nov 12-ig

Október 31., péntek

Még egyszer sem voltam halloween izén, úgyhogy természetesen reggel kilencre bementünk a suliba.

A Szent Johanna környékén egyáltalán nem látszott, hogy szünet van, körülbelül ugyanannyi diák özönlött a bejárat felé, mint egy rendes pénteki napon. Virág halálfejes, kapucnis pulcsiban érkezett, amit Máday kivételesen nem szólt meg, ezen a napon ez elfogadható volt. J

Az ofő a termünkben várt minket, a tanári asztalon tizenkét kisebb sütőtökkel.

– A feladat a következő – kezdte, amikor nagyjából mindenki elfoglalta a helyét. – Töklámpást készítünk, ami az esti jelmezverseny kelléke lesz.

Ez tényleg jópofa feladat volt, az osztályban mindenkinek tetszett, és így, hogy szünet van, nem kellett a megszokott formaságokhoz ragaszkodni, hanem úgy és azt csináltunk, amit akartunk. Vagyis nem kellett a helyünkön ülni, mászkálhattunk, kimehettünk, átülhettünk másokhoz, átjárhattunk más termekbe, meg ilyesmi. Én Virággal és Arnolddal dolgoztam közösen, összetoltunk három padot, és körbeültük. Arnold segített, és kibelezte a tökömet, úgyhogy már csak annyit kellett csinálnom, hogy kifaragom. Bár nekem ez sem ment könnyen, azért elvoltam vele. Az egész iskolában édes sütőtökillat terjengett, ami még hangulatosabbá tette a felhős, hideg napot.

Kinga egész feladat alatt átjárkált az a-sok osztályába, egyik alkalommal pedig, amikor éppen visszajött, egyenesen hozzám lépett. Lehajolt az asztalomhoz, és suttogva szólalt meg.

– Megvannak a jelmezek?– Aha, anyu beszerezte.

– Ahogy megbeszéltük?– Igen, fekete kapucnis köpeny, parókával.

– Jó. Nagyon jó – bólogatott. – Az a-sok Harry Potteresre vették a figurát, egyszerű fekete pólóban és farmerben lesznek, fapálcával a kezükben. Nem túl eredeti, őket biztos megverjük – hadarta izgatottan.

– A fiúk miben lesznek? – kérdeztem, mire Arnold fájdalmas arcot vágva előszedte a táskájába gyűrt valamit.

– Arnold, mit művelsz? Ne gyűrd, ez kölcsönzött! – sipákolt Kinga.

Kiderült, hogy Kinga anyukája kikölcsönzött mind a kilenc fiúnak varázslójelmezt, ami fekete csuklyás köpenyből és varázslósüvegből állt.

– Ez vicces lesz – nevetgélt Virág.

– Vagy megrendítő – gyűrte vissza Arnold a táskájába, amitől Kinga újra kiakadt.

Délig el is készültünk a tökfaragással. Egész jók lettek, valahogy mindenkinek sikerült az egyéniségét belevinni. Például Virágénak szomorúan legörbült szája volt, Arnoldé tátott szájjal ordított, az enyém szimplán mosolygott. Dave-é fél szemével kacsintott, a többieké pedig mindenféle ijesztő arckifejezést vágott.

Mikor kész lettünk, Borrel igazgató úr, Máday ig. hely. és Vladár körbejárta a termeket, és pontozták a tököket, 1–5-ig. Amelyik osztály a legtöbb pontot gyűjtötte össze, az nyert. Sajna nem mi lettünk, mert a 10/b-sek maximális pontot gyűjtöttek (ami azt jelenti, hogy tizenkét ötpontos tököt készítettek). Az eredményhirdetés végén mi is átmentünk a termükbe, hogy megnézzük, mire kaptak ilyen sokat. Oké, azt meg kell hagyni, hogy ötletesen oldották meg a feladatot, mert nem ész nélkül mindenki úgy faragott, ahogy akart (mint a mi esetünkben), hanem a hangulatváltozás jegyében, a tizenkét tök egymás mellé rakva egy folyamatot ábrázolt, így eljutott a mosolytól a vicsorgásig.

– Nem csodálkozom – szólalt meg Timi, aki éppen mellettem ácsorogva nézte a tököket.

– Min? – kérdeztem.

– Hogy a 10/b nyert. Mindig, mindent Baranyai osztálya nyer.

Enyhén lelkes a nő – motyogta.

– Nem ismerem – ráztam a fejem.

– Bioszt tanít. Majd jövőre megismered. Figyelj, Reni, a cikked – jutott hirtelen eszébe.

– Igen? – hőköltem meg, mert mivel nem írt vissza, teljesen úgy voltam vele, hogy jó lett. Egy pillanatra tényleg szívrohamot kaptam.

– Jó lett, három mondatot húztam, de egyébként minden rendben. Az ajánlók különösen jók.

Annyira megkönnyebbültem, hogy szinte összerogytam. A frászt hozta rám.

A tökfaragás után mindenki hazament.

Délután éppen Virággal néztük a zenecsatorna toplistáját, amikor anyu bekopogott, és közölte, Kinga megérkezett.

– Mi? – néztünk össze Virággal.

– Ti még nem készültök? – lépett be Kinga a szobámba. Persze, nem zavartatta magát.

– Minek? Még csak fél öt – vonta meg a vállát Virág.

– Még csak? Azonnal kezdjetek készülődni!Na, pont ez hiányzott, hogy Kinga dirigáljon. Virág és Kinga már tetőtől talpig feketébe öltözve érkezett hozzám, úgyhogy előszedtem a szekrényemből a fekete garbóm és farmerem. Anyu a lenti fürdőszobában várt minket, hogy „boszorkányos” sminket készítsen nekünk. Először lemázolta az arcunkat egy sápadt színű alapozóval, amitől igencsak ijesztőek lettünk, aztán kaptunk fekete szemhéjpúdert és vörös rúzst is. Parókák nélkül is betegre röhögtük magunkat, de amikor ránk került a három fekete haj és magunkra aggattuk a köpenyeket, már úgy festettünk, mintha az  Adams Family  statisztái lennénk.

Már szürkült az ég, amikor hatra a sulihoz értünk, így még viccesebb volt, ahogyan egy rakás feketébe öltözött gyerek, akár a kísértetek, a bejárat felé igyekeznek.

– Ez nagyon állat! Nem is ismertelek fel titeket! – röhögött Ricsi, amikor megálltunk mellettük. Először mind a négy fiú kérdőn nézett ránk, aztán rájöttek, hogy mi vagyunk.

Ahogy a fekete köpenyben a lépcsőn ülő Cortezt néztem, akaratlanul is a derékig érő műhajamat birizgáltam. Én boszorkány, ő varázsló. Kétségtelen, összeillünk. J

Az aulában félhomály uralkodott, a lépcsőfokokon egy-egy gyertyával világító sütőtök pislákolt. Máday a Jeanne d’Arc-

            szobor mellett ácsorgott, és így még horrorisztikusabb képet festett, mint általában.

– Georgina, a boszorkány nem utcalány, bizonyára akad otthon egy hosszú szoknyád! – rikácsolta az előttünk haladó tizenkettedikes lánynak, aki azzal a lendülettel fordult is vissza, hogy otthon lecserélje a minijét. Ez van.

Mi gond nélkül átjutottunk az udvaron (végig, a tornaterem bejáratáig sütőtökök szegélyezték az utat), a tesiterembe lépve pedig tátva maradt a szánk. A lelátók félhomályban úsztak, a sok fekete ruhás diák (talárban, csuklyában, kapucnis pulcsikban és csúcsos végű sapikban) egymással beszélgetett, amiből semmi nem hallatszott, mert a tesiterem pályáján felállított színpadon (ami még az ünnepségről maradt) a stúdiósok szolgáltatták a zenét, háttérzajként éppen a Thriller  szólt. A lelátókhoz tartozó lépcsőfokokon pedig kis töklámpások világítottak. Az osztálytársaimat onnan ismertük fel, hogy süveget hordtak, az a-

            sokat onnan, hogy pálcával jártak. A 1l/b-seken sötétkék, sárga csillagos köpeny volt, és így tovább, szinte minden osztálynak megvolt a saját stílusa. Fél hétkor abbamaradt a zene, a délelőtti hármas (Borrel igazgató, Máday és Vladár) végigsétált a tesiterem pályáján sorban felállt osztályok előtt, és pontozták a jelmezeket.

Ekkorra már minden fiú felvette a süvegét, mi hárman parókában voltunk, úgyhogy igazi összhang volt köztünk. Egyébként döntetlennel elsők lettünk, a 10/b-sekkel együtt. J Ezután a stúdiósok folytatták a zenélést, hivatalosan Barbee Ébressz fel! című dala nyitotta a bulit, ami tökre passzolt a hangulathoz, a diákok pedig vagy táncoltak, vagy a lelátón ültek, vagy átjártak az iskola épületébe, a büfé miatt.

Virággal felültünk a lelátóra, és nézelődtünk. A kilencedikesek viszonylag megszeppenten ücsörögtek a lelátón, azért nekünk ez tényleg új volt és idegen, a felsőbb évesek viszont fesztelenül szórakoztak. Egy lassú számnál aztán már csak azok maradtak a pályán, akik táncoltak (nem is kevesen), én pedig sóhajtva néztem őket.

– Mit nem adnék egy táncért Cortezzel – suttogtam, hogy csak Virág hallhassa.

– Én pedig Pete Wentzcel – bólogatott Virág.

– Gáz, ha ugyanannyi az esélyünk rá – jegyeztem meg, aztán mindketten elröhögtük magunkat. Arnold vágódott le a mellettem lévő székre.

– Én azt hittem, ez egy nívós, komoly iskola. Erre összeborult diákok táncikálnak, nevetségessé téve magukat.

– Miért, szerintem ez jó dolog! Nézd, Timit is felkérték! – mutattam a táncolók közt Timire, aki egy évfolyamtársával táncolt.

– Miért akarnak a lányok táncolni? Ez annyira nevetséges.

Hát igen. Arnold tényleg a legokosabb, legintelligensebb és legműveltebb ember, akivel valaha találkoztam, de van, amihez éretlen. Csakúgy, mint a többiek. Ugyanis Cortez leült az alattunk lévő sorba, és féloldalt hátrafordulva felém szólt. A szívem majd kiugrott a helyéről, de hiába.

– Figyelj, Dave-et nézd! – mutatott előre. Hunyorogva néztünk a mutatott irányba, ahol Dávid odament egy 12/a-s lányhoz (Tarr Zsófia, egyszer már kihúzták nála a gyufát), és valamit beszéltek.

Zsófi idegesen összefonta a karjait, majd körbe-körbe forgatta a fejét. Végül megállapodott az irányunkban, és elindult felénk.

– Hé, kértek? Most vettem a büfében – ült le Cortez mellé Zsolti, és beleharapott egy sajtos rúdba.

A következő pillanatban Zsófi felcsörtetett a lépcsőn. Hú, közelről még nagyobb darab, mint gondoltuk.

– A haverod azt mondja, bármit megadnál egy táncért velem – szólalt meg mély hangján.

A sajtos rúd megállt a levegőben, félúton Zsolti szája felé.

– Mi? – kérdezte csodálkozva.

– Nem bírom az ilyet, de legyen. Gyere! – ragadta meg Zsófi Zsolti karját.

– Mi? – ismételte meg Zsolti hisztérikusabb hangnemben, miközben próbálta megállítani a lányt, aki magával rángatta. – Nem, most nem jó, éppen eszek – próbálkozott. Zsófi megállt, hátrafordult, és kiverte a sajtos rudat Zsolt kezéből. Egész szép ívben repült, majd placcsant egyet a lépcsőn.

– Most táncolunk vagy soha!– Soha! Soha! – ordítozta Zsolti, de hiába. Bármilyen ciki, Zsófi erősebb nála, úgyhogy egy pillanat alatt a táncolók közt álltak.

Dávid a szemben lévő lelátó alján támasztotta a széksort, és összefont karokkal, nagyokat bólogatott. Elégedettnek tűnt.

Közben Cortez és Ricsi hülyére röhögték magukat előttünk, és be kell vallanom, én is jól szórakoztam.

Kinga érkezett meg, kezében egy dobozos üdítőt tartott.

– Jól látom, hogy Zsolti táncol? – kérdezte hunyorogva, a lelátót pásztázva.

– Aha – feleltük egyszerre.

– Cortez, táncos kedvedben vagy? – kérdezte hirtelen Kinga.

– Ugye nem kérsz fel? – röhögte el magát Cortez hitetlenkedve, nekem pedig beszorult a levegőm. Komolyan, azóta is szúr az oldalam.

– Én nem, de más biztos – vonta meg a vállát, és közelebb hajolt. – Edina a következő lassúnál fel fog.

– Kösz, hogy szóltál – bólintott Cortez, majd Ricsivel együtt gyorsan leléptek és átmentek a büfébe.

Néma csendben ültem tovább, és két dologra is rájöttem. Az első, hogy Corteznek eszében sem volt táncolni. A másik, hogy Edina felkérte volna. Oké, azt gondoltam, hogy rajtam kívül más is bele van esve Cortezbe, elvégre elég menő és borzalmasan helyes.

Na de pont Edina? Az a-sok közül a legsunnyogóbb, leg-

            beképzeltebb, leg… leg… utálom!Cortezéket ezután csak egyszer láttuk, amikor átmentünk a büfébe, de Kinga nem hazudott, Edina valóban többször is kereste, kétszer még minket is megkérdezett. L

Jelmezbál: 5/5 – vicces, hogy mindenki benne volt, és még jól is éreztük magunkat. J

Zsolti tánca: 5/3 – szegény, kilencig táncolt Zsófival, közben majdnem elájult, mert elmondása szerint leesett a vércukorszintje.

Cortez mint varázsló: 5/5 – igazán jól állt neki a jelmez.

Nagyon jól. J

Edina: 5/1 – teljesen kikészültem ettől a dologtól. L

Tánc: 5/4 – na jó, végül Avril Lavigne – Skater Boy  számára mi is ugráltunk egy jót Virággal. J

November 2., vasárnap

Délelőtt bekísértem anyut a meteorológiai intézetbe, aztán hazaérve bekapcsoltam a gépem, és az msn-ablak azonnal villogva felugrott. Cortez várt rám!!! Bemásolom.

Cortez üzenete:  Itt vagy?

Reni üzenete:  Igen, szia!

Cortez üzenete: Átküldőm a két irodalom beadandót, ellenőrizd le pls.

Reni üzenete:  Jó, persze, küldd! Mi az a pls?

Cortez üzenete:  lol J

Gyúrj rá az angolra! pls=please (kérlek)

Reni üzenete:  Köszi! J De mi az a lol?

Cortez üzenete: JJJ

Akkor ezt meg is beszéltük. Átküldte a két dolgozatát, én pedig elfoglaltra tettem az állapotom, és gyorsan elolvastam. A Gutenberg-dogája egész jó lett, csak nagyon sűrűn szerepeltek benne szóismétlések. Ezt írtam is neki, másolom:

Reni üzenete:  Itt vagy még?

Cortez üzenete:  Yep.

Ezt megint nem értettem, de már nem akartam kérdezősködni, mert butának tűnnék, egyébként is, válaszolt rögtön, tehát a gépnél volt. Másolom tovább.

Reni üzenete: A  Gutenberg oké, csak sok a szóismétlés.

Használj szinonimákat, mint pl. jó – impozáns, akkoriban – azon időkben stb.

Cortez üzenete: ??? Viccelsz? Én ilyeneket sose mondok, Kardos azonnal egyest adna.

Reni üzenete:  Jogos. Olvasom a másikat.

Cortez másik dolgozatában a Monte Cristo grófjá t elemezte, nem is rosszul. Sőt, bele sem javítottam, mert Kardos még gyanút fog.

Reni üzenete:  Ez tök jó, olvastad is vagy csak megnézted?

Cortez üzenete:  Olvastam. Most lépek, see you tomorrow.

Reni üzenete: ???

Cortez üzenete:  lol

Örülök, hogy viccesnek találja, hogy lassan a mondandója felét nem értem. Miért nem tudok angolul? Vagy miért nem irkál franciául? Biztos direkt. J

November 3., hétfő”

Az első nap a szünet után. Apu vitt minket suliba, a szélvédőn kopogott az eső, az ég borult volt és szürke. Anyu üzenete szerint (amit a hűtőn hagyott nekem) nagyon hideg idő jön. Úgyhogy jól beöltöztem, kötött garbó, vastagabb farmer, és bakancs. A suli körül szinte minden diák nyakában a kötött Szent Johannás sál volt, úgyhogy örültem, amiért én is felvettem.

A borult égbolt miatt egész nap fel volt kapcsolva a teremben a lámpa, ami már kicsit téli hangulatúvá tette a napot. Az udvarra is csak két szünetben mentünk ki, mert megfagytunk. Pedig a gondnok kitett két padot az árkádok alá (Arnold igen sikeresen tárgyalt ez ügyben), de senki nem ült rá, ahhoz már hideg van.

Francián leadtuk Monsieur Durand-nak a francia kultúra házit, és amíg mi mondatokat fordítottunk a könyvből, ő el is olvasta őket. Szinte mindenki ötöst kapott, a tanár külön megdicsérte az osztályt, amiért régi francia filmekhez nyúltunk (a mi  Házibuli nkon, kívül sokan írtak Belmondo- vagy Delon-filmből, csak Cortez és Ricsi írt a Taxi ból, Arnold pedig a Bíbor folyók ból).

Az irodalom hasonlóan telt, Kardos kiadta feladatnak, hogy a  Szigeti veszedelmet  olvassuk a szöveggyűjteményből, amíg ő elkezdi javítani a beadott dogákat. Óra végéig egy szót sem szólt, úgyhogy néma csendben telt a negyvenöt perc, csak a lapozás sistergése, vagy Kardos tollának kaparászó hangja hallatszott.

– Gratulálok – emelte fel a fejét a lapokból. – Sikerült a tizenkét főből hétnek Harry Potterről írnia – közölte gúnyosan. – Zsidák, oszd ki őket – dobta az első padban ülő Gábor padjára a dolgozatokat.

Gábor sietve szétosztotta, úgyhogy mindenki elmélyedve nézett bele a kijavított papírokba. Gutenbergre ötöst kaptam, a Szép  reményekre  5*-t. Magamba fojtottam az örömöm, és gyorsan Virághoz fordultam, miközben Kinga hangosan kifogásolta a 4/5-

            ét.

– Milyen lett? – suttogtam. Virág kifésülte a szeméből a haját.

– Kettes és hármas. A Lassie lett  a hármas – súgta boldogan.

– Az jó! – bólintottam, majd óvatosan hátrafordultam. Cortez összefont karokkal, a székén hátradőlve ült, a lapjai az asztalon hevertek.

– Milyen? – kérdeztem halkan.

– Kettes-kettes.

– De jó! – vettem el a lapjait, és gyorsan belenéztem. Sosem gondoltam volna, hogy két irodalom kettesnek ennyire örülök majd. Ez még engem is meglepett.

Óra végén Kardos bediktáltatta a jegyeket, szinte mindenkire tett valami gúnyos megjegyzést, például Dave hármasára azt mondta: „hálás vagyok, amiért papíron adtad be és nem Pen-drive-

            on!”

– Antai-Kelemen – nézett fel Kardos.

– Kettes-kettes – felelte Cortez.

– Elképesztő teljesítmény, őszintén megleptél. Üres lapokra számítottam – firkálta be a jegyet Kardos, szavaiból üvöltött a cinizmus.

– Igyekeztem kitölteni azt a sok üres helyet a lapon – vágta rá Cortez.

– Leköteleztél – vigyorgott erőltetetten a tanár, majd durván ellapozott a naplóban.

Délután hatra Ricsi átjött, hogy „tökéletesítsük” a makettházat.

Na jó, ez így nem teljesen igaz, szóval jött, hogy megpróbáljuk ház alakúra ragasztani a kartonlapokat.

– Erősen szorítsd, mert elenged a ragasztó! – utasított, miközben mindketten a földön térdeltünk, és azon fáradoztunk, hogy ne ragasszuk hozzá a ház alapját a szőnyegemhez.

– Ennél jobban nem tudom – feleltem. Apu kopogtatott be a szobámba, majd rögtön be is nyitott.

– Hogy áll a mestermunka? – érdeklődött jókedvűen. Két dühödt kamaszpillantást kapott válaszul. – Szóval jól – bólintott apu, és körülsétálta a „makettházat”. (Az idézőjel nem véletlen.) Ricsi egy újabb kartonlap behajtott alját ragasztózta be, és hozzáerősítette az alaphoz.

– Gyerekek, szerintem jobban rá kéne nyomni, mert így elenged a ragasztó – vakargatta az állát apu, és bár szakértőnek tűnt, egyáltalán nem az. Ezt be is bizonyította. L

A következő pillanatban átvette a helyem, és teljes súlyával rányomta a kartonlapot az alapra. Mondanom se kell, azonnal összenyomódott az egész.

– Ó! – egyenesedett fel apu. Na, igen. Ó! Hatalmas ó!– Apu! – hőköltem hátra döbbenten, és a „házat” néztem, ami pont úgy festett, mintha valaki ráült volna. Apu sűrű bocsánatkérések közepette inkább kiment, és otthagyott minket az összenyomott kartonokkal. Ami meglepő, hogy Ricsi egyáltalán nem gurult be, hanem teljesen jól szórakozott az eseten.

– Ha szétszedjük és kiegyengetjük, talán nem lesz gyűrött – töprengtem a megoldáson.

Vagyis kezdhettük szinte elölről. A behorpadt, összenyomott oldalakat leszedtük (a ragasztó már megkötött, úgyhogy szinte le kellett szakítani), aztán megpróbáltuk eltüntetni róla a gyűrődést.

Hát, a mai napon körülbelül eddig jutottunk. Pont, mintha nem csináltunk volna semmit. Vicces, fogalmam sincs, csütörtökig mi lesz belőle. Már szinte látom Vladár önelégült arcát, ahogy gúnyos megjegyzések mellett beírja a hatalmas egyest a naplóba. Hurrá.

Irodalom ötös: 5/5 – még csillagot is kaptam hozzá. J

Makettházkészítés Ricsivel: 5/1 – semmit nem haladtunk, mivel apu összenyomta az egészet.

Olvasókör: 5/5 – Arnold kérésére ma Vernével foglalkoztunk.

Idő: 5/2 – ködös, hideg, esős november. L

November 4., kedd

Megjelent a suliújság. Ezt onnan is tudtam, hogy amikor beléptünk a suliba, a porta melletti újságtartó tele volt vele, meg onnan is, hogy minden diák kezében a novemberi szám volt. A belépőkártyánkat felmutatva rögtön elvettünk két példányt, és Virággal együtt belelapoztunk. (A címlapon Dani igen jól sikerült keringőpróba-képe van, és az első húsz oldalon szinte csak a témával foglalkozik.) Az aulában Máday a Jeanne d’Arc-szobor mellett állt, és a belépő diákokat figyelte. Mivel Virág pont a suliújságot lapozgatta, az ig. hely. rögtön kiszúrta a fekete körmeit.

– Bencze Virág, rácsaptad a kezedre az ajtót, vagy fekete körömlakkot látok az ujjadon? – bökött a vonalzójával felénk.

Virág zavartan zsebre vágta a kezét, még a magazint is elejtette. – Sejtettem. Gyerünk az irodámba! – intett Máday. Szegény Virág holtsápadt arccal követte.

Tíz perc múlva Virág szomorúan jött be a terembe, körömlakklemosó szagfelhőt húzva maga után.

– Ez annyira nem igazságos! Miért ne lehetne fekete körömlakkot használni? Talán törvény tiltja?– Pontosan – lépett hozzánk Arnold, pont a csengetéskor. – A házirendben benne van.

– És azt ki olvassa? – csodálkozott Virág.

– Reni, nagyon jó lett a könyvajánlód – fordult hozzám a suliújságot felmutatva, figyelmen kívül hagyva Virág duzzogását.

– Köszi – bólintottam.

Rajta kívül még egy csomóan gratuláltak (köztük Kardos is, aki elmondta, titkon remélte, hogy hamarosan Rejtőről írok, úgyhogy nagyon elégedett a Piszkos Fred, a kapitány –  ajánlóval). Volt azonban, aki nem gratulált, hanem leteremtett. Kingát az ebédszünetig tudtam közvetlenül elkerülni, akkor azonban a szekrényemnél pont megtalált, és belekezdett végtelenül hosszú és fárasztó monológjába. Na persze arról volt szó, hogy nem 100%-

            osan elégedett a díjugratásról szóló beszámolómmal, kicsit éltethettem volna jobban, ráadásul az egyik képen nem áll jól a haja, fújja a szél, nem igaz, hogy nem vettem észre! A homlokomat a szekrényajtónak döntve hallgattam, csak hallgattam és hallgattam. Virág mentett ki.

– Megyünk a büfébe? – szakította félbe Kingát.

– Már elnézést, de éppen beszéltem, ha nem zavarna – tárta szét a karját.

– Nem baj, majd befejezed máskor – erősködött Virág, és a karomat megragadva elhúzott. Kinga még utánunk szólt, hogy ez enyhén bunkóság, de vissza se néztünk.

– Örök hála – suttogtam, miközben sietősen lefutottunk a lépcsőn.

Ricsi megint átjött délután, ma addig haladtunk, hogy az alap kartonlapra ragasztott ház oldalai állnak, és a fél tetőszerkezetet is rátettük. Hát nem is tudom. Eddig nem úgy néz ki, mint valakinek az „álomháza”. Inkább, mint egy kunyhó. L

Este apuhoz vacsoravendégek jöttek, így viszont mentesültem a közös vacsora alól, a szobámban ettem, és közben olvastam.

Belekezdtem Montgomery Anne – La maison aux pignons verts könyvének olvasásába. (Ez az Anne Shirley  sorozat első része, franciául, még apu vette nekem a díszdobozt a nyár közepén.) Egyébként sokat értek belőle, csak néha szótáraztam, bár egyelőre nagyon az elején tartok. Tök jó könyv, de azt hiszem, ezt nem mondom el Arnoldnak. Totál kigúnyolna. Vagy ha el is mondom, majd azt füllentem, hogy franciagyakorlásnak tökéletes. Hátha beveszi.

Álomház: 5/2 – ez minden, csak nem álom… L

Ricsivel együtt dolgozni délutánonként: 5/5 – már egészen megszoktam, a végén még fura lesz, ha befejezzük.

Vacsorára ananászos csirke: 5/2 – külön-külön még oké, de egyben? Jaj.

Apu vacsoravendégei: 5/3 – megállapították, hogy a gimi milyen érdekes lehet. Na meg hogy nőttem. Hát persze…L

November 5., szerda

Az eső egész éjjel esett, és napközben is rendszeresen szemerkélt. Hát, ilyen a november.

A borongós idő miatt a suliban egész nap égtek a lámpák, a fűtéstől pedig álmos, nyomott diákok kószáltak a folyosókon.

Korponay úgy érezte, ez ellen tenni kell, úgyhogy tesin sulikörökkel kezdtünk. Jaj. A fiúk szokás szerint fociztak az udvaron. Persze, ez jellemző is, ők játszadoznak meg rugdossák a labdát, mi meg rohangálunk az iskola körül, miközben a tanárnő a stopperóráját nyomkodja.

– Gyerünk, lányok, ez szánalmas! – nyomta meg az óráját, amikor Virággal egymást támogatva megérkeztünk elé.

– Nem ka-pok le-ve-gőt – hajolt le Virág, megtámaszkodva a térdein.

– Dehogynem, ez még csak az első kör volt. Hol van még a tizedik? – tapsolt hangosan Korponay, mi pedig összeszorított fogakkal tovább másztunk. Kinga és a négy a-s lány már befejezte a tíz kört, amikor mi a negyediket kezdtük. Végül Korponay megajánlotta órai munkára a kettest, ha nem futjuk végig (és így nem kell tovább ácsorognia az esőben). Elfogadtuk. Azonnal.

A tesióra a teremben folytatódott, az a-s lányok és Kinga röplabdáztak, mi pedig Virággal leheveredtünk egy félrerakott tatamira, és óra végéig meg se mozdultunk. Még most is szúr az oldalam.

Tesi után az öltözőben elkaptam egy beszélgetésfoszlányt.

Edina és Ivett (két a-s lány) Cortezről susogtak valami olyasmit, hogy Edina felvette msn-en. A kedvem ezután kissé megromlott, Virág sem tudott felvidítani. (Pedig tényleg próbált, azt mondta, hogy Pete Wentznek több millió lányrajongója van, képzeljem el, ő mit érez! Mármint Virág.) Még Arnold sem tudott jobb kedvre deríteni (pedig elmesélte, hogy ki akarják rakni a sakkszakkörből, mert mindig nyer, és mindenkinek elment a kedve a játéktól).

Szóval menthetetlenül rossz kedvem lett.

Ricsi egyenesen suli után jött hozzám, mert holnap rajzóra.

Miközben a szobámban szenvedtünk a házzal (hogy egyben maradjon, legalább egy napig!) és az Internetrádiót hallgattuk, nekem csak Cortezen és az a-s lányon járt az agyam. Hogy menynyit csetelhetnek, mennyit beszélhetnek sulin kívül, hogy vajon találkoznak-e, meg ilyesmi. Végül nem bírtam tovább, és igen átlátszó módon, de szóba hoztam.

– Kinga is készen van már a házával, Edina közölte is, hogy ilyen szépet még nem látott – mondtam csak úgy mellékesen. Na jó, ez így tényleg átlátszó, de legalább igaz. Ricsi felvette az ecsetet, és a ház ablakát kezdte festeni.

– Edina? Az melyik? – kérdezte. Nem tudja! Nem tudja, ki az!Ezek szerint Cortez nem lóghat vele sokat, mert arról Ricsi tudna.

Óriási!– Hát az egyikük – nem igazán tudtam, hogyan írjam le. A négy a-s lány olyan, mint egy csorda, együtt vonulnak, együtt szoktuk meg őket, elég nehéz egyet jellemezni közülük. – A frufrus? –

            jutott hirtelen eszembe.

– Ja, aha – bólintott. – Te, ezek az ablakok rácsosak lettek.

Szerinted baj? – váltott témát, és töprengve nézte a házat. Rácsos ablak? Ez egyre jobb.

– Ricsi, szerinted kinek az álomháza rácsos ablakú? – kérdeztem csodálkozva.

– Mitt’om én. Akinek tériszonya van, és fél, hogy kiesik – tárta szét a karját.

– Jó, ezt ne felejtsd el, kell majd az érvelés, mert ezt tuti, hogy Vladár is megkérdezi.

Anyu nyitott be a szobámba, és szólt, hogy Virág jött.

– Jaj, de jó! – tápászkodtam fel, mert már totál elzsibbadtam. A felmentő sereg! Hurrá. Csakhogy nem egyedül jött. Cortezzel.

– Sziasztok – néztem döbbenten.

– Most komolyan! – lépett be lazán Cortez, és fejét Ricsi és köztem kapkodta. – Valaki mondja meg neki, hogy nem állhat Pete Wentz az ablakban, vagy tényleg kettészedem a házat, és majd úgy osztályozzák!– Virág, muszáj, hogy ott legyen? – kérdeztem mosolyogva.

Virág természetesen bólintott.

– Lent hagytuk, megnézitek?Szóval röviden, Virág és Cortez befejezték a házat, de nagyon összekaptak, úgyhogy eldöntötték, áthozzák hozzánk, és majd mi rendet teszünk. Arra, mondjuk, nem gondoltak, hogy ha mi, Ricsivel meglátjuk az étkezőasztalunkon lévő házat, akkor a legkisebb problémánk az ablakban ácsorgó Pete Wentz-figura lesz.

– Hű – közöltem, amikor megláttam a pink-fekete házat, ami elképesztően nézett ki. Egy A3-as zöld kartonlapon állt, amiről dombok, fák, medence és gördeszkapark domborodott ki. Ezek közé lehetett beilleszteni a házat, ami kívülről is zseniálisan festett, de középen szétnyitható, így minden (berendezett) szoba és helyiség láthatóvá válik. Wow! Van benne mindenféle kartonbútor meg kartontévé, kartonszekrény és nem mellesleg, az ablakban karton Pete Wentz. J

– Most tényleg az a bajod, hogy valaki áll az ablakban? –

            kérdeztem, közelebb hajolva a kisház ablakához.

– Persze! Nem való az álomházba! Legalábbis az enyémbe? –

            közölte Cortez.

– Akkor nézzétek meg a miénket! – panaszolta Ricsi.

Visszamentünk a szobámba, ahol (nem vicc), Cortez és Virág nyolc percig nevettek. Meg sem szólaltak, csak nevettek, néha abbahagyták, de összenéztek, és megint nevettek, aztán abbahagyták, ránéztek az összegyűrt házunkra, és megint nevettek.

Jól szórakoztak. Mi kevésbé. Végül is úgy alakult, hogy miután kinevették magukat, ott maradtak, és figyelték, hogy Ricsivel mit összeszenvedünk a ház összeragasztásával.

– Hogy lehettek ennyire bénák? – kérdezte Cortez, amikor látta, hogy a tető egyik fele túl nagy, ezért nem passzol, és így ragasztani sem lehet.

– Fogd be, és inkább segíts! – förmedt rá Ricsi. – Azért jöttetek, hogy kiröhögjetek?– Nem, dehogy – mosolygott Virág, majd felkelt a babzsák fotelemből, és a makettházunk körül téblábolt. – Vágni kéne belőle.

– Gondolod? – néztem fel rá kétségbeesetten.

– Aha, de várj, segítek.

Virág szórakozottan félretolt, és letérdelt a „mesterművünk” elé. Egy perc múlva már Cortez is segített neki, így mi, Ricsivel háttérbe szorultunk. Nem is baj, ugyanis ami nekünk keserves órákba és több napba telt, az nekik másfél órába, ráadásul mindenfajta megerőltetés nélkül.

Hét órakor állt a házunk. Igaz, nem kinyitható, a festés (azt még mi csináltuk) pocsék, de kész lett.

– Hát, ennyit tudtunk tenni. Ha előbb szóltok, hogy ennyire nem megy… – kezdte Cortez.

– Viccelsz? Az előbb még tetőnk se volt. Így már osztályozható, az a lényeg – sóhajtotta Ricsi megkönnyebbülten.

Miután befejeztük (vagyis befejezték) a házunkat, Cortez és Ricsi elment, Virág pedig maradt, és részletesen átbeszéltük, hogy mi a helyzet Cortezzel. Na jó, igazából nagy helyzet nincs vele, de azt is részletesen meg szoktuk beszélni, ha nincs semmi. J

Álomház: 5/3 – nagyon ronda, de kész lett. ©

Cortez, Ricsi és Virág: 5/5 – jól éreztem magam velük, kár, hogy csak ma lógtunk így együtt, négyen.

Tesióra: 5/1 – izomlázam van.

Cortez és Virág háza: 5/5* – Eszméletlenül ötletes és szép. Na és Pete Wentz is maradt az ablakban. J

November 6., csütörtök

A szemerkélő esőben makettházat szorongató diákok siettek az iskola bejárata felé. Így simán be tudtuk azonosítani az osztálytársainkat. J Apu közvetlenül a suli előtt parkolt le.

– Sok sikert a rajzórához! – köszönt el, mikor sikeresen kiszedtük a házat az ülésről.

– Azta, Reni, ez állati ronda! Vladár tombolni fog! – köszöntött kedvesen Dave.

– Csak adjon egy kettest – motyogtam, és a kartonházzal a kezemben gyorsan berohantam a portára, mert a szemerkélő esőben már elkezdett lefolyni a vízfesték. Hurrá.

Törin Barka nem sokat tudott velünk kezdeni, mert minden második diák asztalán állt egy ház, amitől se nem láttak, se írni nem tudtak, úgyhogy inkább ismételtünk. Mellesleg a teremben volt öt álomházmodell meg a miénk, Ricsivel. Ezt a többiek is így kategorizálták. Már előre reszkettem a második órától, amikor is becsengetéskor Vladár becsapta maga mögött az ajtót. Jaj nekem!Nekünk. Mindegy. Az egész óra erre ment rá, névsor szerint kihívta a párokat, és szakértelemmel fürkészve az „alkotásokat”, osztályozott.

– Antai-Kelemen, Bencze! – kezdte, mire Virág és Cortez felkászálódott, és kivitték a pink-fekete házat a tanári asztalra.

Vladár bólogatva nézte, el volt ragadtatva (hát persze!) a designtól, az épület szerkezetétől és a külső elemektől. Aztán amikor Virág egyszerűen szétnyitotta, és mindenki meglátta a belső teret, az osztály egyöntetűen „húúú”-zott. Vladár meg kis híján elájult. Pechemre csak kis híján. Cortez csak csendben álldogált, Virág pedig részletesen beszélt a házról, bemutatta a helyiségeit, a funkcióit és az ablakban ácsorgó Pete Wentzet, amin nemcsak az osztály, de Vladár is jót derült. A bemutató végén csillagos-brillagos-trillagos ötöst kaptak, aztán folytatódott az osztályzás.

– Bernáth, Chatelain – szólította Vladár Andrist és Jacques-ot.

A bemutatót Andris tartotta, Vladár pedig bólogatva hallgatta.

Lakóparkmodellt készítettek, egy ilyen kis miniatűr házsort. A munkájuk természetesen ötös lett, más kérdés, hogy óra után Andris megadta az internetcímét az igazi lakóparknak, tehát az apukájának egy régi munkáját adták be, de pszt!– Felmayer, Haraszti – lapozott Vladár a naplóba, mire Dave és Robi kivittek egy lapos, ezüst tetős, űrhajó fazonú építményt.

Felváltva beszéltek róla, egy ilyen „cyber űr-jövőházat” csináltak, napelemmel, digitális izékkel, én egy szót sem értettem az egészből, de azt hiszem, Vladár sem. Emiatt vagy ettől függetlenül, ötöst kaptak.

– Nagy, Neményi!Zsolti üres kézzel ment ki a tanári asztalhoz, és megvárta Arnoldot, aki egy kastélymakettet tartott a kezében. Persze hogy ő beszélt róla, Zsoltinak semmi köze nem volt hozzá. Arnold hosszú és kimerítő beszámolójának annyi a lényege, hogy a Drakula-

            kastély ihlette, na meg az a milliónyi könyv, amit olvasott a témával kapcsolatban, és… Vladár félbeszakította, majd gyorsan beírta az ötösöket. Arnold kicsit sértetten kullogott vissza a helyére, mivelhogy belefojtották a szót. Zsolti azonban örült: nulla munkával három ötöst szerzett.

– Pósa, Rentai – nézett fel a naplóból Vladár. Jaj, ne! Azok mi vagyunk. Virággal összenéztünk, ő bátorítóan bólintott, én pedig összeszedtem magam, és kimentem az asztalhoz.

Ricsi hozta a „házunkat”, és kicsit tartva Vladártól, velem együtt hátrébb lépett. Még dobótávolságban voltunk, de vigasztalt, hogy ha jó a reflexünk, akkor elhajolunk, és egyenesen kirohanunk az ajtón. Vladár gúnyos mosolyra húzva a száját, óvatosan megforgatta az asztalon a – leginkább egy texasi rancsra hasonlító – egyszerű házikónkat.

– Lám-lám – kezdte, mire a többiek elnevették magukat. Én nem, mert nem tartottam viccesnek, na meg, mert tudtam, hogy a java eztán jön. Minden cinikus, megsemmisítő kritika egy „lám-

            lámmal” kezdődik. – Így fest annak az álomháza, aki nem szokott álmodni. Nos, ez látszik is – köhintette. Milyen kedves.

– Tanár úr, ezt ketten készítettük – védett meg Ricsi, ami igazán, igazán kedves volt tőle! Csak nem sokat ért. De ez mellékes.

– Látom, ezek szerint neked is gondod van a fantáziáddal, Pósa – vigyorgott gonoszul Vladár. – Akkor lássuk – ragadta meg a tollát, és a napló fölé emelte a kezét. Akkora gombóc volt a torkomban, hogy szinte elsírtam magam. Ha egyest ad, megbuktam. Rajzból! – Mindent összevetve, figyelembe véve, hogy egy órát biztosan foglalkoztatok vele, meg azt, hogy foltosra mázoltátok vízfestékkel… Kettes.

Hú. Megkönnyebbülten lesütöttem a szemem. Hála az égnek!De, egyébként mi az, hogy egy órát foglalkoztunk vele? Tuti, hogy nincs jól! Ha tudná, hogy több délután… áh, mindegy, a lényeg, hogy kettes.

– Szatmáry, Zsidák! – lapozott el a naplóban, miközben lehajtott fejjel visszakullogtam a helyemre.

Ebédszünetben a büfében vett forró csokikkal mentünk ki az udvarra, és a sálamat a szám elé húzva hallgattam Arnold és Virág vitáját, ami igazából reggel óta tartott, minden szünetben.

Egyszerűen nem bírtak egymással.

– Majd belátod, hogy igazam van, amikor kicsit megérsz és levetkőzöd a most még divatos, de később szánalmassá váló műstílusodat – magyarázta Arnold.

– Egyáltalán nem szánalmas, a FOB az egyik legmenőbb banda, a zenecsatornákon állandóan az ő klipjük megy…

– A zenecsatornák mindig az aktuális trendnek megfelelő klipeket játsszák, így befolyásolják az egyéniség nélküli fiatalokat – darálta Arnold. Virág szomorúan csóválta a fejét, Arnold pedig vérszemet kapott, és folytatta. – Maradjunk abban, hogy ezt a beszélgetést folytatjuk egy év múlva. Kíváncsi vagyok, mit mondasz akkor.

– Ugyanezt! – vágta rá Virág hatalmas, csillogó szemmel. – Pete Wentz nekem örök! Örök!– Nagy szavak – ismerte el cinikusan Arnold. – Virág, megmondjam neked, mi örök? A Beatles. Na, az örök. Virág hátrahajtott fejjel nevetett.

– Na persze. Beatles! Mintha a nagyszüleimet hallanám! Vagy anyut – közölte nevetve. Arnold lemondóan legyintett.

Cortezzel a szokásos csütörtök délutáni korrepetálásunkon végig verset elemeztettem. Hatra jött át, addigra összeszedtem minden szükséges tanulnivalót, és az étkezőasztalnál ülve neki is kezdtünk.

– Egy hasonlatot sem találtál? Tele van vele a vers! – közöltem.

– Hidd el, átkozottul kerestem – felelte unottan. És gúnyosan.

– Na jó, olvasd el még egyszer a hasonlat fogalmát, aztán keresd meg. Annyit segítek, hogy öt is van benne!– Kösz – húzta maga elé kedvetlenül a könyvet.

– Nem gond, ha én addig angolozok?– Nyugodtan. A szavakat tanulod?– Aha.

Úgy húsz percen át néma csendben ültünk, ő hasonlatot keresett, én pedig az angolt magoltam. Körülbelül egyszerre néztünk fel.

– Találtam négyet, az ötödiket nem mutatod meg bónuszként? – alkudozott, mire mosolyogva ráböktem a könyvére.

– Jó, de biztos, hogy megértetted? Vagy végig tippeltél…

– Megértettem. Ott van a „mint” – tárta szét a karjait, mire megtapsoltam. Ha ő lehet gúnyos, akkor én is. – Na, hogy állsz a szavakkal? – húzta maga elé a füzetem.

– Alakul.

– Kérdezhetek?– Inkább ne!Cortez belenézett a füzetembe, aztán a tollával a kezében közelebb húzta a székét hozzám, és úgy kezdte magyarázni, hogy az angolban nincs a tárgyaknak neme, meg ilyesmi. Ott ültünk egymás mellett, teljesen közel, és mindketten a füzetem fölé hajoltunk. Olyan zavarban voltam, hogy konkrétan azt sem tudtam, hol vagyok, nemhogy még megértsem, amit magyaráz. Pedig tényleg jót akart, csak sajna nem nagyon tudtam figyelni rá. – Most már érted? – kérdezte.

– Persze – bólogattam, és csak reméltem, hogy nem kérdez vissza.

– Akkor jó.

Vacsora után az angolfüzetemmel a kezemben ültem a babzsák fotelemben, és Cortez kézírását tanulmányoztam (egy csomót belejavított a füzetembe). Menthetetlenül bele vagyok esve. Jaj.

Rajzóra: 5/2 – ciki volt, de megvan a kettes. Hurrá.

Cortez: 5/5* – összeillünk. Csak ő ezt még nem tudja. J

Virág msn-en: 5/4 – egy óránk volt, az alatt megbeszéltük a „Cortez-angolházi” esetet, na meg Tóth Gabi Érte megérte  című számát, aminek a dalszöveges változatát addig néztük (és énekeltük) a videómegosztón, hogy megtanultuk a szövegét. J

Ja, és szerintem ez a dal pont illik a Cortezzel való kapcsolatomra, de Virág állítja, hogy az egész szöveg Pete Wentzről és róla szól. Nem hinném, de mindegy.J

             Anne Shirley:  5/5 – klassz könyv, egész sokat haladtam vele.

November 10., hétfő'

Rémesen indult a napom. Anyu korán elment, így mire felébredtem, csak apu volt otthon. Ez pont nem volt jó, ugyanis levágtam egy hisztit, amiért először nem találtam meg a fehér kötött pulcsim. Apu S. O. S telefonált anyunak, akinek úgy rémlett, hogy a mosógépben látta. Ekkor jött a második hisztim, ugyanis hiába volt vizes, akkor is azt akartam felvenni. Sem arra nem volt idő, hogy megszárítsuk a gépben, sem arra, hogy apu megkeresse a kamaszkönyvekben a „mi a teendő, ha tinédzser lányunk vizes pulóverrel a kezében toporzékol” fejezetet. Így hajszárítóval próbáltuk megszárítani, mert vizesen mégsem vehettem fel. Végül sikerült, úgyhogy hamar visszajött a jókedvem, de sajna apunak nem. Kicsit kikészítettem a kora reggeli órákban.

Felvettük Virágot a házunk előtt, aztán apu villámgyorsan kirakott minket a sulinál.

– Hé Reni, Virág! – köszöntött kedvesen Dávid. Túlságosan kedvesen, úgyhogy már magam elé húztam a táskám, hogy kiszedjek belőle valami házit. Dave azonban félbeszakította a rutinműveletem. – Nem, nem azt akarom – rázta meg a fejét. –Figyeljetek – kezdte halkan. – Ha Zsolti kérdezi, ti nem tudtok semmiről.

– Dave, mint általában, mi most sem tudunk semmiről – biztosítottam.

Pár perccel később megérkezett Zsolti. Dühösnek tűnt.

– Ki volt az a szemét? – lépett hozzánk mérgesen.

– Miről van szó? – pislogott Virág, akinek a haja egy hatalmas pillangó csattal volt oldalra rögzítve.

– Valaki megrendelt a nevemben egy könyvcsomagot az online áruházból, az előbb jött az e-mail, hogy a futár ma hozza!Világtörténelmi enciklopédiasorozat! Nekem!– Azt ismerem, nekem is megvan! – mosolyogtam, mire Cortez, Ricsi és Dave elröhögték magukat.

– Az te vagy! Te okos vagy, stréber, és nem félsz a könyvektől!Engem megrémít! Gondolj bele. Egy sorozat! Brr – dörzsölte meg a karját, mintha csak kirázta volna a hideg. Hát, van, akit így érint egy könyvsorozat. Fura.

– Jaj, nem kell ebből ennyire nagy ügyet csinálni! – lépett hozzánk Kinga, aki addig pár lépéssel arrébb beszélgetett egy felsőbb évessel, de ezek szerint mindent hallott.

– Szóval te voltál! – gyanúsította meg Zsolti azonnal. Kinga unottan az égre nézett.

– Miért rendelnék egy ilyen sötét, totálisan analfabéta embernek egy könyvsorozatot? – kérdezte.

– Mert gonosz vagy – reagálta le Zsolti.

– Ugyan – legyintett Kinga. – Csak azt akartam mondani, hogy ha már úgyis viszi a futár, megveszem tőled. Mielőtt még tálcának vagy tartónak használnád. Vagy ne adj isten, beleolvasnál, és ezzel kettőre nőne a nullás IQ-szinted.

– Rémesen kedves vagy. Délután átviszem. Magolj csak te belőle! – fintorgott Zsolti. – De akkor is! Ki rendelte? – fordult vissza hozzánk, mire Cortez és Ricsi lehajtott fejjel nyomkodták a zenelejátszójukat, Dave pedig úgy tett, mintha a headsettel beszélne. – Tudom, hogy ti voltatok! Hiába tettetitek.

Duplaangolra Mr. O’Realy csengetés előtt érkezett a nyelvi előadóba, és kiosztotta a teszteket, úgyhogy csengetéskor azonnal kezdhettük. Virág teljesen a lapjára borulva körmölt, Arnold tíz perc alatt kész lett, és miután beadta, kimehetett a teremből. Én pedig igyekeztem nyugodt maradni, és inkább átugrottam azokat a szavakat, amikben nem voltam biztos, és csináltam, amit tudtam.

Hirtelen valami megbökte a hátam. Óvatosan hátrafordultam, mire Cortez azonnal rám szólt, hogy forduljak előre.

– Mutasd – suttogta. Óvatosan felemeltem a lapom, mintha csak gondolkoznék, így volt ideje leolvasni.

– Oké, leteheted – sziszegte olyan halkan, hogy szinte alig hallottam.

Zakatoló szívvel raktam vissza a lapom a padra (egyrészt, mert emiatt lebukhattunk volna, másrészt, mert Cortez segíteni próbált!), aztán csak szuggeráltam az üresen hagyott sorokat, hátha valamilyen csoda folytán eszembe jutnak a szavak. Csoda helyett két perccel később Cortez felállt és elindult, hogy leadja a dolgozatát. Közben leejtett Jacques üres helyére (ő már rég beadta és kiment) egy papírfecnit. Amíg Mr. O’Realy elvette Cortez dogáját, Virág gyorsan felkapta a papírt, és átadta nekem. Izzadó tenyérrel szétnyitottam a pad alatt. Minden hiányzó szó rá volt firkantva. Sikerült lemásolnom, bár hozzáteszem, a világ legbénább puskázója vagyok, feltűnőbben csinálom, mint bárki más, de megúsztam. Bevártam Virágot (aki másik csoportot írt, így neki nem lett jó Cortez segítsége), aztán együtt kimentünk a folyosóra. Cortez, Ricsi és Zsolti a büfénél álltak, és szendvicset ettek. Zavartan léptem hozzájuk.

– Nagyon köszönöm a segítséget – közöltem, mire Cortez csak megvonta a vállát.

Szünet után, a duplaangol második felében a tanár kijavította a dolgozatokat. Ötöst kaptam. Corteznek hála eddig kitűnő vagyok angolból, pedig magamtól maximum négyes lennék, de inkább hármas.

Kémián Gondossal a kémiai reakciókat vettük, egész órán tanultunk, majd óra végén kért egy kis figyelmet.

– Nos, úgy döntöttem, hogy a következő óra első felét egy diák tarthatná, természetesen jegyre – mondta. Kinga azonnal feltette a kezét, szinte kiesett a padból, annyira jelentkezett.

A mellettem ülő Ricsi a füzete hátuljába gördeszkatrükköket rajzolt (ollie, kickflip), én meg azt néztem, miközben Gondos folytatta. – Úgy határoztam, hogy a legkiemelkedőbb tanulóra osztom ezt a feladatot, sajnálom, Szatmáry, tedd le a kezed – vicsorgott Kingára, aki csalódottan levágta a karját a padra. – Tehát a következő órán órai munka jegyért Pósa előadást tart. Ez kiváló felkészülés a versenyre.

Ricsi kezéből kiesett a toll, és riadtan nézett fel.

– Mi? – kérdezte, mire Zsolti és Dávid hangosan felröhögtek.

Jaj. Ez szívás.

Egész álló nap ezen ment a szívatás, szegény Ricsi halálsápadtan latolgatta az esélyeit, hogy miként tudná kivédeni az órai előadást (betegség, utazás, lógás, mindenre gondolt), a többiek pedig jól szórakoztak.

Persze egyértelmű, hogy mikor késő délután bekapcsoltam a gépem, az msn-ablak őrült módjára villogott. Ricsi kért segítséget, hogy legalább tippet adjak, mit és hogyan csináljon. Mivel részben az én hibám, hogy Gondos zseninek hiszi, megígértem, hogy kidolgozom az óra anyagát, és csak meg kell tanulnia előadni.

Ezzel kicsit meg is nyugtattam, aztán webkameráztam Virággal, megbeszéltük, hogy milyen volt az olvasókör, a rajzszakkör, na meg részletesen kiveséztük a „Cortez segített angolon” esetet.

Cortez angolon: 5/5* – őrülten rendes dolog, hogy segített. J

Kémia: 5/2 – egész este Ricsi órai előadását készítettem, hogy ne égjen be. L

Olvasókör: 5/5 – Oscar Wilde műveiről beszéltünk.

Robi és Andris: 5/3 – msn-en mindketten letámadtak, hogy tegyek igazságot köztük, mert összekaptak egy stratégiai játékon.

Segíteni nem tudtam, de jól szórakoztam rajtuk. J