okt 6-ig

Szeptember 25., csütörtök

Ma törin Barka tanárnővel (mivel az ókori Rómáról tanulunk) megnéztük a Gladiátor t.   Persze már mindenki látta, de azért senki nem ellenkezett, végre egy laza törióra a szokásos eszement diktálás helyett. Mondjuk, mivel az óra csak 45 perces, a  Gladiátor  meg legalább 150, Barka a szerinte „unalmas vagy történelmileg hiteltelen” részeket egyszerűen átnyomta a következő jelenetre, így sikerült megnéznünk egy tanóra alatt.

Csengetéskor Virág még Maximust siratta, ugyanis a gladiátor halála eléggé megviselte annak ellenére, hogy a filmet nem igazán értette.

– Hogy lehet Commodus ennyire gonosz? – kérdezte, miközben kirámolta a szekrényéből a rajztábláját és a felszerelését.

Jaj, ne. Rajzóra… Vladár azt a feladatot adta, hogy mindenki a párjával szembe ül, és lerajzolja. Ez a párosítás névsor szerint ment, úgyhogy akárcsak kémián, itt is Ricsi lett a „párom”. Pár perc rendezkedés után mindenki elfoglalta az új helyét, és mehetett a feladat. Zavartan körbenéztem a teremben, a többiek elmélyülten alkottak.

A velem szemben ülő Ricsi is hozzákezdett a munkához, én meg bénán bámultam az üres lapomra.

– Renáta, van valami probléma? – lépett hozzám Vladár, és vékony, csontos kezével a padomra támaszkodott.

– Semmi – ráztam meg automatikusan a fejem, és egy körző segítségével végre rajzoltam egy szabályos kört. Ezt Ricsi fejének terveztem.

Óra végén soha nem hallott mértékű röhögés rázta meg a termünket. Naná, hogy az én rajzom volt az oka. Jó, tény, hogy nem hasonlított Ricsire (Zsolti szerint ufó, Dave szerint viszont barack volt a lapomon), de én tényleg minden tudásomat összeszedtem. De legalább Ricsi nem haragudott meg, csak annyit kérdezett, hogy valóban így néz-e ki. Természetesen nem, de mindegy. Három rajz sikerült egyébként a legjobban, Virágé, Arnoldé és Cortezé. Kinga ezen fel is háborodott, és szerencsétlen Gábort vádolta, amiért ő bénán néz ki, ezért túl jó rajzot nem is lehet róla készíteni.

Délután Virág átjött, és áthozta a laptopját, hogy megmutassa a Sims városát, úgyhogy egy órát Simseztünk. Szörnyen jó házakat készített, sőt, a saját készítésű simjei a megszólalásig hasonlítanak az eredeti emberekre. Megmutatta a saját simjét, aki Pete Wentz felesége a játékban, plusz legnagyobb meglepetésemre elkészítette az én simemet is (nagyon hasonlít, sőt, olyan ruhát is csinált hozzá, amilyenem van!) és Cortezét. Mi is házasok vagyunk a játékban. J

Rajzom Ricsiről: 5/1 – annyi stimmel, hogy mindkettőnek van feje. Semmi más.

Virág simjei: 5/5 – át is mentettük a gépemre, úgyhogy én is tudok velük játszani. J

Témazáró duplamatekon: 5/3 – nekem sikerült, de Virág többet nézte az órát, mint a feladatot. L

Cortez felelete irodalomórán: 5/1 – a harmadik egyese…L

             Gladiátor.  5/5 – áttekerve is nagyszerű film.

Szeptember 26., péntek

Apu kirakott a suli előtt minket, mi pedig Virággal odaköszöntünk a többieknek, akik a lépcső alsó fokán ültek és beszélgettek.

– Jó hogy jöttök – pattant fel Zsolti, és leporolta a nadrágját. –Ha Dave megkérdez titeket ebédszünet után, mondjátok, hogy semmiről nem tudtok!– Ez nem lesz nehéz – biztosítottam, mivel így sem értettünk semmit. Virág a fekete-fehér csillagos pulcsija kapucnija alól pislogott értetlenül.

– Oké – mutatta fel mindkét hüvelykujját Zsolti. – Akkor ezt meg is beszéltük.

A vállunkat vonogatva mentünk fel a lépcsőn, közben egy utolsó pillantást vetettem Cortezre (aki sötétkék bő fazonú farmert, fehér deszkás cipőt és fehér kapucnis pulcsit viselt, amiben őrülten menőn néz ki), aztán bementünk a suliba.

Negyedik órában az ofő izgatottan jött be a terembe, látszólag „sok mondanivalója” volt. Mint mindig.

– Jól van, kezdjük az elején. Akik a nevüket hallják, kihozzák az ellenőrzőjüket – nyitotta ki a naplót, és gyors, türelmetlen kézmozdulattal végighúzta a névsoron az ujját. – Antai-Kelemen, Bencze, Haraszti és Nagy!Cortez, Virág, Robi és Zsolti kedvtelenül feltápászkodtak a padjukból, és kimentek az asztalhoz.

– Ádám – nézett fel az ofő Cortezre. – Három irodalom egyessel bukásra állsz, jeleznem kell a nagyszüleidnek – sóhajtotta. Cortez lazán letette az ellenőrzőjét a tanári asztalra, és a vállát megvonva visszaült a helyére.

– Virág – folytatta Haller. – A tegnapi matematika témazáród alapján…

– Már ki is lett javítva? De jó! – csillant fel Virág szeme.

– Igen, és egyes – tette hozzá az ofő. – Emiatt három egyesed van. Beírom az ellenőrződbe.

– Ó – biggyesztette le a száját Virág csalódottan. A fenébe.

Pedig próbáltam segíteni. Mindegy.

Az ofő beírt még Robinak a kémia (két egyese van) és Zsoltinak a francia kultúra miatt (két egyes és egy kettes).

– Valamint Reni – húzta össze a szemöldökét Haller, bennem pedig megállt az ütő.

– Igen? – kérdeztem gombóccal a torkomban. Tudtommal nem állok bukásra.

– Kicsit aggasztó, hogy a kitűnő eredményeid mellett ilyen gyengén szerepelsz rajzból. Van valami problémád Vladár tanár úrral?Az osztályban kitört a röhögés.

– Nem, inkább a tárggyal van gondom – feleltem zavartan. Na igen. De ez tény.

Az ofő ezután rátért a további fontos megbeszélnivalókra, mint például a házirend kibővített változata (tilos PS konzolt hozzákötni a termekben lévő tévékhez J).

Az ebédszünetet szokás szerint az udvaron töltöttük, én a  Huckleberry Finn t   olvastam, Arnold Karl May Winnetou ját, Virág pedig csak nézelődött, amikor is a sulirádióban elhalkult a zene, és a szerkesztő hangja szólalt meg:

– A következő dalt Felmayer Dávid kérte a 9/b-ből, mivel ez a kedvenc száma.

És felcsendült Britney Baby One More Time- ja.   Az udvaron kitört a röhögés, miközben mindenki az árkád alatt álló Dave felé fordult.

– Nem! Nem! – kiabálta fülig vörösödve. – Én ezt utálom! Ne vicceljetek, ezt nem vehetitek be! Ugyan már!Nem igazán figyelt rá senki, Cortez, Ricsi és Zsolt (az ötletgazda) a falnak támaszkodva röhögött, amíg Dávid berohant az épületbe. Valószínűleg rárontott a stúdiósra. Úgy tűnik, a „pizzasztorinak” bealkonyodott, helyette megjött a sulirádiós szívatás.

Tesin kidobósoztunk, ráadásul jegyre. Valamilyen csoda folytán nem vettek rólam tudomást, szerintem nem vettek észre, így viszonylag későn dobtak ki, akkor viszont Kinga, és az arcomba csapódott labda helye még mindig látszik. De ötöst kaptam.

Életem első tesi ötöse. Megszenvedtem érte.

Dávid sulirádiós beégése: 5/5 – egész nap Britneynek hívtákJ

Cortez irodalom átlaga: 5/1 – totál bukás

Virág matek átlaga: 5/1 – dettó.

Vacsorára bolognai spagetti: 5/4 – egész jó volt. J

Hétvége: 5/5 – Virággal úgy tervezzük, hogy áthozza és megnézzük DVD-n a Narnia Krónikái t, a Csillagpor t  és a Bűbáj t.

Október 1., szerda

Zsúfolt hét, zsúfolt nap.

Először is, amikor apu kirakott minket a sulinál, és mi befelé igyekeztünk, már oda-oda szólogattak a diákok. Grat, szép volt, nem rossz… ilyesmiket.

– Mi ez az egész? – kérdeztem Virágot, mert hirtelen tényleg nem értettem.

Aztán amikor beléptünk a portára, és felmutattam a belépőkártyám, rögtön megértettem. Megjelent a suliújság. A portásfülke előtti állvány dugig volt pakolva a kisméretű magazinnal. Virággal egyszerre nyúltunk oda, és mindketten levettünk egy-egy példányt.

Az aulába lépve már javában belemerültünk, a tartalom alapján rögtön az ajánlókhoz lapoztunk. És akkor ott volt. Ott volt a kétoldalas könyv-, film- és albumajánlóm, narancssárga-fekete háttérrel, képekkel és az oldalt szegélyező töklámpásokkal.

– Ez elképesztően néz ki! – futotta át Virág, aki azért nagyban segített a színvilág és a képek kiválasztásában.

– Hű – jött ki az össz reakció, ami eszembe jutott.

Az aulán át, fel a lépcsőn, végig a folyosón, egészen a termünkig abból állt az utam, hogy összevissza forgolódtam, és megköszöntem a gratulációkat mindenkinek. Mire a terembe értem, már szinte elszédültem, egyrészt a forgolódástól, másrészt pedig a hirtelen sikertől, amit zavartan és értetlenül kezeltem. Az összes diák kezében a suliújság volt, mindenki csak arról beszélt.

Az első óránk Kardossal nyelvtan volt, aki amint belépett a terembe, rögtön Kingához és felém fordult.

– Gratulálok – dobta le az asztalra a suliújságot.

Óvatos mosollyal biccentettem, és inkább a füzetem oldalát firkáltam. Hirtelen kinyílt az ajtó, és Arnold csörtetett be.

– Neményi, a gratulációm neked is szól, de a késésedet beírom – és már húzta is be a naplóba. Arnold a vállát vonogatva a helyére ment, közben elhaladt mellettem, úgyhogy volt egy pillanatom arra, hogy a kezébe nyomjam a magazint. Már nála is volt egy, úgyhogy csak összemosolyogtunk.

Ezután nyelvtanoztunk, legnagyobb meglepetésre Kardos nem feleltette Cortezt, pedig ez szinte már hozzátartozott az órák elejéhez. Később rájöttem, hogy mi volt az oka. Csengetéskor szokás szerint felpattantunk, hogy az udvarra menjünk, azonban a tanár még nem fejezte be.

– Antai-Kelemen, Szatmáry, Rentai és Neményi marad, a többiek a termen kívül élvezik a szünetet – közölte. Virág bambán rám nézett, mivel Arnold és én is szóba kerültünk, nem tudta, hogy mit csináljon.

– Várj meg kint – suttogtam, mire Virág lehajtott fejjel kisomfordált a teremből.

Kardos becsukta az ajtót, és hirtelen riasztó lett a ránk telepedett csend, miközben a folyosóról beszűrődött a szünet tipikus lármája.

– Ígérem, nem rabolom el az egész szüneteteket. – kezdte Kardos, és akármennyire néztünk körbe egymáson, sehogy nem jött ki, hogy mi négyünkkel mi megbeszélnivalója lehet. Cortez kilógott a sorból. – Ádám – kezdte, mire Cortez letette a kezében tartott tollat, és felnézett a tanárra. – A nagymamád felhívott tegnap.

Jaj. De kellemetlen! Akkor ez csak a jegyekkel lehet összefüggésben. Kérdőn néztünk össze, ez a bizalmasan kezdődő beszélgetés nem igazán tartozott ránk.

