Január 7., szerda
Első órán, nyelvtanon Kardos kiosztotta az egész órás feladatot az
osztálynak, kivéve három diákot, Kingát, Arnoldot és engem.
Mivel mi mindhárman suliversenyre megyünk, Kardos előreültetett minket, és
velünk külön foglalkozott. Kinga a versmondó verseny résztvevőjeként a
hangsúlyt gyakorolta, mi Arnolddal a műveltségire megyünk, úgyhogy átnézhettük
a tavalyi feladatsort.
– Mi lesz az irodalomversennyel? – kérdeztem Kardost, mert feltűnt, hogy
erről nem esett szó.
– Jövő hétfőn lesz, délután – felelte.
– Olvasókör helyett?– Igen – bólintott.
– És az a verseny miből áll? – érdeklődtem.
– Fogalmazás.
– Miből?– A plagizálás és előre elkészített dolgozatok kivédése érdekében,
ez a verseny kezdetekor derül ki – magyarázta, én pedig ledöbbentem. Micsoda?
Erről nem volt szó!Kémián Gondos szintén a jövő heti kémiaversenyről beszélt, a
mellettem ülő Ricsi falfehéren bólogatott, amikor a tanár közölte, hogy
benevezte a legkiválóbb tanítványát, Ricsit, valamint Kingát. (Arnoldot csak
azért nem, mert ő megy sakkra és műveltségire is, az utóbbi pedig ütközik a
kémiaverseny időpontjával.)
– Mit fogsz csinálni? – suttogtam Ricsinek, aki idegesen dobolt a tollával.
– Fogalmam sincs. De valamit kitalálok – bólogatott nem túl meggyőzően.
Szegény.
A jövő heti iskolai verseny lázban tartotta a diákokat, már ami a jó,
illetve a jobb tanulókat illeti. A többi Szent Johannás inkább a félévi miatt
görcsölt. Merthogy jövő hét pénteken, a versenyek kihirdetésekor azt is
kiosztják.
Tesi előtt az öltözőben Virágra vártam, miközben Kinga és az a-s lányok
beszélgetését hallgattam.
– Kétlem, hogy versmondásban bárki megverhet – jelentette ki Kinga,
miközben meghúzta a szoros copfját. Ebben egyébként én sem kételkedem.
Beszélni, azt tud.
Edina felállt a padról, felhúzta az egyenmelegítője cipzárját, és megigazította
magán.
– Nem tudom. Iskola után tanulmányi versenyen részt venni.
Hogy is
mondjam? Lúzer dolog. Az igazán népszerű diákok nem foglalkoznak ilyennel –
vonta meg a vállát. Kinga felvont szemöldökkel meredt rá, szerintem először azt
hitte, hogy rosszul hall.
– Nézd, Edina
– tette Kinga csípőre a kezét. – Te ostoba vagy.
Ezt
mindenki tudja. Lehet, hogy népszerű, de ostoba – kezdte, mire mi, Virággal
elkerekedett szemmel néztünk rá. Hát, nem kertel, megmondja, amit gondol. –
Ellenben itt vagyok én, aki okos és népszerű is. Nem hinném, hogy bárki
lúzernek gondol, mert indulok tanulmányi versenyeken. Arról nem beszélve, hogy nyertes
vagyok. Úgyhogy tartsd magadban a homályos, egyszerű mondatokból kierőlködött
gondolatmeneted – vigyorgott Kinga, mire Edina visszaült a padra, és
elgondolkodott. Vagy mi.
Kinga szó
nélkül kiment az öltözőből, mi pedig Virággal követtük.
– Kinga,
ezt jól megmondtad! – nézett rá Virág csillogó szemmel. Kinga csípőre tett
kézzel megállt, és a plafonra nézett.
– Ügy unom,
hogy mindig meg kell magyaráznom a dolgokat.
Pedig olyan
rémesen egyszerű. Négyfajta diák van. Sorrendben tehát a népszerű és okos, mint
én. A népszerű, de buta, mint Edina.
Az okos, de
népszerűtlen, mint Reni…
– Hé! –
tártam szét a karomat felháborodottan. Ezt mégis hogy gondolja? Oké, tényleg
nem tudják annyian a nevem, mint Kingáét, de csak mert ő egy diktátor!– És
végül az utolsó kategória – hagyta figyelmen kívül a fel-
háborodottságom
– a se nem okos, se nem népszerű. Mint például Virág – fejezte be.
Hát, ezt
jól megkaptuk. Virággal döbbenten néztünk egymásra.
Ennyi. Egy
diákrangsor, aminek az alján állunk. De, remélem, csak Kinga szerint. A tornaterem egyik
felében a fiúk fociztak, a másik oldalon pedig felálltunk tornasorban, a négy
a-s lány, és mi hárman, miközben Korponay a naplóval a kezében állt előttünk.
– Tehát a félévi jegyek alakulása a következő… – kezdte. Nem lepődtünk meg.
Öt szín ötös és mi, Virággal.
– Bencze, ez hármas marad – rázta a fejét a tanárnő, Virág pedig megvonta a
vállát.
– Rentai – lapozott hozzám, és láthatóan nagyon számolt. – Az órai munkád
pocsék. A futás szintén. A jegyeid szélsőségesek, vagy jó, vagy rossz.
Korponay nagyon agyalt, hogy miként lehetne jobb jegyet adni nekem.
– Látom, az összes tárgyból kitűnő vagy, kivéve a rajzot.
Nézzük, hogy lehetne a testnevelésjegyed feltornászni ötösre.
– Nehezen – tettem hozzá, mire a tanárnő bólintott.
– Mivel a szünet előtt részt vettél a korcsolyázáson, és láttam, hogy igen
jól tudsz, adok egy órai munka ötöst. Viszont csak úgy tudom megajánlani a félévi
ötös jegyed, ha most pénteken is részt veszel a programban, és le tudom
osztályozni.
– Rendben, köszönöm – bólintottam.
– Tanárnő – jelentkezett Virág. – Én is javíthatok a korcsolyázással?– Bencze,
téged csak esni láttalak – csapta össze a naplót Korponay, majd belefújt a
sípjába, ami azt jelenti, hogy futás.
Óra végén Virággal kissé lelombozódva pakoltunk a szekrényünkbe, valahogy
nem volt jó kedvünk. Nekem azért, amit Kinga mondott, meg mert Cortez egész nap
egy árva szót sem szólt hozzám, Virág meg csak úgy szomorú volt, ő emós, nála
ez tök normális. Úgyhogy ilyen nyomottan értem haza.
– Mi volt a suliban? – kérdezte anyu, amikor beléptem az ajtón.
– Depresszió, melankólia, fájdalmas és megalázó leminősítés, félévi roham,
tanulmányiverseny-hajrá… csak a szokásos – vontam meg a vállam, mire anyu
összevont szemöldökkel méregetett.
– Ez nem vicces – rázta meg a fejét aggódva.
– Jó, oké – tettem fel a kezem. – Szóval minden rendben.
Viszont fel kéne oldani a gépkorlátozást, a műveltségi vetélkedőre kell készülnöm
– magyaráztam.
– Persze. Jut eszembe – csettintett anyu. – Apád állítgatott kicsit a
laptopodon.
– Mit?– Tudod, milyen fontos, hogy a kamaszok biztonságosan internetezhessenek.
Éppen ezért egy újabb, felnőtt tartalmak megjelenítését korlátozó programot
tettünk rá.
– De hát már volt rajta! – csodálkoztam.
– Igen, de az elavult. Ez egy újabb verzió. Csak a biztonság kedvéért.
– Oké – vontam meg a vállam.
Később anyu feljött a szobámba, és beírta a gépemhez tartozó új jelszót,
ami után már netezhettem. Mivel Arnold várt a Honfoglalón, csak felnéztem az
msn-re. Enyhén megdöbbentem.
Mindenki online volt, azonban az állapota elfoglalt, vagy nincs a gépnél.
Ez még így rendben is lenne, ha, mondjuk, tanulnak közben. De a legtöbb név
mellett a „Szökés t nézek”, „Smallville”, vagy éppen a „Heroes RulZ” üzenet szerepelt. Tuti, hogy nem normálisak,
egy csomóan bukásra állnak, erre hétköznap délután sorozatot néznek. A fiúk
totál furák.
Kinga beszólása: 5/1 – azért ez rosszul esett.
Cortez: 5/1 – hozzám se szól. LLL
Honfoglaló: 5/4 – Arnold kétszer elvert, de egyszer ledöntöttem a várát. A
többi játékban a harmadik félt támadtuk közösen. J
Virággal kutyasétáltatás: 5/5 – most már ez is hozzátartozik a délutánokhoz.
J
Kvízpart: 5/5 – megdöntöttem az egyéni csúcsom, de muszáj kikapcsolnom az
agyam, mert száz kiló a fejem, úgyhogy lépek olvasni.
Január 8., csütörtök
Ma első óra töri volt, és mivel témazárót írtunk, becsengetés előtt már
mindenki a teremben ült. Virág ceruzával próbált meg puskát írni a kezére,
persze ez nem sikerült, de mire tollal próbálkozott volna, már becsengettek.
– Tanultál, ugye? – kérdeztem.
– Ahogy vesszük – vonta meg a vállát.
– De megkaptad az e-mailem? – néztem rá csodálkozva, mert tegnap este még
direkt átküldtem neki a rövidített összefoglalót.
– Persze, itt van – vett ki a zsebéből egy halom kis papírt. Oké, én nem
puskának szántam, de mindegy, a lényeg, hogy jól kell megírnia, máskülönben
bukta.
Barka
Arnolddal együtt lépett be a terembe.
– Gyorsan,
ülj le a helyedre – sürgette a tanárnő Arnoldot, aki természetesen a szokásos
tempóban ment a padjához, eszébe se jutott sietni.
A témazáró
lapok kiosztása után a tanárnő leült a tanári asztalhoz, és csendben figyelte
az osztályt. Az első félórát végigírtam, közben próbáltam Virágnak súgni, de
nehéz volt, mert Barka abban a pillanatban odanézett, ahogy felemeltem a fejem.
Aztán
bekopogtattak a terem ajtaján, és az infótanár lépett be.
– Elnézést,
egy pillanatra – hívta magához Barkát, aki felállt, és szúrós szemmel ránk
nézett.
– Itt
leszek az ajtóban, egy pisszenést se halljak! – szólt, és megindult. Tölgyessy
rákacsintott Andrisra, majd szigorú arccal Barkához fordult, és susogni kezdtek
valami osztályozóértekezletről.
