szept 10-16

Szeptember 10., szerda

Virággal ketten mentünk suliba, se apu, se anyu nem volt otthon, mire felébredtem. Viszont anyu dupla uzsonnát csomagolt, mert a tegnap esti pótvacsorám miatt azt hiszi, éhezem. Jaj.

Fél nyolcra értünk a suli elé, Ricsi és Cortez a lépcsőn ültek, gördeszkájuk melléjük támasztva állt.

– Sziasztok – köszöntem zavartan, és automatikusan a hajamat kezdtem piszkálni. Mivel reggel sehogy sem állt, hiába szárítottam be, inkább becopfoztam. Így sem volt sokkal jobb.

Már majdnem hülyén vette ki magát, hogy csak úgy megálltunk mellettük, amikor lefékezett a fekete kocsi, és Dávid – a szokottnál korábban – pattant ki belőle, látszólag nagyon jókedvűen.

– Zsolti nincs még itt, ugye? – kezdte összedörzsölve a tenyerét.

– Nincs – rázta meg a fejét Cortez. Olyan menő a cipője! Na mindegy. Dávid izgatottan várta, hogy Zsolti megjöjjön, elmondása szerint őrült vicces lesz. Alig vártuk. Közben Virág állva elaludt mellettem, és néha felriadt, amikor éppen eldőlt volna.

– Ki volt az az utolsó, nyomorult… – lépkedett fel a suli lépcsőjén Zsolti teljesen idegbetegen.

– Mi történt? – pislogott Dave ártatlanul, de nagyon rossz színész.

– Hogy mi? Hogy mi történt? Huszonnégy pizzát küldtem vissza tegnap este, és csak nem értették meg, hogy nem mi rendeltük! A szüleim teljesen hülyének néztek!– Sajnálattal hallom – bólogatott Dávid.

– Tudom, hogy te voltál! De ezzel nincs vége!Virágot magammal rángatva bementünk a suliba, mert a fiúk nem igazán figyeltek ránk, hanem egymáson röhögtek, mi meg úgy néztünk ki, mint akiket ott felejtettek. A portás a belépőkártyánk felmutatása után beengedett, és rögtön szembetaláltuk magunkat Máday ig. helyettessel. Szerencsénkre bármennyire is szeretett volna, nem talált kifogásolnivalót az öltözködésünkben, de végül rászólt Virágra, hogy „kicsit vidámabban, hiszen szeretjük az iskolát”, amiért lehajtott fejjel ment.

A terembe lépve kicsit meglepődtem, ugyanis mindenki csendben volt. Persze hamar rájöttem, miért. Robi és Andris behozták a PSP-t, hozzákötötték a tévéhez, és mintha csak otthon lennének, játszottak, a többiek meg nézték. Azt hiszem, hamarosan bővülni fog a házirend.

Virág leült a helyére, és ujjaival a szemébe fésülte a haját.

Hangulatváltozás, nála gyakran megesik.

– Hogy ment a sakk? – kérdeztem Arnoldot, aki éppen akkor ért be a terembe. Felült a padomra, és megvonta a vállát.

– Ahogy vártam. Mindenki kiborult a gyors és agresszív játékomtól.

– Gratulálok – mosolyodtam el. – Ma érdekel valami?– Iskolaújság. Egyértelmű – vágta rá azonnal. – Jössz te is?– Gondoltam rá, de lehet, hogy idén kihagyom. Így sincs időm semmire – ráztam meg a fejem.

– Ha idén kihagyod, nem fogsz bekerülni. Vagy százszor nehezebben. Tanácsolom, hogy nézd meg ma, és megérted.

– Oké – bólogattam kicsit furcsán, majd a mellettem lévő padra néztem. – Virág, jössz a suliújsághoz?– Minek? – emelte fel a fejét az asztalról.

– Megnézni, hátha jó, és akkor… – kezdtem, de Kinga, aki a táskájából pakolt ki, hangosan közbenevetett.

– Szerinted a suliújság úgy megy, hogy Virággal megnézitek, Virággal eldöntitek, hogy jó, és Virággal közösen jelentkeztek – mondta túlságosan affektálva. – De csak szerinted. Láttad már a Szent Johanna iskolaújságát?– Nem – ráztam meg a fejem.

– Akkor tessék. Lesz min gondolkoznod – hozta át a padomhoz a táskájából kivett kiadványt, és letette elém. – Ha Virággal átnéztétek, akkor majd rájössz, hogy Virággal semmi keresnivalótok ott.