– Hosszasan beszélgettünk – folytatta –, és próbáltunk megoldást találni a bukás elkerülésére. Nos – nézett fel hirtelen, a fejét kapkodva hármunk között –, arra az elhatározásra jutottunk, hogy mivel sem magadért, sem értem nem fogsz változtatni a tanulmányi eredményeiden, majd változtatsz az osztálytársaid miatt.

– Hogyan? – rázta meg a fejét Cortez. Jogos észrevétel, én sem értettem, mire megy ki a játék.

– Ügy gondoltuk, hogy ha megbízzuk egy társadat, hogy korrepetáljon és buzdítson, akkor – tekintettel arra, hogy ezzel igencsak elrontod a napjait vagy heteit – talán elkezdesz tanulni magadtól, hogy mást ne kínozz felelőtlen, pökhendi magatartásoddal – magyarázta villogó szemmel.

– Álljon meg a menet! – kelt ki magából Kinga. – Azért, mert ő nem tanul, nekünk kötelességünk segíteni? Magára vessen, nem jótékonykodom a szabadidőmmel!– Természetesen rátok bízom, döntsétek el, hogy belefér-e az időtökbe és hogy egyáltalán vállaljátok-e.

Mindhárman tanácstalanul néztünk össze, Cortez pedig gúnyosan mosolyogva figyelte az asztalán gurigatott tollát. Tök kínos volt neki.

– Már elnézést – tárta szét a kezeit Kinga – és bocs, Cortez – bólintott a padját bámuló Cortez felé egy pillanatra, majd visszafordult a tanárhoz. – De az iskolaújságba írok, díjugratóversenyeken veszek részt, edzésre járok, a színjátszókörben főszerepet kaptam az október 23-ai előadásra, emellett kitűnő tanulmányi átlagot produkálok. Mégis miért korrepetáljak valakit, aki egyszerűen csak nem tanul, hanem deszkás haverokkal lóg, focizik meg lazul? Simán lehetne jó tanuló, az én elfoglaltságaim töredéke terheli csupán!– Ebben teljesen igazad van – bólintott Kardos.

– Sajnálom, de engem ez nem érint. Mehetek a szünetre? Most már csak hét percem van.

– Természetesen.

Kinga lesöpörte a válláról a ráomló dús, barna haját, és kihúzott, egyenes háttal elhagyta a termet. A tanár Arnoldra nézett.

– Kinga érvelése abszolút jogosnak tekinthető, azonban vele ellentétben nekem temérdek szabadidőm van – kezdte Arnold. –Ennek ellenére nem vállalom – fejezte be végül. Cortez a padját bámulva elmosolyodott. Nem kínos mosoly volt, inkább olyan laza, nagyon menő mosoly.

Arnold a padján ült, és úgy döntött, indokolni fog. Jaj.

– A délutánjaim nagy részét olvasással és gondolkodással töltöm. Végiggondolva, hogy értékes óráimat és perceimet egy olyan osztálytársamra fecséreljem, aki a kisujját sem mozdítja a változás érdekében, hanem inkább megvárja, hogy más oldja meg számára a helyzetet, ez, ugye, teljesen kizárt. Hosszas és igencsak reális érveket felsorakoztató gondolatmenetem…

– Lassan befejezhetnéd. Már megértettük… – szólt közbe Cortez halkan, mégis, kijelentése elcsendesítette Arnoldot. Ez ritka. Hú.

Kardos bólintott.

– Rendben, Arnold, teljesen igazad van – majd újra Cortezhez fordult. – A három legkiemelkedőbben tanuló osztálytársadból kettő nem segít. Azt hiszem, Ádám, ez jelenthet valamit.

Na jó, Kardos és Cortez szemmel láthatóan nem jönnek ki egymással. Vajon miért nem?Végül mindenki felém fordult. Jaj nekem! Pedig olyan jól indult a napom. A suliújság, a cikkem meg minden, erre… Mindegy, válaszolnom kellett. Végignéztem mindhármukon. Kardos és az olvasókör, ő a kedvenc tanárom, tuti nem akarja ezt a terhet rám rakni. Nem, nem vállalom. Ránéztem Arnoldra, aki szinte hipnotikusan próbálta sugallni, hogy ne vállaljam. Nem fogom elvállalni. Aztán odafordultam Cortezhez. Sötétkék szemek, összevissza zselézett sötét haj, a kapucnis pulcsija nyakából kilógó fülhallgatók.

– Én elvállalom – közöltem hirtelen.

Láttam, hogy Arnold megrázza a fejét, nem csalódottan, inkább csak úgy. Cortez elmosolyodott, és végre elrakta a tollát, amivel eddig játszott. Kardos összecsapta a tenyerét.

– Reni, ez igazán szép gesztus – mondta. – Ádám, ajánlom, hogy szedd össze magad – fordult Cortez felé.

Felálltam, és az ajtó felé indultam, amikor Kardos utánam szólt.

– Még egy pillanat.

Zavartan visszafordultam. A tanár ezúttal mindkettőnkhöz szólt.

Mármint Cortezhez és hozzám.

– Ádám, remélem tisztában vagy vele, hogy a dolgozatok és beadandók mellett felelni is fogsz, és ha egyszer rájövök, hogy Renivel írattad meg, garantálom, hogy sokáig leszel kilencedikes.

Virág az ajtó előtt szobrozott.

– Mi volt?– Korrepetálom Cortezt. – feleltem félig örömmel, félig gondterhelten. Még én sem tudom, hogy ez jó vagy rossz.

– Az semmi, engem Gábor fog matekból – vonta meg a vállát, aztán kapcsolt. – Cortezt???– Igen – sóhajtottam. – Cortezt.

Arnold legközelebb az udvaron szólalt meg, akkor sem sokat, de hatásos volt.

– Ha szeretnétek részletesen, sugdolózva és csacsogva megbeszélni a nagyszerű hírt, akkor ne zavartassátok magatokat.

Mintha itt sem lennék – emelte fel az arca elé a könyvét.

– Én nem tudok nagyszerű hírről. Ha te hallottál valamit, akkor ne kímélj – feleltem sértődötten, mire kicsit leeresztette a könyvet, és lesajnálóan mosolygott.

– Ugyan.

Akkor ezt meg is beszéltük. A sulirádióban a szerkesztő bemondta, hogy a következő dalt Nagy Zsolt 9/b-s tanuló küldi Tarr Zsófiának a 12/a-ba, és üzeni neki, hogy szereti.

A hangszórókból felcsendült Whitney Houston I Will Always  Love You  című dala, mire mindenki röhögve fordult az árkád alatt álló Zsoltihoz.

– Azt se tudom, ki az! Hol van Dávid? – üvöltötte dühösen.

Végül is ők jól elvannak.

A következő szünetben ugyanott, ugyanügy ültünk, amikor kijött az udvarra egy nagydarab, széles vállú, dühös lány.

– Melyik az a Nagy Zsolt? – kérdezte mérgesen. Úgy látszik, a 12/a-s Tarr Zsófi megkapta a szerelmes üzenetet.

– A tesiteremben, most láttam bemenni – mutatott Zsolti profi módon a tornaterem felé, majd amikor elcsörtetett mellette a lány, ész nélkül rohant vissza az ellenkező irányba, a suli épületébe.

Mosolyogva néztem a jelenetet, majd megakadt a szemem Cortezen és Ricsin, akik bizalmas beszélgetésbe merültek az árkád alatt állva. És közben felénk fordultak. Jaj.

A szünet utolsó perceiben még kiszedtem a szekrényemből az angolfelszerelésem, aztán a nyelvi előadóba mentem. Amikor beléptem a terembe, elcsíptem egy mondat második felét:

            – ... mert nem érek oda, ha a stréber elkezd érvelni az irodalom fontosságáról – magyarázta Cortez Ricsinek, a többiek pedig hangosan felröhögtek.

Amikor megláttak az ajtóban, azonnal elcsendesedtek.

Próbáltam leplezni a csalódottságom, miközben a gyomromban kővé vált a reggeli briósom. Szó nélkül, lehajtott fejjel ültem le a helyemre, és csendben kipakoltam az angolfelszerelésemet.

– Virág, hagyjál már! – lépett be Arnold, nyomában Virággal.

Mindketten leültek a két oldalamra, és tovább veszekedtek. Valami olyasmiről volt szó, hogy Virág küldött Arnoldnak YouTube videókat, ő pedig kitörölte az e-mailt, mert nem foglalkozik ilyenekkel.

Ők ketten jól elvoltak, előrehajolva, az orrom előtt marták egymást, én pedig hátradőlve, pislogás nélkül meredtem a táblára, és azon gondolkoztam, miért ilyen igazságtalan az élet. Mr.

O’Realy bejött a terembe, mire mindenki elhallgatott.

– Jól vagy? – nézett rám Virág kérdőn, miközben feltette a fülére a fejhallgatót. A tanár kinyitotta a naplót.

– Miss Rentai, please – keresett meg a szemével. Jaj, ne! Még ez is. Összecsuktam a füzetem, és feltápászkodtam.

A többiek, mikor látták, hogy én felelek, feltették a fejhallgatót, és meghallgatták az anyagot, amit Arnold kezelt a tanári asztalnál.

Óriási. Tök sötét vagyok angolból, erre Arnold nem tudott segíteni, mert messze volt, Virágra meg nem számíthattam, ő már rég hallgatta a fülhallgatóból szóló párbeszédet. Próbáltam feleleveníteni a szavakat, amiket előző nap tanultam meg, de egy sem jutott eszembe. Túlságosan összezavarodtam. Aztán hirtelen meghallottam egy halk választ a kérdésre. Mögülem jött.

Kimondtam, mire Mr. O’Realy bólintott. A következő kérdésre megint mögülem jött a válasz. Megint elmondtam, és így tovább.

Tíz kérdésből tízet súgtak. Ötöst kaptam, és amíg a tanár beírta a naplóba, leültem. Óvatosan hátrafordultam, és láttam, hogy egyedül Cortez fején nincs fülhallgató.

– Kösz – mondtam közömbösen, mire csak bólintott, és már nyúlt is a fejhallgatójáért.

Délután anyuék nem győzték átböngészni a suliújságot, többször is felolvasták az ajánlómat, láthatóan szörnyen büszkék voltak. Én csak bökdöstem a villámmal a tányéromon lévő sült húst.

– Befejeztem a vacsorát – közöltem, eltolva magam elől a tányéromat.

Anyu és apu összenéztek, és megállapították, hogy ezúttal hozzá se nyúltam. Máskor legalább szétturkálom.

– Reni, biztos, hogy jól vagy?– Igen – feleltem anyu aggodalmaskodó kérdésére.

– A szakkönyvek szerint a tinédzser lányok igen magas százaléka érintett az anorexia kérdésében…

– Nem, dehogy! – vágtam rá feleszmélve a bambulásból. Miért van az, hogy ha egy gyerek nem kéri a vacsorát, egy felnőttnek először az anorexia jut eszébe? A szerelemről hallottak már?Őrület. Hogy anyut megnyugtassam, megettem az egész vacsorát, bár az ízét nem éreztem, helyette keserű, kaparó gombóc volt a torkomban, és úgy tűnt, ott is akar maradni. L

Be sem kapcsoltam a gépem, csak Virágnak üzentem, hogy hamar elalszom, és inkább olvastam. A hétfői olvasókör után kikölcsönzött Büszkeség és balítélet  című könyvnek kezdtem neki,

Jane Austentől.

Cortez korrepetálása: 5/1 – dühös vagyok rá.

Cortez beszólása: 5/1 – nagyon dühös vagyok rá.

Cortez angol súgása: 5/1 – akkor is dühös vagyok rá.

Cortez: 5/1 – most nagyon nem szeretem.

Mr. Darcy – 5/5 – most inkább őt szeretem.

Október 2., csütörtök

Elromlott az idő. Éjjel kezdett esni, és majdnem egész nap szemerkélt. A hangulatomnak nem tett túl jót. Apu elvitt minket suliba, és úgy mentem el a fiúk mellett, hogy nem is köszöntem nekik. Virág a nyomomban loholt, alig bírt lépést tartani velem. A suliboxig bírtam, ott aztán mindent elmondtam neki.

– Ez annyira aljas! Mekkora szemét! – közölte összehúzott szemmel. Kinga becsapta a szekrényajtaját, és megállt mellettünk.

– Rólam beszéltek? – igazította meg a vajszínű mellényére tűzött kitűzőt.

– Bármilyen hihetetlen, nem te vagy egyedül aljas, úgyhogy nem. Ezúttal nem rólad van szó – pakoltam a szekrényembe dühösen. Kinga, látva, hogy komolyan be vagyok rágva valakire, inkább csatlakozott az a-s lányokhoz, és lementek a büfébe.

Helyzetemen rontott, hogy amíg Cortez tegnap „lestréberezett”, ma fizikából és franciából ötöst kaptam, a matek témazáróm pedig dupla ötös lett. Soha nem mosom le magamról. Amíg Virág összehasonlította a témazáróinkat, Arnold felült a padomra.

– Rosszkedvűnek tűnsz.

– Nem, csak nyomaszt az esős idő – füllentettem.

– Hé! – vágott közbe Virág. – Csak a vége különbözik, minden más ugyanaz. Akkor a tiéd miért ötös, az enyém meg egyes? –

            kérdezte. Arnold összeráncolt szemöldökkel figyelte.

– Virág, leginkább az univerzumhoz tudlak hasonlítani – közölte Arnold. – Te is olyan végtelenül sötét vagy – tette hozzá, mire Virág lelkesedése alábbhagyott.

Szívás. Az eső miatt csak kétszer mentünk ki az udvarra, akkor is az árkád alatt álltunk és a szitáló esőt bámultuk, miközben a sulirádió próbálta feldobni a beforduló diákok hangulatát a  Raining Mannel.  Nem igazán sikerült. Valahogy senkinek nem volt kedve táncolni az esőben. J

Irodalom előtt az osztályban volt mindenki, Dávid és Zsolti telefonon néztek videót, Andris és Robi még mindig nem adták fel, és az HBO-t próbálták behozni az osztály tévéjén, ehhez egyébként valami kis szerkezetet is szereztek, úgyhogy azt próbálták beüzemelni. Jacques magányosan ücsörgött az első padban, úgyhogy odamentem hozzá, és a becsengetésig beszélgettünk. Órák után a szekrényemhez mentem, és felvettem az esőkabátom. Virág a szemébe húzott kapucnival ácsorgott mellettem, és folyamatosan arról beszélt, hogy Pete Wentz benne volt az álmában (amit egyébként irodalmon álmodott, mert óra közben bealudt, de mindegy).

– Sziasztok – állt meg a szekrényemnél hirtelen Cortez. Azzal a lendülettel bevágtam az ajtót, nehogy meglássa Johnny Depp képét. Az azért ciki lenne.

– Szia – köszöntem vissza az esőkabát patentjaival szöszmötölve.

– Reni, a korrepetálást mikor kezdjük? Hogy érsz rá?Elfogytak a patentok, úgyhogy kénytelen voltam ránézni.

– Nekem mindegy, rád bízom.

– És hol?– Azt is – vontam meg a vállam.

– Ha mégsem szeretnéd, akkor… – kezdte, mire Virág közbeszólt.

– Ez nem volt szép tőled! – közölte. Nem csodálkozom azon, hogy Cortez nem tudta, miről van szó. Virág ennek ellenére kitartott, és dühös pillantásokkal illette.

– Mi? – kérdezte végül Cortez, mert, gondolom, azért szerette volna tudni, hogy mi a bajunk. A többes szám sajnos áll, mert Virág úgy állt meg mellettem, mintha kettőnk nevében beszélne.

– Hogy Reni segít, hogy ne bukj meg, te meg ilyen csúnyán beszélsz róla! Tudod mit? Gonosz vagy! – közölte Virág, és úgy érezte, most sértőt mondott. Cortez továbbra is értetlenül állt.

– Nem tudom, miről van szó – közölte végül a hajába túrva. –Nem fontos, csak ha teher a korrepetálás, akkor nekem mondd, ne a többiekkel nevess ki.

– Én tényleg szívesen segítettem volna – magyaráztam. Cortez pislogás nélkül meredt ránk.

– Még mindig nem tudom, hogy miről van szó…

            – „Nem érek oda, ha a stréber elkezd érvelni az irodalom fontosságáról” – idéztem vissza nagyjából pontosan. Éppen eleget járt éjjel a fejemben ez az átkozott mondat.

– És? – rázta meg a fejét. Na ezt meg mi nem értettük.

– Reni hallotta, hogy ezt mondtad – magyarázta Virág.

– És? – ismételte Cortez, aztán mintha megvilágosodott volna, elnevette magát. – Kingáról volt szó – közölte lazán, és fél kézzel nekitámaszkodott a csukott szekrényajtónak.

– Hogy? – néztem döbbenten.

– Kinga. Tegnap közölte, hogy beszélni akar velem suli után.

Erre mondtam Ricsinek, hogy valószínűleg késni fogok, mert ha a stréber egyszer belekezd…

– Ó – csodálkoztam.

– Ó! – nézett furán Virág.

– Na sziasztok – lökte el magát Cortez a szekrénytől, és szórakozottan otthagyott minket.

Mindketten csodálkozva meredtünk utána.

– Nekem nem ezt mondtad! – fordult hozzám Virág.

– Oké, én is félreértettem – sóhajtottam megkönnyebbülten.

Mindegy, hogy mennyire beégtem, akkor sem rólam beszélt olyan megalázóan! Hurrá!Fülig érő mosollyal loholtam fel a dombon hazafelé, pozitív hangulatom Virágra is jó hatással volt, összevissza ugrált az úton.

Hamar megcsináltam a leckéimet, utána pedig be akartam kapcsolni a gépem, amikor anyu bekopogott a szobámba.

– Reni, az egyik kis osztálytársad nagymamája hívott, hogy a korrepetálást egyeztesse. Nem is mondtad, hogy korrepetálsz!Tudtuk, hogy jól tanulsz, na de hogy te készítsd fel egy rossz tanuló kis társad! Ez igazán nagyvonalú és szép gesztus! – mosolygott anyu.

Felpattantam a babzsák fotelemről, és riadtan néztem anyura.

– És mikorra beszéltétek meg?– Mondtam, hogy most itthon vagy és szívesen segítesz. A kis spanyol osztálytársad hatra átjön.

– Mi?Cortez? Nálunk? Cortez nálunk? A házunkban? Jaj!– Arra gondoltam, hogy gyorsan csinálok egy kis burritót, hogy tanulás közben tudjatok mit enni. Nem is említetted, hogy spanyol…

– Nem, nem – vágtam közbe. – A Cortez csak becenév.

– Ó! Értem – bólintott anyu. – De azért szereti a burritót, nem?– Nem tudom, biztos. Na jó, akkor előszedem a könyveimet – sürgettem anyut, mert mielőbb szerettem volna egyedül maradni, hogy átgondolhassam a dolgokat.

Először is leszedtem a tükrömről a „szuper Cortezt” ábrázoló rajzokat, aztán elpakoltam a Sims játékokat, lekapartam az asztalomra ragasztott HSM matricát, eldugtam a polcomra rakott plüssmacikat, letakartam az ágyamat, nehogy látszódjon a Némó  nyomában  huzat. Közben bekapcsoltam a webkamerát, és az őrült pakolás közepette hadartam Virágnak, aki feszülten figyelt a képernyőn lévő kis ablakban.

Totál lefáradtam, mire eltüntettem minden „ciki” dolgot a környékről. Egyébként Cortez a szobám közelében sem járt. Na mindegy.

Hatkor csengettek, én pedig lerohantam, hogy kinyissam az ajtót. Mellesleg hatszor öltöztem át előtte, végül visszavettem, ami rajtam volt, nehogy azt higgye, miatta van ez a felhajtás. Az ajtóhoz érve megálltam, és hogy ne tűnjön fontosnak, inkább hagytam, hogy még egyszer csengessen.

– Szia – tártam ki az ajtót laza, semmitmondó stílussal és végignéztem rajta. Jó, nagyon menő, meg minden, csak éppen nem volt nála semmi. – Könyv, füzet? – kérdeztem csodálkozva.

– Kellett volna? – kérdezett vissza. Oké, így igazán jó tanulni.

– Mindegy. Majd akkor az enyémből tanulunk.

– Cortez, örülök, hogy megismerhetlek. Most felhívom a nagymamádat, hogy ideértél. Erre külön megkért – magyarázta anyu, majd mikor látta, hogy Cortezzel kínosan összenézünk, hozzátette. – Tudom, pontosan tudom, hogy most lázadsz és mennyire utálsz mindent! Azt is tudom, hogy nehéz időszak tinédzsernek lenni, legszívesebben elordítanád magad, hogy…

– Anya! – szakítottam félbe gyorsan. Jaj nekem! Anyu értette a célzást, úgyhogy nem folytatta a kamaszokról szerzett információi ismertetését.

– Jól van, gyerekek, a burritó már készül, ti tanuljatok nyugodtan, az asztalon találtok nachost. Mondd csak, Cortez, salsa- vagy inkább sajtszósszal szereted?– A salsa jó lesz, köszönöm – felelte Cortez, de láttam rajta a döbbenetet.

– Máris hozom, ti tanuljatok csak.

Bekísértem Cortezt a nappaliba, és őszintén reméltem, hogy nem fűz megjegyzést az imént történtekhez. Iszonyúan égő volt…

Anyu alig egy percen belül meghozta a mártogatószószokat.

– Köszönöm – vette el Cortez. – Marad az esős idő? – kérdezte anyut. Na persze, ezt soha, senki nem hagyja ki.

– A hétvégéig biztosan – mosolyodott el anyu, majd kiment. Az asztalon dobolva az ujjaimmal, a szám szélét harapdálva néztem rá.

– Bocs ezért az egészért, a szüleim komolyan veszik a kamaszkorom.

– Semmi gond, megszoktam – nyúlt bele a chipsbe.

A hirtelen beállt kínos csendben úgy éreztem, hogy hallani lehet a szívverésem és a fülemben doboló vér hangját.

– Oké, akkor szerintem kezdjük. Pontosan hol akadtál el? –

            nyitottam ki a könyvem.

– Itt – vette ki a kezemből, és az első oldalra mutatott.

– Elolvastál valamit a kötelezőkből?– Nem.

– És el fogsz?– Nem.

Legalább őszinte.

– Jó. Oké – szedtem össze a gondolataimat. – Akkor olvasd el ezt a szonettet, és utána elemezzük.

– Jó.

Türelmesen vártam, hogy elolvassa, közben a néma csendben zavaróan ketyegő óra hangját hallgattam, és azon tanakodtam, vajon ebben a síri csendben hallatszik-e a gyomrom korgása.

Apu kétszer benézett, hogy ellenőrizze, mit csinálunk, anyu pedig folyamatosan behozott valamit vagy inni, vagy enni.

– Elolvastad? – vettem el a könyvet Corteztől egy idő után, amikor úgy ítéltem meg, hogy vagy nem tud olvasni, vagy nyitott szemmel elaludt.

– Aha.

– Jó. Mit gondolsz róla?– Nem sokat.

– Na de mégis. Miről szól?Legnagyobb döbbenetemre Cortez nem teljesen sötét az irodalomhoz, csak éppen olyannyira nem érdekli, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Két teljes órán át elemeztük a szonettet, és azt hiszem, megértette. Vagy már nagyon menni akart.

– Szerintem ez kezdetnek nem rossz. Le tudnál belőle felelni?– Nem tudom – vonta meg a vállát. – Valahogy biztos.

– Oké, azért legalább haladtunk – győzködtem inkább magam, mint őt, mert kettőnk közül ez egyedül engem dobott fel.

Összecsuktam az asztalon kinyitott könyvet, és összepakoltam.

Cortez azonnal felállt, és indulni készült. Sietősnek tűnt.

– Kész van a burritó. Cortez, vacsorázol velünk, vagy a nagyszüleid aggódni fognak? – lépett be anyu a nappaliba.

– Köszönöm szépen, de rohanok is haza, nehogy késő legyen – közölte, mire akaratlanul is ránéztem. Ez gyenge volt. Anyut akarja átvágni? Vajon nem vette észre a polcon sorakozó szakkönyveket? Haha.

– Értem, és ez nagyon helyes, siess haza – bólintott anyu mosolyogva. Én tudtam, hogy ez a mosoly nem egy mondat lezárása, hanem egy másik kezdete. Cortez még nem tudhatta, ezért nagyon-nagyon kamu mosollyal visszanézett anyura. – Akkor most felhívom a nagymamádat, hogy pontosan tudja, mikor indultál el tőlünk – tette hozzá anyu. A mosolyok eltűntek.

Mindenki arcáról.

– Azt megköszönném – préselte ki magából Cortez a lehető legudvariasabb választ.

– Ez csak természetes – vette ki anyu a zsebéből a mobilját.

Cortez végighallgatta, amint a „felnőttek” megbeszélik, hogy ő hazaindul, majd elköszönt a szüleimtől. Kikísértem a kapuig.

– Anyukád igazán felkészült – közölte, miközben feltette a kapucniját és a hóna alá csapta a gördeszkáját.

– Igen, ez az egyik specialitása. Szerintem siess haza, máskülönben képes és hazavisz – motyogtam zavartan.

– Kösz a segítséget, szia!Kiálltam a kapuba, és utánanéztem. A sötétedő égbolt alatti gyér utcafényben sietősen haladt lefelé, aztán elkanyarodott.

Magam előtt összekulcsolt karokkal mosolyogtam bele a semmibe, hosszú perceken keresztül, amíg anyu ki nem jött értem a kapuba. A hátamra terített egy pulóvert, és gondterhelten megállt mellettem.

– Szóval ő a balhés szépfiú? – kérdezte. Csodálkozva néztem rá, mire mosolyogva legyintett. – Egyébként Virág tehetséges, nagyon ügyesen rajzol. Remélem, nem hanyagolja a szakkört, van hozzá érzéke.

Köpni-nyelni nem tudtam, annyira ledöbbentem. Anyu honnan, de honnan szedi ezeket az információkat? Komolyan felismerte a tükrömre ragasztott rajzból Cortezt? Hihetetlen.

A Cortez-félreértés: 5/5 – teljesen benéztem, szerencsére. J

Cortezt korrepetálni: 5/3 – néha figyelt rám. Néha. J

Jane Austen: 5/5 – még mindig Dickens a top, de Austen a második, egyszerűen lenyűgöző.

Burritó: 5/2 – kísérleti stádiumban. No comment.

Október 3., péntek

Hullafáradtan ébredtem, mert este sokáig nem aludtam, egyszerűen nem voltam álmos. Ezért inkább olvastam, amitől ma reggelre a kialvatlanságtól karikás, bedagadt szemmel keltem.

Hurrá. Az égbolt kora reggel szürke volt, fekete esőfelhők suhantak át rajta, és amikor összeértek, még jobban beborult, és szinte azonnal szemerkélni kezdett. Ilyen bágyadt péntek reggelt!Na mindegy. Virág a kapuban várakozott, fekete-pink pulóverének az ujja kinyújtva lógott le a kezéről, haját egy hatalmas pillangós csattal rögzítette oldalra.

– Szervusz, Virág, szép a csatod – köszöntötte apu, amikor kinyitotta neki a kocsi hátsó ajtaját.

– Csókolom – köszönt vissza Virág fülig érő mosollyal.

Útközben egy szót sem szóltunk, de mindketten alig vártuk, hogy kettesben legyünk és megbeszélhessük a tegnapi korrepetálást. Amit egyébként már tegnap este megbeszéltünk telefonon, de Virággal gyakran vesézünk ki egy témát, úgy… egymilliószor.

A suliboxnál álltunk, és folyamatosan beszéltünk (leginkább Cortezról és a Fall Out Boy egyik klipjéről), amikor Kinga megállt mellettünk.

– Na jó. Egyszer kérdezem meg, úgyhogy jól figyeljetek – igazította meg a fehér hajpántját, ami remekül passzolt a fehér pulóveréhez és a kék farmerszoknyájához, amihez trendi fehér csizmát húzott. – Jövő hét szombaton versenyem van Gödöllőn, jöttök?Virággal döbbenten összenéztünk. Kinga meghív minket valahová? Te jó ég!– Meghívsz minket a versenyedre? – csodálkoztam őszintén.

Kinga unottan a plafonra nézett.

– Az a lényeg, hogy sokan drukkoljanak nekem. Többen, mint Vass Angélának, aki már az egész osztályát meghívta. És persze az harminckét fő, nem úgy, mint itt…

– Ó, szóval a tömeget növeljük a jelenlétünkkel? – értettem meg azonnal Kinga szándékát. Sejtettem, hogy nem barátságból hív.

– Voltaképpen igen – bólintott természetesen. – Már kezd kicsit elegem lenni abból, hogy állandóan odacsődít minden versenyre egy halom embert, csak hogy megmutassa, mennyire népszerű.

Kibírhatatlan lány – rázta a fejét, aztán észrevette, hogy még mindig ott vagyunk. – Na, akkor jöttök?Függetlenül attól, hogy Kinga részéről egyáltalán nem őszinte a meghívás, sőt, igazából csak felhasznál minket arra, hogy népszerűbbnek tűnjön, azonnal rávágtuk, hogy megyünk. Később Virággal próbáltuk kigondolni, hogy vajon miért mondtunk igent, végül arra jutottunk, hogy biztos csak azért, mert végre elhívtak minket valahová. Ez elég lúzer dolog. Na, sebaj. Úgysem voltam még soha díjugratóversenyen. Virág sem. Sőt, ő azt sem tudta, mi az.

A második óra előtti szünetben (irodalom előtt) az eső miatt mindenki a teremben dorbézolt. Olyan hangzavar volt, hogy szinte alig lehetett hallani a sulirádiót, ami éppen a Rockafeller Skank című dalt játszotta. Cortez a helyén ült, a büfében vett melegszendvicset ette, a füléből kilógott a zenelejátszója zsinórja.

Gondoltam rá, hogy megkérdezem, tanult-e még tegnap este a korrepetálás után, de végül nem mertem hozzászólni. Inkább leültem a helyemre, és elővettem a könyvem. Arnold odajött hozzám, és felült a padomra.

– Jó a könyv? – érdeklődött.

– Nagyon! – csuktam össze, és azonnal készen álltam, hogy ömlengjek róla. Arnold szívesen hallgatott, bár véleménye szerint „Jane Austen írásai végtelenül távol állnak” tőle.

A csengetés nem igazán zavarta meg az osztályt, tovább folyt a dobálózás és az ordítozás, szerintem zengett a suli tőlünk.

– Valaki kiolvasta már az „antiganéjt”? – üvöltötte előre Dávid, csak úgy, hátha valaki válaszol. Pechére az ajtóban hirtelen feltűnő Kardos volt az.

– Felmayer, amennyiben Szophoklész Antigoné című  művéről van szó, már neked is kellett volna – lépett be Kardos komoran a terembe, és lecsapta az asztalra a naplót. Na, ez mindig egy olyan pillanat, amikor az osztály olyan hirtelen hallgat el, mintha valaki benyomná a távirányító „elnémító” gombját.

Dave sunnyogva leült a helyére, és kinyitotta a szöveggyűjteményét. Ami persze csak álca volt, mert a könyv lapjai közé süllyesztett iPodját nyomkodta tovább.

– Rendben, akkor az osztály a már említett Antigoné  részletét olvassa a könyvből, amíg feleltetek – közölte Kardos, majd kinyitotta a naplót, de ez csak olyan formaság volt, mivel épphogy belepillantott, már fel is nézett újra. – Antai-Kelemen.

Miközben Cortez felállt mögöttem, én visszafojtott lélegzettel olvastam, de a mondatok összevissza ugráltak a szemem előtt.

Shakespeare-szonettet kapott, én ezt egyébként sejtettem, nem véletlenül kezdtem ezzel a korrepetálást. Kardos nem kímélte, durván közbeszólt és kérdezgetett, Cortez röviden, de azért válaszolgatott, én pedig annyira drukkoltam, hogy a felelet végén azt vettem észre, a könyvet szorítva elfehéredtek az ujjaim, mivel teljesen kiment belőlük a vér. Kettest kapott. Hurrá!Óra végén az osztály körülbelül úgy ünnepelte Cortezt, mintha lediplomázott volna. Hát, én sem gondoltam, hogy ennyire fel tud dobni valakinek az irodalom kettese. Mondjuk, lehetett volna jobb is, sőt, szerintem egy hármast is megért, de Kardos direktben van, és ilyenkor nincs mit tenni. Föcin viszont én feleltem, bár ez sokkal könnyebben ment, mint Cortez szonettelemzése. Ötöst kaptam a földhő és a napsugár versengéséből. Ciki is lenne, ha a meteorológiai ismereteim és befolyásoltságom mellett nem állnék kitűnőre földrajzból. J

A szemerkélő eső miatt az árkádok alatt siettünk át a tesiterembe. Az öltözőben Kinga az a-s lányoknak folyamatosan a közelgő versenyéről és a „kibírhatatlanul sznob és nagyképű” Vass Angéláról beszélt, akivel versenytársak hatéves koruk óta.

Miközben Virágot vártam, hogy átöltözzön, folyamatosan azon gondolkoztam, milyen lehet az a lány, akit Kinga tart kibírhatatlannak. Talán egy szörny. Vagy nem is tudom.

Tesin párban dobáltunk medicinlabdát. Én természetesen Virággal voltam, és a lelátón ülő fiúkat szórakoztattuk (akik hamarabb befejezték az órát). Hozzáteszem, nem szándékosan műsoroztunk nekik, egyszerűen csak viccesnek találták, ahogy bénázunk. Nekünk már nem volt annyira mókás, Virágnak kiment a válla és sírva fakadt, ezután Kingával folytattam a dobálást, aki, mint mindenből, ebből is versenyt csinált, és olyan erővel vágta hozzám a dögnehéz labdát, hogy majdnem beszakadt a mellkasom. L

Cortez irodalomfelelése: 5/2 – alakul.

Virág nem lesz egész hétvégén, mert az apukájához megy: 5/1 – szívás.

Teljesen üres az msn: 5/1 – péntek este senki nincs a gépnél.

Érdekes.

Október 5., vasárnap

Délelőtt anyuval elmentünk vásárolni a plázába, és amíg leült egy kávézóba, én kihasználva az alkalmat, bementem a könyvesboltba „angolkönyvet keresek” ürüggyel. De azért ha már ott voltam, körbenéztem. Ez eltartott egy darabig. J Mikor hazaértünk, csak úgy bekapcsoltam a gépem, hátha írt valaki.

Legnagyobb döbbenetemre Virág online volt. Bemásolom.

Reni üzenete:  Mit csinálsz otthon? Nem úgy volt, hogy estig apukáddal vagy?

Virág üzenete:  Jajj, ne is mondd!

Reni üzenete:  Mi történt?

Virág üzenete:  Belázasodtam.

Reni üzenete:  Mi? Beteg vagy?

Virág üzenete:  Aha.L tegnap fájt a fejem, ma meg lázzal keltem. Apu hazahozott, reggel anyuval dokihoz megyünk.

Reni üzenete:  Akkor suliba se jössz?

Virág üzenete:  Nem. JJJ

Reni üzenete: Átviszem délután a leckét.

Virág üzenete:  Köszi.

Virág ezután kilépett, mert az anyukája „fekvőbetegnek” minősítette, úgyhogy mennie kellett.

Virág lebetegedett: 5/1 – remélem, hamar jön suliba.L

Új könyveim: 5/5 – megvettem két Jane Austen-könyvet és egy képes albumot.