Komolyan,
egy pillanat alatt történt, Barka épp csak behajtotta az ajtót (résnyire nyitva
hagyva), és az egész osztály egyszerre mozdult meg. Én egy karnyújtással
átadtam Virágnak a dolgozatom, aki őrült módjára kezdte másolni. Előttem
Jacques kinyitotta a könyvét, és sietve lapozgatni kezdte. Dave megnyomta a
telefonja gombját, a kivilágosodott kijelzőn azonnal megjelent a rámentett
puska. Gábor (aki már kész volt a sajátjával) kicsit a padjára támaszkodva
felállt, és az ajtót leste, hogy jelezze, ha a tanárnő jön. Ricsi a zsebébe
gyűrt füzetlapot simítgatta ki, és kereste a válaszokat, Andris és Robi pedig
egészen eddig a füzetükön ültek, most szálltak le róla, hogy kiírják a
válaszokat.
Cortez
hirtelen megbökte a vállam.
– Tudod az
évszámokat? – kérdezte.
– Persze,
diktálom – fordultam hátra a padjához, és suttogva hadarni kezdtem a
válaszokat. Gábor hirtelen feltette a kezét.
– Jön! –
szólt, és leült. Hát, Gábort kábé másodszorra hallottam megszólalni egész
félévben, de ez mindenképp hasznos volt.
Virág
gyorsan visszatette a padomra a dogám, én pedig előrefordultam.
– Elnézést,
már itt is vagyok – ült vissza a helyére Barka, miközben mindenki ártatlan
tekintettel bólintott. A tanárnő szigorúan nézett végig az osztályon, várva,
hogy ki próbál puskázni, miközben fel sem tűnt neki, hogy két perc alatt szinte
minden témazáró lap megtelt kapkodva leírt válaszokkal. J
Kicsengetéskor
Cortez megköszönte a segítséget, illetve mondott egy „köszt”, és kiment a
teremből.
– Hogy sikerült? – állt meg mellettem Arnold.
– Jól. Neked? – kérdeztem vissza.
– Mindent tudtam – bólintott. Ez, mondjuk, nem lepett meg.
– Milyen óra jön?– Rajz – felelte Virág. Tuti, hogy lesápadtam.
Csengetéskor Vladár becsapta maga mögött az ajtót.
– A mai órán javítani lehet. Mondom, akik két jegy között állnak. Bemáth
András rajzol a négyesért, Felmayer Dávid az ötösért, Nagy Zsolt a négyesért. A
többiek tudják a jegyüket, a mai munkájukat tehát nem osztályozom.
Cortez megbökte a vállam, mire hátrafordultam.
– Veled mi van? – csodálkozott.
– Totál kettes – ráztam meg a fejem.
– Nem mehetsz a hármasért?– Nem, pont kettes az átlagom – válaszoltam, és
őrülten dobogó szívvel vettem tudomásul, hogy Cortez érdeklődik. Hű. J
– Rentai – szólított meg a világ legellenszenvesebb hangja.
Vagyis Vladáré. – Megtisztelnél azzal, hogy nem fordítasz hátat az órámon?–
Elnézést – fordultam vissza.
– Semmi probléma, már megszoktam, hogy engem ugyanúgy semmibe veszel, mint
a tárgyamat. Megjegyzem, ez a jegyeiden is látszik – gúnyolódott, mire
ráhajoltam a lapomra, és megpróbáltam rajzolni egy fát. Nem sikerült. L
A szenvedéssel telt rajzóra után Kardos elkért a többi óráról, (ahogy
Kingát és Arnoldot is), és az infóteremben készített fel minket (a többi
irodalomra és műveltségire nevezett diákkal együtt) a jövő heti versenyekre.
Suli után otthon semmi más dolgom nem volt, csak készülni a versenyekre. Az
étkezőasztalnál ülve kvízeltem a laptopomon, miközben anyu a konyhapulton
kinyitott szakácskönyvet böngészte.
– Reni, Cortez hogy van? Rég hallottam róla – szólalt meg anyu hirtelen, én
pedig kissé ledöbbentem. Ez meg milyen kérdés?– Azt hiszem, jól van. Már
amennyire tudom. Kardos lezárta kettesre.
– Ez nagyszerű hír – bólogatott anyu. Éreztem, hogy nincs vége a
beszélgetésünknek.
– Igen, szerintem is klassz – vontam meg a vállam. Anyu továbbra is
fürkésző tekintettel méregetett.
– És esetleg van köze Corteznek ahhoz, hogy mostanában ritkán mosolyogsz és
őrült módjára veted bele magad a tanulásba, csak hogy lefoglald a gondolataidat?Na,
igen. A szakkönyvek. Csakhogy én mindig jó tanuló voltam, úgyhogy ez nem jött
be. Vagyis. Na jó, kit akarok átverni?A rajz kettesemen kívül mindenből kitűnő
lettem (még a tesi hiányzik), ráadásul úgy, hogy még a fizikát is meg tudtam
tanulni a szünetben, na meg az angolt, ami pedig nem az erősségem. Ja, és Vladár
bármennyire próbált megszívatni, ötös lettem művtöriből.
Oké, az átlagomat elnézve talán tényleg kicsit bepörögtem, csak hogy ne
foglalkozzak annyit a „Cortez-kérdéssel”.
– Ez csak a félévi hajtás – vontam meg a vállam, remélve, hogy átverhetem
anyut. Nem sikerült. – Oké – dőltem hátra a széken, lehajtva a laptopom
tetejét. – Cortezt nem érdeklem. Egyáltalán nem.
– Ez még változhat – mosolyodott el anyu biztatóan.
– Kötve hiszem. Egy közös témánk volt, a korrepetálás. Amióta meg nincs,
témánk sincs. Ez van.
Anyu mondott volna valamit, de apu hazaért, úgyhogy felfüggesztettük a
beszélgetést.
– Lemaradtam valamiről? – nézett ránk felváltva, megérezve, hogy a
jelenléte megszakított egy bizalmas „anya-lánya” beszélgetést.
– Kamaszgondok – legyintett anyu.
– Például? – kérdezte apu. A felnőttek miért képesek úgy beszélni, mintha
jelen sem lennék? Egy pillanat alatt megfeledkeznek rólam, és nyugodtan
kitárgyalják, hogy mi a gondom. Óriási.
– Csak egy kis fiúdolog – nézett anyu a plafonra, amolyan „gyerekszerelem,
de édes” nézéssel.
– Anya! – szóltam közbe riadtan, mert ez azért tök ciki.
– Fiú? Miféle fiú? Reni tizennégy éves kislány, milyen fiúdolog lehet?– Tizenöt
leszek – szóltam közbe, de nem is figyelt rám, totál elvakította az „egy szem
lányomnak fiúügye van” téma.
– Jaj, semmi komoly, csak egy kis szerelem – közölte anyu, én meg totál
elvörösödött fejjel nyitottam fel a laptopom és kvízeltem tovább.
Mondanom se kell, apu egész este a kamaszok felvilágosító könyvét
böngészte, valamint egy kiadványt, ami kifejezetten arról szól, hogy miként kezeljük,
ha a kamasz lányunk szerelmes lesz.
Szegény apu, nem elég, hogy lemaradt pár hónappal, de totál bepánikolt az
egésztől. Na, nem mintha lenne miért, de mindegy.
Rajzóra: 5/2 – Vladár már megint lekezelt. L
Dave: 5/5 – írt msn-en, hogy ha kérem, szívesen kölcsönadja A szökés első évadot. Hurrá! Végre hozzá tudok majd
szólni. J
Cortez: 5/5* – rajzon érdeklődött.
Wow. Edina: 5/1 – minden szünetben Cortezéken lóg.
Annyira nevetséges. LLL
Sulirádió: 5/5 – a stúdiósok ma igazán kitettek magukért, végig Metallicá t játszottak, amitől Máday begőzölt.
Jövő heti versenyek: 5/? – a műveltségi nem izgat különösebben, de az
irodalomtól majrézok. Minden álmom, hogy jól sikerüljön.
Január 9., péntek
Félig klassz nap, félig nem. Igazából életem legfurább beszélgetését
folytattam, de ez délután történt, addig a suliban minden okés volt,
tulajdonképpen semmi különös. Dave elhozta nekem A szökés DVD-t, Arnolddal
teszteltük egymást, különböző általános kérdéseket tettünk fel egymásnak, meg
ilyesmi. Ofőórán Haller felhívta a figyelmünket arra, hogy a jövő heti
versenyhéten mindenki legyen tekintettel a nevezőkre, és a nem résztvevő diákok
segítsék és drukkoljanak az osztálytársaiknak. Az utolsó óra után Virággal a
szekrényünkbe pakoltunk.
– Akkor eljössz hozzám kori előtt? – kérdeztem, mire Virág értetlenül
meredt rám.
– Miért?– Hogy együtt jöjjünk vissza – bólintottam. Virág még mindig elég
bután nézett, úgyhogy sejtettem, hogy valami gáz van.
– Én ma nem tudok menni korizni. Nem mondtam?– Nem! – vágtam rá csodálkozva.
– Akkor csak akartam. Na mindegy, az van, hogy ma délután a matek miatt
Gábor jön korrepetálni – rázta meg a fejét szomorúan.
– De jövő héten mehetünk.
– De nekem ma kell mennem. Korponay csak így tud jobb jegyet adni –
feleltem a szám szélét rágva.
Virág totál együtt érzett, de nem mondhatta le a korrepetálást, és nem is
vártam volna. Én a tesi ötösért korizgatok, ő viszont a matek kettesért magol.
Azért nem ugyanaz a kettő.
Délután igen rosszkedvűen mentem vissza a suli elé, ahol a korisok gyülekeztek.
Miután megérkeztem, Korponay közölte, hogy mind megvagyunk, úgyhogy
indulhatunk. Komolyan, az egész úton úgy éreztem magam, mint valami kívülálló,
közben a hátizsákom húzta a vállam (nehéz a korim), és a réteges öltözködés miatt
melegem volt. Sajna, Virág nélkül totál bénán néztem ki, egyedül, mindenkitől
külön utaztam. Akiket ismertem, azokhoz sem csapódhattam, mert Kinga az a-s
lányokkal Cortezékhez társult, és nem akartam Edina közelébe kerülni. Akit
viszont újabban nem lehet leszedni Cortezről, úgy viselkedik, mintha az árnyéka
lenne. Nagyszerű. Egy évnek éreztem, mire a műjégpályához értünk, annyira
hosszú volt az út így, egyedül. L
A pálya szélén megállva igazgattam a sálam, és betakartam vele a szám,
miközben lélekben felkészültem a szánalmas, elkülönített órámra, ami a jégpálya
bójákkal leválasztott részén várt rám.
Hunyorogva néztem vissza a többiek felé, akik kis csoportot alkotva
beszélgettek. Cortezre éppen Edina röhögött rá.
