valamit. - Ez is igaz, ha rontanék, az irodalomtanár után a szüleim
is felemelnék a hangjukat a kapcsolatunk ellen, az tuti. Ami pedig Arnoldul
illeti, ő mindig mondta, hogy Cortez rossz hatással lenne rám. Én ezt már
elfelejtettem.
Úgy tűnik, Cortez nem. - Az msn-t pedig már mondtam. Inkább felhívlak, ha
nem gond, mert nekem nem poén a barátnőmmel egymás sorait bámulni meg
smiley-kat küldözgetni...
- Jó, ez igaz - sütöttem le a szemem.
- És még valami - fogta meg a kezem, és kissé magához húzott. Engem nem
érdekel, hogy mit gondolnak mások. Hogy ki mi tud. Hogy kinek mi a véleménye.
Sose érdekelt, ezután sem fog.
- Könnyen beszélsz, nem rajtad röhögnek - ráztam meg a fejem szomorúan.
- Mit vársz, mit csináljak? Álljak ki az ablakba, és közöljem mindenkivel,
hogy a barátnőm vagy?
- kérdezte röhögve, mire én is felnevettem.
- Igen, például - mosolyogtam, és hagytam, hogy átöleljen, miközben
szorosan a vállába fúrtam az arcom.
De én tényleg csak vicceltem!!!
A suli előtt álló többiek füttyögve nézték, ahogyan kézen fogva sétálunk az
épületig.
- Na erről van szó - biccentett Zsolti, és megkínált egy banánnal.
Megráztam a fejem, jelezve, hogy nem kérek, aztán szorosan fogva Cortez kezét
hallgattam Ricsi sztorizgatását, aki továbbra is bandatagot keres.
- A klarinétos lánnyal mi van? – érdeklődtem.
- Nem vált be - közölte Dave.
- Miért?
- Mert olyan... csúnya - ismerte be, mire elkerekedett a szemem. Mint Ricsi
menedzserének, kötelességem figyelembe venni, hogy vizuálisan hogy néz ki az
együttes. Nem promózhatok egy rusnya lányt - magyarázta.
- Felmayer Dávid! - emelte meg a hangját Kinga, miközben odalépett hozzánk.
- Úúú, a teljes nevedet mondta. Menekülj! - tanácsolta Zsolti, mindannyian
felröhögtünk. Kinga ügyet sem vetett rá, csak Dave-re koncentrált.
- Hátrányos megkülönböztetésben részesíteni valakit a külseje miatt erős
intelligenciahiányra vall.
- De te folyton „nyomizol" másokat - néztem Kingára.
- Az más. Számukra a nyomiság nem csupán külsőség, hanem életforma. Ez
esetben viszont van egy tehetséges lány, aki a külseje miatt kerül
diszkriminatív helyzetbe. Ezt nem tűrhetem.
- Kinga mint emberjogi szervezet - mondtam, barátkozva a gondolattal.
- Nos, hogy döntesz? - kérdezte Kinga Dave-et, aki átgondolta a dolgokat.
- Felőlem. Majd eltakarjuk a dobbal a képeken - közölte, mire mindenki
felnevetett.
A tanórák jól teltek, továbbmentünk az anyaggal, emelt francián Durand
diktált, duplamatekon Gazdag koordináta-rendszerekkel bombázott minket, angolon
pedig Mr. O'Realy fordíttatott egy hosszú párbeszédet (Cortez segített kicsit).
Csengetéskor Virággal lementünk a büfébe, majd egy kókuszkockával, pizzás
táskával és két forrócsokival kivonultunk az udvarra, hogy a fájdalmasan friss
levegőn töltsük az ebédszünetet. Felültem a pad támlájára, felhúztam a kapucnim
a fejemre, és kesztyűs kezemmel fellapoztam a Hosszú jegyesség végét. Nem
tulajdonítottam nagy jelentőséget annak, hogy Cortez nincs mellettem,
gondoltam, később csatlakozik, úgyhogy nyugodtan olvastam, miközben a
sulirádióból a Foo Fighters Best of You című dala üvöltött.
Arra kaptam fel a fejem, hogy mindenki füttyögni és tapsolni kezd, és
körülöttem mindenki felfelé néz.
- Mi az? - kérdeztem, és megkértem Bálintot, kicsit álljon arrébb, hogy
lássam, amit a többiek.
Aztán összeráncolt szemöldökkel néztem a termünk felé, ahol Cortez
kinyitotta az ablakot, és...
Úristen. Akkor már a szám elé kaptam a kezem, ügyet sem vetve arra, hogy a
forrócsokim leesett, és kiömölve mély, barna lyukat vájt a hóban.
Cortez belekapaszkodott az ablakkeretbe, majd fölpattant egy padra, és
kiállt az ablakba!
Mindenki döbbenten nézte, Ricsi vigyorogva bólogatott, Virág elképedve
bámulta, Dave és Macu vették telefonnal, Zsolti fütyült, Kinga ordított, hogy
„Megőrültél?” az a-s lányok sipákoltak, mindenki más pedig lefagyva, elképedve
nézte.
- Oké - szólalt meg Cortez, amikor biztonságosan megfogta az ablakkeretet
és kihúzta magát.
- Figyelnétek kicsit? Kösz – kezdte és tekintetével körbepásztázta az
udvart, majd megállapodott rajtam. Jaj ne! Azt hiszem, legalább kétszáz volt a
pulzusom, és alig mertem levegőt venni, annyira féltem, hogy baja esik. - Ott,
a padon - mutatott felém.
- Hagyd abba! Könyörgöm, hagyd abba! - motyogtam alig hallhatóan. Az egész
udvar felém fordult, én pedig még soha, de soha nem égtem ennyire.
- …a barátnőm! - kiáltotta. - Reni, köszönnél a többieknek? – szólt oda
nekem. A fejemet fogva felnéztem, és bénán intettem általánosságban.
Azonnal zúgolódás kezdődött, mindenki susogni meg duruzsolni kezdett,
közben folyamatosan hol engem, hol az ablakban álló Cortezt figyelték.
- Ha valaki még nem tudná esetleg... - magyarázta. A legtöbben bólintottak,
de néhányan rávágták, hogy „oké". - Ja - kapott a fejéhez, mintha csak megfeledkezett
volna valamiről. A hirtelen mozdulatát egy rakás felszisszenés és ösztönös
reflexmozdulat kísérte, mert úgy tűnt, most zuhan ki. - És szeretem – tette
hozzá mellékesen, én pedig elmosolyodtam, és alig hallottam valamit a fülemben
zúgó vértől. Ricsi megbökte a vállam, Virág tapsolva ugrált, a többiek meg
„húú"-ztak és füttyögtek.
A következő pillanatban Máday rontott ki az ajtón, és felnézett az
épületre.
- Antai-Kelemen Ádám! Tíz másodperced van, hogy megjelenj az irodámban!
Azonnal szállj le onnan! - üvöltötte kivörösödött
- Ha nem gond, gyalog mennék - felelte Cortez. Az egész udvar felröhögött,
Máday pedig lüktető halántékát dörzsölgetve azt ordította, hogy kirúgatja. Na,
ez volt az a pillanat, amikor megállt a levegő, senki nem nevetett tovább, a
kijelentésére ledöbbentek az arcok és félbemaradtak a mondatok. Elhalt a
nevetés, és a helyébe kínos, feszült csend telepedett.
Riadtan pillantottam hol az immáron üres ablakra, hol Ricsire, hogy mondjon
valami okosat, hol Kingára, hol pedig Mádayra.
- Azta. Szerintetek kicsapják? - kérdezte Bálint idegesen. - Nem, nem, nem
- temettem az arcom a tenyerembe.
- Basszus - húzta el a száját Zsolti is. És csengettek.
Nem részletezném, hogy milyen negyvenöt percem volt. A lényeg, hogy tíz
másodpercenként néztem a Casiómra, abszolút nem tudtam figyelni Durand-ra, és
minden pillanatban az ajtó felé kaptam a fejem. Óra végéig fogytam egy kilót az
idegtől, de ahogy láttam, a többiek is. A csengetést hallva elsőként rontottam
ki a teremből és rohantam le az aulába. Ahogy lefutottam a lépcsőn, láttam,
hogy Cortez nagymamája érkezik a suliba. Csak egy pillanatra találkoztunk, mert
azonnal sietett az igazgatóiba. Remegő kézzel, totál megsemmisülve álltam a
lépcsőfokon.
- Mennyire nagy a gáz? - állt meg mellettem Ricsi.
- Behívták a nagymamáját - feleltem olyan halkan, hogy szerintem csak a
felét hallotta. A második felét, tehát a lényeget.
Ilyen cifra káromkodást még nem hallottam, úgyhogy ezt nem írnám le, a
lényeg, hogy hosszú és választékos volt. A következő óra hasonlóképpen telt,
Cortez még mindig Mádayval, az ofővel és a nagymamájával volt Borrelnél, mi
pedig idegbajt kaptunk a teremben. Úgy terveztem, hogy minden ujjam addig
ropogtatom, amíg kattan, aztán majd maximum begipszelik. Szerintem még soha, de
soha nem voltam ennyire ideges. Az egész osztályunk csendben agyalt, ritka, de
egy fél poén sem hangzott el, mindenki totál kibukott. Sokat elmond a
helyzetről, hogy az infóteremben még csak nem is neteztünk vagy lázadtunk,
csupán vártuk, hogy vége legyen az órának. Még Tölgyessy is megdöbbent rajtunk
máskor percenként ránk kell szólnia, hogy „tegyétek vissza az egeret a helyére",
vagy „kapcsoljátok ki a webkamerákat, Macu, te is köszönj el szépen"...
Most azonban csak csendben vártunk Csengetéskor mindannyian az aulába
rohantunk, és miközben a többi diák minket kikerülve elhagyta az épületet, mi
feszülten ácsorogtunk. Érdekes jellemzése osztályközösségünknek, hogy még
Jacques és Gábor sem indult haza, egyszerűen megálltak melettünk, és várták,
hogy mi lesz. Én túl ideges voltam ahhoz, hogy jóslatokba bocsátkozzak, csak némán
állva gondolkoztam, és a többiek eszmecseréjét hallgattam. Mindannyian
egyetértettek abban, hogy „Cortez bajban van", de fele-fele arányban
voltak azok, akik szerint kicsapják, és akik szerint nem.
- Én utánamegyek, ha kivágják - jelentette be Ricsi.
- Nem rúgják ki. Nem tehetik! - közölte Kinga, bár kissé hisztérikus
állapotban volt.
És ez így ment, majdnem fél órán át. Az idegrendszerem kezdte felmondani a
szolgálatot, amikor is végre megjelent Haller.
- Mi volt? - pattant elé Zsolti, és olyan zaklatott volt, hogy szinte
elájult. Nekem annyira zúgott a fülem, hogy alig hallottam valamit, csak az ofő
száját bámultam, hátha le tudok róla olvasni valamit.
- Mindjárt jön, és elmeséli - sóhajtotta az ofő. Na, ez az a válasz, ami
totál kikészített minket.
- De kicsapták? - fújt Ricsi egy rágólufit idegesen, de elszámította magát,
és véletlenül kiköpte. A feszült helyzetre tekintettel ofő nem akadt ki azon,
hogy a zakóját éppen leköpték egy rágóval. -
Elnézést - motyogta Ricsi.
Mindnyájan fürkészve bámultunk Hallerre, de aztán egy emberként kaptuk
félre a fejünket.
Megérkezett Cortez és a nagymamája.
- Egy perc - szólt Cortez, és odalépett hozzánk. Ha egy tűt leejtenek, az
is fülsüketítő zaj lett volna, olyan néma csendben álltunk.
- Kirúgtak? - kérdezte Kinga. Ő volt a legbátrabb.
- Nem - rázta meg a fejét. Akkora kő esett le a szívemről, hogy majdnem
összeestem, és éreztem, hogy a megkönnyebbüléstől könny szökik a szemembe. -
Igazgatói, plusz hétfő délutánonként ne csináljak programot - tette hozzá.
- Miért, mi van? - kérdezte Zsolti.
-A sulipszichológushoz kell járnom - közölte, aztán rám mosolyogva
kacsintott, hátrált két lépést, megfordult, és a nagymamája után indult. A
torkomban dobogó szívvel néztem utána, és nem bírtam megállni, hogy ne
mosolyogjak. Szerelmi vallomásra vágytam? Hát, megkaptam. Hűűű. J
- Dilidoki? - röhögte el magát elsőként Ricsi.
- Gondolom, nem akarták kirúgni, így inkább ráfogják, hogy bekattant.
Gratulálok, Renáta, remélem, most megnyugszol végre - veregette meg Kinga
gúnyosan a vállam.
Nem reagáltam, csak a számat beharapva próbáltam elérni, hogy abbahagyjam a
vigyorgást, miközben a többiek Cortez sztoriját vesézték ki. Eddig is felülről
verte a menőségi mércét, de a mai után még az is odáig van érte, aki eddig
esetleg nem volt. Bár. Van olyan?
Hazaérve idegesen meredtem a mobilomra, aztán úgy döntöttem, felhívom. Ki
volt kapcsolva, úgyhogy megpróbáltam a másik számát, amit nagyon kevesen
tudnak. Konkrétan csak Ricsi és én.
Kicsöngött, és harmadik csengésre fel is vette.
- Idegosztály - szólt bele, én meg felnevettem.
- Minden rendben otthon? - érdeklődtem, remélve, hogy nem borította ki
nagyon a nagyszüleit.
- Megoldom - felelte elég titokzatosan.
- Sajnálom, hogy bajba kerültél. - Oké, kicsit önző vagyok, és tudva, hogy
nem rúgták ki, már nem adnám oda a személyre szabott vallomásomat semmiért, de
annyit bevállalok, hogy sajnálom.
Viszont nem adom! Ez már az enyém. J
- Na, most már működik? - kérdezte szemtelenül.
- Igen - ismertem be.
- Meddig tanulsz? - váltott témát.
- Hát. Megcsinálom a fizikát, aztán van egy adag irodalom... Kábé fél hétig
– feleltem.
- Akkor hétre gyere ki - vágta rá hirtelen. - És öltözz melegen.
Aztán lerakta.
Facebook: 5/5 - Cortez fala túlpörgött, másodpercenként posztoltak neki
valamit a mai napról, mindenki totál odavan érte.
Dave: 5/5* - jelölte Cortezt a fényképen, amint az ablakban állva csinált
róla. Wooow!
Szeret: 5/5* - úristen! És amúgy most már tényleg mindenki tudja.
Cortez: 5/5* - képes volt kiállni az ablakba, vállalni, hogy akár
kirúghatják, az egész suli előtt közölni, hogy a barátnője vagyok és hogy
szeret, csak hogy higgyek neki. Na, erre most nem tudok mit mondani, csak hogy
gyorsan kell tanulnom, hogy elkészüljek hétre!!! JJJJ
Január 27., csütörtök
A tegnap este óriási volt. Cortezzel kilencig sétáltunk (!), illetve
csúszkáltunk, mert az ónos eső ráfagyott az utakra és a járdákra. Igaz, hogy
átfagytunk, igaz, hogy mínusz ezer fok volt, de nem számított. Egy csomót
beszélgettünk meg nevettünk (most komolyan, pszichológus???), de volt egy pillanat,
ami, azt hiszem, áttörés az egész kapcsolatunkra nézve. Mégpedig, hogy Cortez
azt mondta nekem, nem fogja hagyni, hogy ilyen hülyeségek miatt veszekedjünk,
mert túl régóta várt arra, hogy összejöjjön ez egész. Talán pont erre vagy egy
ehhez hasonló kijelentésre vártam mindig is.
Ha ezt előbb mondja, nem kellett volna kiállnia az ablakba, nem
veszekedtünk volna, hanem megértettem volna, hogy ezt ő legalább annyira
komolyan gondolja, mint én. Ezek után nem tudtam mit mondani. Ezt nem lehet
másképp érteni. Ebbe nem lehet belemagyarázni semmit. Meg kell értenem,
akármennyire nehezemre is esik, akármennyire elképesztően lehetetlennek is
tűnik, és akkor is, ha nincs rá számomra elfogadható válasz. Cortez valamiért
szeret engem. És most el is hiszem neki. Áááááá! J
Reggel boldogan ébredtem. Wow. Na, ehhez nehezen fogok hozzászokni. Hol
vannak a régi szép idők, amikor a sírástól püffedt fejjel keltem ki az ágyból?
Amikor annyit bőgtem, hogy orrcsepp nélkül alig kaptam levegőt? Amikor
álmatlanul forgolódtam át az éjszakákat? Elbúcsúztam ezektől az emlékektől,
mert a helyébe lépő „új én" sokkal szimpibb volt. A tükörből egy egyensúlyozott,
boldog lány nézett vissza rám, aki mellesleg késésben volt.
Lerohantam a lépcsőn, és felkaptam a konyhapultról az uzsonnámat.
- Ma délután moziba megyünk - mondtam mellékesen.
- Mikor fogsz tanulni?
- Előtte - vágtam rá. Adu ász, amíg jól tanulok, addig hétköznap is mehetek
moziba. Ez így korrekt, ráadásul a szüleim maguk állították ezeket a
szabályokat, így ha szóltak volna érte, akkor saját maguknak mondanának ellent.
- Rendben - sóhajtotta anyu.
- Mennem kell - húztam fel a kabátom cipzárját, és a táskámul a vállamra
kapva már rohantam is a bejárati ajtó felé.
Anyuék utánam nézve megjegyezték, hogy „a kamaszlányuk teljes mértékben
kivonta magát az életükből", és mondtam volni valami megnyugtató „dehogy,
semmi ilyesmiről nincs szó"- félét csak hát tényleg siettem, mert Cortez
már várt rám. Így otthagytam anyuékat a kamaszkezelő könyvekkel, és kirohantam
a házból. Cortez a kerítésnek dőlve várt, és miután megcsókolt (J), elindultunk a
suli felé. A lépcső előtt a többiek ácsorogtak, ál a tegnapi napról
sztorizgattak.
- Itt jön a pszicho - üdvözölte Ricsi Cortezt, aki röhögve a bólogatott.
- De most komolyan. Máday mennyire bukott ki? - dörzsölte össze a tenyerét
Dave.
- Csak egy kicsit - felelte kurtán Cortez.
- Ne leygél már ilyen. Meséld el, semmit nem tudunk! Mi volt az
igazgatóiban? - kérlelte Macu is. Kíváncsi természetű osztályunk azonnal
körbeállta Cortezt, és tovább faggatták. Mindent tudni akartak. Közben én
Virággal kissé félreálltam, és egymásra vigyorogtunk. Szó nélkül is megértettük
egymást. Ha beszéltünk olyasmik hangoztak volna el, mint „úúú",
„tudooom", „ez nem volt semmi", „azt mondta, szereeeeet" stb. De
LLB-khez híven (leges-legjobb barát), csupán szemkontaktussal meg tudtunk
beszélni mindent.
- Juj, ma jöttök moziba? - kérdezte, miután „kibeszéltük" magunkat.
- Aha Mit nézünk meg? - érdeklődtem, mert amúgy még ezt nem tudtam.
- Valami képregény-adoptációt - mondta.
- Adaptáció - javítottam ki, remélve, hogy megjegyzi, gyereket adoptálunk,
filmet adaptálunk.
Virág csak a vállát vonogatta, abszolút nem érdekelte, hogy rosszul mondott
valamit, mert már éppen a film sztoriját mesélte.
- Miiről van szó? - állt meg mellettünk Kinga. Az ő belépője egyébként
olyan, mint valami horrorjelenet. A legváratlanabb pillanatokban egyszer csak
ott terem. Ha becsukom a szekrényajtóm, ott van mögötte. Ha megfordulok, ott
áll mögöttem. Ha kimegyek a folyosóra, nekiütközöm. Egy reszelős hang vagy egy
hegedűnyivákolás zenei aláfestésnek, és totál pára lenne.
- Moziba megyünk suli után - mondtam.
- Kik? - ráncolta a szemöldökét.
- Ricsi, Virág, Cortez, én - soroltam.
- Ó, de bájos. Szent a béke köztetek, elérted a célod, Cortezt hivatalosan
is őrültté nyilvánították, és most édes négyesben mentek moziba. Mindjárt
elhányom magam.
- Nem jöttök ti is Zsoltival? - invitáltam, elengedve a fülein] mellett az
amúgy nem túl kedves megjegyzést.
- Hah! - sajnált le egy meglehetősen goromba vigyorral. - Tudod, Renáta, ha
lenne időm, akkor sem mennék. A kapcsolatom magától is nagyszerűen működik,
nincs szükségem dupla, illetve tripla randira. Mellesleg főszerkesztőként,
iskolaelsőként és színjátszósként pont nincs időm ostoba filmekre pazarolni
drága időm, amit még csak nem is egyedül nézek, hanem egy halom idegennel, akik
az ingerszegény környezet miatt még a film előtti reklámon is röhögnek... -
hadarta, én meg némán meredtem rá. Észérvek, felsőfokon. Kinga nem kispályás.
- Csak gondoltam, hátha... - próbálkoztam.
- Felejtsd el. Ma amúgy is csütörtök van, Zsolti edz, én pedig temérdek
elintéznivalóm közepette időt szakítok arra, hogy vele tartsak, mert egyesekkel
ellentétben attól, hogy van barátom, még nem igényteleneden el, formában kell
tartanom magam… - húzta össze a szemöldökét. Na, ezt jól megkaptuk.
Egyébként a mellettünk elhaladó diákok össze-összesúgtak, miközben minket,
illetve engem néztek. Tény, hogy tegnap megjegyezték az arcom. Na, mindegy.
Mivel pokoli hideg volt, mindannyian bementünk a portán, aztán az aulába lépve
nem úsztuk meg Máday megjegyzéseit.
Valahogy így hangzott: „Antai-Kelemen, tartsd magad távol az ablakoktól,
vagy berácsoztatom őket” „Pósa és Bencze, örülnék, ha legalább annyi energiát
szánnátok a tanulásra, mint egymásra.
Gazdag tanárnő két nulla pontos dolgozatról számolt be.” „Felmayer, ha nem
veszed le a Twitteroldaladról a fényképem, én is felteszem a tiédet, de abban
nem lesz köszönet!” „Matsuda, ha még egyszer meghallom, hogy telefonálsz órán,
nem állok jót magamért.” „Nagy Zsolt, engedd el Karcsit! Még megfojtod!”
A teremben Cortez elengedte a kezem (egészen addig úgy sétáltunk a
folyosón, és én lazán álltam az a-sok tekintetét), majd a helyére ülve bedugta
a fülhallgatóját, én meg váltottam pár szólt Jacques-kal, aki elmesélte, hogy
szörnyen boldog, mert Flórával tegnap majdnem egy órán át Szóváltóztak a
Jójátékon. J
Vladár elemében volt, már az ajtóba érve belém kötött, úgyhogy jobbnak
láttam, ha egész órán csendben jegyzetelem az erkölcs és tudomány viszonyáról
szóló diktálását. Klassz, hogy az etika a többieknek tölteléktantárgy, és
leginkább kifújják magukat, koncentrálnak a többi órára, én meg vért izzadok,
nehogy véletlenül rosszul vegyek levegőt, mert Vladár csak egy ilyen alkalomra
vár, és kivág az órájáról.
Duplairadalomra Kardos pontosan érkezett, úgyhogy majdnem mindenki leült a
helyére.
- Bernáth, Haraszti! Üljetek a helyetekre, és fejezzétek be az ugrálást! -
szólt Andrisra és Robira, akik a tábla előtt lökdöstek egymást. - Miért van itt
ilyen hideg? Antai-Kelemen, csukd be az ablakot. Anélkül, hogy kárt tennél magadban.
Menni fog? – nézett gúnyosan Cortezre, aki unottan felállt, és kérdőn a tanárra
nézett.
- Kívülről vagy belülről? - kérdezte. Mindenki felröhögött, Kardos pedig a
fejét rázva fejezte ki nemtetszését.
Mosolyogva hátrafordultam, és találkozott a tekintetünk, mire zavartan
lesütöttem a szemem, és természetesen elpirultam. Remélem, egyszer majd nem hoz
zavarba a pillantása. Van rá esély. Úgy ötvén év múlva. Semmi probléma.
- Nagyszerű. Akkor Virág feláll, a többi pedig néma csendben olvassa a
szöveggyűjteményt.
- Úúú, felelek? - húzta el a száját Virág.
- Attól tartok - bólintott Kardos. - Petőfi-életrajz.
- Ajj már! Mondhatok inkább verset? - dobálta a karját Virág hisztisen.
- Nem bánom - sóhajtotta Kardos.
- Oki. Kitől? - kérdezte csillogó szemmel.
Kardos ekkor elveszítette a türelmét, és leültette egy egyessel. Szegény
Virág csalódottan vágta le magát, és tőlem kérdezgette, „most ezzel mi volt a
baj?”. A következő felelő Dave volt, aki felállt, és megkérdezte, hogy „ő írt valami
tyúkról, nem?" Mármint Petőfi. Ekkor Kardos elordította magát, mi pedig
lejjebb csúsztunk a széken, és lapítottunk. Az sem könnyítette meg szegény
Kardos helyzetét, hogy óra közben észrevette, hogy Andris és Robi Nintendo
DS-sel játszanak a pad alatt, illetve, hogy Ricsi csak imitálta, hogy ír,
egyébként pedig a levegőben tartotta a tollát, a füzete totál üres maradt. Ezek
után nem csoda, hogy Kardon köszönés nélkül hagyta el a termet.
Utolsó óra után hazasiettem, hogy S.O.S. megcsináljam a leckéimet meg
tanuljak holnapra, aztán épphogy végeztem, indulhattam is. Ricsi, Virág és
Cortez a kapuban vártak rám.
- Ren, mit csináltál eddig? Idefagytunk - didergett Ricsi.
- Emelt franciára a fogalmazást.
- Egy osztályba járunk? - tűnődött.
- Aha - nevettem el magam.
- Akkor holnap leírom rólad - jelentette be.
A plázába a film előtt negyedórával érkeztünk, úgyhogy egyenesen a mozihoz
mentünk. Cortez és Ricsi a pénztárnál álltak sorba (Ricsiéknek még nem volt
jegye), mi meg Virággal elsiettünk a mosdóba.
- Na jó, ki mit kér enni? - kérdezte Ricsi, amikor visszaértünk és a
büféhez léptünk.
- Nagy kóla, nachos sajtszósszal, közepes popcorn és úúú. Perec! -
ugrándozott Virág.
- Soha nem lesz K5-ös Ibanezem. Eleszi - röhögött Ricsi Virágon, én meg
közben megkérdeztem Cortezt, hogy miről van szó.
- Basszgitár. Mit kérsz?
- Ööö. Nem igazán vagyok éhes...
- Jól vagy? - nézett rám Cortez mosolyogva, aztán egyszerre nevettük el
magunkat. Jó, tény, hogy tőlem elég szokatlan, ha nem akarok enni, úgyhogy ezen
jót szórakoztunk, de az igazság az, hogy tényleg nem kívántam semmit, így csak
egy kis kólát kértem.
Virág és Ricsi Lichteinstein lakossága évi fogyasztásának megfelelő
kajamennyiséggel indult befelé a terembe, mi pedig követtük őket, és a lépcsőn
lesétálva, beültünk a középső sorba. Én Cortez és Virág közé vágtam le magam,
Virág mellett pedig Ricsi foglalt helyet, és deszkás fazonú Puma cipőjét
feltette az előtte lévő ülés támlájára. Virág közéjük tette a popit, aztán,
amikor lekapcsolódtak a lámpák, mindketten izgatottan várták a bemutatókat, ők
ezt szeretik a legjobban a mozizásban, közben
állandóan megtárgyalják, hogy melyik filmre jönnek majd el. Más kérdés, hogy
Virág azt hiszi, a „coming soon" minden film ideiglenes címe. Na, mindegy.
Beleittam a kólámba, de kicsit kaparta a torkom, úgyhogy inkább letettem a
pohártartóba, aztán hátradőlve nekihajtottam a fejem Cortez vállának, aki
megsimította az arcom. Hm. A pulzusom az egekben, a vigyor az arcomról
lemoshatatlan és a boldogság szinte megrészegített. Ja, és a film? Hát, nem
is tudom. Állítólag jó volt. Én annyira nem foglalkoztam vele. J
Fotók a suliújságnak: 5/2 - iszonyat brutális nagy csúszásban vagyok. Jaj.
Perec: 5/4 - hoztam haza egyet apunak, pótvacsora gyanánt. Örült neki. J
Mozi: 5/5 - klassz volt így, négyen. J
Hosszú
jegyesség: 5/5* - kiolvastam, és wow
az egyik kedvenc könyvem. De tényleg. J
Cortez: 5/5* - miután hazakísért, még majdnem egy órát
töltöttünk a kapuban... Remélem, azért egyszer felolvadok. Na, mindegy.
Fáradt vagyok: 5/2 - leragad a szemem, alig van erőm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése