okt 31-ig

Október 14., kedd

A fogadóóra megtette a hatását! Komolyan. Először Virág érkezett a házunkhoz úgy, mintha kísértetet látott volna. A haja hátul sokkal erősebben volt feltupírozva, és olyannyira a szemébe fésülte, hogy ezúttal tényleg nem látott.

– Pech – kezdte köszönés nélkül, és beült hátra a kocsiba. Apu előtt nem beszéltünk többet, úgyhogy csendben utaztunk, csak amikor kiszálltunk, akkor kezdtünk rá, de totál egyszerre.

Én fújtam a magamét Vladár miatt, Virág pedig a saját szerencsétlenségét, merthogy az anyukája és apukája is elment a fogadóórára, Gazdag mindkettővel közölte, hogy Virág hülye matekból és bukásra áll, plusz Gondos beszámolt a kémiajegyeiről is.

Teljesen ki volt akadva, és jobban befordult, mint valaha. Ja, és ha ez még nem lenne elég, a szülei összevesztek, egymást okolták, úgyhogy állítólag zengett tőlük a suli.

– Gondolj bele. Anyu ordított apuval, hogy tőle örököltem a selejtes génjeimet, apu kiabált, hogy selejtes génjei anyunak vannak, úgyhogy a portás csitította le őket. De gáz! – hadarta, miközben a bejárat felé lépkedtünk. A szokásos négyes a lépcső alján ült, most viszont nem voltak vidámak, sőt, a szokásos szívatás is elmaradt. Totál le voltak törve.

– Sziasztok – köszöntem, mire bágyadtan ránk néztek. –Fogadóóra? – kérdezte Virág, még egy adag hajat fésülve a szemébe.

– Ne is mondd! – rázta a fejét Zsolti. – Totál kiakadtak, Barka belázította a szüleimet, úgyhogy lőttek a PS-rangadóknak. Amíg végig nem nyálazom a történelmet. Szívás. Meg kell néznem a 300-at, hogy legyen valami fogalmam Spártáról – magyarázta.

– Ja, nekem is – értett egyet Dave. – És ha ez még nem lenne elég, az az átkozott Kardos…

– Nekem mondod? – emelte fel a fejét Cortez. Érdekelt, amit mond, de azért nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy milyen végtelenül jól áll Corteznek, ha gondban van. Wow. – Bocs, Reni, de a korrepetálások maradnak egy ideig – tárta szét a kezét.

Ezért bocsánatot kérni? Ez megőrült? Én köszönöm, hogy ilyen sötét irodalomból!– Oké, nem gond – vontam meg a vállam tettetett hanyagsággal, miközben szinte kiugrottam a bőrömből.

– Mindannyian megszívtuk – jelentette ki Dave nagy bölcsen, majd elkapta a röhögés. – De nem annyira, mint Ricsi.

A kijelentése osztatlan sikert aratott, Cortez, Zsolti és Dávid megállás nélkül nevettek, Ricsi pedig idegesen fogta a fejét.

– Mi az? – kérdezte Virág.

– Hagyjátok már abba, ez nem vicces! Halljátok? – kiáltotta Ricsi, aztán inkább felénk fordult. – Gondos…

– Mi van vele? Jó vagy kémiából, vagyis a jegyeid alapján – ráztam a fejem értetlenül.

– Pont ez az! Pontosan ez a baj! Gondos versenyre küld! –

            hadarta, a többiek pedig még jobban röhögni kezdtek.

– Mi? – hőköltem hátra. Na ne!– Komolyan mondom! Kémiaversenyre küld! Ez nem igaz!Még a vegyjeleket se tudom!Akármennyire sajnálom Ricsit, ezen én is elmosolyodtam.

– Lám lám – lépett hozzánk Kinga. – így jár, aki csal.

– Na jó, most nincs szükségem a stréber okoskodásodra.

– Én megmondtam – vigyorgott önelégülten.

– Fejezd már be! Van elég bajom nélküled is! A szüleim azt hiszik, zseni vagyok!– Majd a verseny után biztosítod őket arról, hogy nem.

– Kinga, szerintem most tényleg nincs szükség arra, hogy kioktass minket – ráztam meg a fejem, ugyanis kialakult a lincshangulat.

– Renáta, miért is állsz itt a bukásesélyesekkel? Így akarsz bevágódni, hogy sajnálatodat fejezed ki, miközben téged egyáltalán nem érint az ő bajuk?– Igenis érint! – szóltam közbe dühösen. Egyébként jó tudni, hogy Kinga újra a régi.

– Ó! – kapta a kezét a szája elé. – Ó, tényleg! Rajz!– Nézd, van, ami nem megy, és nem lehet megtanulni. Majd kijavítom valahogy – közöltem.

– Ennyire béna nem lehetsz! Rajzból bukásra állni?– Kösz az együttérzést, most már mehetsz is – küldte el Zsolti.

– Hozzád meg ki szólt? – húzta össze a szemét Kinga, és kihúzott háttal beviharzott az épületbe.

Első óra irodalom, úgyhogy a szünetben mindenki, de mindenki Kardost szidta. Az osztályban repkedtek a különféle jelzők, úgy tűnik, a tegnapi fogadóórán Kardos osztotta a legjobban a szülőket.

Komolyan, még az előttem ülő Jacques is elmormolt pár helyes francia káromkodást, amiért Kardos kritikán alulinak minősítette a nyelvtantudását. Mármint a magyar nyelvtant. A szülők pedig leleményesnek bizonyultak, majdnem mindenki kapott valami megvonást vagy büntetést a tegnapi fogadó után, legtöbben korrepetálásra kényszerültek, emellett állati divatos a netkorlátozás és a különböző játékok megvonása. Robi és Andris dühödten mesélték, hogy nem elég, hogy nem játszhatnak WoW-ot, de a LFS-től is eltiltották őket. Bármennyire szeretném, nem tudtam együtt érezni velük, ugyanis fogalmam sincs, hogy miről van szó.

Arnold a szokottnál korábban érkezett, vagyis tőle szokatlanul, a csengetésre. Ez meglepett. Ahogy beviharzott a terembe, egyenesen hozzám lépett.

– Na jó! Mindent megpróbáltam, hogy a lehető legbénább, legnyomorultabb, legszánalmasabb képet készítsem, és ez még így is jobb lett, mint amit te valaha rajzolni tudnál, de jó esélyünk van rá, hogy ne bukjunk le – közölte, és elém tett egy rajzlapot.

– Mi? – kérdeztem a papírra meredve. Tele volt radírozással, javítással, áthúzással, és valóban, egy nagyon csúnya erdő volt a rajzon, körülbelül hatévesek pingálnak ilyen fákat. Rögtön megértettem, hogy mi ez, és mosolyogva felnéztem Arnoldra. – De rendes vagy!– Jó, ne ess túlzásba, csak segíteni próbálok – vonta meg a vállát, miközben felült az asztalomra, és kihúzta maga alól a könyvemet, amire természetesen ráült.

– És az elveid? – kérdeztem, mert Arnold soha senkinek nem segít. Tökéletesen tisztán kifejtette, hogy mindenki oldja meg a maga baját. Erre készít nekem egy tőle igazán távol álló, borzalmasan béna rajzot, csak hogy segíthessen. De kedves!– Az elveim némiképp módosultak, a te eseted egészen más, egyszerűen ellenzem, hogy elcsússz egy olyan tárgyon, amihez nincs érzéked. Ez esetben Vladár igazságtalan, túlontúl komolyan veszi magát. És a tárgyát is – felelte. Nem kérdés, igazi barát.

– Figyelj, őrülten jólesik, és tényleg, le a kalappal, ilyen ronda rajzot még nem láttam, de – emeltem fel a táskám –, de hoztam a sajátom, így legalább nem bukunk le. Már csak az kéne, hogy Vladár rád is berágjon – nyújtottam felé a rajzlapom. Arnold hosszasan nézte, végül széttárta a karját.

– Ez mi?– Ja, várj, mondom – hajoltam a lapom fölé. – Ez itt a nap, ez pedig egy tó…

– Tó? Ez a körzővel rajzolt szabályos halmaz?– Nem halmaz! Tó! – erősködtem.

Miután jól megnézte a rajzom, elismerően bólintott.

– Tudod, mindent beleadtam, hogy igazán rossz rajzot készítsek neked, de hiába. Ez mindent visz. Add be ezt, rögtön tudni fogja, hogy a tiéd – ugrott le az asztalomról.

– Oké – fordultam utána. – És még egyszer, köszi!Abban a pillanatban Ricsi kapta fel a padomról a lapot, és összeráncolt szemöldökkel nézte.

– Ez megint engem ábrázol?– Az egy tó! – ismételtem unottan, és inkább kikaptam a kezéből a lapot. Jobb a békesség.

Kardos indulatosan érkezett órára, ettől mindenki elhallgatott.

– A tegnapi fogadóóra, remélem, ráébresztett benneteket arra, hogy komoly bukások vannak kilátásban. A témát lezárva még megjegyezném, aki januárban kezd el hajtani, ne számítson semmi jóra, úgyhogy javasolnám, szedjétek össze magatokat, mert a decemberig elért átlagok sokkal jobbak már nem lesznek. Ezt garantálom! Szöveggyűjtemény!Mindenki egyszerre nyitotta ki a könyvet, csak a lapok sistergése hallatszott. Az egész óra néma csendben telt, a csengő úgy hasított a levegőbe, hogy a legtöbben összerezzentek tőle.

– Reni! – intett Kardos az óra végén, amikor a többiek szinte kimenekültek a teremből.

– Igen?– Édesanyádnak említettem az irodalmi és műveltségi versenyt.

Szeretném veled is átbeszélni.

– Igen, anyu mondta, csak még nem tértünk rá, egyelőre a rajzot kell kijavítanom, arra koncentrálok – vontam meg a vállam.

Olyasmi történt, ami ritkán. Kardos halványan elmosolyodott.

Ijesztő volt, ahogy a vigyortól a bőre rásimult a csontos arcára.

– Hallottam róla – komorodott el újra. – Ha gondolod, válthatok pár szót az érdekedben Vladár tanár úrral…

– Nagyon köszönöm, de inkább megoldom egyedül. Haller osztályfőnök úr már próbált segíteni, és nem alakult túl jól – vontam meg a vállam. Kardos bólintott, majd kiviharzott a teremből.

Az ebédszünetben Virággal együtt lementünk a tanáriba. Vladár az asztalánál ült, és amikor meglátta Virágot, felcsillant a szeme.

Amikor meg engem, akkor szikrát szórt. Először természetesen Virág képeit vette el, egytől egyig átnézte őket, talán túlontúl részletesen is, csak hogy húzza az időt.

– Ezek fantasztikusak! Őstehetség vagy! – bólogatott büszkén.

Mondjuk, nem túlzott. Virág képei egész egyszerűen lenyűgözők.

Teljesen elkapta a halloween hangulatát, volt köztük manga stílusú, meg volt komolyabb témájú kép is.

– Köszönöm – vigyorgott Virág a sarkán egyensúlyozva, így billegve előre-hátra.

– Renáta? – váltott sokkal komolyabb hangsúlyra Vladár.

– Tanár úr, otthon elkészítettem az álomképet, amit a múlt órán kellett volna.

– Nocsak, azóta talán álmodtál valamit?– Nem, csak a fantáziámra bíztam – feleltem, és igyekeztem figyelmen kívül hagyni a cinikus, kötekedő stílusát.

– Akkor lássuk.

Vladár a tollával kopogtatott az asztalon, miközben a rajzomat bámulta. Jó, tény, hogy nagyon béna rajz, pedig beleadtam mindent. Talán csak Virág rajzai után sokkoló ennyire.

– Nos, tekintettel arra, hogy felajánlottam a javítási lehetőséget, amivel a jelek szerint élni kívántál – bármilyen furcsán oldottad meg a feladatot –, és mivel ezúttal hajlandó voltál minimális erőfeszítést tenni, kettes. Megfelel? – vonta fel a fél szemöldökét.

– Igen, köszönöm – bólogattam szomorúan. Nem azért voltam szomorú, mert csak kettes. Hanem mert milyen áron? Ha mondanám, se hinné el, hogy az egész tegnap estét ezzel töltöttem.

Tehetségesen béna vagyok, ez van!– Átjavítom a naplóban, mehettek a szünetre – köszönt el tőlünk.

Mikor becsuktuk az ajtót magunk mögött, hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem.

– Látod, nem is ment olyan rosszul – vigasztalt Virág.

– Ahogy vesszük.

A büfénél sorba állva elemeztük a „Reni kontra Vladár” sztori újabb epizódját, aztán vettünk két brióst, egy narancslét és egy forró teát Virágnak, mert még néha köhög. Arnold az udvaron várt minket.

– Kettes – bólogattam.

– A te esetedben már ez is több, mint amire számítottam. Mit szólt?– Hát, nem sokat – ráztam a fejem csalódottan.

A sulirádióban elhalkult a zene, és a stúdiós hangja szólalt meg.

– A következő szám Pósa Richárdnak, becenevén kis Einsteinnek szól, ezzel kívánunk sok sikert a kémiaversenyhez!A rádió hangszóróiból felcsendült egy Green Day- szám, miközben az árkádok alatt álló Ricsi Dáviddal és Zsoltival kezdett kiabálni.

– Ez nem vicces, hanem rém ciki! – magyarázta, miközben az udvaron mindenki őket figyelte.

– Felmayer! – kiáltotta Arnold a fejét rázva. Dávid kérdőn felénk fordult. – Einstein fizikus volt, te szerencsétlen!Az udvaron kitört a röhögés, még Ricsi is önelégülten vigyorgott, Dave pedig eszméletlenül beégett. Szegény. J

– Na és? Kémia, fizika, ugyanaz – erősködött, de senki nem figyelt rá, csak nevettek.

Otthon megírtam a leckémet, aztán mivel már nem csak Virágnak és nekem volt gépkorlátozásom, hanem szinte mindenkinek, be se kapcsoltam a notebookom.

Inkább levettem a polcomról Gárdonyi Ida regénye  című könyvét, és belekezdtem. Hihetetlen, hogy milyen sok idő marad, ha nem töltök annyi időt a számítógép előtt, ma még azt az egy órát is megéreztem, amit kihagytam. Helyette inkább segítettem a vacsorában, ami így egészen jól sikerült. Tényleg, kétszer is ettem belőle. Anyu teljesen odavolt.

Vladár: 5/1 – lehet, hogy kettest adott, de megalázó volt. L

Virág rajzai: 5/5 – hihetetlenül jók.  Ida regénye.  5/5 – csoda, hogy eddig nem olvastam, tetszik!Esti BL-nézés apuval: 5/5 – már tanulom a foci szabályait, komolyan, unom, hogy Cortezék állandóan erről beszélnek, és nem értek belőle semmit. J

Október 15., szerda

Pont egy hét van az őszi szünetig. Ez igencsak meglátszott ma a sulin. Totál káosz volt. Javában tart a rajzhét, Vladár kitetetett egy csomó képet: a földszinti folyosókon ’56 képeit, az emeleten a halloweent ábrázolókat állították ki. A szünetekben szinte mindenki végignézte a kirakott rajzokat, köztük mi is, sőt mi többször is, ugyanis Virágnak hét(!!!) képe szerepelt. Ez elég klassz dolog. Ha a rajzhét okozta káosz még nem lenne elég, a színjátszósok szünet nélkül próbálták a jövő szerdai ünnepségre a darabot. Ezt a tesiteremben tették, és mivel mind a négy a-s lány és Kinga is színjátszós, mi, Virággal ketten tornáztunk volna, úgyhogy Korponay közölte, hogy választhatunk, elfoglaljuk magunkat vagy suliköröket futunk. Naná, hogy az előbbit választottunk, semmi kedvünk nem volt az iskola körül rohangálni, mint két lúzer. J Az óra első öt percét a lelátón ülve töltöttük, és a próbát néztük. A könyvtárosnő (ő vezeti a színjátszókört) egyelőre csak a szerepeket osztotta ki, meg a betanulandó szövegkönyveket, úgyhogy ezt igazán untuk.

– Menjünk, nézzük meg, mit csinálnak a fiúk – pattantam fel, és Virágot magam után húzva, csendben leléptünk.

A fiúk tesiórája az udvaron zajlott, fociztak.

Az árkádok alatt álltunk meg, és a focit néztük. Sokat nem értettünk belőle, de azért szórakoztatóbb volt, mint az ünnepség próbáját bámulni. Ráadásul Cortez elképesztően festett csapatkapitányként, a Szent Johannás egyenmelegítőjében. – Arnold, mi lenne, ha visszarúgnád? Ez nem annyira megerőltető! – rohant Dave a labda után, amikor Arnold simán hagyta, hogy elguruljon mellette. Szemmel láthatóan lázadt a focizás ellen.

– Minek rúgjam vissza? Ha valakinek kell, úgyis utánamegy – közölte Arnold, és tovább folytatta tevékenységét, azaz a fának dőlve ácsorgott.

Jacques néha beleért a labdába, sőt, lőtt egy gólt is, de a játékot egyértelműen Cortez, Ricsi, Dávid és Zsolti uralta. A többiek inkább csak lézengtek.

– Emo, rúgd vissza! – kiáltotta Ricsi, amikor Virág mellett pattant a labda az épület falán.

– Oké – ugrándozott Virág boldogan, aztán felemelte a labdát, és visszadobta.

– Rúgd! Tudod, mit jelent? – vette le mellel a labdát Ricsi, és a fejét rázva folytatta a játékot.

A következő pillanatban Zsolti rúgása telibe kapta Cortez karját, úgyhogy megállt a meccs.

– Hé, minden oké? – veregette hátba Zsolti, miután azonnal Cortez köré gyűlt mindenki.

– Aha – röhögött Cortez a karját rázva. Tuti, hogy fájt neki, de annál menőbb, mintsem bevallja. – Csak széttört az órám! –

            csatolta le a kezéről. Hű, tényleg nagy rúgás volt.

– Bocs, tényleg – mentegetőzött Zsolti, Cortez azonban csak a vállát vonogatta, és felénk futott.

– Maradtok óra végéig? – kérdezte lihegve.

– Nem hiszem, mert hűvös van – közöltem a karomat dörzsölve.

– Mindegy, ezt odaadom, mert ha leteszem, biztos itt felejtem – tette a kezembe a betört óráját. – Nincs egy órátok kölcsön?Kicsengetés előtt tíz perccel abbahagyhatjuk – magyarázta.

– Tessék – vettem le a kezemről automatikusan a fehér Casiómat. Cortez dünnyögött valami köszönetfélét, és már rohant is vissza a rá várakozó fiúkhoz.

Virág rám nézett, és elmosolyodott.

– Rákvörös a fejed.

– Rajta van az órám! – susogtam, és teljesen odavoltam. Wow. J

Tesi után Kingát elkérték infóról és franciáról, úgyhogy ő tovább próbált a tornateremben, mi pedig átvonultunk infóra. A tanár Word szerkesztést adott ki feladatnak, úgyhogy mindenki csendben pötyögött. Az óra felére már szinte valamennyien elkészültünk, és miután a tanár leosztályozott minket, átvándorolhattunk egymás gépéhez. Én Arnold mellé ültem, és Honfoglalóztunk, Virág egymagában Pete Wentz-interjúkat nézett, Andris és Robi, mivel a szüleik letiltották őket a netről, gyorsan ellenőrizték a WoW-ot. Jacques Skype-on csetelt valami francia barátjával, Zsolti, Dávid, Ricsi és Cortez pedig a YouTube-on szörföltek. Sajna, hogy Gábor mit csinált, azt nem tudom, mert az ő gépére nem láttam rá.

– Hé! Láttad a gördeszkás videód nézettségét? – kérdezte Dave Corteztől.

– Nem néztem azóta. Mennyi? – húzta közelebb a gépét Cortez.

Én meg lesütöttem a szemem. A fenébe.

Na ja. A fele én voltam. Meg Virág. Mondjuk, ez nem derült ki, de azért én saját magam előtt is cikinek tartottam, hogy tényleg képes voltam kezdőlapnak beállítani.

– Megtámadtak, nem figyelsz? – kérdezte Arnold, úgyhogy muszáj volt visszafordulnom a játékhoz. És tényleg, egy bátor játékos megtámadta a várunkat. Sajna nem sejthette, hogy Arnold az ilyet nem szereti, úgyhogy miután hárítottuk a támadást, Arnold következő lépésként leverte az ellenfelet. Ez van.

Francián dolgozatot írtunk, és aki befejezte, az el is mehetett.

Monsieur Durand egy magazint lapozgatott a tanári asztal mögött ülve, mi pedig igyekeztünk hamar túlesni a dogán. Elsőként Cortez állt fel, és vitte ki a tanárnak. Monsieur Durand leellenőrizte, aztán ráfirkált egy ötöst, és megdicsérte a választékos szókincséért.

Cortez a mögöttem lévő padjánál pakolta el a cuccait, feltűnően lassan. Aztán a vállára kapta a táskáját, felvette a padja mellett tartott gördeszkáját, és elindult. Mikor elhaladt mellettem, megütötte a padom oldalát, amitől kizökkentem a feladatból, és felnéztem. Egy pillanatig tartott az egész, hunyorogva néztem a száját, és leolvastam a megoldást a második kérdésre.

– Monsieur Ántái-Kélémén! – kopogtatta meg a tanári asztalt Durand tanár úr, Cortez pedig elképesztő francia kiejtéssel elnézést kért, szép délutánt kívánt, és kiviharzott a teremből.

Ámulva néztem a dolgozatomra, és végiggondoltam, amit Cortez az üresen hagyott második kérdésre mondott. Zakatoló szívvel befirkáltam a választ, és így kész is lettem. Megvártam, amíg a tanár kijavítja Jacques dogáját (természetesen kitűnő lett), aztán kivittem. Monsieur Durand végigsiklott a lapomon, aztán ráfirkálta az ötöst. Persze amíg javította és nem figyelt rám, némán artikulálva diktáltam Virágnak a harmadik tesztfeladat betűmegoldásait. A, A, B, A, C, D, B. Mellesleg csak Virágnak szántam, de rajta kívül négy hunyorgó szempár is a számat figyelte, aztán gyorsan jegyzetelt.

A suliboxoknál vártam csengetésig, közben meghallgattam Kingát, aki megérkezett a színjátszásról.

– Természetesen megkaptam a főszerepet, most van egy órás szünet a próbák közben, addig a suliújság megbeszélésére rohanok, aztán vissza próbálni. Csak tudnám, hogy van mindenhez tehetségem! Néha fárasztó! – sóhajtotta. Örülök, hogy újra megtalálta önmagát, sőt, mintha az egója az eddiginél is magasabban lenne.

A suliújság termében Timi és Máday már vártak ránk. A novemberi számot egyeztettük.

– Ötleteket várok, méghozzá gyorsan! Dani, hogy sikerültek a deszkásverseny képei? – kopogtatott az ujjaival türelmetlenül Timi.

– Jól, bár érdemleges helyezést nem értünk el, Antai-Kelemenről és Pósáról is csináltam fotót verseny közben.

– Már bocs, de a tizenhetedik helyezés igenis érdemlegesnek nevezhető – szaladt ki a számon, mire mindenki rám nézett.

Arnold a fejét csóválva, Kinga értetlenül, a többiek pedig csak úgy, mert kíváncsiak voltak, ki szólt bele ilyen indulatosan.

– Nem, a tizenhetedik nem eredmény. Az egy rangsor. Nem újságba való – vonta meg a vállát Dani.

– Ebben teljesen egyetértek, ugyanis én első helyezést értem el a díjugratóversenyemen, amire, ugyebár, nem jöttél el fotózni – förmedt Kinga Danira. A következő pillanatban mindenki egyszerre kezdett el beszélni, Kinga a fotóst szidta, Dani magát védte, én Cortez helyezését méltattam, a 9/a-s Krisztián követelte, hogy a deszkásversenyről írhasson, mert végig jegyzetelt, Timi a díjugratásról magyarázott, Arnold pedig mindenkivel közölte, hogy unja őket. A hangzavarnak Máday vetett véget egyetlen erőteljes „csendet” kijelentésével.

– Csendet – ismételte Máday halkabban, és sóhajtott egyet. –Rendben, a Szent Johanna számos diákja vett részt a Millenáris Parkban rendezett versenyen, éppen ezért helyezéstől függetlenül írunk róla. Krisztián, egy oldalt kapsz, a két induló tanulónk fényképével. Ennyi bőven elég. Na most közben, ugye, született egy tényleges eredmény is azon a napon. Milyen anyagunk van róla?– Nem sok. Én küldtem Danit a deszkásversenyre, így lemaradtunk Kingáról – sütötte le a szemét Timi.

– Nem egészen – szólaltam meg, mire megint mindenki rám bámult. – Én elmentem Kinga versenyére, és fotókat is csináltam.

A versenyről is, meg a díjátadóról is.

– Nagyszerű! Ez nagyszerű. – bólogatott Máday. – Akkor az „Események” rovat dupla oldalának másik felét Renáta kapja.

– Miért? – csattant fel Kinga. – Miért ő írhat róla? Én is tudok írni róla, elvégre ott voltam, sőt! Nyertem is – nézett körbe hitetlenkedve. Mi meg amolyan „ezt ugye nem gondolod komolyan” pillantással meredtünk rá. Ez hihetetlen, Kinga tényleg képes lenne a saját versenyéről és győzelméről egy egoista, önmagasztaló cikket írni…A megbeszélés innentől kezdve simábban ment, én megkaptam Kinga versenyének beszámolója mellett a múlt havi rovatomat, a könyv-, zene- és filmajánlót. A novemberi szám teljes egészében a szalagavatóról szól majd, Kinga megkapta a végzősök ruha- és táncpróbájának tudósítását, ehhez ismét Danival kell együtt dolgoznia. Szegény srác!Máday hamar kiosztotta a feladatokat, és mivel az újság csak az őszi szünet után jön ki, bőven lesz időnk megcsinálni. Sőt, Timi felajánlotta, hogy október harmincegyedikéig e-mailben is elküldhetjük, úgyhogy megvan, mit csinálok a szünetben.

Otthon vettem észre, hogy nincs rajtam az órám, és amikor tanulás és leckeírás után bekapcsoltam a gépem, az msn rögtön villogni kezdett. Azt írta, azonnali üzenetet kaptam, miközben nem voltam elérhető. Bemásolom:

Cortez üzenete:  Nálam maradt az órád.

Ennyit írt. De ezt nekem! Hű! Megnéztem, a neve mellett zöld ikon szerepelt. Tehát online. Válaszoltam neki, bemásolom:

Reni üzenete:  Igen, tudom. Egyébként kösz a franciát.

Cortez üzenete:  nm. (nincs mit)

Hát, ennyit beszéltünk, de akkor is! Ennek is borzalmasan örülök. A következő pillanatban Virág és Arnold szinte egyszerre írtak rám, úgyhogy Virágnak gyorsan elküldtem a Cortezzel történt rövid csetelésem, Arnolddal pedig Honfoglalóztam.

Cortez és az órám: 5/5 – eszméletlen, hogy hordja! Ha visszaadta, soha többet nem veszem le!

Ida regénye:  5/5 – tök jó, csak Arnoldnak nem mondtam, mert kicikizne miatta. Szerinte túl lányos.

Kingáról cikket írni: 5/3 – még jól át kell gondolnom, hogy fogok neki.

Október 16., csütörtök

Tökre jól indult a nap, apu elvitt minket suliba, a lépcsőn váltottam pár szót a fiúkkal, sőt, Cortez visszaadta az órám, amit a kezéről vett le, szóval szerintem hordta! És most rajtam van, ami rajta volt! Oké, gyerekes, de akkor is, ez olyan jó! Aztán a hangulatom némiképp elromlott, amikor második órán Vladár bejött rajzra.

– Na mármost – kezdte. Rosszat sejtettem. És az ösztöneim elég jók. – Az őszi szünet előtt már nincs rajzóránk, így kiadnám a házi feladatot.

– Mit? – suttogták a többiek a hátsó padokban.

– A szép, hosszú és leginkább tétlen őszi szünetetekben nagyszerű időtöltés a házi feladat megoldása. A munkákat november első rajzórájára várom, és pontosan három jegyet kaptok rá. Kettőt rajzra, egyet pedig művészettörténetre.

Na, itt már többen felháborodottan közbeszólogattak. Vladárt nemigen érdekelte, folytatta, én pedig ész nélkül jegyzeteltem az egyik füzetem hátuljába. Három jegy Vladártól, ez nem vicc, komolyan meghúz, ha ezt elrontom.

– A feladat igen szórakoztató, párokban dolgoztok, így a művészetre kevésbé hajlamos tanulóknak is van esélyük a jó jegyre – közölte, és éreztem, hogy ez nekem szólt. Egyrészt, mert mindenki mosolyogva felém fordult, másrészt, mert Vladár is. Ha-

            ha. Marha vicces.

– Tanár úr – lóbálta meg a kezét Virág. – Mi választunk magunknak párt?Igen, én is éppen erre gondoltam. Mert akkor Virággal simán együtt dolgozunk, amiből rossz nem sülhet ki. Vladár szinte belelátott a fejembe, mert megrázta a fejét.

– Nem, Virág, a párokat én szabom meg, természetesen a névsor alapján.

A szám szélét rágva hátranéztem, Ricsi pedig ugyanolyan gondterhelt arccal nézett vissza rám. Megszívtuk.

– A feladat címe tehát: álomház. Fantáziaművet várok, mindent szabad, kivéve a sablonok használatát. Engedjétek szabadon a képzeleteteket, és készítsétek el a megálmodott ház kicsinyített változatát.

– Mármint rajzoljuk le? – kiabálta előre Zsolti.

– Nem. A feladat egy makett elkészítése.

Na, erre már mindenki begőzölt, szegény Jacques értetlenül kapkodta a fejét, úgyhogy kissé előrehajoltam, megböktem a vállát, és suttogva elmondtam, hogy kábé miről van szó. Ő sem örült, összeszorított szájjal motyogott franciául. Nem túl szép dolgokat. Vladár lelkesen ismertette a feladatot, ami röviden: lerajzolni egy elképzelt ház alaprajzát, kartonból kivágni, lefesteni és összeragasztani. Hurrá. Óra végére totál kétségbeestem. A szekrényembe pakoltam, és szünet nélkül azon járt a fejem, hogy mekkora lúzer dolog rajzból bukni. Virág folyamatosan próbált lelket önteni belém.

– Majd segítek, hidd el, nem kapsz egyest. De különben nekem annyira tetszik a feladat! Gondolj bele, egy kis ház! Mondjuk, lehetne kívülről pink és fekete. És kis csillagok rajta! Rengeteg ötletem van! – áradozott.

– Ezt azonnal felejtsd el! – lépett hozzánk Cortez, Ricsivel együtt.

– Miért? – csodálkozott Virág, majd hirtelen megértette. – Juj, tényleg, mi együtt készítjük! Cortez, szerinted a fekete ház pink ablakkeretekkel és ajtóval nagyon komor? Mert megfordíthatjuk, és akkor pink az alapszín, a…

– Virág – emelte fel a kezét kétségbeesetten. – Felejtsd el, hogy bármilyen pink szín lesz a házon.

Virág azért nem adta ilyen egyszerűen magát, úgyhogy ők ezen vitáztak. Mi meg Ricsivel a szekrényajtóknak dőlve néztünk egymásra.

– Remélem, van érzéked hozzá, mert ha ezt rám bízod, akkor még a téli szünetre sem leszünk kész – közöltem.

– Összedobjuk. Valahogy – vonta meg a vállát. – Egyébként Reni, nincs kedved kémiaversenyen részt venni?– Sajnos nincs – mosolyodtam el, Ricsi pedig hatalmasat sóhajtott. Megértem.

Duplamatekon Gazdag tanárnő szeretett volna továbbhaladni az anyaggal, de mivel az osztálynak elég sok kérdése volt az alaprajzszámolással és – szerkesztéssel kapcsolatban, végül a duplaóra első felét erre szántuk. Ennek ő is örült (mert tényleg érdeklődőnek tűntünk), meg mi is (mert elmaradt egy matek).

A nap végére már tényleg mindenki ezzel foglalkozott, Jacques-

            ot irigyelték a legtöbben, ugyanis az ő párja Andris lett, akinek a papája építészmérnök. Erre Dave felvágott, hogy akkor az ő apja alkalmaz egy mérnököt, hogy segítse a Robival közös házuk elkészítését, úgyhogy jöttek a jobbnál jobb ötletek. Többen netes sablonletöltést javasoltak, meg ilyesmi, szóval ez a házi feladat már arra jó, hogy gondolkozni kezdtünk. Sok tanár ezt még mindig nem érte el.

Anyu jött értem a suli elé, és elmentünk vásárolni (pulóvereket, de közben begyűjtöttük a házmodellhez szükséges anyagokat is).

Vladár házija: 5/1 – még ha az ötlet tetszene is, ki képes házmodellt készíteni?Kötött garbó: 5/5 – kaptam egy vajszínűt és egy feketét is. J

             Ida regénye:  5/5 – szeretem, bár ma alig olvastam, nem volt időm.

Netes böngészés: 5/2 – sehol nem találtam „házmakett-készítő oldalt. Szerintem rosszul kerestem.

Október 20., hétfő”

Tök jól kezdődött a nap, aztán irtó nagy balhé lett a vége. Az ötödik óráig minden rendben ment, duplaangolon párbeszédeket hallgattunk, és átvettük a még nem ismert szavakat (Cortez látványosan unta, jogosan), kémián és francián rendesen haladtunk az anyaggal, aztán… Aztán jött az irodalom. Kardos egyébként sem volt jó passzban (sosincs jó passzban, de ma a szokottnál is mogorvább volt), úgyhogy rossz napját fogtuk ki, és meg is lett az eredménye. Az egész azzal kezdődött, hogy Dave (aki állandóan új technikai kütyüket használ) ma behozta a legújabb megjelent E-

            bookot. Ez egy ilyen elektronikus könyv, amire nem tudom, hány ezer könyvet lehet feltölteni, meg ilyesmi. Már napközben is a kezében volt, sőt, néhány órán használta is, de senkinek nem tűnt fel. Kardosnak rögtön.

– Felmayer, lennél szíves elővenni a szöveggyűjteményed? –

            kérte Kardos.

– Itt van, tanár úr – mutatta fel az elektronikus könyvét. Kardos felvonta a szemöldökét, felállt és a padjához sétált.

– Megkérdezhetem, hogy mégis mit képzelsz magadról?– Rátöltöttem a kötelező olvasmányokat és a szöveggyűjteményt is – felelte Dávid. Hú, én már akkor behúztam a nyakam, mert tudtam, hogy Kardos irtó pipa lesz.

Egy pillanat alatt ordibálni kezdett, olyasmiket, mint hogy „ez a szerkezet nem pótolhatja a könyvet, az iskolában tankönyvet használunk, ami nem merül le, aminek papírjai vannak, amit lapozni lehet…” Szegény Dávid tovább rontott a helyzeten, amikor mondta, hogy ezt is lehet lapozni az érintőképernyő segítségével, ráadásul nem merül le… Kár volt.

– Felmayer, mond neked valamit a Gutenberg név? – kérdezte, két kézzel támaszkodva a tanári asztalon. Igazán zabos volt.

– Ez egy kereső, mint a Google? – kérdezte Dávid. Én csak lesütöttem a szemem.

A következő pillanatban szerintem már az egész iskola visszhangzott Kardos üvöltésétől, ráadásul, és ez már mindenkit érintett, őszi szünetre feladott két házi dolgozatot, totálisan eltérve az anyagtól. Egy ötoldalast „Gutenberg, avagy az első nyomtatott könyv hatása a világra” és egy hatoldalast(!) „A könyv, ami megváltoztatta az életemet” címmel. Na, ezen tényleg mindenki kiakadt. Óra végén, amikor Kardos kiviharzott, szinte valamennyien a teremben maradtunk, és megbeszéltük a dolgokat.

Illetve én nem, én csak hallgattam. A második házidolgozat egyébként egyáltalán nincs ellenemre, sőt, még örülök is neki, de ezt senkinek nem mertem mondani.

– Kardos nem normális! Két házidolgozat? – ütögette a fejét a padba Zsolti.

– Kösz, Dave, pont ezt akartam csinálni a szünetben – bólogatott gúnyosan Robi.

– Most mi van? Nem halsz bele, ha egy délután kihagyod a WoW-ozást és letöltesz pár házidogát a netről – vágta rá Dávid.

– Felejtsd el, Kardos a múltkor is észrevette.

– Most ki kell olvasnom egy könyvet? – nézett maga elé riadtan Andris. Na, ez fájt.

– Próbáld ki, annyira nem nehéz. Csak vigyázz, hogy vízszintesen olvass, ne függőlegesen – szólt Arnold, és meg kell hagyni, ez a mátrixos poénja nekem komolyan tetszett.

– Nem kell olvasni – üvöltött közbe Zsolti. – Itt az ész!Hangoskönyv! – mutatott a homlokára azt bizonygatva, hogy van esze. Hát, nem is tudom.

Nap végére a többiek leleményesen kitalálták, hogyan ússzák meg az olvasást. Úgy tűnik, Gábor, Jacques, Kinga, Arnold és én írjuk magunktól, a többiek vagy filmen nézik, vagy hangoskönyvként hallgatják meg.

Kezd kicsit sok lenni az őszi szünetre szánt házidolgozat.

Ráadásul Máday ig. hely. belevette a házirendbe, hogy tilos elektronikus könyvet használni tanórák alatt. Ez nem jött be Dávidnak, pedig nem akart rosszat. Csak így sült el. Az olvasókörön Kardos még mindig kicsit fájlalta, hogy a technika kezdi kiszorítani a könyveket, úgyhogy hiába volt terítéken Coelho  Az Alkimista  című könyve, állandóan visszakanyarodott a fájdalmára.

– Fogd csak meg! A könyvnek illata van. – dugta az egyik olvasókörös kezébe a könyvet, aki eléggé megrettent a tanár kirohanásától, úgyhogy szagolgatni kezdte.

– A könyv érték! Eszmei értéke van! Elektronikus könyv. Hah! – fogta a homlokát Kardos.

Azért én valamennyire átérzem a problémáját. Egy igazi könyvszerető ember nemcsak olvassa a könyvet. Hanem szereti is.

Tőlem is idegen, hogy egy kütyü képernyőjét nézve olvassam, mondjuk, Austen regényeit. Kizárt dolog.

Otthon anyu mélységesen egyetértett Kardos döntésével, apu is hümmögött.

– Egyáltalán nem értem, hogy miért kell ennyire technika-

            orientáltnak lenni – szólt anyu, miközben lerakta elénk a vacsit. (Rántott padlizsán, brr.)

Közben meghallgattam, hogy a mai kölkök mennyire furák ezzel a mobil-internet mániával. Na persze a meteorológusok sem láttak az elmúlt x évben igazi felhőt, mert előbb nézik a netes műholdképet, mint az eget, de ez mindegy.

Cortez duplaangolon kijavította az egyik hibás mondatom: 5/5 – no comment. J

Kardos kirohanása: 5/3 – jogos, de az egész osztály szív a házidolgozatok miatt.

Netes böngészés: 5/2 – még mindig nem találtam sablont a maketthez.

Dave körüzenete a közösségi portálon: 5/4 – egy online könyvesboltot ajánlott, letölthető könyvekkel. Nem akar tanulni a maiból.

Október 21., kedd

Apu reggel szokás szerint suliba vitt minket. Virággal végigbeszéltük az utat, apu pedig csendben hallgatott minket, csak néha szólt bele, olyanokat, mint például: „Kardos a magyartanár?” vagy éppen: „Pontosan mit kell azon érteni, hogy Reni párja Ricsi?”. Megnyugtattuk, hogy a rajzházin kívül semmit, aztán már ki is szálltunk.

Kardos pontosan kezdte az órát, már csengetéskor az ajtóban állt, és becsapta maga mögött. Néma csendben bújtuk a tankönyvet. Mindenki. Öt perc elteltével Arnold benyitott.

– Jó reggelt – köszönt.

– Neményi, örülök, hogy megtaláltad az iskolát – húzta ki Kardos a naplóból az igazolatlant, és átírta késésnek. Ezt hetente megteszi, úgyhogy rutin.

– Elnézést – vonta meg a vállát Arnold, és letett a tanári asztalra egy vaskos papírköteget.

– Ez mi?– A két házidolgozat – indult a helyére Arnold, figyelmen kívül hagyva a többiek döbbent képét.

– Tegnap adtam fel az őszi szünetre – csodálkozott a tanár.

– Igen, tisztában vagyok vele. – közölte tárgyilagosan Arnold.

– Nos, nagyra értékelem az igyekezeted – emelte fel a lapokat Kardos, és amíg mi a könyvet olvastuk, ő a dolgozatokat.

Óra végére Arnoldnak nem szerepelt késés a neve mellett (mivel egész éjjel ezt írta), és kapott két ötöst. Megérdemelte.

Akkor is, ha a többiek megvetéssel nézték.

A szünetben az udvaron Arnold hozzám fordult.

– Te elkezdted már?– Nem, még csak kiválasztottam, hogy miből írom – feleltem.

– Na és mi az a könyv, ami megváltoztatta az életed? – kérdezte vigyorogva.

– Megversenyeztettem a Büszkeség és Balítélet et   a Szép  remények kel.

– Melyik nyert?– A Szép remények.

– Mi mást várhatnék egy Dickens-őrülttől? – rázta meg a fejét mosolyogva.

– Én sokat gondolkoztam – szólt közbe Virág. Erre a mondatára Arnold különösen odafigyelt.

– És? Jutottál valamire? – kérdezte türelmetlenül, mert Virág látszólag befejezte a mondatot.

– Ja, aha – bólogatott. – Azt hiszem én a Lassie-t  írom. Az a könyv nagy hatással volt rám.

Összeráncolt szemöldökkel figyeltük. Először azt hittük, hogy viccel, de kiderült, hogy nem. Viszont példás, hogy Virág nem csal, nem néz meg filmet vagy vesz hangoskönyvet, abból ír, amit olvasott. És ha az a Lassie,  akkor a Lassie.  Mellesleg Arnold az  Isteni színjáték ból írta, a feladott hét oldal helyett tizenkilencet. Ez jellemző. Monsieur Durand francia kultúrán beállt azon kedves tanárok sorába, akik a szünetre házit adtak, bár az ő házija eltörpül a rajz és az irodalom mellett. Egy általunk választott francia filmből kell kétoldalas dogát írni. Ez tényleg nem vészes.

Csakhogy ezzel annyira nőtt a szünetben elvégezendő feladataim sora, hogy kimondottan szünetem nem is lesz. A suliújság, a makettház, a két irodalom házidoga és a francia film.

Óriási. És ha ez még nem lenne elég, az aulában lévő faliújságra kiraktak egy „Az őszi szünet programjai” című szórólapot, amit egyébként a szekrények ajtóréseibe is becsúsztattak. Értetlenül vettem a kezembe, és Virággal együtt elolvastuk. Bemásolom:

            10/24 – látogatás a British Councilba – kísérő Mr. O’Realy

            10/25 – látogatás a Szépművészeti Múzeumba (Egyiptomi kiállítás) – kísérő Barka Gabriella

            10/25 – látogatás a Magyar Nemzeti Galériába – kísérő Vladár Ervin

            10/26 – látogatás a Millenáris Parkba (informatika kiállítás) – kísérő Tölgyessy László

            10/27 – látogatás a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárba – kísérő Kardos Kálmán

            10/28 – látogatás a Csodák Palotájába – kísérő Gazdag Márta

            10/29 – látogatás a Francia Intézetbe – kísérő Alphonse Durand

            10/30 – látogatás a Planetáriumba – kísérő Farkas Evelin

            10/31 – reggel 9-től délig – halloween tökfaragó versen az iskolában este 6-tól kilencig – jelmezbál a tornateremben (témája varázslók és boszorkányok)

            11/1 – 2 – kirándulás a Normafánál – kísérő Szekeres Tamás és Korponay Andrea

– Ez mit jelent? – kérdeztem Virágot, aki ugyanolyan csodálkozva nézett vissza rám. Az általánosban soha nem volt iskolai program a szünetekben. Örültek, ha végre nem láttak minket. A Szent Johannában ezek szerint ez is máshogy van.

Amikor kicsengettek az utolsó óráról, az ofő bejött hozzánk, és kérte, hogy pár percet még maradjunk.

– Tehát akkor holnap mindenki ünneplőben jön, és pontosan érkezik – közölte, a mondat második felét Arnoldnak címezve. –A tornateremben reggel kilenckor kezdődik az ünnepség. Köszönöm – szólt, mire a fél osztály feltette a kezét. – Van még kérdés? – nézett körbe. Mindenki az őszi szünet programjainak a szórólapját lóbálta.

– Ó, igen – vakarta meg a homlokát az ofő. – Ezek a programok nem kötelező jellegűek, viszont igen nagy népszerűségnek örvendenek a diákok körében.

Elmondta, hogy minden reggel kilenckor van a találkozó a suli előtt, és egy-egy szaktanár kíséretében látogatják a diákok a kijelölt programokat. Bár elsőre tényleg őrültségnek tűnik, hogy egy tanuló az őszi szünetben szaktanárral és diákokkal jár múzeumba vagy kirándulni, jobban átgondolva ez tökre jó dolog.

Otthon megmutattam anyuéknak a szórólapot, akik igazán lelkesedtek érte, szerintük nagyszerű, hogy a suli a szünetben is ad lehetőséget arra, hogy a diákok több időt töltsenek együtt, ráadásul tanár felügyeletével, értelmes programokon.

Utolsó tanítási nap az őszi szünet előtt: 5/5 – viszonylag laza nap volt. J

Szent Johanna őszi programajánlója: 5/5 – először tényleg megdöbbentett, de tuti, hogy részt veszek valamin.

A házi dolgozatom Gutenbergről: 5/5 – délután meg is írtam, két óra alatt megvoltam vele.

Ricsi küldött e-mailt a makettház terveiről: 5/5 – lekötelezett.

Komolyan. J

Október 22., szerda

Hisztisen indult a napom, ugyanis a Szent Johannás egység ünneplőcuccom (kék rakott szoknya, fehér blúz, kék blézer és piros selyemkendő) nem nyerte el a tetszésemet. Mármint magamon. A blézer és blúz még oké, de a szoknya! Máday mániája szerint térdig ér, ami a lehető legnyomorultabb választás, úgy nézek ki benne, mint egy amerikai film cserkészlánya, aki sütiket árul.

– Vastag a vádlim! – toporzékoltam az étkezőasztal mellett, anyuék nem kis meglepetésére.

– Ne butáskodj, teljesen normál méretű a vádlid! – erősködött anyu, és apuval együtt a lábamat pásztázták, hogy mégis miről beszélek.

– Nem! Vastag. A szoknya béna, vagy legyen rövidebb, vagy hosszabb! Nézd meg, hogy nézek ki menet közben! – dühöngtem, és elsétáltam az ajtóig, majd vissza.

– Normálisan – felelték egyszerre.

– Utálom! Utálom, mert hülyén áll! – nyafogtam. A szüleim rögtön megbeszélték, hogy a szakkönyvek szerint ez egy tipikus „reggeli kamaszhiszti”, majd elmúlik. Ezzel sokat segítettek.

Virág legalább annyira kivolt, mint én. Görbe háttal ácsorgott a kapunk előtt, és a blézere alját húzkodta. A haja teljesen az arcába volt fésülve.

– Rohadt zakó! – közölte köszönésképpen.

– Virág, igazán csinos vagy ma! – mosolygott rá apu. Virág csak motyogott valami köszönetfélét, és tovább gyűrte magán a ruhát.

– Vastag a vádlim ebben a szoknyában! – szóltam Virágnak, aki ezúttal a blézerének egészen szűk ujját próbálta felhúzni.

– Beszorultak a karkötőim az ujjába!Valóban, Virág blézerének az ujján tisztán látszott, ahogyan a karkötői kidudorodnak alatta. Talán le kellett volna vennie.

Mindegy. Ilyen dühkitörésekkel érkeztünk a sulihoz. A bejárat előtti lépcsőn Cortez, Ricsi, Dave és Zsolti ácsorogtak. Képtelen vagyok leírni, hogy mit éreztem, amikor megláttam Cortezt öltönyben. És bár sokat olvasok, azt hiszem, nincs megfelelő szókincsem arra, hogy jellemezzem Cortez kinézetét az ünneplőcuccban.

– Ez nem ér, ti lehettek nadrágban! – szólt Virág csalódottan a fiúkhoz.

– Még szép, hogy lehetünk, ez francia suli, nem skót – vágta rá Zsolti. Én halványan elmosolyodtam, Virág meg nem értette.

Közben mellettünk egy rakás egységruhában lévő diák lépkedett fel a lépcsőn, a fiúk sötétkék öltönyben, kék-fehér-piros nyakkendőben, a lányok ugyanolyan ruhában, mint amilyen rajtunk is volt.

– Szerintetek meddig tart ez az izé? – kérdezte Dávid az óráját nézve.

– Hű, de baromi jó az órád – lépett mellé azonnal Virág. Dave feltűrte a zakója ujját, hogy jobban látsszon.

– A víz alatt kétezer méterig jó – magyarázta.

– És mégis mikor merülsz le két kilométerre? És hova? –

            röhögött Cortez. Jogos, ez tényleg jó kérdés.

– Nem mindegy? A lényeg, hogy ha akarnék, az órám kibírná – vonogatta a vállát Dave.

Arnold lépett hozzánk, szinte megdöbbentő volt ilyenkor látni.

Ritka alkalom. Ő is egységruhában volt, csak ő lázadóra vette a figurát: hagyta, hogy az ing kilógjon a zakója alól, a nyakkendőjét pedig nem kötötte meg, csak hanyagul a nyaka köré dobta.

– Neményi, alig ismertelek meg az őrült bölcsész jelmezed nélkül – szólt Zsolti, és jót röhögött a saját poénján. Arnold csak unottan az égre nézett, válaszra sem méltatta.

Együtt mentünk be az épületbe, az aulában Máday állt, és szigorúan rendre utasította az érkezőket.

– Antai-Kelemen, azonnal tedd el a zenelejátszót! – rikácsolta, ahogy beléptünk. – Neményi, azonnal igazítsd meg az öltözéked! – folytatta, majd sóhajtva Virágra meredt. – Bencze, könyörgöm, fésüld ki a hajad a szemedből, mert nekimész valaminek!Hát, így jutottunk át az aulán, szinte valamennyien kaptunk néhány instrukciót, aztán az udvaron áthaladva a tesiterembe mentünk.

Az ofő a bejáratnál várt, és megmondta, hogy a lelátó melyik oldalán melyik sor a mi osztályunké. A tornaterembe érve kicsit meglepődtem, mert egy színpad állt a bal oldali kapu helyén.

Felgyalogoltunk a lelátóra, oda, ahová az ofő utasított minket (meg oda, ahol a többi osztálytársunkat láttuk). Kingán kívül már mindenki ott volt (ő, ugye, a darabban szerepel), úgyhogy leültünk a szabad helyekre. Jacques és Gábor között csak három hely volt, Arnolddal és Virággal odaültünk, Cortezék négyen pedig elénk, Andris és Robi mellé. Az ünnepség perceken belül megkezdődött, a fények elhalványultak, és a színpadra irányították őket. A délelőtti fény így csak a tornaterem szűk ablakain világított be gyéren, máskülönben homály volt. Borrel igazgató úr mondott egy rövid beszédet, aztán következett a színdarab. Minden erőmmel azon voltam, hogy odafigyeljek, de nehezen ment, ugyanis az előttünk lévő sorban Ricsiék folyamatosan hülyültek. Először Dave vette elő a telefonját, és valami filmet nézett rajta, Ricsi és Cortez a zenelejátszójukat nyomkodták, Zsolti pedig a büfében vásárolt egész zacskó robbanós cukorkát szórta a szájába, amitől annyira pezsgett és csattogott a feje, hogy mi is tisztán hallottuk.

Szóval ők így élvezték az előadást. Balomon Arnold unottan bambult, jobbomon Virág aludt. Tényleg úgy tűnt, csak én nézem a műsort. Már vagy tíz perce tartott, amikor a hátunk mögül előrenyúlt egy pálca, és sorban rácsapott Ricsiék fejére. Mind a négyen döbbenten fordultak meg, aztán amikor látták, hogy nem mi voltunk, mögém néztek. Máday állt a lépcsőn, és dühödt képpel, indulatosan susogott.

– Kérem! Mindet!Sorban hátraadták nekem a zenelejátszókat és telefonokat, én pedig hátraadtam Mádaynak.

– A cukrot is! – olvastam le a szájáról. Előrehajoltam Zsoltihoz.

– A cukrot is kéri.

Zsolti a kezembe nyomta a maradék (négy zacskó) cukrot, én meg hátraadtam az ig. helyettesnek, mire Máday mindent zsebre vágott, és a félhomályban tovább botorkált egy másik sorhoz, ahol összesen hét diák fejére csapott rá, és begyűjtött pár zenelejátszót meg perecet. Ezután kénytelen volt mindenki az előadást nézni. A színpadon éppen Kinga üvöltött tisztán artikulálva, amitől Virág felriadt.

– Ez már Petőfi? – biccentett a színpadon álló Kinga felé.

Arnold előrehajolt, hogy rálásson Virágra, és lesajnálóan megrázta a fejét.

– Ez október 23.

– Na és? – pislogott Virág.

– Aludj vissza, majd március 15-én felkeltünk, és akkor képben leszel – susogta Arnold. Virág unottan megvonta a vállát, és ujjaival még inkább a szemébe fésülte a haját. Szerintem visszaaludt.

A kimerítő és hosszú vagy éppen kimerítően hosszú előadást követően véget ért az ünnepség, és a diákok egyszerre nyomultak a kijárat felé.

A folyosón láttuk Kingát, aki a stúdiósokat üldözte, hogy azonnal meg akarja nézni a videófelvételt, amit készítettek.

Délután Virág átjött, és megnéztük a La Boum (Házibuli)  első és második részét, mert ebből írjuk a francia kultúra házidogát.

Mármint én az elsőből, Virág pedig a másodikból. Mellesleg nagyon-nagyon tetszik mindkét film, mondjuk, nem értettünk egyet Virággal, mert szerinte Mathieu a helyesebb, szerintem viszont Philippe. J

Ünnepség: 5/3 – unalmas volt, de végig Cortez haját néztem (mivel előttem ült), úgyhogy elvoltam.

Házibuli 1-2: 5/5* – akárhányszor meg tudnám nézni.

A vádlim az ünneplőben: 5/1 – szerintem mindenki azt nézte.

Komolyan, észrevettem! L

Vádlifogyasztó gyakorlat: 5/1 – egy darabot sem találtam a neten. L

Október 30., csütörtök

Jaj. Úgy tűnik, a szünet még zsúfoltabb, mint amikor suli van.

Ezermillió dolgot csináltam, többek között megírtam az irodalom házidogát a Szép remények ből, a francia házidogát a Házibuli ból, megcsináltam a cikkeket a suliújságba, és el is küldtem e-mailben.

Ezenkívül részt vettem a suliprogramok közül egy csomón (voltam könyvtárban, a British Councilban, egyiptomi kiállításon, a Francia Intézetben és ma délelőtt a föcitanárral a Planetáriumban).

Vagy Virág, vagy Arnold mindig velem volt, de mivel sokan mentünk, megismertem egy csomó felsőbb osztályba járó diákot.

Ami pech, hogy Cortezék egyikre sem jöttek, Virág mesélte, hogy ők az infótanárral mentek a Millenárisba. Oda meg én nem mentem.

Ricsi ma délután háromra jött át, így beszéltük meg. Kicsit ideges voltam miatta, épphogy hazaértem a Planetáriumból, pont annyi időm maradt, hogy váltsak pár szót anyuval.

– Reni, nézd csak, hazahoztam a három jelmezt! – tette fel az étkezőasztalra a szatyrot.

Ja, igen. Ezt elfelejtettem megemlíteni. Szóval Kinga a hét elején felhívott, és közölte, hogy megnézte a Szent Johanna honlapján a tavalyi halloweeni jelmezbál képeit. Részletesen és végtelenül kimerítően ecsetelte, hogy a díjazás osztályonként történik (amiről egyébként nem tudtam, én azt hittem, személyenként), és szerinte egyformán kéne öltöznünk. Még mielőtt bármit mondhattam volna, rábeszélt, hogy vállaljam a három lány (vagyis Virág, Kinga és a saját) jelmezének beszerzését, amíg ő a fiúkat próbálja meg rávenni, hogy vegyenek részt az egészben. Azzal zárta, hogy „ne feledd, ez verseny, úgyhogy nyernünk kell!”, aztán lerakta. Szóval emiatt van, hogy anyu szerzett nekünk jelmezeket. Kirámoltam a szatyorból a fekete kapucnis köpenyeket és a parókákat.

– Hű, ez igazán boszorkányos – tettem fel azonnal a fekete parókát, és a tükör előtt állva igazgattam.

– Milyen jól áll! – lépett elém anyu, és ő is igazgatni kezdte rajtam a hosszú, fekete hajat. A következő pillanatban kopogtak, úgyhogy gyorsan az ajtóhoz siettem, és kinyitottam.

– Hello, Cher – lépett be lazán Ricsi. – Klassz ház – közölte.

Zavartan leszedtem a fejemről a parókát, és kicsit felborzoltam az eredeti, lelapult hajam.

– Szervusz, Richárd – köszöntötte anyu (a „fiúvendégem” érkezésére apu is kijött a dolgozószobájából, és fürkészve nézett végig Ricsin).

A szokásos bemutatkozás után azon tanakodtunk, hogy hol szórakozzunk a makettházzal.

– Gyerekek, én nem bánom, de össze ne ragasztózzátok az étkezőasztalt! – mondta anyu. Így hát (apu ellenkezését figyelmen kívül hagyva) a szobámba mentünk ragasztgatni.

Na persze, nem vagyok hülye, amikor megtudtam, hogy Ricsi átjön, rendesen elrámoltam a szobámból: nemcsak a plüssöket tettem el és az ágyamat takartam le, hanem a tükrömet is megtisztítottam a „szuper Cortez” rajzoktól.

Ricsi megjegyezte, hogy a szobámban túl sok a könyv és túl kevés az olyan dolog, ami őt érdekli, aztán leült az egyik babzsák fotelembe, és előszedte a táskájából a kartonra kinyomtatott alaprajzot.

– Először fessük le vagy ragasszuk össze? – kérdezte. – És nincs valami zenéd?Mivel az én zenéim egyáltalán nem tetszettek volna neki, bekapcsoltam egy internetrádiót (amin pop-punk és rockzene ment), aztán levágódtam a másik babzsák fotelbe, és a kartonlapot nézegettem.

– Először fessük le – tanácsoltam.

Ezzel elvoltunk legalább két órán keresztül. Közben pedig nem is éreztük olyan rosszul magunkat, néha még nevettünk is, amikor például teljesen elrontottuk, mert a tető helyett a ház „oldalát” festettem le vörösre. Egyébként azt rögtön tudtuk, hogy egy nap alatt nem leszünk készen. Anyu közben hozott nekünk üdítőt meg chipset, én pedig bekapcsoltam az msn-t, mert elakadtunk, és gondoltam, Virág segítsége jól jönne. Szerencsére online volt, úgyhogy webkamerázni kezdtünk.

– Szia, Reni! – jelent meg a videóablakban Virág mosolyogva, majd borzalmasan integetni kezdett. – Szia Ricsi!– Ott van Ricsi? – jött egy hang Virág háta mögül, a következő pillanatban pedig Cortez félrelökte Virágot, és leült a gépe elé.

Gondterheltnek tűnt, én pedig fülig elvörösödtem, mert soha nem webkameráztam még vele.

– Ricsi! Ments meg, könyörgöm!– Mi történt? – ült le mellém Ricsi, és így már négyen webkameráztunk.

– Megőrjít! Nem érti meg, hogy nem akarok Pete Wentz-

            kartonfigurát a ház nappalijába! – fogta a fejét.

– Miért nem? Jópofa lesz! Beültetjük a tévé elé! – jött Virág hangja valahonnan.

– Nem ültetjük be! Tudod mit? Beteszem a papírzúzóba, és ledarálom! – fordult felé Cortez. Ezek után veszekedni kezdtek.

– Várjatok már! – szóltam közbe. – Milyen nappaliba? Cortez kiment a képből, aztán Virág óvatosan felemelt a háttérben valamit, és közelebb hozta a kamerához.

– Te jó ég! – szaladt ki a számon, és azt hiszem, Ricsi is ezt gondolta.

A kamerában látható „makettház” nem egyszerűen profi volt, hanem eszméletlen, elképesztő mestermunka. Körülbelül negyven centi magas, középen szétnyitható, így nemcsak a ház külseje, hanem a belseje is láthatóvá vált, szobákkal meg mindennel. Egy kész babaház, csak nem a komolytalan kategóriában.

– Ez elképesztő! – motyogtam, és akaratlanul is hátranéztem a földön heverő szétvagdosott, összevissza festett kartonlapunkra.

– Várj, ez még nem minden! – lelkesedett Virág. – Cortez, hová tetted a kertet?– Mi, nektek kertetek is van? – hajolt bele a kamerába Ricsi, mintha így jobban látna.

– Gördeszkaparkkal és medencével – bólogatott Cortez.

Na, ez már több mint pofátlanság. Nem elég, hogy ügyesek, tehetségesek és csak úgy összedobtak egy makettházat környezettel együtt, de még képesek azon veszekedni, hogy egy Pete Wentz-figura üljön-e a nappaliban, vagy sem. Nekünk nemhogy nappalink, még házunk sincs! Mellesleg bármit megadtam volna egy cseréért, hogy Cortezzel lehessek párban.

Nemcsak a garantált ötös miatt, hanem mert… hanem mert ő Cortez! Azért az hozzátartozik, hogy a makettezésből nem sok lett, ugyanis végig webkameráztuk a délutánt, Virág és Cortez rendesen kiröhögött minket a nyomorult kartonlapjaink miatt, de egyébként tök jó volt.

Planetárium: 5/5 – anyuval, mondjuk, sűrűn járunk, de a sulival is ugyanolyan jó volt. J

Jelmezek: 5/5 – kíváncsi vagyok, hogy fogunk kinézni. J

Ricsivel a rajzházi : 5/3 – szinte semmit nem haladtunk, a hétvégén folytatjuk.

Webkamerázás Cortezzel: 5/5 – ha nem is konkrétan egymással, de akkor is wow! J

Cortez és Virág háza: 5/5 – no comment. Tuti kiállítják.J