– Felkészültél? – állt meg előttem Korponay, visszazökkentve a bambulásból.
– Igen – bólintottam.
Egy órán keresztül koriztunk, mármint én megmutattam, hogy mit tudok, meg
körbe-körbe korcsolyáztam, Korponay pedig utasítgatott. Nincs mese, az ötösért
meg kell dolgozni.
– Rendben, tartsunk egy kis szünetet, aztán még egy félóra, és megvan az az
ötös. Nyugodtan menj a büfébe vagy melegedj fel kicsit. Tíz perc múlva
találkozunk.
Kifáradva néztem a tesitanár után, aki otthagyott a szeparált részlegen.
Egyedül nem volt kedvem a büfébe menni, főleg azért, mert nem szívesen találkoztam
volna senkivel, úgyhogy kikoriztam a pálya szélére, magam alá húztam a pulcsim,
és leültem.
Lehajtott fejjel a kesztyűmet tanulmányoztam, ami, mondjuk, nem túl
érdekes, de akkor pont lefoglalt, amikor egy fehér korit láttam megállni
előttem. Felnéztem. És nem örültem. Kinga volt.
– Renáta, ennyi bénázás után remélem, megvan az ötösöd!– Úgy tűnik –
bólintottam, és ismét lehajtottam a fejem.
– Mi van? Mi a bajod? – kérdezte, hát, hogy is mondjam, nem túl kedvesen.
Inkább olyan türelmetlennek és idegesnek hatott, mintsem komolyan érdeklődőnek.
– Semmi – vontam meg a vállam.
– Ugyan már! Rád van írva. Szóval, ha Virág hatására nem lettél te is emós,
akkor valami konkrét bajod van.
– Igen, lehetséges.
– Mi az? – kérdezte. Na, erre felnéztem.
– Komolyan azt hiszed, hogy annak mondom el, aki „okos, de népszerűtlennek”
titulált? – kérdeztem vissza őszinte csodálkozással az arcomon. Kinga húzott
egyet a copfján, és megigazította a fülvédőjét, mielőtt válaszolt.
– Ezt jó szándékból mondtam. Hogy felismerd a gyengeséged.
Csak nem sértettelek meg? Ha fáj valami, az csak az igazság lehet, kétlem,
hogy valótlant állítottam volna.
– Te ismersz olyan kifejezést, hogy jó szándék? – néztem rá felvont
szemöldökkel, elkapva a mondat első felét. Kinga csípőre tette a kezét.
– Nézd, Renáta. Felőlem tovább gyakorolhatod a cinizmust, bár ezzel nem
sokra mész. Főleg nem velem szemben, ugyanis lepereg – vonta meg a vállát. –
Viszont közlöm, hogy amíg búskomoran ábrándozol, és azon töprengsz, hogy
mennyire fáj az igazság, és hogy vajon miért nem történik meg semmi, amit
szeretnél, addig más nem tétovázik… Remélem, ezzel tisztában vagy – közölte.
– Miről beszélsz?– Csak arról, hogy Cortez már most őrülten népszerű, Dina feltett
szándéka, hogy közelebb kerüljön hozzá, gondolom, ez elég egyértelmű, a
viselkedése ugyan közönséges, de határozott. És ha ez még nem lenne elég,
Cortez a tizenhatot tölti, emiatt jó pár tizedikes lánynak is tetszik, arról
nem beszélve, hogy jövőre jön két kilencedikes osztály, új lányokkal, akik, bár
nem tudom, miért, biztosan rajta lógnak majd.
Kinga monológja annyira ledöbbentett, hogy meg sem tudtam szólalni. Csak
hebegtem. Komolyan.
– Hogy honnan tudom? – segített ki, kissé undok vigyorra húzva a száját. –
Kábé azóta tudom, hogy beleestél Cortezbe, amióta te. Ébresztő! Én vagyok az,
tudod, Kinga, felháborítóan magas intelligenciahányadossal – mutatta be magát.
– Más is tudja? – kérdeztem, amikor végre meg tudtam szólalni.
– Nem hiszem, nem igazán foglalkoznak veled – vonta meg a vállát, mire
sóhajtva megráztam a fejem. Mindketten csendben voltunk, én újra a kesztyűmet
birizgáltam, Kinga meg egy helyben csúszkált a korijával, mély karcokat vágva a
jégbe. Végül sóhajtva ellökte magát, és leült mellém.
– Na jó, ha már ilyen végtelenül szerencsétlen vagy, csak merő kíváncsiságból
érdekelne, hogy milyen lépéseket tettél az ügyben.
Hogyan szeretnél közelebb kerülni hozzá?– Karácsonyra kaptam egy gördeszkát
– feleltem. Kimondva ez őrülten szánalmasan hangzott. Kinga azonnal felnevetett.
– Gratulálok. Amíg te nevetségessé téve magad megpróbálsz rajta maradni egy
gördeszkán, addigra Cortez körülbelül a hatodik barátnőjén lesz túl. Renáta, ez
szánalmas!– Akkor mit kéne tennem? Eddig is csak a korrepetálás kötött össze
minket, azóta meg árnyékként követik más lányok! – keltem ki magamból
felháborodottan.
– Hát ez az! Nem igaz, hogy nem hoz lázba a versenyhelyzet!Állj a sarkadra,
és mondd azt, „ha Cortezt millió lány veszi körül, akkor is én leszek az az
egy, aki mindet félre tudja lökni”!– Én ilyet nem tudok mondani. Nem vagyok te
– tártam szét a karom értetlenül.
– Ez elég nagy baj!– Oké, te hogy csinálod? Hogy van az, hogy ahol
megjelensz, ott csend lesz és figyelnek rád?– Ez egyszerű pszichológia. Vagy
megfélemlítés. Kinek hogy tetszik. Renáta, ez olyan nevetséges! Nem hiszem el,
hogy megsértődtél azon, amit mondtam…
– Népszerűtlennek neveztél – vágtam közbe.
– És még okosnak gondoltalak – motyogta az ég felé nézve. –Nem vetted
észre, hogy azt mondtam, okos, de népszerűtlen? Ez az, amin lehet és kell is
változtatni. Vegyük például Edinát. Ő buta, de népszerű. Ő ezen nem tud
változtatni, okosabb sosem lesz.
Te még lehetsz népszerűbb. Csak az a baj veled, hogy nem vagy nyitott.
– Hogy érted?– Állandóan ugyanazokkal vagy. Ugyanott. Minden szünetben Arnolddal
és Virággal állsz az udvaron, és fájdalmas arccal meredsz Cortezék felé.
– Arnold és Virág a barátaim. Azokkal vagyok, akikkel szeretek lenni –
szóltam közbe, mert Kingának sok mindent eltűrök, de azt nem, hogy őket bántsa.
– Jó, én ezt értem. De addig, amíg ti egy társaságot alkottok, senki nem
fog közeledni hozzád. Sosem vagy egyedül. Most őszintén, láttad már, hogy
szünetekben ugyanazokkal mutatkozom? Nem! – bólintott.
– Az a-s lányok mindig veled vannak – mondtam, mire Kinga legyintett.
– Ők csak a gardedámjaim – közölte, mire döbbenten néztem rá. –
Társalkodónők – tette hozzá.
– Tudom, mit jelent a gardedám – szóltam. – Csak azon lepődtem meg, hogy
így minősíted őket.
– Mégis, mit csináljak velük? A nyomomban vannak, én pedig hagyom.
Különösebben nem zavarnak, egyik ostobább, mint a másik. Mindegy, ez nem
számít. A lényeg, hogy szinte minden lehetőséged megvan arra, hogy más diákkal
is kapcsolatot teremts.
De képtelen vagy rá. Ott van az olvasókör. Csakhogy állandóan ott van veled
Arnold. Ott a suliújság. De oda is Arnolddal érkezel, vele távozol. Ha népszerű
akarsz lenni, akkor ismerj meg jobban másokat, és ne érd be annyival, hogy
ismerősnek jelöltek a közösségin.
– Oké – vontam meg a vállam. – És a Cortez-dolog?– Hát. Nehéz ügy. Tizenhat
éves, spanyol becenévvel, más kontinensen élő diplomata szülőkkel,
gördeszkával, haverokkal…
Már most tekintélye van, ami kilencedikben nagy szó. Érd el, hogy komolyan
észrevegyen.
– Hogy? Te mit tennél?– Nem vagyunk egyformák. Én valószínűleg
kikényszeríteném az érdeklődését, vagy így, vagy úgy.
– Ezt passzolom – mosolyodtam el.
– Gondoltam. Jön Korponay – állt fel, és letörölte a nadrágját.
– Figyelj – néztem fel rá. – Szerinted Edina…
– Nem tudom, eléggé nyomul – válaszolt közbevágva.
– Igen, azt látom – ráztam meg a fejem csalódottan.
– Fogd fel úgy, mint egy versenyt! Renáta, azért te is tudsz nyerni, ha
nagyon akarsz – közölte, és azt hiszem, ez tőle nagy elismerés.
– Kinga – néztem fel rá kicsit elérzékenyülve. – Köszi. Ez most tényleg
nagyon jólesett.
– Jaj, ne! Ne érzelmeskedj, hanem szedd össze magad!Másképp nem megy –
vonta meg a vállát, és ismét húzott egyet a szoros copfján.
– Kérdezhetek valamit?– Igen?– Neked nem fájnak a hajhagymáid? Rémesen
szoros a copfod.
– De fáj – bólintott. – Csak tűröm, mert jól áll – mondta, majd lendületesen
megfordult, és visszatért a korcsolyázókhoz.
– Renáta, azonnal állj fel, megfázol! – szólt aggódva Korponay, mire
felpattantam.
Komolyan, azt hiszem, életem legfurább beszélgetése volt, nem tudom, hogy
Kinga szánalomból öntött belém lelket vagy csak mert zavarta az esetlenségem,
de ami azt illeti, valamit segített.
Ugyanis a hazafelé vezető úton pofátlanul odaálltam a társaságukhoz,
közvetlenül Cortez és Dave közé, és… Na jó, csak ennyi volt, nem beszélgetett
velem senki, viszont ott álltam! Akkor is!Megfagyott végtagokkal, piros arccal,
náthásan és fáradtan értem haza.
– Megvan a tesi ötös – szóltam anyuéknak kimerülten, akik döbbenten néztek
rám. – Azt hiszem, egy óráig fogok a forró zuhany alatt állni. Jó éjt –
intettem, és felbaktattam a szobámba.
Kinga: 5/5* – őszintén beszélt hozzám, és mindent összevetve azt hiszem,
jót akart, akkor is, ha hazafelé ugyanolyan undok dög volt, mint eddig. Csak
néha viselkedik emberként, de akkor nagyon.
Virág: 5/5 – több mint két órát beszéltünk msn-en, totál ledöbbent a kingás
sztorin. Azt hiszem, ezt még többször megvitatjuk.
Cortez: 5/5* – bár nem beszéltünk, a csillagos ötös jár neki.
Már csak azért is, ahogy kinézett a koripályán. J
Tesi: 5/5 – Megvan az ötös. Minden tárgyból, kivéve a rajzot.
Pff. L
Január 12., hétfő”
Elkezdődött a Szent Johanna tanulmányi versenyhete. Erre totál fáradtan,
begyűrődve ébredtem, a fejemben összevissza kavargott egy csomó kvízkérdés meg A szökés, amit apuval elkezdtem nézni a hétvégén. És
így, hogy már egypár részt láttam, komolyan nem értem, hogy mitől annyira jó!
Ez biztos valami fiúdolog, amit nekem nem kell tudnom. Erről ennyit.
Cortez, Ricsi és Zsolti a suli előtt ácsorogtak, az érkezésünkre abbahagyták
a beszélgetést.
– Mi újság? – kérdezte Ricsi.
– Izgulok – válaszoltam hatalmasat sóhajtva.
– Mire mész ma? – nézett rám Cortez. Oké, ehhez hozzátartozik, hogy bár
tényleg begörcsöltem a verseny miatt, Cortez mélykék szemébe nézve egészen
másfajta idegesség kerített hatalmába.
– Irodalom – nyögtem ki. Cortez értetlenül megvonta a vállát.
– Azért izgulsz? Te? Mindenkit leversz – közölte tök természetesen. Te jó
ég! Ez bók volt? Vagy elismerés? Esetleg burkolt szerelmi vallomás? Na jó, az
biztos nem, de akkor is.
Wow. J
– Hé, Reni – húzta maga elé Zsolti a táskáját. – Tessék, szerencsesüti.
Jobban vág majd az agyad – nyújtott át egy muffint.
Csak tudnám, hogy Zsolti táskájában mit keres muffin? És vajon milyen
ételek lehetnek még ott?– Köszönöm, anyutól már kaptam csokit. De tudod mit?
Nem árthat – vontam meg a vállam, és mosolyogva elvettem.
Virággal egész álló nap görcsöltünk, ő a matekjavítás, én pedig a verseny
miatt. Ráadásul egyre inkább lámpalázas lettem, ugyanis mindenki sok sikert
kívánt. Tényleg mindenki. A tanárok, az osztálytársaim, a suliújságosok, néhány
felsőbb éves, akiket csak látásból ismerek, sőt amikor ebédszünetben forró
csokit vettünk a büfében, a büfés néni az enyémbe dupla adag csokit tett, hogy
„jól serkentse az agyam”. Oké, ez mind kedves, de összesen annyi csokis cuccot
sóztak rám a nap folyamán, hogy agyserkentés helyett garantáltabb az émelygés.
Mindegy.
Utolsó órán, matekon, Gazdag a két jegy között állókat feleltette. Virág
pontosan huszonöt percig állt a táblánál, szörnyen kínos volt. Egyetlenegy
dolog mentette meg. Hogy az egyenletnek nem volt megoldása, így hiába
erőlködött, a tanárnő végül leültette. Átcsúszott. Megvan a kettes. J
Csengetéskor gyomorgörccsel felpattantam a helyemről, mennem kellett az
irodalomra. Jaj.
– Reni, menni fog! Edd meg a sütit! – kiáltotta Zsolti, amikor elindultam
az ajtó felé.
Mosolyogva visszanéztem a teremre, szinte minden osztálytársam szólt néhány
biztató szót, még Kinga is. Igaz, ő azt mondta, „ne hozz szégyent az osztályra,
hanem minimum érj el egy helyezést”. De tőle ez kedvességnek számít. Arnold és
Virág lekísértek a könyvtárhoz, aminek az ajtaja előtt már várakozott a többi
versenyző.
– Tessék, vedd fel. Szerencsét hoz – vette le Virág a nyakából a láncát,
amin egy P medál lógott. (P, mint Pete Wentz. Hát, rosszul áll a helyzet, ha
Pete Wentz segítsége kell a versenyhez. Mindegy, azért kedves volt, és
természetesen felvettem.)Máday, Kardos, Vladár és Barka lépkedtek felénk a
folyosón.
Ők mind felügyelőnek jöttek. (Borrel ig., Gazdag, Gondos és Mr.
O’Realy az egy időben lévő matekversenyen felügyeltek).
– Idő van! Sok sikert. Itt várunk – bólintott Arnold.
– Reni, csináld meg! – ölelt át szorosan Virág, majd Arnolddal együtt
hátráltak.
Kardos kinyitotta a könyvtár ajtaját, és felénk fordult.
– Minden diáknak sok sikert kívánok. A terembe lépve foglaljatok helyet,
egy toll kivételével semmi ne legyen nálatok.
Akinél táska, telefon, könyv vagy bármi egyéb van, még gyorsan felviheti a
szekrénybe.
Egy tizenkettedikes és egy tizedikes lány elfutott (mindkettejüknél táska
volt), mi, többiek, pedig bementünk a könyvtárba. Az ajtóból még egy pillanatra
visszanéztem, Virág és Arnold összeszorított ököllel hadonásztak felém. Te jó
ég, a pulzusom, azt hiszem, az egekbe szökött, párszor levert a víz, de végül
sikerült leülnöm egy padhoz. A tollamat a kezem között forgatva vártam, hogy
elkezdjük. A két lány nagyon hamar visszaért, gyorsan helyet foglaltak, úgyhogy
mind megvoltunk.
Mind a tizenheten.
– Rendben – szólalt meg Kardos, és kivette a mappájából a nagy alakú
borítékokat. – Kilencven perc áll a rendelkezésetekre, kizárólag a borítékban
található papírra írhattok, kék, illetve fekete színű tollal. A lapok tetején
lévő kódszámra ne írjatok, mert a kód kivehetetlensége esetén érvénytelennek
számít a munkátok. Sem nevet, sem osztályt nem írhattok a lapokra, a borítékon
lévő jelölőcímkét a kézhezvételt követően szedjétek le. Mikor elkészültetek, a
borítékot leragasztjátok. Jó munkát!A négy felügyelőtanár egy pillanat alatt
kiosztotta a borítékokat.
Egyébként ez a kódos dolog nagyon jó, merthogy a javítás névtelenül és
személytelenül zajlik, így az eredményt semmiképp se tudja befolyásolni sem egy
esetleges jó tanár-diák viszony, sem pedig egy esetleges rossz. Minden diáknak
van egy ilyen kódja, de azt, hogy kinek mi, csak az igazgató tudja, ez az ő
gépén lévő adatbázisban van. Azért ez így elég korrekt.
Átvettem a borítékom, letéptem róla a sárga címkét, amin a nevem szerepelt,
és zsebre gyűrtem. Innentől mindenki számára anonim lett a dolgozatom.
Izgatottan kibontottam a borítékot, kivettem belőle az öt A4-es lapot
(mindegyik jobb felső sarkában ott szerepelt a kódszámom). Ezen kívül a
borítékban csak egy kis alakú, nyomtatott papír állt. A feladat. Lehunyt
szemmel sóhajtottam egyet, majd felfordítottam a kis lapot. Nem is tudom már,
hogy miért imádkoztam, talán Shakespeare-ért, vagy Jane Austenért, esetleg
Dickensért, de mindegy, mert egyik sem talált.
Viszont akkora kő esett le a szívemről, amikor megláttam a nyomtatott sort,
hogy kis híján lezuhantam a székről. William Golding: A legyek ura. Hűűűűű! J Mielőtt nekiestem
volna, megfogadva Arnold tanácsát, átgondoltam az egészet, és csak aztán
kezdtem el írni. Nyolcvankét perc alatt lettem kész, addig folyamatosan írtam,
nem kapkodtam el, felépítettem, széttagoltam, külön foglalkoztam az íróval, a
történettel, a regény születésének körülményeivel, a jelentésével, a társadalmi
és politikai üzenetével, úgyhogy szinte végszóra fejeztem be. Zsibbadt aggyal, mégis
büszkén és főleg megkönnyebbülten ragasztottam le a borítékom. Kardossal (aki
végig keresztbe font karral állt a padok előtt) összetalálkozott a tekintetünk,
mire elmosolyodtam. Mert túl lettem rajta! Vladár odalépett a padomhoz, és
elvette a borítékot.
– Kimehetsz, de halkan hogy ne zavard a többieket – suttogta, és
ellenőrizte, hogy nem maradt-e rajta a nevem a borítékon.
– Köszönöm – bólintottam, és a lehető leghalkabban kisurrantam a
könyvtárból.
Virág és Arnold az aulában ücsörögtek, és amikor megláttak, mindketten
felpattantak.
– Mondd, hogy sikerült! – ugrándozott Virág.
– Nem, maradj már, Virág! – hurrogta le Arnold. – Mondd, hogy mit kaptál!– A legyek ura – feleltem, mire Arnold megkönnyebbült arccal bólintott.
– Az jó hír? – nézett körbe Virág értetlenül.
– Jó – vágtuk rá egyszerre, és elnevettük magunkat. Virág pedig ujjongva
szökdécselt egészen addig, amíg a portás rá nem szólt, hogy ne sipákoljon.
Amúgy hozzátartozik, hogy amíg az aulában beszélgettünk és részletesen
elmeséltem mindent, a könyvtárból kiszállingózó diákok vegyes érzelmekkel
haladtak el mellettünk. Hallottam olyat, hogy „pofonegyszerű volt, biztos
megnyerem”, ezt egy tizenkettedikes fiú mondta, meg volt olyan is, hogy „ezer
éve olvastam a könyvet, nem is emlékeztem rá”. Ezt egy tizenegyedikes lány
mondta. Hazafelé latolgattuk az esélyeimet, de kilencedikesként én úgy érzem, a
részvétel volt a fontos.
Irodalomverseny:
5/5* – mindegy, hogy milyen lett. Ott voltam, és nem égtem be. Ez a lényeg. Meg
hogy túléltem.
Msn: 5/5* – Andris, Robi, Ricsi, Cortez (!!), Zsolti, Dave, Jacques, Kinga
(!!!)… Mind üzentek, hogy mi volt. Hű. J
Január 13., kedd
Bár még hátravan a műveltségi verseny, úgy érzem, a nehezén már túl vagyok,
éppen ezért vidáman ébredtem. A félévim lezárva, az irodalomverseny megvolt.
Minden okés.
Ma a francia, angol és infó tanulmányi versenyen volt a sor, ebből kettőben
érdekelt volt az osztályunk (Arnold francia, Andris és Robi infó), úgyhogy
nagyrészt azzal telt a nap, hogy őket biztattuk.