Kinga elemében volt. Teljesen. De egy biztos. Mint minden, a Szent Johanna iskolaújsága is teljesen más, mint amilyennel az általánosban találkoztam. Eleve ötvenoldalas, A/5 méretű, és nem is újság, hanem magazin. Szép, igényes kiadás, nehéz, fényes lapokkal, gondos tördeléssel és szerkesztéssel. Azonnal megszerettem.

– Te mész? – emeltem fel a fejem, Kingára nézve.

– A Szent Johanna iskolaújságához? Ez kérdés volt? – fújtatott nagyképűen.

– Én is megyek – tettem le a padomra a magazint a lehető leghatározottabban. Egy pillanatig farkasszemet néztünk, és akkor ez el is dőlt. Mindketten megpróbáljuk.

Majdnem egész nap a suliújság foglalkoztatott. Közben szódolgozatot írtunk angolból, és megszenvedtem tesin az iskolakörökkel, de végül csak eltelt a nap.

A szerdai napon az infószakkör és a suliújság volt terítéken.

Infóra sokan mentek, tőlünk Dávid, András, Robi, Gábor, Jacques, plusz a másik kilencedikből is egy csomóan. A suliújsághoz tőlünk Kinga, Arnold és én, a másik osztályból négyen, felsőbb osztályokból öten, ők az elmúlt években nem kerültek be.

Az iskolaújság „szerkesztősége” sokkal, de sokkal komolyabb, mint amit általánosban láttam. Mert, mondjuk, ott nem is volt külön terem rá, hanem a könyvtárat használták. A Szent Johannában viszont egy termet alakítottak ki a suliújság szerkesztőségének, nagy asztalokkal és számítógépekkel. Először nem értettem, hogy miért nem tolong a jelentkezéshez több diák, hiszen a suliújság klassz. Aztán megláttam Máday igazgatóhelyettest, és már azt is megbántam, hogy eszembe jutott az újság dolog. Leolvashattam volna a magazinról, hogy ki felel érte. Jaj.

Mindegy, annyira nem is volt durva, a suliújságnál (csakúgy, mint a focinál) üresedés keletkezett, ugyanis az elballagott tizenkettedikesek közül négyen is benne voltak. Erre a négy helyre azonban bárki pályázhatott. Na most mi tizenketten voltunk rá, illetve csak tizenegyen, mert egy A-s fiút megrémített Máday jelenléte, ő magától elrohant. Mi, akik maradtunk, feladatot kaptunk, egy óra alatt kellett kétoldalas cikket írni a kihúzott témákból. Komolyan, majdnem én is megfordultam, hogy kirohanjak és meg se álljak hazáig, de két dolog is motivált. Az egyik maga a légkör. Gimis újságot készíteni jópofa és menő dolog. A másik Kinga. Annyira le akart győzni, hogy már csak azért is bent maradtam. Az ig. helyettes, amikor kihúztam a témaköröm (iskolai büférendszer, bio- kontra gyárilag előállított ételek) biztatóan rám mosolygott, de én inkább vicsorgásnak láttam.

– Mit kaptál? – suttogtam Arnoldnak, miközben éppen Kinga húzott.

– Diákjogok. Imádom – vigyorgott. – Te?– Büfé.

– Menni fog?Ment. Tíz perc alatt lejegyzeteltem, amit gondoltam, aztán mondatokba szedve bevittem a gépbe. Egy óra bőven elég volt.

Csakúgy, mint másnak.

– Rendben. Ezeket most beszedem, péntekre értékeljük, amikor is közöljük, kik tölthetik be a négy helyet. Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek – vette el a kinyomtatott lapokat Máday, és a többi suliújságossal (akik végig mögöttünk járkáltak és bele-

            belenéztek az írásokba) alig várták, hogy csukott ajtók mögött vitázni kezdjenek rólunk.

Virág a terem előtt várt.

– Hogy ment?– Pénteken derül ki – vontam meg a vállam idegesen.

– Én biztos, hogy bent vagyok – szólt Kinga vigyorogva az a-s lányoknak, akik csakúgy, mint Virág, a folyosón várakoztak.

– Mit kaptál? – szóltam utána.

– Menza – felelte.

A fenébe. Mindketten szinte ugyanazt a témát kaptuk, úgyhogy biztos, hogy csak az egyikünk kerül be. Jaj.

Meglepetésemre anyu a suli előtt várt, nem is tudtam, hogy jön.

– Sok tanulnivalód van holnapra? – kérdezte a kocsiajtónál állva.

– Nem vészes – vontam meg a vállam.

Az infóbemutató szakkör akkor érhetett véget, mert a suliból sokan jöttek kifelé.

– Szia, Reni! – köszönt oda Robi és Andris, majd amikor meglátták anyut, hozzátették: – Csókolom. Milyen idő lesz holnap?Anyu persze nem bánta, megszokta, hogy mindenki ezt kérdezi, ezért biztosította a fiúkat, hogy marad a jó idő.J

Elmentem anyuval vásárolni, közben pedig latolgattuk az esélyeimet a suliújságnál. Szerinte bekerülök. Na de melyik szülő nem ezt mondaná? Én meg egyre inkább úgy érzem, hogy nem sikerült. Jó lesz majd Kinga önelégült arcát nézni, ahogyan minden hónapban a hóna alatt cipeli a legújabb számot, és az a-s lányokkal átböngészi szóról szóra, betűről betűre, csak hogy bosszantson.

Este nekiálltam a francia házidolgozatnak, és egyedül Virággal beszéltem, mert rejtve kapcsolódtam msn-re. Néha írtunk egy-egy mondatot, csak hogy jelezzük, hogy még ott vagyunk, közben én franciául írtam a városlátogatást, ő pedig a Rocktábor t nézte dvd-n valami Jonas Brothersszel. Csak tudnám, Virág mikor tanul. Azt hiszem, soha. Ja, és a közösségi portálon továbbra sem jelölt be senki. Pedig már csak egy osztálytársammal nem vagyunk „ismerősök”.

Suliújság: 5/5.

Bekerülés esélye a suliújsághoz: 5/2 – nem hiszek benne. L

Vacsorára spenótos penne: 5/2 – Popeye is meggondolná.

Vásárlás anyuval: 5/5 – kaptam egy új farmert és két pólót.

Szépek.

Szeptember 11., csütörtök

A „pizzasztori” folytatódott. Dávid és Zsolti (sokadik gyermekkorukat újraélve) tegnap este újabb pizzákat küldtek egymásnak, de mivel ez kezdett számukra unalmassá válni, kínai kaját vitettek házhoz este tízkor Ricsinek, és rétest Corteznek.

– A nagyszüleim megették, úgyhogy ez nem jött be! – röhögött Cortez a teremben, és Dávidhoz dobta a kezével összegyűrt alufólia galacsint.

A következő pillanatban megkezdődött a dobálózás, úgyhogy jól elvoltak. A padon fekvő Virágot fejen is találták, de nem vette észre. Vagy nem érdekelte.

– Most komolyan – csapta le a mappáját Kinga a padjára. –Dobálóztok és egymásnak rendeltek ételt a késő esti órákban? Ez annyira nem vicces!Válaszul Zsolti megdobta. Azt hiszem, ők nem jönnek ki jól egymással.

Mivel szép, napos idő volt, minden szünetet az udvaron töltöttünk. Én a fa árnyékában ülve a franciát írtam, mellettem Arnold törökülésben olvasott, rágörnyedve a lapokra, a másik oldalamon pedig Virág a könyökére támaszkodva az eget figyelte.

Azt, mondjuk, nem tudom, hogy miért, de Virág emós, ő szokott csak úgy nézni dolgokat. A szép idő tényleg közrejátszik abban, hogy a szünetet leginkább az udvaron töltjük, de hazudnék, ha azt mondanám, csak ezért. Minden kicsengetés után elsőként húz ki a teremből Ricsi, Cortez, Dávid és Zsolti, és becsengetésig az udvaron vannak. Idősebbekkel beszélgetnek, azt hiszem, szintén gördeszkásokkal, meg lazán ácsorognak, kiröhögnek egy-két embert. Kétségtelenül menők. A duplamatek előtti szünetben Arnold megkérdezte, hogy milyen eredmény jött ki a második példánál. Erre Virág is felkapta a fejét.

– Milyen példa?– A háziban – vágtuk rá egyszerre.

– Milyen házi?– Amit kaptunk, mára – mosolyodtam el. Virág rémülten forgatta a szemét. –Volt házi?Nevetve felé nyújtottam a matek spirálfüzetem, Arnold pedig a fejét csóválva visszamélyedt az újságolvasásba. Szegény Virág lemásolta ugyan rólam, de Gazdag tanárnő pont őt szólította fel órán, és nemcsak az eredményekre volt kíváncsi, hanem arra is, hogyan jött ki. Mikor nem tudott rá válaszolni, hanem csak motyogott valamit, Gazdag vérszemet kapott, és kihívta felelni.

Virág harminckét (!!!) percig állt a táblánál, és el is sírta magát, mert a tanár eszméletlenül szétszívatta. Mindenki tudta, hogy Virág egyest kap, legfőképp a tanár, de azért megoldatta vele a táblánál a házit, ami annyira kínosan nehezen ment, hogy már majdnem én is elbőgtem magam. Kicsengetéskor Virág a szemét törölgette, és az arcába fésülte a haját. Felültem a padjára, és a vállát veregettem, hátha ettől kicsit jobban lesz.

– Virág, ez nagyon durva volt. Próbáltam súgni, de háttal álltál – lépett oda Robi.

– Kijavítod az egyest, ez biztos! – bólintottam én is.

Virágba nehéz volt lelket önteni, teljesen kiakadt, és nem is a jegytől, hanem a megaláztatástól, ahogyan mindenki előtt állt a táblánál, és nem tudta a megfelelő halmazba tenni a megadott számokat. Ráadásul Kinga sem fogta vissza magát.

– Virág, ez szép volt! Nem tudtál volna kicsit értelmetlenebb lenni, akkor talán a duplaóra is elment volna, nemcsak a fele!Legközelebb mi szívunk majd, amiért be kell hozni az elfecsérelt időt – magyarázta, miközben kiszedte a gumiját, szorosan összefogta a haját, és újra becopfozta.

– Állj le, Kinga, rajtad kívül senkit nem érdekel, hogy elment az idő! – szóltam rá mérgesen.

– Engem viszont nagyon is! Nem haladtunk semmit az anyaggal! – közölte széttárt karokkal.

Kinga az ajtóban rá váró a-s lányokhoz lépett, és kiment a teremből. Szívtelen? Á, dehogy.

– Virág, azt nem mondom, hogy leszel okosabb is, de arra van esély, hogy kijavítsd a jegyed – lépett hozzánk Arnold. Mindketten felnéztünk rá, én értetlenül, Virág pedig könnyes, csodálkozó szemmel.

– Most mi van? Ez a kijelentésem empátiát tartalmazott! – vonta meg a vállát Arnold.

– Még gyakorold – közöltem mosolyogva. Arnold „ezeknek semmi sem jó” arckifejezéssel otthagyott minket.

A mai volt az utolsó „nyílt szakköri nap”, úgyhogy órák után – hogy jobb kedvre derítsem Virágot – bementünk mindenre, ami maradt. Persze fejben már mindketten választottunk szakkört, de azért benéztünk atlétikára (a tornateremben Korponay, a lányok tesitanára tartja), modellezésre (Gondos szakköre a kémialaborban, csak a legbátrabbak és legmazochistábbak vállalják be) és francia konyhakultúrára (Monsieur Durand, a franciatanár főzőcskézett huszonöt diákkal a konyhán).

Késő délutánra befejeztem a francia beadandómat, minden leckémmel kész lettem, úgyhogy bekapcsoltam a gépem.

Legnagyobb döbbenetemre jelszót kért.

– Anya! – rohantam le, a notebookomat magamhoz szorítva.

A szüleimet apu dolgozószobájában találtam, éppen beszélgettek. Azt hiszem, rólam, mert amikor berontottam, gyorsan abbahagyták.

– Miért kér jelszót a gépem? És mi a jelszó? – vágtam a közepébe.

– Ó! – bólintott anyu kis gondolkodás után. Mintha nem tudná rögtön, miről van szó.

– Virág anyukája hívott, és elmesélte a matematikaórát.

Megkérdezte a véleményünket a számítógép korlátozásáról, és úgy döntöttünk, ez egy helyes lépés, mindkettőtök esetében.

– Miért? Én nem kaptam egyest! – ráztam a fejem értetlenül. –Nem, de apáddal úgy ítéljük meg…

– Mindketten? – húztam össze a szemöldököm. Anyu meglökte apu vállát, aki automatikusan bólintott.

– Igen, mindketten – folytatta anyu. – Reni, a héten rengeteg időt töltöttél a számítógéped előtt, ami a hétköznap estéken sok!Utánaolvastunk, és valamennyi szakkönyv javasolja a számítógép-

            korlátozást.

– Nagyszerű. Végre beszélgetnek velem az osztálytársaim, rám írnak, érdeklődnek, beavatnak egy csomó mindenbe, és most lekorlátozzátok a gépem! Eddig az volt a baj, hogy nem vagyok jóban az osztálytársaimmal, most meg az, hogy végre van társaságom!Anyu és apu összenéztek.

– Reni, mi csak azt szeretnénk, ha jutna időd arra is, amit szeretsz… – nyugtatott anyu.

– Minden leckém kész, a francia beadandómat is megcsináltam, pedig csak a jövő hétre kell!– Mi nem a tanulásról beszélünk. Nincs időd olvasni, nem nézel filmet, velünk sem beszélgetsz szinte semennyit, mert várnak a többiek a gépen. Szeretnénk, ha mindenre jutna időd. Az iskola egyre nehezebb lesz, a szakkörök lefoglalnak, az osztálytársaid ott vannak délelőtt, a délutánjaidat hagyd meg magadnak!Ezt tutibiztos, hogy könyvben olvasták! Ráadásul nem fair a többes szám, mert végig anyu beszélt, apu csak néha bólogatott.

– Jó – tártam szét a karom. – Mi a szabály?– Hétköznaponként egy óra, plusz ha a tanuláshoz kell valami, hétvégén korlátlan – vágta rá anyu az előre kitalált választ.

– Egy óra? Óriási. Akkor most beírod a jelszót? – tettem le a gépem apu íróasztalára.

Virág zaklatottan várt msn-en. Bemásolom.

Virág üzenete:  Jaj de jó, hogy jössz! Korlátozták a gépemet!Ötven percem van!

Reni üzenete:  Na ne mondd! Anyukád hívta az enyémet, úgyhogy nekem ötvenkilenc percem van!

Virág üzenete:  Ne már :D. Neked miért?

Reni:  Mert anyuék jó ötletnek tartják… mindegy. L

Virág üzenete:  Amikor megláttam, h jelszó kell, lefejeltem az asztalom. Van egy dudor a homlokomon.

Reni üzenete:  Azért   ennyire nem vészes a helyzet. Mit csinálsz?

Virág üzenete:  A jelszót próbálom +fejteni.

Reni üzenete:  Sok sikert.

És akkor hirtelen bevillant egy másik ablak. Cortez felkér msn-kapcsolatra.

Reni üzenete:  Virág! Virág! Héé. (Reni figyelmeztető rezgést küldött)

Virág üzenete:  He?

Reni üzenete:  Cortez felvett msn-en.

Virág üzenete: És?

Reni üzenete:  Semmi.

A szívem vadul kalapált, aztán gondolkodás nélkül megnyomtam. A listámon van! Te jó ég. Azonban nem volt online.

De akkor is felvett!Pislogni is elfelejtettem, annyira bámultam a nevét és a kis ikont mellette, hogy bezöldüljön, de ez nem történt meg. Pontosan hatvan perccel a bekapcsolás után anyu bejött a szobámba, és kinyomta a gépem.

– Azt hiszem, most dühös lehetsz. Ha szeretnél beszélni róla…

– Nem vagyok dühös – ráztam meg a fejem. – Ha így látjátok jónak…

Anyu gyanúsan méregetett, szerintem lázadó-félrevezető jeleket próbált felfedezni rajtam, végül aztán feladta, és otthagyott a szobámban.

Lehajtottam a notebookom tetejét, és tényleg igaz, hogy a héten először ülök néma csendben, gépzúgás, pittyegés és videó-klipek zaja nélkül. Úgyhogy most olvasni fogok.

Matekóra: 5/1 – rémes volt. L

Gépkorlátozás: 5/2 – elfogadom, de azért nem értek vele egyet…

Nyílt francia konyhakultúra-szakkör: 5/4 – vicces volt, mousse au chocolat-t készítettek. Jacques meg is kínált.

Cortez az msn-listámon: 5/5* – őrület!

Szeptember 12., péntek

Reggel nagyon korán felkeltem, izgatott voltam két okból is. Az első, hogy Cortez vajon mond-e valamit a bejelölésről. A másik a suliújság eredménye.

Virág a kapunkban várakozott. Egyébként tényleg van egy hatalmas púp a homlokán. Apu vitt minket suliba, de az út teljesen szótlanul telt.

– Sok sikert az újsághoz. Hidd el, meglesz – bátorított apu, amikor kiszálltam a kocsiból.

– Köszi – mosolyodtam el erőltetetten, mert szörnyen izgultam, a szüleim optimista hozzáállásából semmi nem ragadt át rám.

A suli előtt néhány diák ácsorgott, de Cortezék még nem voltak ott. Virággal az oldalamon bementünk a portára, felmutattuk a belépőnket és továbbmentünk az aulába. A sulirádióból a The  Offspring  egyik száma üvöltött, a péntek reggeli órákban így akarták feldobni a hangulatot. A diákok ennek örültek, Máday már annyira nem.

– Kiss Gábor – bökött vonalzójával egy fiú felé, aki a büfénél állt sorba. – Menj a stúdióba, és kapcsoltasd ki ezt a lármát!A fiú szó nélkül elrohant, Máday pedig visszafordult a bejárat felé. Mikor észrevett, összehúzta a szemét, és ezúttal tényleg nekem szólt.

– Rentai Renáta, az iskolaújság szerkesztőségébe! Most!Elkaptak! Végem! Máday tudja a nevem. Virág együtt érzőn megszorította a kezem, aztán lehajtott fejjel felkullogott a lépcsőn.

Én pedig bementem a suliújság termébe.

Legnagyobb megkönnyebbülésemre nemcsak engem hívattak be, hanem mindenkit, aki jelentkezett. Kinga az egyik asztalnál ült, keresztbe tett lábain pihentette összekulcsolt kezét. Az érkezésemre felnézett és grimaszolt egyet. Becsengetéskor még mindig várakoztunk. Arnoldra, az örök későre.

– Igazolatlant kapunk francia kultúrán – dühöngött Kinga percenként felpattanva a székéről.

– Nyugi, Máday igazolja – vágta rá egy tizenkettedikes lány. Az ig. helyettest egyébként csak a háta mögött hívtuk egyszerűen „Mádaynak”, ha jelen volt, mindenki csöpögött a tisztelettől.

Végre kinyílt az ajtó, és Arnold lépett be, nyomában Mádayval.

– Neményi Arnold, második hete tart az iskola, de szinte minden nap késel. Ezt később még megbeszéljük, most azonban, hogy mindenki siethessen órára, lássuk a négy új iskolaújság-

            szerkesztőt.

Visszafojtott lélegzettel vártam, igyekeztem normálisnak tűnni, de majd szétvetett az izgalom. A felgyülemlett adrenalintól a fülemben dobogott a vér, és ahogy körbenéztem, ezzel nem voltam egyedül. Mindenki türelmetlenül kapkodta a tekintetét.

– A négy megüresedett helyet tehát betöltheti Neményi Arnold – mondta ki az első nevet. – Gratulálok, Arnold, lenyűgöző elemzést írtál.

– Tudom – bólogatott Arnold cseppet sem meglepetten.

– Másodikként Rentai Renáta – fordult felém Máday, én meg kis híján összeestem. – Intelligens, értelmes, választékos írást adtál le. Gratulálok.

– Köszönöm – habogtam, és észre se vettem, hogy az ökölbe szorított kezem teljesen kifehéredett.

– Harmadikként Kovács Krisztián – fordult Máday az egyik a-s fiúhoz. Kinga csodálkozva nézte a jelenetet, látszólag már nem izgult, hanem egyszerűen ledöbbent.

– A negyedik fő ma reggelig kérdéses volt, de mivel döntenünk kellett, nem is húzom tovább. Szatmáry Kinga.

A többi, be nem jutott diák motyogva megköszönte, és sietve elhúzott.

– Mindenkinek gratulálok, jövő hét szerdán, a hatodik óra után itt találkozunk. Most pedig órára, azonnal! – csapta össze a tenyerét Máday. Kinga feltápászkodott az asztaltól, és mielőtt kiment, megállt az ig. helyettes előtt.

– Mit kell azon érteni, hogy az én bekerülésem még ma reggel is kérdéses volt?– Azt, hogy a bekerülésed még ma reggel is kérdéses volt – felelte Arnold Máday helyett.

– Ez azt jelenti, hogy az én cikkem gyengébb volt a másik háromnál? – kérdezte Kinga hitetlenkedve. Máday töprengett pár pillanatig.

– Nem, egyszerűen ők hárman jobbat írtak. Na, mars órára. –

            csapta össze a kezét újra Máday.

Azt hiszem, Kinga kapott egy kisebb sokkot az elhangzott mondattól. Jobb. Jobb, mint ő. Jobb, mint az övé. Valósággal betorzult az arca. A lépcsőn felfelé lépkedve még mindig a fejét rázta.

– Csak az lehet, hogy összekeverte a neveket, és Renáta került be utolsóként.

Arnolddal óvatos mosollyal összenéztünk, és hang nélkül is egyetértettünk abban, hogy ezt nem kell kommentálni. Kinga minden egyes mondatával magát égeti, ehhez már nem lehet sokat hozzátenni.

A francia kultúra óra már javában zajlott, amikor bementünk.

Monsieur Durand letette a könyvet a tanári asztalra, és kérdőn nézett ránk.

– Na hogy ment? Ki ír rólam cikket az októberi számhoz? –

            kiabálta Zsolti.

– Az állatmagazin különkiadása. Maximum – vágta rá Kinga.

– Ez vicces volt, mióta tartogatod? – nevetett gúnyosan Zsolti.

– Nem tartogatom. Ha rád nézek, egyszerűen megjön a humorom.

Monsieur Durand közbeszólt, hogy ha már ilyen durván félbeszakítottuk az óráját, legalább mondjuk meg, hogy ki jutott be.

– Mindhárman – közölte Kinga felszegett állal.

– Húúúú – ez volt az általános reakció, kábé mindenkitől.

Durand tanár úr gratulált, és megkérdezte, ki milyen értékeléssel.

Kinga agresszíven meghúzta a copfját, és azt mondta (ez nagyon vicces), hogy nem az eredmény számít, hanem a tény, hogy bekerültünk.

Óvatos mosollyal az arcomon leültem a helyemre.

– Pszt – sziszegte Virág. Odafordultam, és láttam, hogy fülig ér a szája.

– Grat – mondta, aztán Kinga felé biccentett. – Lealáztad?– Aha – vigyorogtam most már tiszta szívből, őszintén.

Kinyitottam a füzetem, és jegyzetelni kezdtem Monsieur Durand diktálását, miközben valami belebökött a vállamba.

– Hm? – fordultam hátra döbbenten. Cortez visszahúzta a kezét a tollával együtt. Abban a pillanatban összerándult a gyomrom.

– Tegnap este kerestelek msn-en – suttogta, mire csillogó szemmel elmosolyodtam.

– Tényleg?– Megvan a házid föcire a kőzetlemezekből?– Persze – bólintottam kicsit csalódottan. Oké, tehát csak azért jelölt be, hogy lenyúlja a földrajzházim. Nem baj, akkor is bejelölt!– Monsieur Ántái-Kélémén – szólította fel Monsieur Durand, amikor észrevette, hogy beszélgetünk.

Cortez hátradőlt a székén, és a tanárra nézett, aki választ várt a kérdésére. Őszintén, én a kérdést sem hallottam, mivel teljesen elvarázsolt a tény, hogy Cortez megbökött. Őt viszont nem lepte meg, franciául válaszolt, folyamatos beszéddel és olyan kiejtéssel, amire még az előttem ülő Jacques is felkapta a fejét. A tanár lenyűgözve bólintott, és rögtönzött ötletére adott is egy ötöst.

Cortez megvonta a vállát, és visszahajolt hozzám. – Lemásolhatom?Miközben Monsieur Durand a táblára írt, hátranyújtottam a füzetem. Persze hogy odaadtam. Még szép.

Ofőórán Haller tanár úr nem győzött lelkesedni. Mindenki megtalálta a saját érdeklődési körének megfelelő szakkört, sőt a legtöbben többre is feliratkoztak. Ezenkívül felállította az „osztály három büszkeségét” is. Arnoldot, Kingát és engem. A suliújság legújabb tagjait. Az ofő, miután szép, de elég kellemetlen, ömlengős beszédet mondott, megtörölgette a szemüvegét. Tökre meghatódott. Egyébként minden tanár gratulált, a folyosón több diák is. Jó nagy felhajtást csinálnak belőle.

Az ebédszünetben felhívtam anyut, és elújságoltam a nagy hírt.

Ezért suli után apuval együtt a kapu előtt várt, és elmentünk moziba. J

Bekerültem a suliújságba: 5/5 – hurrá!Föciből ötöst kaptam: 5/5.

Cortez hozzám szólt: 5/5.

Esti mozi nachossal és salsa szósszal: 5/5.

A film: 5/1 – animációs mese egy rakás gyerekkel. L

Szeptember 13., szombat

Hétvégére feloldódott a laptopkorlátozásom. Hurrá. Virág délután áthozta a High School Musical  dvd-it, és azt néztük.

Szeptember 14., vasárnap

Továbbra is korlátlanul gépezhetek. Msn-en meg akartam kérdezni Arnoldtól, hogy mivel készül az olvasókörre, de a neve mellett ez a szöveg állt: „Arnold állapota jelenleg deviáns, és senkinek nem válaszol”. Úgyhogy hagytam. Virág állapota is elfoglalt volt, a neve mellett rövid magyarázattal: „Sékszpír dogát írok, I luv Pete Wentz”.

Nekikezdtem én is a Shakespeare-nek, (nem nagyképűség) de két és fél óra alatt végeztem vele, úgyhogy nagyrészt a kertben olvastam.

Szeptember 15., hétfő'

Leadtam a városlátogatás házidolgozatot francián, és a Rómeó és Júliát irodalomórán. Kinga pont előttem vitte ki Kardos tanár úrnak, úgyhogy láthattam, hogy az övé befűzött, fóliás dolgozat.

Az enyém csak sima lapokból állt. Mindegy.

Az ebédszünetben az udvaron ültünk, a sulirádióból az SP  Kérlek, hogy II.  dala szólt halkan. Én az ölembe fektetett könyvet olvastam, bár meglehetősen gyakran néztem fel az árkádok alatt álló társaságot fürkészve.

– Mit nézünk? – kérdezte Virág, aki törökülésben ült mellettem, és a dalszöveget halkan énekelve a fűszálakat tépkedte.

– Semmit, csak elbambultam – vontam meg a vállam, és már vissza is bújtam a könyvembe. Virág továbbra is engem vizslatott, és gyakran fordult Ricsiék felé. Látszott rajta, hogy valamit szeretne mondani, de Arnold jelenléte megakadályozta.

Órák után a suliboxomba pakoltam, Virág pedig a rajzfelszerelését szedte elő mellettem, amikor hirtelen felém fordult.

– Szerinted melyik sikerült jobban? – mutatott fel két rajzlapot.

Mindkettőt Virág rajzolta (valami eszméletlen ügyes), az egyiken Pete Wentz, a másikon Harry Potter szerepelt. Nehéz volt dönteni, mindkét rajz hihetetlenül jól sikerült, ezért egy ideig hezitáltam.

– Ez. Ez egy kicsit jobb. De csak egy kicsit – böktem a gitáros képére.

– Oké. És ez hogy tetszik? – tartott elém még egy képet. Na jó, ezen már szó szerint ismerős arc volt. Cortez mangafiguraként, a föld felett lebegő gördeszkával, sötét gomolyfelhőkkel és villámlással a háttérben.

– Virág! – kaptam ki a kezéből. – Ez valami elképesztő? –Tetszik?– Naná!– Neked rajzoltam. Ajándék – mosolyodott el kedvesen.

Hirtelen felnéztem a képből.

– Nekem? Miért? – kérdeztem gyanakodva.

– Csak úgy – vonta meg a vállát, de még mindig mosolygott.

– Honnan tudod? – túrtam bele zavartan a hajamba. Nem kérdés, Virág rájött, hogy enyhén érdeklődöm Cortez iránt.

– Barátok vagyunk, nem? – kérdezett vissza kicsit félénken, tartva a választól. Megkönnyebbülten bólintottam.

– Persze.

Tényleg barátok vagyunk.

Az olvasókör szuper volt, Kardos tanár úr, azt hiszem, örült nekem (már amennyire a mindig komor arcáról leolvashattam). A könyvtárban összetolt asztalok köré ülve Jonathan Swiftről beszélgettünk, a legtöbben már olvasták, én pedig hallgattam, és nagyon felkeltette az érdeklődésem, úgyhogy a szakkör végén ki is kölcsönöztem a Gulliver utazásai t.

Olvasókör: 5/5 – már el is kezdtem olvasni a könyvet.

Virág manga rajza: 5/5* – kiragasztottam az íróasztalom fölötti tükrömre.

Rántott sajt vacsorára: 5/2 – nem találtam benne sajtot, csak panírt. Szerintem kifolyt. L

Töri felelés: 5/5 – gyors volt, ötöst kaptam.J