Suli után Virággal az aulában vártuk, hogy véget érjenek a versenyek. És
nem voltunk egyedül. Ugyanis Cortez, Ricsi, Dave és Zsolti az infósokat várták.
Közben pedig óriási gondban voltak.
Vagyis csak Ricsi.
– Komolyan, mit csináljak? Holnap kémiaverseny!– Ne gyere el – rázta a
fejét Dave.
– Azt nem lehet. Gondos berágna.
– Betegedj le – vonta meg a vállát Virág.
– Máról holnapra? Kissé gyanús lenne. Mindenképp gyere suliba – szólt
Cortez.
– Kitalálunk valamit. Mit szólsz a mobilpuskához?Megszerkesztjük.
Rátöltjük. Kimásolod. Ennyi – közölte Dave.
– Ez nem olyan egyszerű. Négy felügyelőtanár és csak egy toll.
Ebből áll a verseny – szóltam közbe, mert legalább már volt tapasztalatom.
Folyamatosan tanakodtunk, Zsoltitól és Dave-től egyre elképesztőbb ötletek
hangzottak el, mint például ájuljon el, hányjon, színleljen pánikrohamot…
Szegény Ricsi meg totál kétségbe van esve. Arnold alig egy órával a
franciaverseny kezdete után kijött a nyelvi előadóból.
– Hogy ment? – siettem hozzá gyorsan.
– Jól. Két részből állt, szövegértés és nyelvtan. Mindkettőt megcsináltam.
– Gratulálok – mosolyodtam el, miközben elindultunk haza.
Műveltségi verseny: 5/? – majd holnap meglátjuk…
Ricsi: 5/1 – gőzöm sincs, hogy vágja ki magát a kémiaverseny-
ügyben…
Vacsi: 5/1 – L nem tudom, mi lehetett, csirkés volt meg szószos, meg
fura…
Pótvacsi: 5/5* – apuval feltaláltuk magunkat. Egy órával a „rendes” vacsora
után, a konyhapulton ülve lekváros fánkot ettünk. Egyszer tuti lebukunk. J
Szökés: 5/1 – Apu ma reggel nemcsak kitett minket a sulinál, hanem
kölcsönkérte a fiúktól a második évadot. Klassz, hogy nekem fél év alatt nem
sikerült az, ami apunak öt perc alatt. A közös téma. Erről ennyit. Pff.
Január 14., szerda
Vicces nap! Bár reggel kicsit stresszesek voltunk Virággal (ő a rajz miatt,
én a műveltségi miatt), de ahogy beértünk a suliba, ez teljesen elmúlt. Ugyanis
ma nem lehetett nem Ricsire figyelni.
– Oké – kezdte, ahogy meglátott minket. – Második óra kémia, addigra
rosszul kell lennem! Gondolkozzatok!Így kezdte. Cortez, Dave és Zsolti betegre
nevették magukat a szerencsétlenségén. Nem vicc, tényleg ki kellett valamit
találni, mert utolsó óra után egyszerre kezdődött a kémia-, a műveltségi és a
rajzverseny.
– Kéred a szendvicsem? Az lehet, hogy kiüt – ajánlottam fel, mert anya
reggel chilis-sonkás-sajtkrémes croissant-t csomagolt, ami nemcsak hangzásra,
de ránézésre is rémes.
– Én szívesen megeszem – vonta meg a vállát Virág, miután Ricsi közölte,
hogy nem meghalni akar, hanem csak lógni egy kicsit…
– Tessék – adtam át Virágnak az uzsonnám, aki nemhogy megette, még ízlett
is neki. Fura. Nagyon fura.
A kémia előtti szünetben kezdett szorulni a hurok, úgyhogy gyorsan kellett
cselekedni.
– Figyelj – rázta meg a fejét Dave, miközben Barka tanárnő kiment a
teremből –, bekenjük a fejed krétaporral. Attól lesápadsz, és elkéredzkedsz
Gondostól. Ő megsajnál, hazaküld…
– Nem jó – vágott közbe Cortez. – Tuti megnézi, hogy lázas-e.
Akkor lejön a krétapor.
– Igaz – bólogatott Ricsi.
– Akkor fuss pár kört az udvaron. Kipirulsz, izzadsz… – agyalt Zsolti.
– De az elmúlik óra közben. Nincs mese. Végem van – tárta szét a kezét
tanácstalanul Ricsi. Őszintén sajnáltam, főleg, mert részben miattam lett
kitűnő kémiából. Meg azért is, mert még a vegyjeleket sem ismeri, így
kémiaversenyre menni. Pff.
– Remélem, felkészültél a versenyre, Ricsi. Öröm lesz látni, ahogyan az
üres lapod felett számolod a perceket és azon gondolkozol, hogy fogod ezt
megmagyarázni. Így jár, aki csal – lépett hozzánk Kinga. Nem kell mondanom,
mindannyian unottan és idegesen néztünk rá.
– Figyelj, most tényleg nincs szükségünk a kibírhatatlan, tenyérbe mászó
stílusodra. Mi lenne, ha egyszer jó fej lennél és segítenél? Vagy csak lépj le
– szólt rá durván Cortez, mire Kinga felvonta a szemöldökét.
– Csalással lett kitűnő, és még sajnáljam, mert versenyre küldik? –
háborgott.
– Mit vagy úgy oda? Te is ott leszel, biztos jól megírod. Akkor meg? Van
hét percünk, hogy Ricsit kiüssük – rázta a fejét Cortez.
– Hát, már kezd sápadni magától – nézett fel Virág a szemébe lógó haja alól.
– Kinga, tényleg nincs semmi ötleted? – kérdeztem, hátha megint kedve támad
emberként viselkedni. – Ha lebukik, az az egész osztályt minősíti – tettem
hozzá, remélve, hogy ez hat. És bejött! Kinga csípőre tette a kezét.
– Mégis milyen diákok vagytok ti? Az alaptrükkökkel sem vagytok tisztában!
– húzta maga elé a táskáját, és kirántotta a vonalzóját. Ricsi riadtan
hátrahőkölt.
– Mit akarsz ezzel?– Nyugi. Megmentem a becsületünket. De hozzáteszem, ha a
második félévben is Renátáról másolsz, többé nem számíthatsz rám! – közölte,
majd a vonalzójával arcon csapta Ricsit.
– Au! Megvesztél? – kapott Ricsi az arcához. – Mi a fenét csinálsz?– Bízz
bennem. Kémián Gondos magától észreveszi, hogy baj van – felelte, és újra
csapkodni kezdte a vonalzójával Ricsi fejét.
– Miért nem pofozod? – röhögött Zsolti, aki igazán élvezte a műsort.
– Látszik, hogy nem vagy egy észlény. Az ujjnyomok meglátszódnak. A vonalzó
szabályos nyomot hagy az arcon, kipirul, ráadásul a csípős fájdalomtól könnybe
lábad a szem, ami fáradt, beteg hatást kelt.
Mosolyogva figyeltük, ahogy Kinga csapkodja Ricsi arcának mindkét oldalát.
Azt hiszem, még élvezte is. Mármint Kinga. De a lényeg, hogy a kémiaterembe
érve Ricsi arca lángolt, a szeme fátyolos volt, és amikor rájátszott azzal,
hogy bágyadtan bámul és nyakig felhúzza a pulcsiját, totál eredeti hatást ért
el.
Gondos becsapta maga mögött a labor ajtaját, és az osztály felé fordult.
Elkezdte, hogy Kinga és Ricsi készüljön fel a délutáni versenyre, amikor
megakadt a szeme a padunkon.
– Richárd, minden rendben? – nyújtogatta a nyakát Gondos.
– Igen, tanárnő. Csak kicsit fázom – felelte, még jobban összehúzva magán a
pulcsiját.
– Beteg vagy?– Nem, jól vagyok – rázta a fejét. Az első padokból mindenki hátrafordult,
és visszafojtott röhögéssel nézte a jelenetet.
– Nem úgy tűnik. Gyere ide – hívta magához. Ricsi erőtlenül feltápászkodott,
és kivánszorgott a tanári asztalhoz.
– Szörnyen nézel ki. Miért nem maradtál otthon? Ez nem játék!– A
verseny miatt. Nem akartam lemaradni – rázta a fejét, és a mondat második
felébe beleköhögött. Na, ez azért már túlzás!– Richárd, bár nagyra értékelem az
igyekezeted, és tudom, hogy milyen fontos a kémiaverseny, a felelőtlenséget nem
tűröm. Ezzel feküdnöd kéne! Menj a portára, hívom a szüleidet – közölte Gondos
ellentmondást nem tűrő hangon.
– De a verseny… – nézett csalódottan Ricsi. Komolyan, azon imádkoztam, hogy
hagyja már abba, mert a végén mind lebukunk.
– Ne törődj vele, majd jövőre ismét benevezel. Most az a fontos, hogy
meggyógyulj. Isten ments, hogy felelősségre vonjanak, amiért ilyen állapotban
veszel részt rajta – közölte Gondos, majd kérdőn a karjait dörzsölgető Ricsire
nézett. – Biztos nem futottál? Annyira kipirult az arcod!– Nem, csak ültem –
bólogatott Ricsi.
– Gyorsan, a portára, én addig megkeresem az osztályfőnököd, és értesítem a
szüleidet.
Ricsi fájdalmas arccal bólogatott, és hátat fordítva a tanárnak, elindult
az ajtó felé. Közben mosolyogva kacsintott egyet, és felmutatta a hüvelykujját.
Kinga unottan a plafonra nézett.
– Jobbulást – szóltam Ricsinek, mert gondoltam, elég feltűnő, ha szó nélkül
elengedjük. Erre a többiek is észbe kaptak, és mindenki szólt pár kedves szót.
Ebédszünetben az udvaron Virággal folyamatosan Ricsi elképesztő
produkcióját elemeztük.
– Már sziszegtem, hogy hagyja abba, mielőtt Gondos megengedi, hogy maradjon
– nevetett Virág.
– Aha, én is féltem, hogy túljátssza – bólogattam. Az árkádok alatt álló
Dave letette a telefonját, és felénk igyekezett.
– Minden oké, most beszéltem vele – közölte.
– Mit mondott a doki? – érdeklődtem. Ugyanis Ricsi anyukája, amikor érte
jött, közölte, hogy azonnal mennek az orvoshoz.
– Hát azt, hogy fogalma sincs, mi lehet ez, de maradjon otthon pár napig.
És kenje az arcát krémmel, mert valami kicsípte – röhögött.
– Vonalzóra tuti nem gondolt – mosolygott Virág.
– Nem, arra nem. Mentek ma valamire? – kérdezte Dave.
– Igen. Rajz és műveltségi – mutattam Virágra, majd magamra és Arnoldra.
– Oké, sok sikert nektek. Drukkolunk – bólintott Dave, és visszament a
többiekhez.
Mosolyogva néztem utána, miközben a sulirádió folytatta a Hooligans
szünetet, a Királylány után rögtön a Paradicsom ot kezdték játszani. A számot
hallgatva megittuk a maradék forró csokinkat, és mivel baromi hideg volt,
visszaindultunk a terembe.
Utolsó óra után a folyosón elköszöntünk Virágtól.
– Ügyes legyél – szorítottam meg a kezét.
– Oké, ti is. Kell a szerencseláncom? – mosolygott.
– Nem, legyen nálad. Nekem már segített irodalmon. Most te jössz –
biztattam, miközben Arnolddal együtt elindultunk az infóterem felé, Virág pedig
a másik irányba.
Kinga rohant el mellettünk a folyosón, kis híján fellökve minket.
– Kinga, várj! – szóltam utána. – Kémiára mész?– Igen, de elkések, mondd,
mi van?– Semmi. Csak sok sikert – mondtam, mire megdöbbent. Azt hiszem, nincs
hozzászokva, hogy valaki gúny nélkül mond ilyet neki.
– Ó. Kösz. Nektek is – felelte kicsit furcsa arccal, aztán már rohant is le
a lépcsőn.
Az infóterem bejáratánál tizenhárman gyűltünk össze, kilencedikből csak mi
ketten, a többiek mind idősebbek voltak.
– Felkészültetek? – lépett hozzánk Timi, aki szintén nevezett.
– Úgy-ahogy – vontam meg a vállam. – Te?– Nagyjából. Ügyesek legyetek.
Arnold, tőled minimum egy helyezést várok – mosolygott kedvesen.
Tölgyessy, Kardos, Máday és Korponay megálltak a teremnél.
Ezen a versenyen őket kaptuk felügyelőnek.
– Na, most már izgulok – néztem Arnoldra, miközben bementünk.
– Nem kell. Jó lesz ez – nyugtatott a saját stílusában, majd leültünk két
egymás melletti géphez.
A monitorokon a Szent Johanna lógója ugrált egyik sarokból a másikba. Ahogy
a tanár kérte, senki nem nyúlt a gépekhez, csak türelmesen vártuk, hogy mi
következik. Kábé ugyanaz, mint az irodalmon. Kilencven perc, hatvan kérdés, ha
valamit nem tudunk, kihagyjuk és visszatérünk rá később. Ha befejeztük, a
kódszámmal együtt elmentjük a feladatot, és bezárjuk a programot. Miután Máday
végigmondta, engedélyt adott a kezdéshez. Mindenki visszafordult a saját
gépéhez, és megfogtuk az egereket. A képernyők egymás után töltődtek be. Egy
(Tölgyessy által készített) kvízprogram várt ránk, ami különböző kérdéseket
tett fel, négy válaszlehetőséggel. Érdemes volt kihagyni, amit nem tudunk, mert
a későbbiekben nem lehetett módosítani, csak az átugrott kérdések jöttek vissza
a végén. Mellesleg az első tíz kérdés pofonegyszerű volt, aztán egyre
keményebbek jöttek, végül az ötvenedik kérdéstől már egymás után ugráltam át.
Baromi nehéz volt. Nem baj, akkor is megcsináltam!Az aulában várakoztunk (Virág
még nem végzett), és Arnolddal a megoldásokat elemeztük.
– Az évszámok rendben voltak, az idegen kifejezéseknél bukhattam pár pontot
– szóltam.
– Igen, gondoltam rád a harmincnégyesnél. Az angol miatt – bólogatott.
– A franciából próbáltam következtetni, de nem ment könnyen – vontam meg a
vállam.
Virág ugrándozva jött le a lépcsőn, tiszta festék volt.
– Hogy ment?–
Jól. Szépet festettem.
– Mi volt a
téma?– Hát, először nem értettem – kezdte mesélni. –, mert csak annyi volt a
lapon, hogy október. Aztán rájöttem.
– Gondolom,
az október a kulcsszó volt… – bólogattam.
– Pontosan!–
Virág, remélem nem gitárost vagy mangát festettél – szólt Arnold, mire Virág
csillogó szemmel megrázta a fejét.
– Nem!
Tájképet.
– Akkor még
van esélyed – jegyezte meg Arnold, majd mindhárman kimentünk a suliból, és
hazaindultunk.
A dombon
felfelé baktatva a Cápa zenéjére lettem figyelmes. –A telefonod –
szólt rám Virág. –Ja, igen, tényleg.
Kinga
hívott (a zenét még nem szoktam meg, de az tuti, hogy találó). Közölte, hogy
remekelt a kémiaversenyen. Mondtam, hogy örülök. Még hozzátette, hogy reméli,
mi sem „bénáztunk”, aztán lerakott, mert ment edzésre. Oké, tény, hogy sosem
leszünk legjobb barátok. De újabban tudunk úgy beszélni, mint két ember.
Haladás.
Otthon apunak
odaadtam A szökés második évadját, amit el is kezdett nézni.
Nélkülem. Hát, nem fogok bevágódni azzal, hogy én is nézem. Nem is baj. Majd ha
végre nem lesz latyak, sár, csúszós, lefagyott utak, akkor gördeszkázom. Hátha
nagyobb sikerem lesz. J Viszont a film helyett msn-eztem egy órát Virággal, aztán kiolvastam a Robinson Crusoe-t. Mert ez sokkal inkább én vagyok.
Scofield
meg biztos megszökik úgy is, ha nem látom.
Műveltségi:
5/4 – két kérdést biztos rontottam. Nem baj, majd jövőre.
Cortez: 5/5
– ma egész sokat beszéltünk. Persze Ricsi miatt, de akkor is. J
Ricsi: 5/5* – Oscart neki…J
Sulirádió: 5/5 – A stúdiósok nem bírtak magukkal, bemondták, hogy a
következő dalt Marie Curie küldi Ricsinek, jobbulást kívánva neki. Máday
tombolt, mi viszont jót nevettünk. J
MSN: 5/5 – Andris és Jacques is érdeklődött, hogy mi volt a műveltségin. J
Január 15., csütörtök
A Szent Johanna tanulmányi versenyhetének utolsó napja. Mára maradt a
versmondás és a sakk. Mivel a sakk zárt ajtók mögött, az infóteremben zajlott,
a versmondás pedig a tornateremben (nézők előtt), egy csomóan menni akartak.
Amúgy a nap tanítási része laza volt, a holnap kiosztandó féléviről és a
versenyekről volt leginkább szó, egyedül matekon haladtunk tovább az anyaggal,
a többi óra csak úgy elment. Amikor kicsöngettek az utolsó óráról, lekísértem
Arnoldot a sakkra.
– Verd szét a gépet – biztattam.
– Meglesz. Jó szórakozást – intett, miközben Tölgyessy három tanár
kíséretében megnyitotta az infóterem ajtaját.
– Neked is. Ügyesen! – integettem, aztán amikor Vladár szúrós szemmel rám
nézett, inkább elosontam.
A tesiterem lelátói megteltek, még jó, hogy Virág foglalt helyet.
Zsolti, Cortez és Dave az előttünk lévő sorban ültek, mellettünk Andris,
Robi, Jacques és Gábor. Fölöttünk meg az a-s lányok.
Borrel igazgató úr megkopogtatta a színpadra felállított mikrofont, és
figyelmet kért. Szólt pár szót a verseny komolyságáról, és hogy ha bárki
zavarja az előadást, az a résztvevőknek árt. Zsolti előttünk kibontott egy
csokit, mire meglöktem a vállát.
– Nem moziban vagy, ne csörögj – néztem rá mérgesen, mert a színpadra
fellépett az első résztvevő, egy 10/b-s lány. A lelátókon ülő osztálytársai
megtapsolták, aztán mély csend borult az egész teremre.
A színpad előtt négy széken helyet foglaló zsűri (Kardos, Borrel ig, Máday
ig. helyettes és a könyvtárosnő) bólintott, hogy kezdheti, mire a lány szavalni
kezdett.
Kinga a hatodik volt, mikor bemondták a nevét, hangos üdvrivalgásban
törtünk ki, Zsolti és Dave még fel is állt, hogy hullámozzanak. Igaz, ehhez csak
ketten voltak, de azért ötletes volt. Kinga egy pillantást vetett felénk, azt
hiszem, valami büszke mosolyféle suhant át az arcán (elvégre mégiscsak hangos szurkolótáborral
rendelkezett), majd megköszörülte a torkát, és belekezdett. Balassi Adj már csendességet című versét szavalta, elképesztően átélt és
szép előadásban. Komolyan, még én is ledöbbentem. Mikor végzett, jó öt
másodpercnyi hatásszünet következett, és csak azután kezdtünk tapsolni. De
akkor igen hangosan.
A négy fős zsűri pontozott (ez az egy verseny nem kód alapján zajlott, mert
úgy igen nehéz lenne), aztán már jött is a következő versenyző. Mikor véget ért
az utolsó versenynap utolsó verse, kimentünk az udvarra, ahol Arnold már várt
minket.
– Mielőtt kérdezitek, agyonvertem a gépet – mondta. Én ezen nem lepődtem
meg. – Kingának hogy sikerült? – kérdezte, de helyettünk a tornateremből éppen
kilépő Kinga válaszolt.
– Jól. De ez nem meglepő – közölte. A négy a-s lány mögötte ácsorgott, és
várták, hogy továbbmenjenek.
– Gratulálok, nagyon szép előadás volt – mosolygott rá Virág.
Kinga bólintott (jelezve, hogy tudja), aztán az a-s lányokkal együtt elvonult
a suli épülete felé.
– Ricsi holnap már jön? – kérdeztem, amikor láttam, hogy lassan mindenki
szétszéled.
– Jön, a félévit ki nem hagyná – vigyorgott Cortez.
– Oké. Akkor holnap – köszöntem el, majd Virággal és Arnolddal együtt
elindultunk haza.
Utolsó versenynap: 5/5* – így, hogy engem nem érintett, komolyan jól
éreztem magam.
Holnap félévi: 5/? – és eredményhirdetések. Jaj. L
Kinga szavalása: 5/5 – ha eltekintünk attól, hogy Kingáról van szó, tényleg
baromi jó volt. Szerintem nyert.
Kutyasétáltatás: 5/4 – Virággal majdnem egy órát voltunk, de mivel Pete
Wentz (a kutya) fázott, hazamentünk. J
Január 16., péntek
Félévi biziosztás és rövidített nap. Elég izgatottan ébredtem, és nemcsak a
félévi miatt, mivel azzal kapcsolatban semmilyen meglepetés nem érhet. Inkább
az eredményhirdetés miatt pánikoltam. Anyu reggel otthon volt, ennek
kifejezetten örültem.
– Ne aggódj, minden rendben lesz. Tessék, az uzsonnád – nyomta a kezembe a
szendvicseket.
– Honnan tudod, hogy rendben lesz? – kérdeztem, mire anyu mosolyogva
megrázta a fejét.
– Reni, két dologban vagyok teljesen biztos. Az egyik, hogy holnaptól
melegfronti hatás várható. A másik, hogy jól szerepeltél az irodalomversenyen.
– Ó. Oké – bólogattam. – Melegfront?Ezután anyu a levegőáramlatokról
beszélt, de nem baj, mert indulásig elterelte a figyelmem. Virág a kapuban
várakozott, már az állásából láttam, hogy befordult. Amikor görnyedten ácsorog
és a szemébe fésüli a haját, az elég veszélyes.
Együtt mentünk be az aulába, ahol is Máday a belépő diákokat csekkolta.
– Krisztina, vesemedence-gyulladásra vágysz? Tűrd be a pólód, mert
kilátszik a hasad. Gyerünk – bökött a vonalzójával az előttünk belépő lány felé.
Mi nagyjából gond nélkül továbbmentünk, illetve Máday tett pár megjegyzést,
mint például: „Virág, kicsit lelkesebben érkezünk az iskolába, ugye?” vagy
„Nagy Zsolt, csak a lovak esznek állva, nemde?”, na meg „Antai-Kelemen, nincs a
füledhez nőve a fülhallgató, úgyhogy vedd ki”, na és persze: „Felmayer, iskolán
kívül játssz James Bondot, azonnal tedd el azt a szerkezetet”. A headsetre
gondolt. J
Az osztályban Jacques és Gábor már bent volt, nem sokkal utánunk érkezett
Andris és Robi (amikor megjöttek, még veszekedtek valami olyasmin, hogy Andris
ellopta Robi királyságát. Gondolom, valami stratégiai izé). Csengetéskor Kinga
leszakadt az a-s lányoktól és bejött a terembe. A félévi kiosztás tiszteletére
Arnold saját csúcsot döntött, összesen négy percet késett.
Az ofő (mikor beengedte maga előtt Arnoldot), becsukta az ajtót, és letette
az asztalára az ellenőrzőket.
– A félévik. Van köztük kiemelkedően jó – szólt, és Arnoldra, Gáborra,
Kingára és rám nézett. – És van köztük megdöbbentően rossz – mondta, tekintetét
Andris, Zsolti, Ricsi, Cortez és Virág között kapkodva. Dave megúszta, az övé
közepes. – Remélem, az elmúlt félév elég volt ahhoz, hogy beilleszkedjetek,
megszokjatok és megismerjétek a Szent Johanna életét. Mert ennél csak keményebb
lesz – mosolyodott el az ofő. Mi annyira nem. – Szeretném, ha azok, akik
gyengén teljesítettek, a következő félévben több időt szentelnének a
tanulásnak, és azok, akik eddig is kiemelkedően teljesítettek, segítenék őket.
Hát, az ofő így kezdte, aztán további harminc percig beszélt az
osztályközösség fontosságáról, a tanulásról és a következő félév nagy
eseményeiről.
– Rendben. Továbbá az eredményektől függetlenül szeretnék gratulálni a
tanulmányi versenyeken részt vevő diákoknak.
Kilencedikesként mindig különösen nagy elismerés, amikor a szaktanár
megfelelő tudásúnak tart egy ilyen verseny jelentkezéséhez, tehát ne
feledjétek, a részvétel a fontos. Most pedig kiosztom a bizonyítványokat. Aki a
nevét hallja, jöjjön ki.
A teremben hirtelen csend lett, és mindenki az asztalon lefelé fordított
ellenőrzőket figyelte.
– Antai-Kelemen.
Cortez felállt és átvette az ellenőrzőjét, miközben az ofő szólt pár szót
arról, hogy Cortez nem buta, csak szörnyen lusta, látszik, hogy ami érdekli,
abból jó. (Ötös lett angolból, franciából, francia kultúrából, tesiből, infóból
és rajzból. A többiből meg kettes.
Kicsit szélsőséges.) Az ofő folytatta a felsorolást
– Jacques Chatelain, Felmayer Dávid, Haraszti Róbert, Nagy Zsolt, Pósa
Richárd, Zsidák Gábor.
A nevüket hallva mind kimentek, átvették az ellenőrzőt, bólogattak az ofő
pozitív vagy éppen negatív hozzászólásához, aztán a helyükre mentek. Az
asztalon nem volt több ellenőrző, úgyhogy csodálkozva néztünk körbe. Virág,
Andris, Arnold, Kinga és én kimaradtunk.
Az ofő szó nélkül felállt és bekapcsolta a tévét, miközben mi még mindig
döbbenten kerestük az ellenőrzőnket. Cortez megbökött, mire hátrafordultam.
– Kaptál bizonyítványt?– Nem – ráztam meg a fejem.
– Akkor gratulálok – bólintott mosolyogva.
– Mi? – kérdeztem vissza értetlenül. Cortez legyintett, és a tévére
mutatott, ahol Borrel igazgató jelent meg.
Szólt pár szót a lezárt félévről, párat az előttünk állóról, aztán rátért a
versenyekre. Illetve az eredményhirdetésre. Kezdett leesni, hogy a versenyben
részt vevők nem kaptak bizit. De Robi volt infón, és ő mégis kapott. Nem
értettem.
– A tanulmányi versenyek első három helyezettjeit sorolom fel.
Azok a diákok, akik a nevüket hallják, kicsengetéskor fáradjanak le az
igazgatóságra. Sakk – kezdte a felsorolást az igazgató, majd a harmadik és második
helyezett után (egy a-s fiú és egy tizedikes lány) kihirdette Arnoldot
győztesként.
Bár ezt szinte tudtuk, mindenki ösztönösen tapsolni kezdett.
– Informatika – folytatta az igazgató, és harmadik helyezettként rögtön
Andris nevét olvasta fel.
Az osztályban kitört az ujjongás, Andris boldogan dobolt a padján, az ofő
pedig mosolyogva csendre intett minket.
– Kémia – kezdte az igazgató, mire Kinga visszafojtott lélegzettel várta a
nevét. Nem volt benne.
– Ez meg hogy lehet? Tanár úr, szeretném megnézni a… – rázta a fejét Kinga,
de az ofő rászólt.
– Ne most! Később megbeszéljük, tartsd tiszteletben, hogy az
eredményhirdetés még folyik.
Kinga idegesen hátradőlt a székén, és összefont karral dühöngött.
– A franciaverseny eredménye – folytatta az igazgató, majd a harmadik és
második helyezett után (mindkettő tizenkettedikes) tartott egy kis szünetet. –
Örömmel jelentem be, hogy kilencedik osztályos tanuló nyert.
Én akkor már tudtam, és őrülten büszkén néztem hátra Arnoldra. – Neményi
Arnold – mondta ki az igazgató végül. Na, ez a nem semmi! Francia alapítványi
suliban kilencedikesként franciaversenyt nyerni! Arnold zseni.
– Szavalóverseny…
Kinga arcvonásai ismét megenyhültek, és mikor az igazgató felsorolt két
nevet, erősen koncentrálva a képernyőt pásztázta.
– Első helyezett pedig Szatmáry Kinga.
– Na végre! – csapott egy hatalmasat Kinga az asztalra, megfeledkezve az
örömről meg úgy mindenről. Azt hiszem, ez az eredmény némileg kompenzálta a
sikertelen kémiaversenyét.
– Rajz – tette a lapot Monsieur Borrel a többi lap alá, és belenézett.
Miközben a harmadik helyezettet olvasta, megfogtam a mellettem lévő padban
ülő Virág kezét.
– Második helyezett Bencze Virág.
Virág kicsattant az örömtől, mindenki tapsolt. Az első helyezett egy
tizenkettedikes lett, de nem baj. Virág második lett, ez is óriási! © Hurrá!–
Irodalom – olvasta fel az igazgató, engem pedig levert a víz.
Virág továbbra is szorította a kezem.
Harmadik helyezett egy tizedikes srác. Második egy 12/b-s lány. Első helyezett…
Komolyan,
lehunytam a szemem, és a légzésemet próbáltam egyenletessé varázsolni, miközben
az osztályban doboltak, ujjongtak, mint egy focimeccsen a tizenegyes előtt.
– Rentai
Renáta – mondta ki Monsieur Borrel, mire még erősebben lehunytam a szemem. Ez
nem igaz! Virág agyonszorította a kezem, Jacques hátrafordult és gratulált, a
többiek pedig fütyültek.
– És végül
a műveltségi verseny végeredménye.
Erre újra
elhallgattunk, és csendben bámultuk a tévét. Harmadik helyezett egy 1 l/a-s
fiú. A második helyezett Timi lett.
– És végül
első helyen Neményi Arnold – közölte az igazgató, és összeigazította az előtte
heverő lapokat. – Gratulálok, találkozunk az irodámban.
A képernyő
elsötétült, mi pedig azonnal felpattantunk.
– Nem
hiszem el, megnyerted! – ugrott a nyakamba Virág.
– Ezt én se
– ráztam meg a fejem, és a sírógörcs kerülgetett.
– A Neményi
okos! – kiáltotta Zsolti, mire Arnold megrázta a fejét, és legyintett.
Egy
pillanat alatt káosz lett az osztályban, úgyhogy az ofő megkopogtatta a tanári
asztalt, és próbált szót kérni.
– Rendben,
rendben! – kiáltotta. – Gratulálok az eredményekhez, az ellenőrzőtöket az
igazgatói irodában vehetitek át. A tanulmányi verseny harmadik helyezettjének
szaktanári dicséret jár, a második helyezettnek szaktanári és osztályfőnöki
dicséret, az első helyezettnek pedig igazgatói és szaktanári dicséret. Most
mehettek, de ne felejtsétek – tette fel a kezét az ofő –, túl vagyunk a
féléven, de hétfőtől nincs mese, belevetjük magunkat a második félévbe!Az ofő
büszkén végignézett rajtunk, majd kisietett a teremből.
Azt hiszem,
elérzékenyült. Virág ugrándozva pakolt el a padjáról, én pedig felálltam és
folyamatosan köszöngettem a gratulációkat.
– Ti már mentek? – kérdeztem Dave-et, aki megveregette a vállam.
– Viccelsz? Az aulában megvárunk. Amúgy sosem látnánk igazi igazgatóit. Úgy
értem, dicséretet – röhögött, mire zavartan elmosolyodtam. Cortez felállt a
padjából, és felvette a táskáját, miközben gratulált Virágnak a rajzhoz.
Virág vidáman ugrándozott, valahová kiugrált a teremből, én pedig utána
akartam menni, de Cortez szólt.
– Hé, Reni!Automatikusan megfordultam, és kérdőn néztem rá.
– Ügyes voltál, gratulálok – mondta, mélyen a szemembe nézve.
– Köszönöm – bólintottam, és szerintem totál elvörösödtem. Az egész talán
öt másodpercig tartott, mert Ricsi elrángatta Cortezt, hogy menjenek a büfébe,
hozzám meg Arnold lépett.
– Tudtam, hogy megnyered. És ez így van rendjén – mondta.
– Én is
tudtam, hogy megnyered. Na de hogy hármat? Nem ciki ez? – kérdeztem nevetve, és
meglöktem a karját.
Arnold
elmosolyodott (ritka alkalom), és elindultunk az igazgatói irodába. Kinga is
csatlakozott hozzánk, bár az egész utat végigdühöngte, amiért a kémiája nem
sikerült. Hát, azt hiszem, ő ilyen típus. Nyerhet bármit és bármennyit, ha
egyet veszít, az teljesen leköti. Konkrétan elfelejtett örülni a
szavalóverseny-
győzelmének.
De mindegy, ő ilyen és kész. Az igazgatói előtt egy páran álltak, de gyorsan
haladt a sor, csak bementünk, az igazgató kezet fogott és átadta az ellenőrzőt,
aztán mehettünk is. Andris pont előttem jött ki, totál odavolt.
– Ezt nézd!
– mutatta meg büszkén. – Robit szét fogom cikizni, amiért ő nem ért el
helyezést – nevetett. Mivel ők mindig veszekszenek, szerintem ezzel ellesznek
egy darabig.
Monsieur
Borrel kezet rázott a folyamatosan ugráló Virággal, aztán Arnold következett.
–
Gratulálok – bólintott Monsieur Borrel. – Nem kis teljesítmény.
– Köszönöm
– fogott kezet Arnold. Azt hiszem, az igazgató jól megjegyezte magának.
Kilencedikesként három első helyezés?Félelmetes.
–
Gratulálok – nyújtotta át az igazgató az ellenőrzőmet, mire mosolyogva
megköszöntem, kezet fogtunk, és kimentem a teremből.
A többiek
az aulában várakoztak és az ellenőrzőket nézegették.
– Mutasd!
Milyen egy igazgatói? – vette el tőlem Zsolti.
Hagytam,
hadd játszanak vele, közben rácsörögtem anyura.
Annyira
kiabált a telefonba, hogy el kellett tartanom a fülemtől a készüléket.
– Indulok,
elmegyünk ebédelni, várj meg a portán! – közölte anyu.
– De hát mi
lesz a melegfronttal? – kérdeztem mosolyogva.
– Az amúgy
is jön. De a lányom igazgatói és szaktanári dicséretet kapott, és megnyerte az
iskolai versenyt! Kit érdekelnek a frontok? Összeszedem apádat, és jövünk,
félóra – tette le anyu.
Visszamentem
a többiekhez, de közben a portás ránk szólt, hogy kulturáltabban és máshol
tomboljunk.
– Te, Reni,
nem cseréljük ki? A szüleim jobban örülnének a tiédnek – lapozgatta Zsolti az
ellenőrzőmet.
– Nem is
tudom. Szerinted elhinnék? – mosolyogtam.
– Persze.
Tudják, hogy okos gyerek vagyok.
– Tudod,
milyen messze vagy te az okostól? – szólt bele Kinga, aki éppen a sálját
igazította.
Zsolti nem
reagált, csak kiröhögte. Arnold kijött a suliból, és felém fordult.
– Én
mentem. Este beszélünk, jó ünneplést – indult le a lépcsőn.
– Köszi, és
még egyszer gratulálok – kiáltottam utána, mire csak intett, és elindult felfelé
a dombon.
A többiek
még ácsorogtak egy darabig, így mi is maradtunk Virággal, én anyuékat vártam, ő
pedig az apukáját, aki elviszi a hétvégére.
– Na, és
gyerünk, kinek a leggázabb a bizije? – dörzsölte a kezét Dave.
A suli
lépcsőjén állva egymás bizonyítványát elemeztük, közben iszonyatosan sokat
nevettünk. Mert például amikor én is elővettem a sajátom, Dave azonnal rám
szólt.
– Viccelsz?
Csupa kitűnő, vidd már innen. Most a legröhejesebbet keressük.
– Miért?
Kettes vagyok rajzból – érveltem, de a többiek mind a fejüket rázták. Ügy
látszik, az nem elég ciki.
– Virág,
mutasd csak – kapta ki a kezéből Zsolti, és sorban elkezdte felsorolni a félévi
jegyeit. – Kettes, kettes, kettes, kettes, ötös, hármas, kettes – hadarta. –
Virág, te tényleg sötét vagy – adta vissza Zsolti az ellenőrzőt. Virág
mosolyogva megvonta a vállát, mire a többiek még jobban nevetni kezdtek.
– Azért ez fura, nem? – tette zsebre a kezét Ricsi.
– Mi? – kérdeztük Cortezzel egyszerre. Mosolyogva ránéztem, aztán elkaptam
a tekintetem.
– Túl vagyunk a féléven – mondta, és a hirtelen beállt csendben mindenki
elgondolkodott. Vagyis majdnem mindenki.
– Ez most olyan elérzékenyülős, végiggondolós pillanat? –
nézett
körbe Dave.
– Dave, te akkora barom vagy – rázta meg a fejét Zsolti. Anyu bekanyarodott
a suli elé, dudált kettőt, és kiszállt a kocsiból.
– Beszélgess csak nyugodtan a kis barátaiddal, itt várunk – kiáltotta. Jaj,
ne! De ciki! Vörös fejjel fordultam a többiekhez.
– Jó hétvégét – intettem és lesiettem a lépcsőn. Anyu (nem volt tekintettel
arra, hogy mindenki minket néz) megölelt, és nagy puszit adott a homlokomra,
aztán, mint a kisgyerekeknek, letörölte, nehogy rúzsos maradjon. Á, nem, nem
volt kínos.
Beszálltam hátra, és köszöntem apunak, aki a kocsiban maradt, és miközben
anyu elhajtott, visszanéztem a sulihoz. A lépcső előtt ácsorogtak, egymást
cukkolták, ellenőrzőket nézegettek, és folyamatosan nevettek.
Otthon, miután hazaértünk az étteremből (gombás-sajtos pizzát ettem és
tiramisut), becsuktam a szobaajtóm, és amíg betöltődött a laptopom, lehuppantam
a babzsák fotelembe. Szerettem volna kicsit szentimentálisra venni a figurát,
mint a filmekben, hogy most akkor jól végiggondolom a dolgokat vagy ilyesmi, de
esélyem se volt rá. Ugyanis ahogy bejelentkezett az msn, legalább hat ablak
nyílt meg azonnal, köztük Ricsié, aki amőba játékra kért fel, Virágé, aki
videóhívásra, Arnoldé, aki vár a Honfoglalón, Jacques-é, aki belinkelt egy
francia oldalt, és… és Cortezé!Bemásolom, mit írt:
Cortez üzenete: Itt vagy?Ezt tíz perce küldte, a neve melletti
ikon zöld, tehát online. És igen, itt vagyok. Persze hogy itt. J
Irodalom: 5/5* – Te jó ég, megnyertem egy iskolai versenyt!!! J
Arnold: 5/5* – őszintén örülök neki, és örülök, hogy ilyen okos barátom
van. J
Virág: 5/5* – A második hely is nagy dolog! J
Kinga: 5/3 – hiába nyert, szerintem a kémiát még megvétózza.
Képtelen veszíteni.
Cortez: 5/5* – a suli egyik legmenőbb fiúja, aki mellesleg msn-en vár.
Hűűű. J
Pizzéria: 5/5* – az étel klassz volt, anyuék pedig igazán megünnepeltek.
Mondjuk, nem kellett volna a pincérrel énekeltetni nekem, de mindegy. JJ
Félév: 5/5* – igazából elrohant, de azt hiszem, nem úgy fogom fel, hogy
eltelt a félév, hanem hogy kezdődik a második. Elvégre ez is csak egy péntek,
hétfőn ugyanúgy suli, duplaangol, Cortez, Arnold, Virág, Vladár (jaj), Kardos,
Máday meg a vonalzója, az osztálytársak, sulirádió meg úgy általában. A Szent
Johanna… J
FIATALON BAROMI JÓ AZ ÉLET, AHOGY EZ A KÖNYV IS EZT TÜKRÖZI SZÁMOMRA
BARNEE (IDIOT SIDE)
EGY KICSIT MINDANNYIAN MAGUNKRA ISMERHETÜNK A SOROK KÖZÖTT.
RAMI
MINDIG IS KEDVELTEM A HITELES SZERZŐKET, AKIK AZ ÉLETBŐL MERÍTENEK
AFC TOMI
AKI ESETLEG EDDIG NEM
SZERETETT OLVASNI, ANNAK MINDENKÉPPEN
AJÁNLOM A FIGYELMÉBE. ÁTTÖRÉS LESZ!
BARBEE
EGY SOROZAT A VALÓ ÉLETRŐL
EGY SOROZAT AMELY ITT ÉS MOST JÁTSZÓDIK
SRÁCOK, AKIK OLYANOK, MINT TE, ÉS MÉGIS MÁSOK
A TÖRTÉNET RÓLAD IS SZÓL!
NÉV: RENTAI
RENÁTA
KOR: 14
BESZÉLT NYELV: MAGYAR,
FRANCIA
MAGAMRÓL: (NEM
PUBLIKUS ADAT, HOZZÁFÉRÉS KORLÁTOZVA) AZ, HOGY ELKÖLTÖZTÜNK, ÉS SULIT VÁLTOTTAM,
A LEHETŐ LEGJOBB DOLOG, AMI TÖRTÉNT VELEM, MERT VÉGRE LETTEK BARÁTAIM (KETTŐ
IS!), NEM CIKIZNEK, ÉS TALÁLKOZTAM VELE, AKI IGAZÁN NAGYON MENŐ! J C+R=<3
ÉRDEKLŐDÉSI KÖR: KÖYNVEK,
OLVASÁS, FILMEK, INTERNET, AZON BELÜL IS: HONFOGLALÓ, KVÍZPART
KLUBTAGSÁG: MIT
OLVASOL MOST?; KEDVENC KÖNYVEK; SIMS; MINDHALÁLIG BEATLES!; MILYEN IDŐ LESZ
HOLNAP?; TEVECLUB
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése